221 felszólalás
T/6455 A magyar állampolgársággal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A kettős állampolgársági törvény meghozatalának köszönhetően mára több mint egymillió nemzettársunknak adatott meg, hogy honosítás révén magyar állampolgárságot szerezzen. Az elfogadott törvé…
T/6295 A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépésének elhalasztásáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az előbb államtitkár úr előadásából is hallottuk, az Európai Unió országai között sok helyen működik elkülönített közigazgatási bírósági szervezet jelenleg is. A magyar jogtört…
A/3701 Meddig vezethetik még a szervezett bűnözést tétován tűrő személyek Szeged városát?
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy az elmúlt évek során megszokhattuk, sorra buktak ki a szocialista városvezetés tevékenységéhez fűződő csontvázak Szeged városában. Elég, ha csak a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetőjének, az önkormányzat címzetes főjegyzőjének, valamin…
A/3701 Meddig vezethetik még a szervezett bűnözést tétován tűrő személyek Szeged városát?
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr válaszából kitűnik, hogy Szeged szocialista városvezetői szerettek a zavarosban halászni. Remélem, hogy az általam feltett kérdésre jövőre a választópolgárok megfelelő választ adnak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti p…
H/3232 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozatnak az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2018. június 20-án a Magyar Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény hetedik módosítását, amelyben több kiemelt fontosságú és elvi jelentőségű tétel került kimondásra. Nem…
T/3252 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt néhány esztendőben tanúi lehettünk a kormány azon elkötelezettségének, hogy korszerű, a modern viszonyokhoz alkalmazkodó és azokra hatékonyan reagáló, új eljárásjogi kódexek…
T/872 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról a lakcímre visszaélésszerűen történő bejelentkezések megszüntetése érdekében
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Ház elé terjesztett, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, illetőleg az elérni kívánt célt a javaslat elfogadása több szakmai szempontból sem teljesíti. Szilárd és…
A/858 Hová tűnt a Jobbik pénze?
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szinte már meg sem lepődünk, amikor a Jobbik háza táján ismét fény derül valamilyen kétes ügyre. Egyik botrány követi a másikat, most pedig a jobbikos tragikomédia újabb epizódja körvonalazódik, hiszen ha nem elég a több mint 660 milliós szankc…
A/858 Hová tűnt a Jobbik pénze?
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a választ, alelnök úr. (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) Ahogyan az alelnök úr is elmondta, a pártok részére rendelkezésre álló közpénzzel való gazdálkodás átláthatósága (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) és a korrupciós kockázatok kiszűrése, ezek mind olyan tényez…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A biztonság egy nagyon fontos érték. Mi sem bizonyítja jobban, hogy néhány képviselőtársam már előttem is szólt néhány szót erről, legutóbb éppen Simon Miklós képviselőtársam. Úgyhogy én egy más aspektusból szeretném ezt me…
I/337 Kinek az érdekében befolyásolják a bíróságok ítélkezését Magyarországon?
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha ebben a zajban hallja, amit mondok, akkor jó lesz. A bírói függetlenség a jogállamiság egyik alappillére, amely alkotmányos alapelvet az Alaptörvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló tör…
I/337 Kinek az érdekében befolyásolják a bíróságok ítélkezését Magyarországon?
