1 048 felszólalás
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Katona Tamás professzor úr előadása után tulajdonképpen már nem kéne sokat mondanom. Én csak annyit szeretnék mondani Szabó Erika képviselő asszonynak, hogy az aritmetikai ismeretekben való jártasság nem feltétele a parlamenti mandátum elnyerésének…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bartha képviselőtársunk téved, mi nem gondoltuk úgy, hogy a mi házi feladatunkat az ellenzéknek kellene megoldania, nem gondoltuk azt, hogy az ellenzéknek kellene javaslatokat tennie arra nézve, hogyan csoportosítsuk át a költségvetés…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bravó, képviselő úr, nagyon szépen fölmondta a kormányprogram egy-két pontját. Gratulálok hozzá, szépen meg tetszett tanulni. Ami a helyzet romlását és az emberektől való elvételt illeti, tessék azokat az embereket megkérdezni, akiknek 25 százalékk…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Látom, Babák képviselő úrnak itt van a főnöke, úgyhogy teljesítménykényszert érez. Azt gondolom, hogy ami az adókat illeti, a Horn-kormány idején 100 forint jövedelemből 21 forint adót kellett fizetni, az önök kormánya idején 100 forintból 25 forin…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Képviselő Asszony! Még egyszer és utoljára: a délután folyamán ön ugyanezeket az ostobaságokat vagy hazugságokat - válassza ki, hogy melyik tetszik önnek jobban - már elmondta, akkor is megcáfoltuk. Ön most újra fölolvassa őket abban a hiszemben, hogy ha még egyszer…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Két perc alatt azt a 40 perces rágalomáriát, amit Áder János előadott, nehéz annullálni. Néhány megjegyzés csak, az egyik a nyugdíjakhoz. Egyheti nyugdíj az éves nyugdíjnak mintegy 2 százaléka, ez kétségkívül kevesebb, mint az a 3 százalék,…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Önök úgy adták vissza a nyugdíjasoknak, amit az Antall- és Horn-kormányok elvettek tőlük, hogy amikor átadták a kormányzást, a nyugdíjak reálértéke 72 százaléka volt annak, ami 1989-ben. Ami pedig az itt elhangzott érvelést illeti,…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Répássy Képviselőtársam! A 2005-ös költségvetés előirányzatai szerint a törvényhozó és végrehajtó szervek költségvetési előirányzata az előző évihez képest 3,5 százalékkal, a pénzügyi és költségvetési tevékenységek és szolgál…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretnék szívből gratulálni Kosztolányi képviselőtársamnak, aki feltalálta a tanácsrendszert, legalábbis azzal a kijelentésével, hogy az önkormányzatokat az állami költségvetésnek kell eltartania, ezzel igen közel került ahhoz a negyven éven át ha…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én éppen Kosztolányi képviselőtársam kedvéért igyekeztem elkerülni a reálérték fogalmának használatát, illetőleg próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez mit jelent - sajnálom, hogy kudarcot vallottam vele. Képviselő Úr! Ne tessék leszámítani a reálért…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Varga képviselő úr legutóbbi - nem a mostani, hanem a pulpitusról elhangzott - megjegyzésére, hogy tudniillik 27 évet lépünk vissza az időben, csak nem állom meg, hogy azt mondjam, önök a privatizációs politikájukkal 55 évet kívánnak pillanatnyilag…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Még egyszer megkérdezném Babák és Varga képviselő urakat, ha ők úgy gondolják, hogy a miniszterelnök által jelölendő monetáristanács-tag a kormány politikáját fogja képviselni a monetáris tanácsban, akkor vádolják-e Járai elnök urat azzal, hogy ő az előző…
I/12297 Miért kellene leállítani a Tankönyvkiadó privatizációját?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz vezetői szorult politikai helyzetükben egy korábbi politikai akció fölmelegítését tervezik: követelik a privatizáció leállítását. Ennek keretében három képviselőtársunk határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűl…
