1 048 felszólalás
A/2087 Meddig ér a takaró? - Értékálló-e a diákhitel?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ma minden harmadik végzős középiskolás diák családjában szempontként merülnek fel a továbbtanulás mérlegelésekor az anyagi szempontok. Ma a vizsgálatok ezt mutatják, a felsőoktatásban részt vevők közel fele úgy érzi, hogy taníttat…
A/2087 Meddig ér a takaró? - Értékálló-e a diákhitel?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ahhoz, hogy a diákhitel az eddigi látványos karrierjét folytathassa, alapvetően két dologra van szükség. Az egyik, hogy fel lehessen venni a diákhitelt, vagyis olyanok legyenek a pénzügyi kondíciók, amelyek mellett nem irre…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy Varga képviselő úrnak igaza van, bocsánatot kell kérnünk a magyar lakosságtól. Én a kormánykoalíció nevében bocsánatot kérek a magyar lakosságtól, amiért az önök 2002-ben itt hagyott 2,9 százalékos növekedési rát…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. László képviselő úrnak emlékezetébe idézném, nem állítottam azt, hogy bárki megoldotta volna a magyar demográfiai problémákat. Azt mondtam, hogy kedvező változások zajlottak le az elmúlt években, megfordult egy évtizedek óta tartó trend. Ami a csős…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tállai képviselő úr azt megelőzően, hogy az általa benyújtott módosító indítványokra felhívta a figyelmünket, hosszasan fejtegette azt a problémát, hogy vajon hogyan fog viszonyulni a nemzeti fejlesztési tervhez, annak elfogadott prio…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Simon képviselőtársunk szoros korrelációt vélt felfedezni a megyei közgyűlések csökkenő támogatása és azok politikai összetétele között. Én Simon képviselő úr figyelmébe két másik összefüggést ajánlanék. Az egyik, hogy talán ez a csök…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Felhívnám Gulyás képviselő úr figyelmét arra, hogy körülbelül egy esztendővel ezelőtt ültünk itt a parlamentben, és a 2006. évi költségvetést vitattuk, benne az alapfokú művészetoktatással kapcsolatos problémákat; jelesül azt a jelens…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Minthogy Pósán képviselő úr immár meg tudja hallgatni az érveket, ezért szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy igen, mindaz megtörtént, amit elmondott. A szóban forgó művészeti iskolák, illetőleg az általuk alkotott egyesületek kidolgozták ezeke…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném felhívni Nyitrai képviselőtársunk figyelmét, hogy az informatika területén sajnálatos módon soha nem foglaltuk el a régió vezető pozícióját. '96 és '98 között próbálkozott a Horn-kormány egy felfuttatással. Ezt éppen az önök által támogat…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha Pettkó képviselőtársamat jól értem, akkor a költségvetéshez benyújtott módosító indítvány esetében az a legtermészetesebb eljárás, ha az ember x tárcától y tárcához kíván átcsoportosítani némi pénzt, akkor az x fejezet informatikai előirányzatáb…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha megengedik, azzal indítanám a mondandómat, hogy Puskás képviselő úr nem most, hanem még egy előző kétpercesében azt mondta, hogy a helyzet nem konvergál, hanem divergál. Képviselő úr, egy helyzet nem tud sem konvergálni, sem diverg…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak azt szeretném mondani, hogy nekem eszembe nem jutott volna Puskás képviselő urat ilyen nyelvtani vagy nyelvhelyességi ügyekben kioktatni. Nem erről van szó. Nem az a lényege annak, amit mondtam, hogy egy helyzet nem tud konvergálni, hanem csak…
T/1306 Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két olyan módosító indítványra kívánom felhívni a tisztelt Ház figyelmét, amelyek nem annyira az érdekegyeztetés szerkezetét, mint a felsőoktatás alrendszerét érintik. Jelesül a felsőoktatás területén működő két jellegzetes testületrő…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Soltész képviselőtársunk valószínűleg eltévesztette, ez most itt a költségvetés részletes vitája. Nem most kellett volna felolvasni a Fidesz sajtótájékoztatójának az anyagát, hanem egy héttel ezelőtt. De ez nem baj, ez legyen az ő gon…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én ezt pontosan tudom, és nekem nem kell azt elmesélni, hogy a Fidesz és a KDNP vállalja egymást. Azt, amit itt a parlamentben együttműködés