1 280 felszólalás
T/10242 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A mai számvevőszéki és költségvetési bizottsági ülésen a bizottság megtárgyalta a kormány által benyújtott előterjesztést. Ez részben eltér a múlt héten elfogadotta…
T/10242 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyan maga a bizottság elfogadta azt is, hogy kisebbségi vélemény is kialakult, és a kisebbségi véleményt az ellenzék részéről az MSZP kívánta a plenáris ülés elé tárni és a képviselőkkel megismertetni, ez sajnos ugye, nem történt meg. De itt szeretné…
T/10242 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Bizonyos kérdésekben én azért Veres János képviselőtársammal vitatkoznék. Annak idején polgármester voltam, amikor Magyarországon 1992-től 2002-ig zajlott le a gázszolgáltatói rendszer teljes kiépítése, amiben az állam, az önkormányzat és a lakosság pénze vo…
T/10242 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Göndör István képviselőtársamnak: '96-97-ben nemcsak a gázszektor, hanem az erőművi szektor, tehát az energiatermelő szektor, valamint az energiaszolgáltatás is egy csomagban lett privatizálva, és ha jól emlékszem rá, '97-ben a privatizációnál volt már akkor…
T/10094 A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én Pál Tibornak szeretnék egy kérdést feltenni. Az előbb mondta a ferencvárosi hölgyet, hogy 20 százalékos díjtámogatást kapott - mire? Távfűtésre, villanyra (Pál Tibor és dr. Lamperth Mónika: Víz, csatorna, szemétszállítás!), mindenre az égvilágon kapta a 2…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Riadva hallgattam önt végig, hisz az első szavától fogva csak és kőkeményen a kritikát próbálta megfogalmazni. Egyik alapítója voltam a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsnak, de föl szeretném tenni önnek a kérdést: kivel…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Lehet, hogy rosszul értettem Szilágyi László képviselőtársamat, de mégiscsak úgy mondta, hogy voltak olyan részek, amikor a tanácsülés azért került abbahagyásra, mert frakcióülés volt. Szeretném jelezni, én minden ülésen ott voltam a Nemzeti Fenntartható Fej…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fülembe cseng Bencsik János első 15 perces hozzászólásából az a mondat, hogy puszta megmaradásunk itt a kérdés, és fülembe csengenek azok a parlamenti hozzászólások, amelyek a vezérszónoki és a mai vitában is elhangzottak. Először…
T/9863 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény, valamint a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosítás
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzottak a bizottsági állásfoglalások. Én viszont a magam részéről általános vitára alkalmasnak tartom a javaslatot, és a Fidesz-KDNP-frakció is ugyanezen az állásponton van. Először is szeretném hangsúlyozni - ellentétb…
T/9401 Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki és költségvetési bizottság tegnap este fél 8-kor tárgyalta meg az egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint…
T/9401 Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én megértettem, amit tegnap elnök úr a bizottsági ülésen elmondott, csak az ön szavaiból sok esetben az sejlik ki... Ha megnézi a 46 darab törvény módosítását, ennek döntő többsége '93-as, '97-es, 2003-as, 2005-ös, 2007-es, és körülbelül 30 százalék az, ami…
V/9093 A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsikét furcsa volt, hogy az elnök úrnak több alkalommal rá kellett szólnia a bent ülő négy-öt szocialista képviselőre, minthogyha az elmúlt időszakban az égadta világon nem történt volna semmi. Ezt mondom azért is, mert Si…
T/9182 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. (Zaj. - Az elnök csenget.) Az elmúlt hetekben zajlott le a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság beszámolója, amelyben elég sok és számottevő vita alakult ki azzal összefüggésben, h…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Gaudi-Nagy Tamás, Staudt Gábor és Schiffer András is érintette a vállalkozási kérdéseket, és ha megfigyeljük az elmúlt időszakban a körbetartozások általános viszonyulásait és viselkedési kódexét, akkor általában olyan cégek vállaltak generálkivitelezést, am…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Múlt héten kedden hajnalban itt voltam az általános vitán, a bizottsági ülésen nem, viszont a módosító indítványokat ismerve, és amit Szávay képviselőtársam is felvetett és Szili Katalin is, befogad maga az előterjesztő töb…
