9 817 felszólalás
Tudomásulvétel
ELNÖK: Köszönöm. Most megkérdezem, hogy a frakciók részéről kíván-e valaki élni a felszólalás lehetőségével. Elsőként megadom a szót Hörcsik Richárd képviselő úrnak, Fidesz.
Tudomásulvétel
ELNÖK: Megadom a szót Kocsi László képviselő úrnak, MSZP.
Tudomásulvétel
ELNÖK: Most megadom a szót Herényi Károly képviselő úrnak, MDF.
Tudomásulvétel
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával megkapták képviselőtársaim. A…
Tudomásulvétel
ELNÖK: Kérek egy kézi mikrofont a miniszter úr rendelkezésére bocsátani! (A miniszter elé egy hordozható mikrofont helyeznek. - Zaj. - Az elnök csenget.) Kérem képviselőtársaimat!
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Megkérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy nagyobb figyelemmel hallgassák a felszólalót. Most pedig a napirend módosítására irányuló kezdeményezésekről döntünk. A Fidesz-frakció kezdeményezte, hogy napirendünk egészüljön ki 30 előterjesztés tárgyalásával. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének m…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérem képviselőtársaimat, hogy az előbb feltett kérdésről gombnyomással szavazzanak. Szavazatukat, kérem, most adják le! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 140 igen, 171 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el az ajánlást. Tisztelt Orsz…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság múlt heti ülésén áttekintette a mai hosszú szavazással kapcsolatos egyes kérdéseket: három frakció egyetértett az eljárást rövidítő intézkedésekkel, a negyedik frakció, megismervén ezt, úgy döntött, hogy nem ellenzi ezek alkalmazását. Most kérem…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Mielőtt a támogatott módosító javaslatokról határoznánk, létszámellenőrzést tartunk annak érdekében, hogy meggyőződjünk róla, hogy egyrészt határozatképes-e a Ház, másrészt pedig a szavazáshoz szükséges kártyák és a szavazógép működnek-e. Kérem képviselőtársaimat, hogy ny…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Most kétperces hozzászólás következik. Megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF.
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni a vita e szakaszában. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, így a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 24-40. pontjaira, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki részt venni a vita ezen szakaszában. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita harmadik szakaszát az ajánlás 41. pontjára, a gyógyszertörvényre vonatkozóan. Megkérdezem, hogy kíván-…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így a részletes vita e szakaszát és a részletes vita egészét lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Vojnik Mária államtitkár asszonynak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Az álla…
T/18094 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön határozunk. Most soron következik a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet érintő törvén…
T/18094 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy egyetértenek-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés indítványomat elfogadta. Most megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 1-20.…
T/18094 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Több jelentkezőt nem látok, a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 21-26. pontjaira, az egészségügyi szakellátási törvényre vonatkozóan. Kérdezem, kíván-e valaki f…
T/18361 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár asszony. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk. Következik a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról szóló törvényj…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm Gombos András államtitkár úrnak. Tisztelt Országgyűlés! A napirendi pontok tárgyalásának végére értünk. Napirend utáni felszólalásra nem kerül sor, így tehát az ülésnapot berekesztem. Munkánkat holnap reggel 9 órakor folytatjuk. Mindenkinek kellemes estét kívánok! (Az ülésnap 20 óra…
A/18719 Mi a helyzet a szőlő- borágazatban?
ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót Gráf József miniszter úrnak.
A/18728 Verseny liberális módra
ELNÖK: Erdész Zoltán, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: Verseny liberális módraö címmel. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Magyar Bálint oktatási miniszter urat jelölte ki. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a vál…
A/18728 Verseny liberális módra
ELNÖK: Megadom a szót Magyar Bálint miniszter úrnak.
A/18728 Verseny liberális módra
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót a képviselő úrnak.
A/18728 Verseny liberális módra
ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót a miniszter úrnak.
A/18724 A lovakat ugye nem lövik le?
ELNÖK: Csáky András, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni a honvédelmi miniszternek: A lovakat ugye nem lövik le?ö címmel. A miniszter úr távollétében, ha a képviselő úr elfogadja, Iváncsik Imre államtitkár úr válaszol.
A/18724 A lovakat ugye nem lövik le?
ELNÖK: Elfogadja a válaszadó személyét.
A/18724 A lovakat ugye nem lövik le?
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Iváncsik Imre államtitkár úrnak.
A/18724 A lovakat ugye nem lövik le?
ELNÖK: A képviselő urat illeti a szó.
A/18724 A lovakat ugye nem lövik le?
ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót az államtitkár úrnak.