7 350 felszólalás
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Független képviselőként Kolber István képviselő úr, kétperces, de csak 38 másodperce van.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Átadom az elnöklést Balczó alelnök úrnak, és miután pénteken már nem fogok ülést vezetni, ezért szeretném itt 2011-ben a Ház minden képviselőjének az együttműködést megköszönni. Levezető elnökként sok izgalmas percet éltem meg önök között. Voltak értelmes, és v…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Köszöntöm önöket. Most már megjött az elnöki pulpituson a mikrofonhoz illő hang is. Jó reggelt kívánok! Köszöntöm az Országgyűlés munkájára érkezett képviselőket. Köszöntöm hagyományos módon kollégáinkat, a technikusokat, a jegyzőkönyvvezetőket, -írókat, a főtitkárhelyettes urat, a kollégáit…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Frakcióvezető-helyettes úr, kérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e szólni. (Jelzésre:) Igen, Rétvári Bence államtitkár úr, akivel a mai napra összeöltöztünk karácsony ünnepére, úgy látom. Öné a szó, az ötperces válaszadás joga a kormány részéről.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönjük az államtitkár úrnak, aki - ahogy az elején kezdte - a béke jegyében visszautasította; azt hiszem, ez klasszikus lesz, majd bevonul a jegyzőkönyvekbe. Lépjünk tovább! Következő napirend előtti hozzászóló Schiffer András frakcióvezető úr, LMP: "Szembesítés" címmel. Öné a szó, képvise…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt megadom a szót államtitkár úrnak, hadd kérjem önöket, tudom, hogy izgatottak itt a karácsonyi bevásárlás kellős közepén, de meglehetősen súlyos szavak hangzanak el, gondolom, nemcsak ellenzéki oldalról, hanem majd a kormánypárti válaszban is. Azoknak, akik az Or…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Államtitkár úr, ne haragudjon! Azért szakítom önt félbe, mert a saját frakciótársai sem akarják figyelni, és nem hallják azt, amit mond. Hadd kérjem meg még egyszer a képviselőket, hogy adjanak lehetőséget az államtitkári válasz elhangzásának. Így nem lehet a teremben sem dolgozni, sem pedig…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti hozzászólásra jelentkezett a Jobbik frakciójából Mirkóczki Ádám képviselő úr: "A kisebbségi ombudsman mint Móricka" címmel. Öné a szó öt percben.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Kontrát Károly államtitkár úr készül válaszadásra. Én ismét megkérem a képviselőket, akinek a teremben beszélgetni van kedve, inkább a folyosón tegye ezt, mert nem halljuk egymás szavát. Több kísérletem nem lesz, mert úgy látszik, teljesen hatástalan. Államtitkár úr, öné az…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ügyrendi jelentkezés, Latorcai János alelnök úr. Vélhetőleg egyébként ugyanazt akarjuk javasolni. Alelnök úr, parancsoljon ügyrendileg!
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Én magam is ezt akartam tenni, mert láthatóan izgatott az Országgyűlés, egymás szavára sem vagyunk képesek figyelni, úgyhogy én is fél óra szünetet akartam elrendelni. Akkor Latorcai alelnök úr ügyrendi javaslatára fél óra szünetet tartunk. Kérem, addig próbálják meg a határozatképességet biz…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem szépen, hogy foglalják el a helyüket! Türelmesen megvárom. Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy reggel 10 órakor kezdtük a munkánkat, a terveknek megfelelően, de 10 óra 38 perc magasságában úgy ítéltem meg, és Latorcai alelnök úr is azt javasolta, hogy tartsunk egy…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. A Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani, vita nélkül határoz az Országgyűlés a mandátum igazolásáról. Kérdezem tehát az Országgyűlést, hogy igazolják-e Csóti György mandátumá…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Megkérem Móring József Attila jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, a megválasztott képviselő urat pedig kérem, hogy kézjegyével lássa el azokat. (Megtörténik. - Az esküokmányt aláírató Móring József Attila gratulál Csóti Györgynek, és átadja az aláírt esküokmány egyik p…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ügyrendi javaslathoz hozzászólások lehetségesek. Ezzel együtt persze az elnök joga elrendelni a szünetet és a házbizottságot összehívni, de miután ügyrendi javaslat hangzott el, ezért megkérdezem a frakciókat, hogy kívánnak-e az ügyrendi javas…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Üdvözlöm az Országgyűlés munkáját meglátogató parlamenti képviselőket a hajnali szavazásokat követően, üdvözlöm a Ház munkatársait, a technikus kollégákat, a jegyzőkönyvvezetőket, a főtitkárhelyettes urat és azokat is, akiket most itt nem látunk…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e reagálni valaki. Cséfalvay Zoltán államtitkár úr jelentkezett, öt percben öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megyünk a következő napirend előtti hozzászólásra: az LMP frakciójából Szilágyi László képviselő úr részéről "Az állami egészségügy vége" címmel. Megérkezett Szócska Miklós államtitkár úr is a helyére, úgyhogy ezek szerint válaszolni is fog, ha jól látom, úgyh…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Az LMP-s napirend előtti hozzászólásra Szócska Miklós államtitkár úr reagál, ugyancsak 5 percben, a kormány nevében. Öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Kormánypárti napirend előtti hozzászólás következik. Tiffán Zsolt képviselő úr jelentkezett, Fidesz: "Mentsük meg a kórósi festett fakazettás templomot" címmel. Öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Kérdezem az államtitkár urakat, hogy kíván-e valaki a kormány nevében szólni. (Jelzésre:) Szócska Miklós államtitkár úr. (Dr. Szócska Miklós: Engem kértek, igen.) Tessék parancsolni!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. A következő napirend előtti hozzászólást az MSZP-frakció nevében Szanyi Tibor képviselő úr mondja el: "Elrugaszkodás Európától" címmel. Öné a szó, képviselő úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem a kormányt, hogy kíván-e reagálni. (Jelzésre:) Államtitkár úr jelentkezik. Cséfalvay Zoltán, öné a szó öt percben.
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! 9 óra 40 perc van, túl vagyunk a reggeli bemelegítésen, a napirend előtti hozzászólásokon. Elkezdjük az első törvényjavaslat érdemi vitáját. Soron következik a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslat részletes vitája, T/5248. számo…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. A türelmem határtalan, hiszen időkeretes vitában vagyunk, úgyhogy még 22 perc 39 másodpercet tudtam volna biztosítani önnek a hozzászóláshoz. De még maradt a Jobbiknak ideje. A következő hozzászóló egyelőre az egyetlen bejelentkező a monitoromon, Szekeres Imre…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Továbbra is csak ellenzéki bejelentkezőt látok, Veres János képviselő úr, MSZP. És hadd kérjem a Jobbikot, hogy hárman előre bejelentkezett felszólalóként be vannak jelentkezve, szóljanak már, tájékoztassanak, hogy várjunk-e rájuk vagy ne, mert nincsenek a terem…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
ELNÖK: Két percre szót kért Márton Attila képviselő úr a Fidesz padsoraiból. Öné a szó.
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
ELNÖK: A váltakozó sorrendű vita érdekében most Ékes József képviselő úr... Bocsánat, kétperces hozzászólások vannak. Veres János képviselő úr, két perc. Bocsánat!
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólás: Nyikos László képviselő úr, Jobbik.
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólás: Márton Attila képviselő úr, Fidesz.