1 280 felszólalás
T/5480 Az energiaadóról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Kovács Tibor képviselőtársammal ebben a kérdésben vitatkoznék. Egy gazdasági társaság sem vitatja, hogy a szennyező fizet elve Magyarországon is megvalósuljon. Egy parlamenti képviselő sem vitatja ezt a kérdést. De úgy előterjeszteni egy adótörvén…
T/5480 Az energiaadóról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr, és talán valahol az ökoadóhoz kellene visszatérni, mert ez lenne a leghelyesebb, mert utána még két másik nagyon kemény napirendi pont is itt lesz: a környezetterhelési díj és az adók kérdése. Csak annyit szeretnék Toller képviselőtársamnak elmondani, ho…
Napirend előtti felszólalások
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Először is szeretném a megemlékezéssel kapcsolatban elmondani, hogy Dávid Ibolya elnök asszony jelenleg is Aradon tartózkodik. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Megkíséreltem a múlt hét folyamán Strasbourgban, Brüsszelben valami úton-mó…
H/5285 A Magyar Kormány felkéréséről az Európai Unió alkotmányával kapcsolatos álláspontja ügyében
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, a szót. Nem a Fodor Gábor által elmondottakat kívánom alátámasztani, hanem a Konvent munkájában a magyar képviselők tevékenységét, ahol Szájer József és Vastagh Pál is mint a Konvent oszlopos tagja, 16 hónapon keresztül dolgozott azért, hogy valóban kere…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, a szót. Talán már tényleg sok szó esett magáról a Széchenyi-tervről. Én visszaemlékszem arra az időszakra, amikor több tízmilliárdos üzemek kerültek pár tízmillió forintért magántulajdonba, volt egy ilyen időszaka is a magyar rendszerváltozás demokráciáj…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Szabó Zoltán képviselőtársam szavai egy kissé úgy mellbe vágják az embert, mert szívesen visszahivatkozik a '98-as átadási időszakra. Tisztelt Képviselőtársam! Az előbb én magam is elmondtam, hogy kétszer lett a költségvetés módosítva, tehát el lett tér…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Talán mégis vissza az áfához: ha Magyarországon az összes szolgáltató magyar tulajdonban lenne - mint ahogy nincsen egyébként, és egyre növekszik a száma azoknak, akik külföldi tulajdonú szolgáltatói szektort üzemeltetnek Magyarországon -, és ha a…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán Veres János államtitkár úrnak szólnék, ha az államtitkár úr egy pillanatra ide tudna figyelni. (Dr. Veres János: Hogyne!) Csak egész más irányba nézett. (Dr. Veres János: A fülem ott van.) Képviselőtársam elmondta, hogy ebben az évben itt milyen át…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Ecsődi és Karakas képviselőtársam megjegyzését szeretném kicsikét úgy megvilágítani, hogy saját maguk esetleg később módosítsák az általuk megfogalmazottakat. Egy rendszerváltozás általában őrült nehéz körülmények között megy végbe. (Ecsődi Lászlóhoz.)…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Szabó képviselőtársamnak köszönöm; én is ugyanúgy érzek önnel kapcsolatosan, mint ahogy ön is elmondta velem kapcsolatban. Egészen biztos, hogy a vita egész idáig, bármelyik alkalommal próbáltuk kifejteni a véleményünket, normális volt közöttünk. Én csak…
A/5181 Tervezi-e a Kormány a tavaszi ülésszak utolsó időszakában elfogadott gáztörvény módosítását?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Igen, elnök asszony, elfogadom a válaszadót.
A/5181 Tervezi-e a Kormány a tavaszi ülésszak utolsó időszakában elfogadott gáztörvény módosítását?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök asszony, a szót. Itt az államtitkár úrral nem akarok én oly mértékű és mélységes vitát folytatni, de szeretném jelezni, hogy például az a cég, amelyiknek az átadásán ön is ott volt, a várostól az adókedvezményt nem kapta meg. És ha minden egyes kedvezményt e…
T/2380 A földgázellátásról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Demokrata Fórum részéről a gáztörvény indításánál több alkalommal jeleztük, hogy az Európai Parlament ez év nyarán fogja meghozni a döntését a gáztörvény, vagyis az energia szabadpiaci nyitásának a módosításairól és a végl…
T/2380 A földgázellátásról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Én szeretném a Podolák György képviselőtársam által mondottakat visszautasítani. Egyrészt örülök annak, hogy a módosítóim közül is egypárat elfogadtak, ezt mondom azért is, hiszen maga az irányítási rendszer, a szabályozási rendszer egy nagyon fon…
T/2380 A földgázellátásról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Normálra jelentkeztem, de úgy látom, érdemesebb kétpercezni, mert sokkal előbb szóhoz jut az ember. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem az árképzés esetében, hogy az árképzésnek az a formája, ami megpróbálja a kompenzációt biztosítani az állampol…
T/2380 A földgázellátásról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, a hozzászólás lehetőségét. Én még mindig visszamegyek az 51. és a 131. pontokhoz, ami az irányítástechnikával, adatátvitellel foglalkozik. Tisztelt Képviselőtársaim! A MOL rendszerén belül, ugye, a MOL is leválasztotta azt a szegmenst, amelyik az adatátv…
