9 817 felszólalás
H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről
ELNÖK: Megadom a szót Ékes József képviselő úrnak kétperces hozzászólásra, Fidesz.
H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről
ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Bagi Béla képviselő úrnak, Fidesz.
H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni a vita ezen szakaszában. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, így a részletes vita e szakaszát lezárom. Most megnyitom a vita második szakaszát az ajánlás 2. pontjára vonatkozóan. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni. (Nincs jelen…
T/4856 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól T/4857 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól a társadalombiztosítási és szociális ellátások megállapítása so
ELNÖK: Megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, MDF.
T/4856 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól T/4857 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól a társadalombiztosítási és szociális ellátások megállapítása so
ELNÖK: Megkérdezem a képviselőtársaimat, hogy kíván-e még valaki részt venni az együttes vitában. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Csizmár Gábor államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Csizmár Gábor: Igen.) Jelzi, hogy igen. Az államtitkár urat ille…
T/4856 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól T/4857 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól a társadalombiztosítási és szociális ellátások megállapítása so
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az összevont általános és részletes vitát lezárom. A határozathozatalokra a jövő heti ülésünkön kerül sor. Most pedig soron következik a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény mód…
J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladat
ELNÖK: Megkérdezem, hogy az alkotmányügyi bizottság nevében kíván-e valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Akkor most a bizottsági álláspontok és a költségvetési bizottság ülésén megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Először meg…
J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladat
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Tukacs István képviselő úrnak, a költségvetési bizottság előadójának.
J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladat
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Mádi László képviselő úrnak a kisebbségi vélemény ismertetésére.
J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladat
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a Házszabály szerint 15 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Balsai István képviselő úrnak, Fidesz.
J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladat
ELNÖK: Most megadom a szót Hankó Faragó Miklós képviselő úrnak, SZDSZ.
J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladat
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, MDF.
J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladat
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Bókay Endre képviselő úrnak, MSZP.
J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladat
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e még valaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem. Tisztelt Képviselőtársaim! Az együttes általános vitát lezárom…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az első helyen kijelölt egészségügyi bizottság álláspontjának és az ott megfogalmazódott kisebbségi véleménynek az ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint tíz-tíz perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Kökény Mihály bizottsági elnök úrnak. Elnök ú…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Most a kisebbségi vélemény ismertetésére adom meg a szót Mikola István bizottsági alelnök úrnak.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, az írásban történt előzetes bejelentkezéseknek megfelelően, az elfogadott 3 órás időkeretben. Elsőként megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Most megadom a szót Mikola István képviselő úrnak, Fidesz. Képviselő úr! Mikola István képviselő úré a szó. (13.40)
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Képviselő úr előre jelentkezett, itt áll előttem a neve.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Horváth Ágnes egészségügyi miniszter asszonynak.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP. (13.50)
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Folytatva a kétperces hozzászólásokat, megadom a szót Molnár Oszkár képviselő úrnak, Fidesz.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Visszatérve az írásban előre jelentkező képviselőkhöz, megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Most kétperces hozzászólásra kerül sor. Megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, MSZP.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Megadom a szót Nagy Kálmán képviselő úrnak, KDNP.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Most kétperces hozzászólás következik. Megadom a szót Havas Szófia képviselő asszonynak, MSZP.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Nagy Kálmán képviselő úrnak, KDNP.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Megadom a szót Tukacs István képviselő úrnak, MSZP.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Két percre megadom Kupper András képviselő úrnak, Fidesz.