389 felszólalás
H/9590 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek a K & H Equities Rt-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt kiabáló fideszes Képviselőtársaim! Próbáljanak két percig higgadtak maradni, mert egyáltalán nem biztos, hogy az igazság az önök oldalán van. Meg kell jegyeznem, hogy Demeter képviselőtársam, úgy látszik, feleslegesen i…
T/9263 Egyes törvények választásokkal összefüggő módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/9263. számú törvényjavaslat célja az, miként erre a politikai államtitkár úr expozéja is utalt, hogy a parlament az uniós csatlakozásból, az alkotmányt mó…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden reflektálnék még Kosztolányi Dénes egy korábbi felszólalására. Kosztolányi Dénes azt fejtegette, hogy a többcélú kistérségi társulás léte önmagában elvetendő, mert szemben áll a jelenlegi, önkormányzatokra vonatkozó alkotmányos előí…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A vita során egyre inkább közgazdasági kérdések is előtérbe kerülnek, de eddig eléggé egyoldalúan csak egy olyan követelmény fogalmazódott meg, hogy az önkormányzatok kapjanak több pénzt. Nézzük meg nagyon röviden, hogy mennyi pénzt kaptak az önko…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hargitai János felvetésére reflektálnék én is. Semmilyen elképzelésünk nincs arról, hogy felszámoljuk a kistelepülések önkormányzatiságát. (17.30) Valóban igaz az, hogy a pártsemleges szakértők cikkeikben, javaslataikban állandóan azt ajánlgatják…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden reflektálnék Mikes Éva képviselő asszony fejtegetéseire, ezen belül is elsősorban a területfejlesztés, illetőleg az önkormányzati közigazgatási reform közötti összhang problematikájára. Ha alaposabban megnézzük az előttünk fekvő tör…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel Hargitai János képviselőtársam hiányolta a reflexiót e téren, ezért pótolni fogom a mulasztásomat, amely azzal függött össze, hogy a két percbe már nem fért bele ez a témakör. Az első érvem az lenne, hogy itt nem egy önkormányzati szintet, n…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kivételesen egy szocialista képviselőtársammal is vitatkoznék, Géczi Józseffel, mert szerintem nem veszett el a régiók ügye. Véleményem szerint ez év őszén a kormány be fogja nyújtani a választott regionális önkormányzatok megteremtésére irányuló…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden reflektálnék Mikes Éva képviselő asszony, illetőleg Domokos László képviselő úr felvetéseire. Természetesen nagyon jól tudom, hogy nem ez az egyetlen ellenvetésük a törvénycsomaggal kapcsolatosan. Amit én javasoltam, az egy kompromi…
T/9132 Az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
DR. WIENER GYÖRGY, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi és igazságügyi bizottság 2004. március 22-ei ülésén megtárgyalta az előttünk fekvő törvényjavaslatot, s azt látható többségge…
T/9132 Az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Hende Csaba a felszólalásában két kérdéssel foglalkozott: jelezte Medgyessy Péterrel szembeni ellenszenvét, valamint az Európai Unióval szembeni nagyon komoly fenntartásait.…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DR. WIENER GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégek! A közigazgatási reformok és reformkísérletek különleges eseményei az elmúlt két és negyed század magyar történelmének, és ezek közül is kiemel…
Ü/8995 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 27/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Zaj. - Az elnök csenget.) Salamon László képviselőtársam arra hivatkozott, hogy az 1996-os állásfoglalást még az akkori, lényegében a mostanival megegyező kormánytöbbség hozta az alkotmány- és igazságügyi bizottsá…
Ü/6682 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 23/2002-2006. számú eseti állásfoglalásának elutasítására
DR. WIENER GYÖRGY, az ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Salamon László képviselőtársam nem a tárgyról beszélt. Egyetlenegy jogi érvet nem hozott fel álláspontjának megvédésére, csupán azt fejtegette, hogy mennyire fontos az a feladat,…
Ü/6682 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 23/2002-2006. számú eseti állásfoglalásának elutasítására
