724 felszólalás
T/10132 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (független): Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy kell írni a törvényeket, hogy azokat egyértelműen lehessen értelmezni, mert ha itt a Házban legalább egy képviselő máshogy értelmezi, ha mégoly jó szándékú is lenne, akkor lesznek olyan gazdasági erők az országban, akik ezt máshogy fogják…
T/10094 A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdeklődéssel hallgatom ezt a beszélgetést. Szeretném emlékeztetni önöket, hogy az LMP már jóval korábban, immár egy éve letette a javaslatát, amely a zöldberuházási alap névre hallgat. Gyakorlatilag ez egy olyan pályázati rendszerben működő…
T/10094 A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr, és igen, én vissza fogok térni az eredeti javaslathoz. A Lehet Más a Politikának határozott véleménye, hogy az adminisztratív szabályozás változtatásán túlmenően fontos lett volna a rezsihátralékosok problémáját kiemelten kezelni, és itt, eb…
T/10047 A szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényhez kapcsolódóan először a szűken vett szociális vonatkozású módosításokról fogok beszélni. Itt elsősorban negatív hangvételű lesz a mondandóm, hiszen a Fidesz társadalom- és szociálpolitikájában már megsz…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A Lehet Más a Politika alapító nyilatkozatában foglalt célja, hogy szeretnénk jobb állapotban továbbadni az országot utódainknak, mint ahogyan azt elődeinktől megörököltük. Az LMP gyakorlatilag azt az ökopolitikai a…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót. Muszáj reagálnom egypár mondatban a kormánypárt oldaláról érkező kritikára vagy felvetésekre. Gyakorlatilag örömmel látom azt, hogy most itt a teremben vannak többen is, akik el tudják képzelni hazánk energetikai fejlesztését az atomenergia messzemenő…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
DR. SZÉL BERNADETT (független): Annyit szeretnék hozzátenni, mert az előbb kifutottam az időből, hogy egész egyszerűen ennek a kormánynak a legfontosabb ígérete egy foglalkoztatáspolitikára vonatkozó vállalás volt. Gyakorlatilag ott állunk, hogy a ciklus utolsó évében vagyunk, és folyamatosan csökke…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr! Egy rövid megjegyzést szeretnék tenni Gruber képviselőtársam felvetésére. Gyakorlatilag azt már világosan látom, hogy nincs olyan társadalompolitikai terület, ahol a Fidesz a statisztikákat ne a saját kényére-kedvére manipulálná. De azért az…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vissza szeretnék térni abba a mederbe, ahol Schiffer András képviselőtársam a felszólalások sorát abbahagyta, azzal a mondattal, hogy a Fidesz társadalompolitikáját nagyon jól jellemzi, hogy nem az okokat, hanem in…
J/8482 Az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/9949 Az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Alapvetően a jelentésre szeretnék szorítkozni a felszólalásomban, de megütötte a fülem a Jobbik részéről érkező bagatellizáló, a valós kockázatot és áldozatokat semmibe vevő hangnem. Léteznek olyan tanulmányok, olyan fel…
J/8482 Az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/9949 Az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm. Alapvetően az a diskurzus, ami arról szól, hogy vannak emberek, akik értenek valamihez, és az összes többi pedig nem ért hozzá, az maximálisan kerülendő és vissza is utasítható abban az esetben, ha nukleáris energiáról van szó. Ha nukleáris energiáról beszélünk, a…
J/8482 Az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/9949 Az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bevártam egy-két hozzászólást, mert eléggé úgy látom, hogy gyakorlatilag egy LMP versus az egész magyar parlament helyzete alakult itt ki a nukleáris biztonságról szóló jelentés kapcsán. Ez abszolút nem probléma s…
J/8482 Az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/9949 Az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik provokációjára nem kívánok reagálni. Az, hogy ők az én komputerembe belelesve miket vélnek felfedezni, ez egész egyszerűen nevetséges, és úgy gondolom, méltatlan ahhoz, amiről itt beszélgetünk. Tisztelt Képvisel…
J/8482 Az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/9949 Az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy önök vagy többen nem hallják, amit mondok, vagy szándékosan félreértik. Én olyat nem mondtam, hogy azonnal ki kell szállni az atomenergiából, azt viszont mondtam, hogy hiányzik egy olyan politikai döntés, hogy fokozatosan kivonu…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jelen felszólalásom egyik aktualitása az, hogy lassan már egy éve, hogy hatályba lépett a rokkantellátások átalakításáról szóló törvény, majd nem sokkal azután a komplex minősítésekre vonatkozó ú…
