1 280 felszólalás
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Schiffer András képviselőtársam kétpercesének az elejét nem értettem, de bízom benne, hogy nem egyfajta minősítést próbált használni, mert én még soha önnel szemben nem használtam minősítést. Én nem azt mondtam, hogy büszkék vagyunk, de az Európai Unió tagor…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, ezzel be is fejezem ezt a vitát. Miért is folyt 2004 óta Magyarországgal szemben eljárás? Miért nem tudtunk idáig kikerülni abból a szorításból, amelyet tulajdonképpen az uniós csatlakozásunk óta Magyarországgal szemben alkalmaznak? Miért is, kép…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az előbb ugyan azt mondtam, hogy ez volt az utolsó kétperces. Gúr képviselőtársam, a 2010-es költségvetés, amelyet önök megterveztek, és mi itt a parlamenti vitában is elég hangsúlyosan elmondtuk: mennyire tetszettek tervezni a költségvetési hiányt? Mennyire…
T/10903 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A számvevőszéki és költségvetési bizottság a tegnapi napon tárgyalta meg az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Itt, ahogy képvi…
T/10809 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr a szót. A költségvetési bizottság magát az államháztartási törvényről szóló előterjesztést maximálisan támogatja, 2 tartózkodás mellett. Nagy vita önmagában nem alakult ki, és elsődlegesen arról szólt maga a bizotts…
T/10590 A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Végighallgatva a vitát, a vitában azokkal, akik tényleg szakmailag próbálták megközelíteni magát a javaslatot, hellyel-közzel jómagam is egyetértek, itt Turi-Kovács Bélával, Józsa Istvánnal is, de Göndör István is mondott egy-…
J/10517 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosának a Tobin-ügyben tett lépéseivel kapcsolatos kérdésekről H/10766 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárs
ÉKES JÓZSEF, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai ügyek bizottsága a tegnapi napon vitatta meg és javasolta általános vitára a parlament elé magát az állásfoglalást. Érdekes volt a vita menete, hisz 6 hozzá…
J/10517 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosának a Tobin-ügyben tett lépéseivel kapcsolatos kérdésekről H/10766 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárs
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akarom elragadtatni magam úgy, mint Szanyi Tibor, és nem szeretnék olyan kifejezéseket használni, mint amit ő használt nem most először, hanem sokadszorra. De egyet tessék tudomásul venni: egy európai biztos abban a pillanatban, amikor biztossá ne…
J/10517 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosának a Tobin-ügyben tett lépéseivel kapcsolatos kérdésekről H/10766 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárs
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szanyi képviselőtársam, nem kívánom azt a stílust fölvenni, amit ön képvisel. Abszolút nem kívánom, bár tudnék én is jelzőket mondani, de ez nem az a szint, ahol ezzel kellene élni. Az azeri gyilkossal kapcsolatban: képviselőtársam, Magyarország nagyon sok n…
J/10517 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosának a Tobin-ügyben tett lépéseivel kapcsolatos kérdésekről H/10766 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárs
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, hogy óriási nagy zavar az MSZP-n belül, már csak azért is, mert Magyarországgal szemben jelenleg olyan huszonnégy kötelezettségszegési eljárás folyik, vannak országok, amelyekkel szemben száz, van olyan ország, amelyikkel szemben százhatvan. Na m…
J/10517 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosának a Tobin-ügyben tett lépéseivel kapcsolatos kérdésekről H/10766 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárs
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársam, én értem, amit elmondott, hogy sokkal szorosabb együttműködésre lenne szükség, de ahogy többször elhangzott a mai ülésen, az Európai Uniónak megközelítőleg 600 millió állampolgára van. Hatszázmillió! Vannak nagyobb országok, vannak kisebb or…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem kívántam ebbe a vitába beszállni, de Simon Gábor képviselőtársam fogalmazott úgy, hogy ne menjünk vissza a keletkezéshez. Érdekes szituáció: a keletkezés ezek szerint az MSZP részéről 2012-től folyik. De emlékezzünk vissza arra, hogy amikor 2008 szeptemb…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az, hogy Kovács Tibor is megszólalt, szóval, hihetetlenül érdekes! Tessék visszalapozni, a 2008-2009-es parlamenti vitánál... (Dr. Józsa István: Az fenntarthatatlan volt!) Józsa úr, végighallgattam én is, legyen kedves, hallgasson ön is végig, próbálja meg!…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. És tényleg, ebben a műfajban ebben a formában utoljára kívánok szólni. Szél Bernadett képviselő asszony és Vágó képviselő úr is a bérlakás kérdését próbálja meg elmondani, hogy az egy hosszú távú folyamat, hogy Magyarországon a 6 százalékos bérlakásállomány…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azzal kapcsolatban, amit Gaudi-Nagy Tamás is mond, vissza kell nyúlni oda, hogy a devizahiteleknél általában jelzálogként majdhogynem háromszoros értéket kellett bebiztosítani annak érdekében, hogy megkapja az "átverős" hitelt, fogalmazzunk így. De so…