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, az államtitkár úr válaszát elfogadva kérem (Moraj az ellenzék soraiban.), hogy az igazságügyi kormányzat tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a bírói függetlenség ne szenvedjen csorbát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
B/17673 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2016. évi beszámolója H/18541 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2016. évi beszámolója elfogadásáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy kicsit előrehozom a mondandómat, amit majd a legfőbb ügyész beszámolójához terveztem elmondani, és Bárándy Gergely folyamatos zaklatása miatt kénytelen vagyok én is hozzászólni. (Derültség. ‑ Dr. Bárándy Gergely: Bocs!) A hely…
B/17351 Az ügyészség 2016. évi tevékenységéről H/18542 Az ügyészség 2016. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr és Munkatársai! Magyarország Alaptörvénye fontos feladatokat ró az ügyészségre, hiszen az ügyészség az állam büntetőigényének kizárólagos képviselője, és ellátja azo…
T/17267 A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény módosításáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A közjegyzőség ma a hagyományos közjegyzői tevékenységen kívül a magánjogi gyakorlat minden területén részt vesz a jogéletben. Célkitűzésünk az, hogy a közjegyzőség minden tekintetben…
T/17267 A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény módosításáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Néhány gondolatot, mert már itt a kétpercesekben képviselőtársaim válaszolgattak egymásnak a feltett kérdésre. Egyetlenegy paragrafus módosul, vagy kettő a közjegyzői törvényben. Ez alkalmat adott arra, hogy minden frakció a nem ezzel ka…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az önkormányzatok támogatásáról és feladatairól szeretnék szólni az előttünk fekvő 2018-as központi költségvetés tükrében. Bár jó néhány dolgot már államtitkár úr elmondott, de úgy gondolom, nem árt azokat megerősíteni. Nagyon fontosnak tartom,…
T/15358 A bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés által elfogadott, 2018. január 1-jén hatályba lépő, polgári perrendtartásról szóló törvény már az általános meghatalmazások országos és közhiteles nyilvántart…
T/15361 A választottbíráskodásról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon több kelet-európai országhoz hasonló módon a szocialista állami berendezkedés miatt a kereskedelmi választottbíráskodás nem tudott olyan térnyeréshez jutni a X…
T/15362 Egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország versenyképességének fokozása a jogi szabályozó környezet módosításával is elősegíthető, mondhatni, ez a magyar gazdaság további fejlődésének állomása…
T/14967 A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy az előterjesztőként felszólaló Gulyás Gergely képviselőtársam is mondta, hogy nem fogja kihasználni a rendelkezésre álló 30 percet, jómagam sem,…
H/12932 Az ügyészség 2015. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról B/11709 Az ügyészség 2015. évi tevékenységéről
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Kedves Munkatársai! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban engedjék meg, hogy megjegyezzem, hogy néhány adat ismétlődni fog a beszámolóban, hiszen ugyanabból az anyagból dolgoztunk, és ne…
B/9278 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2015 H/10540 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2015. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Biztos Úr és Helyettesei és Munkatársaik! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 40. §-ának (1) bekezdése alapján dr. Székely László ombudsman úr benyú…
K/11088 Veszélyezteti-e a román hozzáállás a magyar fejlesztést?
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tudomásom szerint június második hetében adják át a munkaterületet az építőknek az M35-ös autópálya folytatása érdekében, hogy Debrecentől Berettyóújfaluig autópályát építsenek. A beruházásnak köszönhetően Hajdú-Bihar m…
T/7392 Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alaptörvény XXVI. cikke kimondja: az állam ‑ a működésének hatékonysága, a közszolgáltatások színvonalának emelése, a közügyek jobb átláthatósága és az esélyegyenlőség előmozdítása érde…
T/7408 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény vitája során a kormány és az Országgyűlés is többször tárgyalta a polgármesterek illetményének…
B/5618 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2014. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében H/6370 A Kúria elnökének a Kúria 2014. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati n
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bárándy Gergely hozzászólásából egy dologra szeretnék reagálni, amit egyébként már Répássy Róbert képviselőtársam is említett, ez a pártosság és pártatlanság kérdése. Én nem vitatom azt, hogy ez az MSZP-nél a jogelőd MSZMP-ből gyökeredzi…
B/4680 Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről H/6384 A legfőbb ügyésznek az ügyészség 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolójának elfogadásáról
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Igazságügyi bizottság megtárgyalta a határozati házszabály 83. § (1) bekezdése alapján a legfőbb ügyésznek az ügyészség 2014. évi tevékenységéről szól…
T/4890 A természetes személyek adósságrendezéséről
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Május végén került benyújtásra az a várva várt törvényjavaslat, amely a természetes személyek adósságrendezéséről szól. A mai magyar jogrendszer m…
Ü/3163 Kérelem az Igazságügyi bizottság 4/2014-2018. IUB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
DR. VITÁNYI ISTVÁN, az Igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az MSZP képviselőcsoportja beadványában arra kérte az Igazságügyi bizottságot, hogy eseti állásfoglalásban állapítsa meg: Kövér László házelnök úr megsértette (Lukács Zoltán: Dugulj el!) az Orszá…