DR. WIENER GYÖRGY, az ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szót, elnök asszony. Kár tapsolniuk! Tudom, hogy az igazság fájdalmas az önök számára, de bírják meghallgatni! (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.) Nem reagálok Hende Csaba személyeskedő megjegyzésére. Annyit mondok neki,…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Bernáth Ildikó felszólalásában mélyen aggódott a foglalkoztatottsági helyzet alakulása miatt, azonban úgy ítélem meg, hogy a statisztikai adatok nem mindenben támasztják alá azt, amit elmondott, a…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Valóban rendkívül fontos az, hogy megvizsgáljuk az előirányzatokat, megnézzük azt, hogy milyen tervek, elképzelések születnek egy következő évre, de az sem árt, hogyha a gazdasági folyamatokat egy…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Vége felé közeledünk a költségvetési vita első szakaszának, és a vita egyértelműen megmutatta azt, hogy valóban kibékíthetetlenek az ellentétek a két oldal között. Másként látja a gazdaság helyzet…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Úgy ítélem meg, hogy Karsai Péter egyébként gondolatgazdag felszólalása nem mindenben volt pontos a múlt felidézésekor. Tudniillik 1999 decemberében az akkori kormánypártok nem egy új…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagyon röviden reflektálnék Salamon László képviselőtársam egy felvetésére. Nem arról van szó, tisztelt Salamon László képviselő úr, hogy a kormány bizonytalan álláspontot foglalna el, hanem arról, ha az ellenz…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az alkotmánymódosító törvényjavaslat vitájában Vastagh Pál mondta el vezérszónokként a Szocialista Párt álláspontját, ennek következtében más szocialista képviselőnek nem nyílt lehetős…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök úr! Képviselőtársaim! Horváth János képviselőtársammal ebben a témakörben már korábban is vitatkoztam, most meg szeretném ismételni az e korábbi vita során általam elmondottakat. Megítélésem szerint a mai alkotmányosságnak nem az az…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagyon röviden reflektálnék Salamon László fejtegetéseinek utolsó szakaszára, amelyben az államfő szerepkörét próbálta elemezni. (17.00) Megítélésem szerint helyesen látja azt, hogy szét kell választani egymást…
T/4487 Az Alkotmánybíróságról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Előző felszólalásomban már tárgyaltam azt a kérdéskört, hogy helyes-e, s ha igen, miért felruházni az Alkotmánybíróságot azzal a joggal, hogy alkotmányossági szempontból kontrollálja,…
T/4487 Az Alkotmánybíróságról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Egy ilyen felvetésre nyilvánvalóan azonnal reagálni kell. Megszólíttattam Salamon László képviselőtársam által, és igyekszem kielégíteni az érdeklődését a kormány és a kormánypártok várható magatartását illetőe…
T/4487 Az Alkotmánybíróságról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A kezemben van az alkotmány- és igazságügyi bizottság 2003. szeptember 16-án, kedden 10 órakor tartott ülésének a jegyzőkönyve, amelyből nagyon röviden idézni szeretném azt, valójában mit is mondott szó szerint…
T/4488 A jogalkotásról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Salamon László fejtegetéseihez kapcsolódnék, jelzem egyben a jegyzőkönyv és a rádióhallgatók számára, hogy ezekről a kérdésekről múlt csütörtökön, a négypárti egyeztetés keretében már…
T/4488 A jogalkotásról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Sejtettem azt, hogy fel fog merülni valamely ellenzéki képviselő részéről az, hogy nagyon kevesen vesznek részt kormányoldalról ebben a vitában, ezért már jeleztem azt, hogy az ilyen a…
T/4488 A jogalkotásról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Valóban, egyre inkább egy alkotmányjogi szeminárium részeseivé válunk, s egyre kevésbé tűnik úgy a felszólalások tartalma alapján, hogy itt parlamenti vita folyna, tudniillik Salamon képviselőtársam olyan jogér…
T/4488 A jogalkotásról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr, s egyben jelzem, hogy ebben a témakörben utoljára kívánok megszólalni. Igaza van abban Salamon László képviselőtársamnak, hogy kivételesen a felek elmozdulnak kiindulási álláspontjuktól. Ezt fogom most tenni. Azt kérném Salamon László képviselőtár…