címén egymás plagizálásával szoktak művelni, nehéz is másnak tekinteni, mint hogy vállalják e…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hogy még a vita egy korábbi szakaszára kanyarodjak vissza: Soltész képviselő úr bizonyára meg fog lepődni, előfordul velem, hogy villamoson vagy metrón utazom, továbbá szoktam az utcán is járni, meg előfordul, hogy lemegyek a sarki bo…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Pánczél képviselő úr arról a hallatlanul bonyolult számítási metódusról beszélt, amivel ki kell számítani a jövő évi normatívákat. Szeretném felhívni Pánczél képviselő úr figyelmét arra, hogy ezt a hallatlanul bonyolult számítást mind…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Talán Vincze képviselőtársam figyelmét elkerülte az a tény, hogy általában nem évfolyamokat szoktunk finanszírozni, hanem intézményeket. Következésképpen az, hogy egy új finanszírozási rendszer az egy intézményre jutó forrást az évfolyamok között á…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Alapvetően egyetértek és egyetértünk Karsai Péter úrnak azzal a megjegyzésével, amely az alapfokú művészetoktatásra vonatkozik, mármint arra, hogy kevés az a pénz, ami a jövő évi költségvetésben erre jut. Ezt bizonyítja az is, hogy több módosító in…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nekem igazán nem tisztem László képviselőtársunkkal vitatkozni, azt azonban mégis meg kell említenem, hogy amikor ő azért tesz szemrehányást, hogy a szociális gázártámogatásból ki fognak szorulni egyesek, igen, képviselő úr, ki fognak…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem érzem magam arra hivatottnak, hogy Pettkó képviselő úrral civil ügyekben vitatkozzam. A nekem címzett bevezető szavaira azonban azt kell mondjam, képviselő úr, hogy ön élvez ebben a Házban bizonyos tekintélyt megalapozott és tényszerű hozzászól…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden: ma már nagyon kevesen vannak, akik ne értenének egyet azzal, hogy a 2002-es 50 százalékos béremelés elhibázott lépés volt, legalábbis a végrehajtásának módja el volt hibázva. Közösen csináltuk, önök is megszavazták, mi is. Nagyon ne…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Megértem, valamennyien politikusok vagyunk, valamennyiünknek van pártunk, és azoknak a pártoknak vannak - hogy mondjam - fixa ideáik. Ilyen a Fidesznek a családtámogatási rendszer. De azért azt mondani, hogy a cigányság problémáját az…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Részint az oktatási témákhoz benyújtott néhány módosító indítvány tárgyában, részint pedig általában a módosító indítványokról szeretnék néhány szót szólni. (17.50) Az egyik az itt már sokat pertraktált, legutóbb Bóka István képviselő…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két olyan helyéhez kívánok a törvénynek, a törvényeknek, illetőleg a módosító indítványnak hozzászólni, amelyekről már volt szó. Az egyik az alapfokú művészetoktatásra vonatkozó kétféle elképzelés. Az egyiket ellenzéki képviselőtársai…
T/1204 A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Őszintén rokonszenvezem Kuzma képviselő úr indítványával, mint mindenféle olyan indítvánnyal, amely a tudás nagyobb elismerését tűzi ki célul. Mindazonáltal azt kell hogy mondjam - csatlakozva Tatai-Tóth András képviselő úr érveihez -…
T/1065 Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Az oktatási és tudományos bizottság egyhangúlag támogatta a javaslatot. (Taps az MSZP soraiból.)
A/1046 Hírünk a nagyvilágban
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! A miniszterelnök balatonőszödi beszédének kiszivárogtatását, helyesebben: a beszéd egyes elemeinek felnagyítását és tendenciózus tálalását követően súlyos zavargásokra került sor. Sokkoló képsorokat közvetítettek a televíziós…
A/1046 Hírünk a nagyvilágban
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Örülök, hogy az '56-os emlékünnepélyek fontosságát egyformán ítéljük meg, és azt is, hogy ezen a külföldi államférfiak, állam- és kormányfők jelentős számban vesznek vagy vegyenek részt. Érdekes ezzel összefüggésben az a napok óta kering…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Megkísérlem elmagyarázni Kontur képviselőtársamnak azt, amit tényleg nem könnyű megérteni. Szóval, különbség van a gazdaság meg az államháztartás között, legalábbis egy piacgazdaságban. A magyar gazdaság 2005-ben csakugyan dübörgött,…