T/8881 A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Maximálisan egyetértek magával a törvényjavaslattal. A magyar parlamenten belül nagyon kevesen vagyunk olyanok, akik nagyon sok országban jártak választásokat ellenőrizni, és a nagyon sok országba járás egyik találkozási pontja…
T/9061 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Valószínűsíthetően Puskás képviselőtársam mondandóját pár esetben meg fogom ismételni. A törvény tulajdonképpen az Eximbank Zrt. forrásbevonási állományát meghatározó keretszám emelésére tesz javaslatot, amel…
T/9061 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és tényleg köszönöm Z. Kárpát Dániel hozzászólását és támogató nyilatkozatát, de mindannyian látjuk és érezzük, hogy egyik napról a másikra egy nagyon rossz állapotból hihetetlen nehéz úgy változtatásokat eszközölni, hogy azok valóban eredményesebbé t…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Végighallgatva az eddig elhangzott vitát, és főleg, amit most Gaudi-Nagy Tamás a végén elmondott, számos olyan pont és számos olyan hozzászólás, amelyek az elmúlt időszakot, az elmúlt időszak történéseit, a nemzetben való gondolkodást és a nemzetért…
H/8787 A magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon belefeledkeztem abba, amit Mile képviselőtársam mondott a befejező mondataival. (2.30) De úgy érzem, hogy Hargitai János mint előterjesztő, nagyon erőteljesen rávilágított arra, ellentétben Varju László képviselőtársammal, m…
J/8117 A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/9008 A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A költségvetési bizottság hétfőn tárgyalta meg a Versenyhivatal beszámolóját és azt egyhangúlag elfogadta és ajánlja a parlamentnek általános vitára. A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi beszámolója teljes k…
T/8890 Egyes törvényeknek a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója is elmondta, 29-én tárgyalta meg a bizottság ezen törvénymódosítást, és államtitkár úr is kiemelte expozéjában, hogy miért is fontos tulajdonképpen a…
T/8832 A Költségvetési Tanács elnöke vagyonnyilatkozat-tételéről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akarnék olyan ismétlésbe bocsátkozni, amit Rubovszky elnök úr is a maga részéről mint előterjesztő elmondott. Valóban a stabilitási törvény kapcsán a Költségvetési Tanács elnöke vagyonnyilatkozatának a kérdéskörét taglalja maga a törvényjavaslat,…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Úgy látom, a Fidesznek még elég sok ideje van, tehát bőven beszélhetek én is az eddig elhangzottakkal kapcsolatosan. Kolber István képviselőtársam, független képviselő felállt, és millióegy tanácsot megfogalmazott a maga részéről, és az aggályait úgy…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt hittem, Göndör István is megnyomta, de ezek szerint mégse nyomta meg. Vagy úgy megy, hogy...
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István képviselőtársam, 2011-ben mekkora kamatterhet kellett ennek az országnak kifizetnie? Írd és mondd, 1300 milliárd forintot. Nem a törlesztést, csak a kamatterhet. Mennyit kellett ebben az évben kifizetni ennek a kormánynak? 1100 milliárdo…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, Kiss Sándorral meg a Jobbikkal tudunk beszélni, vitatkozni, mert az összes többinek már nincs ideje, de azt akartam az előbb is hangsúlyozni, hogy ugyanabban az időszakban, amikor Magyarországon 8 év alatt a gazdasági növekedés - írd és mondd - ö…
T/8640 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A 2012. évi központi költségvetésről szóló törvény módosításáról van szó, amely elsődlegesen a nemzeti vagyon önkormányzati átruházásának a céljait fogalmazza meg. Ez a törvény 2007-ben szüle…
T/8640 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Furcsa a helyzet, mert mint előterjesztő, a vezérszónokit és a számvevőszéki és költségvetési bizottság véleményét kívánom elmondani. A tegnapi napon a számvevőszéki és költségvetési bizottság tárgyalta. Egy tartóz…
T/8640 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Furcsa, mert benyújtóként is én mondtam a vezérszónoki részt, a másik oldalon pedig a költségvetési bizottság véleményét is én ismertettem a parlamenttel, de szeretnék még ezen kívül pár dolgot elmondani. Ismételni fogom önmagamat, hisz az előzőekben is elmo…