1 273 felszólalás
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Általában agrárügyekkel szoktam foglalkozni, de Halász képviselőtársam mondókája, hogy nem támogatjuk a művelődési házakat, azért megütötte a fülemet. Pénteken adtunk át egyet Vanyola községben - nincs itt a képviselő úr -; ez egy 700 lakosú község, és…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Pap János képviselőtársam, én nem beszéltem városi sportcsarnokokról, hanem azt mondtam, hogy falun, vidéken legalább olyan fontos a kultúra és a sport működtetése, mint a városokban. Persze ez lehet örök vitatéma, önök is csináltak ily…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A televízióban láttam, Pap János képviselőtársam jelezte, hogy van egy módosító javaslata az agrár-környezetgazdálkodási programmal kapcsolatban. Magát az ötletet, hogy ilyen módosító javaslatot ad be, támogatom. Itt egyetlenegy dolgot kellene tisztázn…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Babák képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy a Házszabály szerint ma délután 3 óráig lehet módosító javaslatokat beadni. Én úgy tudom, hogy ezzel ön is tisztában van. Az lehet, hogy meglepő, hogy mi is adunk be módosító javaslatokat, annak idején v…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Lasztovicza képviselőtársamnak mondanám, hogy ő is egy ellenzéki városban él, én is, képviselő-testületi tag is vagyok. Tavaly ugyanez a történet elhangzott itt a parlamentben, hogy most minden összeborul, mindennek vége, ennél mélyebbre már nem…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Képviselőtársam! Ha visszatérnénk a normális vitamederbe, és nem indulatból próbálnánk meg a másik hozzászólására reagálni, akkor szerintem tisztább képet kapnánk. Miért mondom ezt? Én nem beszéltem működési hitelről, sőt azt mondtam, hogy nem kellett működési hitelt fö…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr - én normál hozzászólást nyomtam.
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kevés szó esett ma az agráriumról, de mivel több módosító indítvány is foglalkozik ezzel a kérdéssel, most ezek közül szeretnék néhányról szólni. Az első körben módosító indítványokkal megemeltük a tészek, bészek támogatását, plu…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A reggeli vezérszónoklatban Varga Mihály képviselőtársam jelezte, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség az agrárium területén javasol átcsoportosításokat azért, hogy ki tudjuk fizetni a 2005-re esedékes európai uniós t…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság november 8-ai ülésén tárgyalta az agrárgazdaság 2003-as tevékenységéről szóló jelentést, és 15 igen, 10 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta. (10.30) A bi…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Érdekes vita zajlik ebben a Házban az agráriumról. Azzal szeretném kezdeni, hogy az agrárgazdaság aktuális évi működéséről szóló jelentések vitáiban eddig mindig felmerült, hogy az ágazat helyzetének korrekt elemzése után próbálj…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Nem ezzel szerettem volna kezdeni, de azért azt hadd mondjam, hogy Tóth képviselőtársam nem megy a szomszédba egy hatalmas méretű demagógiáért. Bár erre, gondolom, Karsai képviselőtársam reagál. Nekem egy reagálásom van: a magyar élelmiszer-fel…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy dologra szeretnék reagálni, mert nem szeretném, ha abban a színben tűnnénk fel, hogy mi ellenségei vagyunk a kisvállalkozásoknak. (Derültség a Fidesz soraiban.) Egy dolgot hadd mondjak, Vincze képviselőtársam: az adótörvények módosítói kapcs…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Két dologra szeretnék reagálni. Az egyik a szövetkezeti üzletrész. Majd eljuttatom Lengyel Zoltán képviselőtársamnak azt az ÁPV Rt.