1 048 felszólalás
T/9584 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2. számú ajánlási pontban képviselőtársaink a javasolt alkotmánymódosításból, amely szerint az önkényuralmi rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tagadása volna tilos, ki kívánják venni az "önkén…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Őszintén szólva, amikor Tállai képviselőtársunkat hallgattam, kicsit el voltam tévedve, nem nagyon tudtam, hogy itt tényleg az adótörvények vitájáról van-e szó. Tállai képviselő úr a rendelkezésére álló 18 percből 13-at azzal töltött,…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár úr félig elmondta, amit mondani akartam. Én nem azt mondtam, hogy egyáltalán nincs adócsökkentés, hanem azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak a lényege nem az adócsökkentés, hanem az adóátcsoportosítás a jövedelem és járulé…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én nem süllyednék le Szakács képviselő úr színvonalára (Babák Mihály: Miért?) Nyilván ő is szégyelli, mert azóta már kiment. Látja, Tállai képviselő úr, ő az, aki bejön, mond valami csúnyát, azután kimegy, ez nem én vagyok. Mindeneset…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! "Nyilvánvaló, hogy jelenleg Magyarországon az adócsökkentés lehetőségei nagyon korlátozottak. (14.40) De első lépésben már ma megtehetők az adórendszeren belül olyan szerkezeti változások, amelyek elősegítik a gazdasági növekedést. Il…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy Babák képviselő úr stílusán erőteljesen meglátszik, hogy Szarvason 30 százalékot kapott a Jobbik, úgy látszik, volt honnan tanulnia ezt a stílust. (Babák Mihály közbeszól.) Én nem kívánnám őt követni ebben. (Domokos…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mókás, hogy Babák képviselő úr azt mondja, hogy nekem nincsenek érveim, majd azután feláll, és megrója Molnár képviselőtársamat azért, mert számokat bírt mondani. Ugye, azt mondja Babák képviselő úr, hogy ez magyar válság, ez nem vilá…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Arra a kérdésre, hogy mi van az építőiparral, szeretném jelezni, az áprilisi adatok szerint - ha jól emlékszem - három egész valahány tized százalékkal nőtt az építőipar termelése, a rendelésállománya pedig 4,2 százalékkal. Ezt csak jelezni szeretn…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tállai képviselő úr azt mondja, hogy az ő idejükben két egész nem tudom, hány tized százalék volt az államháztartás hiánya. Csak emlékeztetni szeretném képviselő urat, hogy 2002-ben, az utolsó olyan évben, aminek a költségvetését ők hagyták jóvá, 8…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy László képviselő úr irodalmi felolvasóestjére sok ellenérvet nehéz felhozni, egyet azért hadd mondjak el az általa a számos irodalmi citátum között mégiscsak elejtett tényszerű megjegyzésére. Ő ugye azt mondta, hogy a társ…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tállai képviselő úr nem mondott igazat. Tállai képviselő úr nem várta a mai vitát. Tállai képviselő úr azt várta, hogy a tegnapi napon a szocialista frakció bejön a Házba, és a napirendet félretéve egyetlen napirendi pontot szavaz meg…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nyolcadik órája folytatjuk ennek a törvényjavaslatnak a vitáját, és őszintén szólva, a vita nagy részében - legalábbis ellenzéki képviselőtársaink részéről - főként kampányszövegeket, főként választási szónoklatokat hallottam. A Fides…
T/9584 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Répássy képviselő úrnak tulajdonképpen igaza van, az európai joggyakorlat az önkényuralmi rendszerek áldozatai között nem tesz különbséget, egyként ítéli el a náci háborús bűnöket és népirtást, a sztálini rendszer és általában a kommu…
T/9584 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Salamon képviselő úrnak kétségkívül igaza van. Az Alkotmánybíróság, amely nem alkotmányt alkot, hanem az alkotmányt hitelesen értelmezi, kimondta, hogy az alkotmány a véleménynyilvánítás szabadságát a vélemény érték- és igazságtartalm…
T/9490 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nyomtam a gombot, nem tudom, hogy miért nem jelzett a gép korábban. Répássy képviselő úrnak - hogy is mondjam csak? - kicsit szelektív a memóriája. Számokat fölsorol, amelyek nyilván hitelesek, nincs okom kétségbe vonni. Azt elfelejti…