T/2380 A földgázellátásról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, államtitkár úr, nem tudtam, hogy kapcsolódóként ez így be lesz nyújtva, és elfogadásra kerül. Ennek örülök, már csak azért is, mert maga a rendszer megkívánja és megköveteli, hogy korszerű irányítási és adatátviteli rendszer szolgálja a…
J/643 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/1841 A kis-és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről H/3518 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 20
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Megvárom, amíg Harrach Péter elnök úr is elfoglalja a helyét. (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Tisztelt Képviselőtársaim! Két dolgot szeretnék kihangsúlyozni a magam részéről a hozzászólásomban, és két dologh…
J/643 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről J/1841 A kis-és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről H/3518 A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 20
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Helytelen magunkat úgy hasonlítani adott esetben egy szlovák, egy cseh, egy lengyel vagy egy bolgár jelenlegi gazdasági helyzethez és növekedéshez, ha nem tudjuk, hogy azon országok hozzánk képest milyen mélységbe zuhantak és honnan indultak. Tehá…
J/460 A Gazdasági Versenyhivatal 2001. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról J/678 A Gazdasági Versenyhivatal 2000. évi tevékenységéről és
ÉKES JÓZSEF, az MDF képviselőcsoportja részéről: Nagyon köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Be lehetne úgy fejezni, ahogy Horváth János képviselőtársam elmondta, talán hozzátéve azt, hogy profi munkát végez a Versenyhivatal, és a Magyar Demokrata Fórum elfog…
J/460 A Gazdasági Versenyhivatal 2001. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról J/678 A Gazdasági Versenyhivatal 2000. évi tevékenységéről és
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az előbb egy meghatározott időn belül kellett volna elmondani, és megpróbáltam én is gyorsan foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ahogy Ivanics képviselőtársam is elmondta, az Európai Unióhoz történő csatlakozással teljesen megváltozik a Gazdasági Verseny…
J/2545 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről H/2696 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Kárpáti Zsuzsa képviselő asszony hozzászólása késztet engem is a hozzászólásra, és amit előzőleg Horváth János képviselőtársunk is elmondott. Közpénznek számít-e az, hogy az Állami Számvevőszék alelnökei még nincsenek nevesítve? Közpénznek számít-…
J/2545 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről H/2696 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, a szót. Molnár László képviselőtársamnak a hozzászólása indított arra, hogy szót kérjek. Egész idáig a parlamenten belül ez a vita konszolidált volt; senki nem próbált a másik fejére visszafelé mutogatni. Ilyen alapon lehetne azt mondani, hogy 1996-1997-…
T/2380 A földgázellátásról
ÉKES JÓZSEF, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigi vezérszónoklatok és viták alapján el szeretném mondani, hogy ha 2001-ben ez a törvény így, ebben a formában került volna a parlament elé, egészen biztos, hogy ugyan…
V/2337 Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő ?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kormányoldalról több alkalommal elhangzott, hogy jó lenne, ha az ellenzék pont ebben a sorsfordító időszakban, amikor az uniós csatlakozás és a népszavazás előtt állunk, ezt a kérdést nem feszegetné. Tisztelt Képviselőtársaim!…
A/2616 Van-e esélye a betegeknek az életben maradáshoz?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Igen, elfogadom. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Még talán szerencsésebb is, hogy önhöz intézem a kérdésemet, hisz '97-ben, annak idején, amikor ön miniszter volt, beszéltünk a mentőállomások kérdéséről, és ezen mentőállomások sorában Tüskevár telephellyel egy új mentő…
A/2616 Van-e esélye a betegeknek az életben maradáshoz?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, és köszönöm az államtitkár úrnak, hogy a végén kimondta, hogy Tüskeváron is lesz mentőállomás. Szeretném, hiszen Gógl Árpád és Mikola István miniszter urakkal is nagyon sokat konzultáltunk ebben a kérdésben, és nem véletlen, hogy kormányhatározat szintjé…
A/2535 Hol tart az osztatlan közös tulajdon?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Egy ajkai lakos, és talán mondhatnám, hogy Somló környékéről nagyon sokan - főleg idős állampolgárok - megkerestek azzal a kérdéssel, hogy érdeklődjenek az életjáradékra történő váltás módjának és lehetőségének útja és formá…
A/2535 Hol tart az osztatlan közös tulajdon?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát, és talán az államtitkár úr nevében is az állampolgártól elnézést fogok kérni, hogy félre lett tájékoztatva. Tehát ez a probléma a jelen viszonyok között még nincs megoldva. Szeretnék egy dolgot még azért jelezni, és örülök annak, hogy a külügymin…
T/2052 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos, ebben a szakaszban nem tudok részt venni a vitán, mert környezetvédelmi bizottsági ülésre kell mennem, de én már több éve szorgalmazom és szóvá teszem, hogy a gazdasági tárcának, a munkaügyi tárcának, a környezetvédelmi t…