-ben valamikor régen született határozatot, amit hál' istennek azért nem sikerült megvalósítani, hogy a felvásárolt szöve…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kiegészítést szeretnék tenni ehhez a SAPARD-ügyhöz, mert valami azért itt nem egészen tiszta, legalábbis úgy gondolom, hogy Kékkői képviselőtársamnak nem. Ha megnézzük, 2003-ban még volt normál géptámogatás, 25 százalékos támogatási szinttel, és 20…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Szeretnék valamit pontosítani. Karakas képviselőtársam azt nem mondta, hogy az kedvező tendencia, ha vidéken kevesebb a foglalkoztatott. Az agrártermelésben kevesebb a foglalkoztatott. (Tóth István: Olvasd vissza!) Én meghallgattam Tóth képviselőtársamat. Tehát…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy ha Lengyel képviselőtársam nem volt itt bent az utolsó fél órában a teremben, akkor ne beszéljen összevissza! Senki nem beszélt szakértelemről az utolsó fél órában (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Gulyás!),…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látszik, ma van itt néhány provokatőr, de én úgy döntöttem, hogy ezekre most már nem reagálunk, mert valóban, a vitának nem erről kellene szólni. Viszont azt sajnálom, hogy Farkas képviselőtársam kiment. Ő egy nagyon konstruktív hozzászólást tett i…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Domokos képviselőtársamnak annyit szeretnék mondani, nyilván, ha semmilyen előkészítés nem lett volna, akkor 2002 novemberében nagy valószínűséggel nem indulhatott volna el a SAPARD, de volt olyan előcsatlakozó ország, ahol ez előbb elindult. Magyarul, mi azt…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Képviselőtársam! Ha azt mondta volna SAPARD-ügyben, hogy mivel az áfaszabályok évente változhatnak, és minden kormánynak szíve joga az adótörvények kapcsán, hogy a következő évre újabb és újabb szabályokat csináljon, mert ezek egy évre és nem egy rendszerre szólnak, és…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elhangzott itt a SAPARD-programmal kapcsolatban egy olyan észrevétel, hogy a homokhátság önkormányzatai nem tudtak sikeresen pályázni. Szeretném pontosítani, képviselőtársam, hogy a SAPARD is egy EU-s pályázat, tehát nem lehet kézi vezérléssel irányíta…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Polgármester úrnak címezném a kérdést, hogy miután a korábbi négyéves ciklusban, tehát '98 és 2002 között is folyamatosan bejöttek ezek a ciklikus válságok az ágazatban, emlékezzünk a vízidisznóktól kezdve sok minden…
A/12515 Hol tart a Földért Életjáradék Program?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 2002-ben, még a választások előtt a választási ígéretek között szerepelt egy olyan tétel, ami az agráriumot érintette (Közbeszólás a Fidesz soraiból.), hogy azon idős embereknek, akik nem tudják vagy nem képesek már a saját…
A/12515 Hol tart a Földért Életjáradék Program?
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a választ, miniszter úr. Nyilvánvalóan még a további kérdésekre a hátralevő egy percben folytatja. Annyit szeretnék még megjegyezni, ugyan nem tértem ki a kérdés kapcsán arra, hogy az is nagyon fontos, mit teszünk ezekkel a földterületekkel. Tehát itt mindenképpe…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Ebben az évben időben elkészült a mezőgazdaság 2003. évét elemző jelentés. Ebből a jelentésből kiolvasható, hogy az agrárium részesedése a megtermelt nemzeti össztermékből 2000 óta folyamatosan 4 százalék alatti…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kékkői képviselőtársamra annyit szeretnék reagálni, hogy mi sem támogatnánk ezt a módosító javaslatot, azt is elmondom, hogy miért. A példa, amit hozott a hibrid kukoricatermesztés kapcsán, valóban lehet egy valós téma, de azért azt jelezném, hogy pont…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A lakás-, bérlakásépítés támogatását mondta Babák képviselőtársam, hogy leállítottuk, és hogy nem működik. Azt szeretném tőle megkérdezni - mert azt mondta, hogy a Dunántúlon igen magasak a bérek, meg ott mindenki jól él -, hogy az Alföldön esetleg a f…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is azzal szeretném kezdeni, hogy úgy gondolom, nagyon téves felfogás az, hogyha azt mondjuk, hogy a hajléktalanügy romaügy, és azt, hogy ez csak budapesti probléma. Ez ennél sokkal nagyobb probléma, és most már nemcsak a közepes, hanem a kisvárosokb…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. (Babák Mihály: A Kuncze már alszik, meg az SZDSZ.) A következőt szeretném mondani: nem tudom, a jelen lévő képviselőtársaim és a rádióhallgatók tisztában vannak-e azzal a számmal, hogy a 65 ezer darab behozott használt autó átlagos vámértéke mennyi vol…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Az, amit Vincze képviselőtársam a regisztrációs adóval kapcsolatban elmondott, egyszerűen elképesztő. Nem ártana, képviselőtársam, ha elolvasná, hogy ez az adó miről szól. Amikor itt arról beszél, hogy akinek robogója van, mi azt megnyomorítjuk, meg akinek biciklije van, azt meg…