I/9380 Meddig kell várni a közmunkaprogramok érdemi felülvizsgálatára?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy hete Hoffmann Imre közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkár úr is részt vett az obudsman által szervezett konferencián, amelynek egyik témája a közfoglalkoztatási programok megvalósulásának értékelése volt. A…
I/9380 Meddig kell várni a közmunkaprogramok érdemi felülvizsgálatára?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Én feltettem önnek négy konkrét kérdést, ön ezekre a kérdésekre egyáltalán nem válaszolt. Ön beszélt arról, hogy fegyelmet akarnak tanítani az embereknek, akiknek a munkájának az eredményét akarják megmutatni; sikerélményt akarnak n…
A/9177 Mire alapozza a minisztérium azt a feltevését, hogy 2013-ban nem lesz reálbér-csökkenés?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Két hete interpellációban tárgyaltuk Czomba államtitkár úrral azt, hogy az egykulcsos szja hogyan hat a reálbérekre. Ekkor az államtitkár úr arról nyugtatott meg, hogy szerinte 3 évet együtt kell vizsgálni, és abban fejezt…
A/9177 Mire alapozza a minisztérium azt a feltevését, hogy 2013-ban nem lesz reálbér-csökkenés?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Ez a vállalkozások számára egyáltalán nem olyan nyilvánvaló, tisztelt államtitkár úr, hiszen pont ők nyilatkozzák azt, hogy a realitásokat tekintve egyáltalán nem fogják tudni az inflációkövető béremelést megtenni a következő évben. Gyakorlatilag a szaks…
K/9157 Uránbányászat Pécs városa alatt?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Wildhorse ausztrál projektcég újra uránt kíván bányászni a Mecsekben, részben Pécs városa, a szülővárosom alatt. A tervek érthetően aggodalmat keltenek a lakosságban a környezeti kockázatok miatt, hiszen mi…
A/9080 Épületfelújításokkal a munkahelyekért a rezsi csökkentéséért: hogy állnak a vállalásokkal?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök a nemzeti együttműködés programjában azt vállalták, hogy éves szinten a lakásállomány 10 százalékát újítják fel, és azt kalkulálták, hogy évente 80 ezer új munkahelyet fognak…
A/9080 Épületfelújításokkal a munkahelyekért a rezsi csökkentéséért: hogy állnak a vállalásokkal?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr, és őszintén remélem, hogy a kampányígéretekről bármely tárca el tud számolni az ellenzéknek, így köszönöm válaszát. Őszintén meg vagyok lepve azon, hogy ön a megújulókról kezdett el beszélni, amikor én energiahatékonyságról, szigetelésrő…
T/8705 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A munka törvénykönyvének 205. § (2) b) pontja kimondja, hogy a köztulajdonban álló munkáltatóval fennálló munkaviszonyban nem lehet eltérni attól a jogszabálytól, hogy nem számít munkaidőnek a munkaközi szünet és a lakhe…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a megváltozott munkaképességű emberekhez kapcsolódóan a 66-68., a 70-72. ajánlási számú pontokhoz kívánok hozzászólni. Alapvetően a módosító javaslataink két gondolati körbe rendezhetőek. Az egyik szerint a tartós fog…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kifejezetten az előttünk fekvő törvény három paragrafusával kapcsolatban szeretnék felszólalni, mind a három a megváltozott munkaképességű embereket érinti. Elsőként foglalkozzunk a 71. §-sal, amely lehetővé tenné a megv…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány egy régi, egészen a kormányváltásig visszanyúló adósságáról fogok most beszélni önöknek, amelynek kapcsán már sokszor felszólaltam itt a parlamentben. Ez nem más, mint a megváltozott mu…
V/8837 Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól
DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is szeretnénk leszögezni, hogy a cél az államadósság fenntartható pályára állítása, illetve hosszabb távon a csatlakozási szerződésben vállalt GDP-arányos 60 százalék alá való csökkentése kell ho…
T/7456 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény és a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden szeretnénk véleményezni a kormánypárti képviselőtársaim által benyújtott törvényjavaslatot, illetve a felhívásnak engedelmeskedve szeretnénk javaslatot is tenni a folytatásra vonatkozóan, mert véleményünk szerint…
I/8981 Mi lesz a keresetekkel 2013-ban?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A KSH legújabb gyorsjelentése szerint a reálkereset a nemzetgazdaság egészében 4,6 százalékkal csökkent, ezen belül pedig a versenyszférában 2,2 százalékkal csökkent, mindezt úgy, hogy magasan van az infláció…
I/8981 Mi lesz a keresetekkel 2013-ban?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a választ, államtitkár úr, de sajnos nem fogom tudni elfogadni. Ahogy végignézzük a kormány újabb és újabb megszorításait, mi azt látjuk, hogy önök egyáltalán nincsenek tekintettel arra, hogy a bérekre milyen hatással vannak a megszorítások. Így ezek a szavak számu…