I/12297 Miért kellene leállítani a Tankönyvkiadó privatizációját?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a választ. Arra, hogy a Fidesz mennyire gondolja komolyan, hogy az állami tulajdonú kiadó garancia a minőségre és az alacsony árra, ékes példa Pokorni úr múlt heti nyilatkozata. Őt egy interjúban arról faggatták, hog…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Őszintén megvallom a tévedésemet, én azt hittem, hogy az adótörvények részletes vitája folyik. Nem tudom, miből gondoltam. Valószínűleg abból, hogy a ma megszavazott napirendben ma estére az adótörvények részletes vitája volt előirányozva. Ehhez ké…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ékes képviselő úr a demográfiai problémákról beszélt, ami kétségkívül súlyos gondja az országnak, de én nem nagyon látom, hogy mit segítene ezen az a kormányunk által egyébként megítélésem szerint helyesen megszüntetett l…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, honnan emlékszik Font képviselő úr arra, hogy akkor milyen színűre tapsoltam a tenyerem. Viszont megmondom őszintén, fogalmam sincs arról, hogy akár a Smart Hungary, akár az Európa-terv milyen mértékben járult hozzá a gazdaság fellendülé…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Igen, 25 százalék áfa került a telekre. Ez azt jelenti, hogy az, aki egy nagy telken egy egyedülálló családi házat épít, annak lényegesen nagyobb adóterhe van, mint akinek az önkormányzat által a vállalkozónak eladott telken megépült…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon örülök, hogy Sisák képviselő úr máris eljutott arra a szintre, hogy engem ki akarjon zárni a vitából egy ügyrendi javaslattal. Ez annak a jele, hogy kezd kifogyni az érvekből. (Sisák Imre János: Vagyunk itt egypáran, kedves Szabó képviselő ú…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A félreértések elkerülése végett: én nem mondtam a Széchenyi-tervről semmi rosszat (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), önök mondták azt, hogy a Széchenyi-terv volt az egyedüli megváltó, a gazdasági fejlődés ösztönzője, és én arra mutattam rá, hogy…
V/11702 Nagy a jólét
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Fekete István Lutra című regényében van egy jelenet, amikor a főhős vadász lelődöz néhány varjat. Innentől Fekete Istvánt idézem. Kár, kár, mondták a varjak, ami valószínűleg azt jelentette: könnyű a vadászn…
V/11702 Nagy a jólét
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Áder képviselő úr azt mondta, hogy a családok kétharmada jól járt az adókedvezménnyel, és Béki képviselő asszony azt mondta, hogy ezt nem is lehet vitatni. Dehogynem lehet, tisztelt Ház, én vitatom is. A családok kétharmada ezzel nem járt jól; önök…
V/11702 Nagy a jólét
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mit is hányt - többek között - a szemünkre tisztelt képviselőtársunk, Sisák Imre? Azt mondta, hogy szeretnénk elfeledkezni a Bokros-csomagról. Ezt most ne tárgyaljuk meg, nem szeretnénk róla elfeledkezni (Közbeszólás az ellenzéki pads…
V/11702 Nagy a jólét
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy-e a jólét? Mielőtt erről véleményt nyilvánítanék, lássuk ennek néhány összetevőjét! Elsőbben is arról a területről, amely hosszú távon a jólétet leginkább megalapozhatja, mely leginkább lehet alapja a szegénységből, a nyomorból,…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Engem a könnyekig meghat, hogy Tállai képviselő úr ellenzéki létének harmadik évében felfedezi, hogy egy adórendszertől némi igazságosság is elvárható, és ezt a jelenlegi kormányon kéri számon, mondván, hogy a minimálbéren keresőkkel…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ókori perzsáknak, akik nagyon szerették a nyilvános vitát, volt egy szokásuk: a vita szabálya az volt, hogy a vitát a két vitázó fél csak akkor kezdhette meg, ha egy független harmadiknak mind a kettő bebizonyította, hogy érti a má…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Babák képviselő úr, a papagájkommandó egyik jeles képviselője (Babák Mihály: Ne személyeskedjünk!), immár harmadszor próbál minket meggyőzni arról, hogy az adóterhek nőnek, és hogy ez nekünk úgy rossz, ahogy van. Tisztelt Babák Képviselő Úr! Önnek…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én megértem, hogy nehéz ilyen idő tájban az ellenzéki képviselő élete. Nehéz az ellenzéki képviselő élete, amikor benyújt a kormány egy olyan adótörvény-javaslatot, amelynek kapcsán világos módon - az ország legjobban kereső néhány százalékától elt…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Babák képviselő úr azt kérdezte, vagy arra tett célzást, hogy miről szólnak ezek az adótörvények. Tisztelt Képviselőtársam! Csak hogy a számok nyelvén beszéljünk, ez az adótörvény arról szól, hogy aki tavaly 80 ezer forintot keresett, és netán idén…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem gondolom, hogy nekünk az elveinkkel Kósa Lajos képviselő úr számára kellene elszámolnunk, de ha már így faggat, akkor megpróbálom elmagyarázni, bár tudom, hogy nehéz követni. Vannak olyan juttatások, tisztelt képviselő úr, amelyek azon a jogon…