J/9805 A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról szóló 55/2011. (VI. 29.) OGY határozat alapján lefolytatott vizsgálat eredményeiről H/10534 A privatizációs szerződések környezetvédel
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ahogy a vitában is elhangzott, magában az előterjesztésben is úgy fogalmazódik meg, hogy körülbelül 10 százalékát lehetett megvizsgálni a privatizációs időszaknak, és ha jól emlékezünk rá, az elmúlt időszakban - nem a bekerülési összeg szerint, hanem szám sz…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Varga Zoltán képviselőtársam vetette fel a 6., 7. módosító indítványnál a társasházak kérdését és a szippantás kérdését. Valóban, ezek olyan dolgok, amelyeket tényleg vizsgálni kell, főleg a társasházi rendszeren belül a közgyűlés összehívása, annak a folyto…
T/10518 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr, a szót. Nagyon rövid leszek, hiszen a költségvetési bizottság is egyhangúlag támogatta ennek az adótörvénynek a visszavonását és módosítását, tekintettel arra, hogy az Európai Unió 2013. III. hó 19-ei közleményében egyértelműen elu…
T/10518 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Egy-két tévhitet szeretnék eloszlatni, hiszen amikor ezt az adótörvényt a parlament elfogadta a költségvetést megelőzően, tehát a fordított áfa bevezetésével kapcsolatosan, az Európai Unió a decemberi és januári döntései folyamán fogalmazott úgy, hogy szigor…
T/10328 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt az általános vitában elhangzottak folyamán is végig szakmai hozzászólások voltak ezzel a törvénnyel kapcsolatosan, amit az Európai Uniótól kell és szükséges átvennünk annak érdeké…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gőgös Zoltán képviselőtársam, ugyan ma még nem szóltam hozzá, de ha figyelembe vesszük azt, hogy 2002 és 2010 között, emlékezzünk vissza a biomassza-erőműves időszakra, amikor 4 ezer forint volt egy köbméter fa, és utána hirtelen felugrott 10 ezer for…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Érdekes bája van, amit Gúr Nándor képviselőtársam elmondott, egyszerűen nem lehet megmagyarázni ezt a kérdést. 2002-2008 között a gázszolgáltatási díj 200 százalékkal emelkedik, 203-mal, az energiadíj 100 százalékkal, a víz- és csatornadíj 100 százalékkal. K…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én szeretnék tényleg a szakmai résznél maradni. Hegedűsné képviselőtársam mondta a csatornázás kérdését, de részben államtitkár úr is, képviselőtársam is erre válaszolt. Előtte fölmerült a talajterhelési díj kérdése. Ma Magyarországon rengeteg településnél a…
T/10328 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszter Úr! Végighallgatva tényleg az eddigi hozzászólásokat és a bizottsági ajánlásokat is, örülök annak, hogy a parlament nagy többsége magát ezt a törvényt tudja támogatni. Ahogy Veres János képviselőtársam is elmondta,…
T/10328 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azzal próbálok vitatkozni állandóan Schiffer képviselőtársammal, amikor hozzászól, hogy ön mindig feltételezésekbe bocsátkozik, hogy kit rejtegetnek. Nem tudom, van-e itt valaki, nincs itt senki a pad alatt, de ha önnek valamilyen tudomása van ilyen eseménye…
T/10220 A gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés kihirdetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Balczó képviselőtársamat hallgattam, visszaemlékeztem jómagam is arra, amikor miniszterelnök úr innen a pulpitusról beszélt ezzel kapcsolatosan, akkor ő is elmondta, hogy melyek azok a pontok, a…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Varga Géza képviselőtársam után és az általa elmondottakhoz pár dolgot azért szeretnék kiemelni. Egyrészt maga a Fenntartható Fejlődési Tanács kétévente beszámol, és vele párhuzamosan a kormány tevékenységét is tulajdonképpen önmagában értékeli. Tehát…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Azt hiszem, Ivády Gábor képviselőtársammal aránylag elég jól ismerjük egymás véleményét, itt az egyik módosító javaslattal kapcsolatosan, hogy az uniós forrásokat próbáljuk meg, és erről hozzunk valamiféle döntést. Az Európai Parlament az európai uni…
T/10332 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Ma délelőtt a számvevőszéki és költségvetési bizottság megtárgyalta a költségvetés módosításával összefüggő anyagot, előterjesztést, és a költségvetési bizottság is tudomá…
T/10052 Az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon sajnálom, hogy Gőgös Zoltán megsértődött, és ilyen gyorsan elment. Vannak részigazságai, de ha szembesülünk a puszta tényekkel, ha megnézzük a zsebszerződések jelenlegi állapotát, akkor Veszprém, Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron m…