T/9490 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizonyára tisztelt képviselőtársaim előtt is ismert az SI-faktor kifejezés, vagyis a sárga irigység faktor. Nos, ez az a faktor, amire a fideszes képviselőtársaink jelen pillanatban rá akarnak játszani. Az a minimálbéren foglalkoztato…
T/9205 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ami Pósán képviselő úr utóbbi megjegyzését jelenti, ez valószínűleg egy nyelvhasználati vita. A másodszori meghosszabbítás ugyanis a harmadik ciklus megkezdését jelenti. Egyszer, ugye, valakit kineveznek, megválasztanak, majd egyszer…
T/9205 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Magam is a Pósán képviselő úr által másodikként említett indítványhoz szeretnék még egyszer, azt hiszem, nem nagyon újat, hanem ugyanazt, amit egyszer már elmondtam: alapvető különbség van a tanszékvezető és a magasabb vezető megbízat…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy egykori pénzügyminisztériumi államtitkártól egy kicsit többet várt volna az ember, mint amit Tállai képviselő úrtól hallottunk 20 perces vezérszónoklatában. Nem is sok szót vesztegetett az adótörvényekre, minden mással inkább fogl…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Multi vagy nem multi. Úgy hallottam, nemcsak arról volt szó, hogy mi van a Hankookkal, hanem mintha arról is szó lett volna - Hargitai képviselőtársunk olvasta fel azt a javaslatot -, hogy hogyan lehetne visszaszedni a multiktól a nek…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az, hogy Kontur képviselőtársunk a Fidesz-képviselőknek kiosztott frázisbázisból mely fordulatokat olvassa fel, tulajdonképpen nem feltétlenül érdemel reakciót. Nyilván az van kiadva, hogy minden felszólalásba minél többet kell belesz…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A felszólalások hevében az ember természetesen hajlamos arra, hogy időnként - hogy mondjam? - túlrugaszkodjék a tényszerűség keretein, de azért ezt célszerű úgy csinálni, hogy az ember legalábbis ne nagyon könnyen ellenőrizhető ponton…
A/9245 Büntethető-e a Képviselő a szavazataiért?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ügyész Úr! Az ügyészség eljárást folytat fővárosi önkormányzatok ellen azon az alapon, hogy azok állítólag kárt okoztak a településnek. Nem kívánok folyamatban lévő büntetőügybe avatkozni, de érdekelne, tényleg hivatottabbnak tartja magát az ügyé…
A/9245 Büntethető-e a Képviselő a szavazataiért?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ügyész Úr! Mi, politikusok, képviselők igen sokat teszünk azért, hogy a választóknak a demokratikus jogállamba vetett bizalmát aláássuk, e téren nem szorulunk az ügyészség segítségére, köszönjük szépen. Ez a vizsgálat már régebben tart, mi…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a magam részéről teljes mértékben egyetértek és támogatom a Kóka frakcióvezető-helyettes úr által benyújtott, valójában a Reformszövetség által javasolt programnak azokat a lépéseit, amelyek kiadáscsökkentésről szólnak. Senkinek ne…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Még egyszer mondom Kóka képviselő úr és az általa benyújtott javaslataira, amelyek az adósságcsapda elkerülésére, a kiadások csökkentésére vonatkoznak, amit meg lehet csinálni, csináljuk meg. Azt hiszem, Jókai írja valahol, hogy nagyo…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Zene füleimnek, amit Kóka János mondott az imént - valóban. Valóban, a feketefoglalkoztatottság, az illegális foglalkoztatottság meglehetősen magas. De, képviselő úr, az illegális foglalkoztatottság nem a magas jövedelműek körében magas. Ritkán hal…
T/8374 A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Teljes mértékben egyetértek Pósán képviselő úrral abban, hogy nem ez az a módosító indítvány, amelyen istenigazában hajba fogunk kapni ebben a parlamentben. Tulajdonképpen sok vitás kérdés nem maradt ebben a törvényjavaslatban. Ez az…
T/8374 A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Pósán képviselő úr nagyon ügyesen érvelt, mert az én mondatomnak csak a felét idézte, és ügyesen abbahagyta ott, ahol érdekessé válik. Én nem azt mondtam, hogy mert a törvény azt mondja, hanem azt mondtam, hogy a törvény azt mondja, hogy kinevezi.…
T/8374 A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága megtárgyalta a Magyar Tudományos Akadémiáról benyújtott, most a Ház előtt fekvő törvényt. A bizottság ülésén megjelent…