248 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném Steiner Pálnak azt a véleményét, amit itt az államtitkár úr is megerősített, a leghatározottabban visszautasítani. A Jobbik nem egy antiszemita párt, és az, ami itt a parlamenti beszédemre vonatkozóan elhangzott, és az, hogy itt…
T/11820 Egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodás kihirdetéséről
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat - és ehhez hasonlóból lesz még egy itt a ma este folyamán - az Európai Unió és tagállamai, másrészről pedig a Közép-Amerika közötti társulás létrehozásáról szól és a megállapodás…
I/10965 Elszámoltatás helyett kitüntető és jól fizető állami posztok?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A Fidesz győzelmében szerepet játszott a magyar társadalom nagy részének az a vágya, hogy mielőbb a történelem süllyesztőjébe kerüljenek a tatárjárással felérő pusztítást okozó szociálliberális kormányok káderei. Azokról be…
I/10965 Elszámoltatás helyett kitüntető és jól fizető állami posztok?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Az ön válaszát több szempontból sem lehet elfogadni. Először is fölháborítónak tartom, hogy pont ön próbálja rajtunk azt számon kérni, hogy tartsuk tiszteletben a bíróságok működését; pont pár nappal azután, hogy az ön főnöke…
H/10346 A Turáni Rokon Népek Napjáról
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, L. Simon László képviselőtársam pont ennek a javaslatnak a lényegét nem érti, hiszen annak pont az a lényege és az a célja, hogy fölszámoljuk azt a 150 éves vitát, amely húzódik a finnugorizmus és a t…
J/10049 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő további magyar katonai hozzájárulásról szóló 1227/2011. (VII. 4.) Korm. határozat módosításáról szóló 1001/2013. (I. 2.) Korm. határozatban f
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megszokhattuk, hogy az Országgyűlés asztalára rendre idekerülnek azok a jelentések, amelyeket a kormány készít nemzetközi missziókban való magyar részvételről, és mind az a közös ezekben a jelentésekben és ezekbe…
A/9251 Mikor várható, hogy az értékelvűséget hangoztató külügyminisztérium kiáll a szenvedő palesztinokért is?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A 2008-2009-es gázai vérfürdő után újabb izraeli katonai terrornak lehettünk a szemtanúi a múlt héten. Az izraeli vérfürdőnél csak a máskor oly érzékeny nyugati média és nyugati kormányok hallgatása váltott ki nagy…
A/9251 Mikor várható, hogy az értékelvűséget hangoztató külügyminisztérium kiáll a szenvedő palesztinokért is?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm államtitkár úr válaszát, amivel természetesen nem lepett meg. Mégiscsak azért a Külügyminisztérium közleménye végtelenül árulkodó, hiszen egy olyan pillanatban született meg, amikor éppen a palesztinokat kellett volna a szolidaritásról biztosítani. Talán ön is ism…
T/8882 A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank alapokmánya módosításának kihirdetéséről T/8883 A Nemzetközi Pénzügyi Társaság alapokmánya módosításának kihirdetéséről
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Első körben szeretném leszögezni, hogy értetlenül állunk az előtt, hogy az Országgyűlésben egy ilyen típusú kérdést kizárólag a külügyi bizottság tárgyal. A külügyi bizottság természetesen…
A/9076 Hungarikum vagy szlovákium? - Miért nem képes a kormányzat hatásosan képviselni a tokaji borászok érdekeit Brüsszelben?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Múlt hét pénteken az Európai Bíróság elutasította Magyarország keresetét, amelyben megtámadta, hogy az Európai Bizottság jegyzékbe vette a szlovákiai Tokaj borvidék megjelölést, mint oltalom alatt álló védjegyet. Ez…
A/9076 Hungarikum vagy szlovákium? - Miért nem képes a kormányzat hatásosan képviselni a tokaji borászok érdekeit Brüsszelben?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A válaszát többek között azért sem tudom elfogadni, mert ez nemcsak az én értelmezésem az EB döntéséről, hanem a borászokat tömörítő szervezeteké is, és több tucat hírportál értelmezése is követi az én értelmezésemet. Azt hiszem, ön is említette…
J/8238 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló egyes kormányhatározatok módosításáról H/8331 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben törté
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Mi rendre szóvá tesszük azt a méltatlan eljárást, ami itt a Házban kialakul félévente akkor, amikor a kormány egy beszámoló formájában behozza ide a Házba az afganisztáni NATO-misszióval kapcsolatos…
A/8381 Létezik-e jó IMF-megállapodás Magyarország számára?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben a kormány saját elhibázott gazdaságpolitikája nyomán apadó szavazóbázisának megtartása érdekében kommunikációs trükközésbe kezdett az IMF-tárgyalások kapcsán. Nem kétséges számunkra, hogy ez a PR-munka,…
A/8381 Létezik-e jó IMF-megállapodás Magyarország számára?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr válaszát természetesen nem tudom elfogadni. Értem én, hogy az önök által elképzelt szabadságharc most egy olyan fázisába ért, amikor mentendő a menthetetlent, önök elkezdenek egy olyan kommunikációs úton járni, ahol jó és ro…
H/7158 A Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, valamint a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét átvilágító országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. 2010 tavaszán, amikor a Fidesz elsöprő többséggel megnyerte a választásokat, akkor azt a forradalom és a rendszerváltás jelszavával tette meg, és így győzte meg a választókat arról, hogy számoljanak le a nyolc éve tobzódó szocialista-liber…
I/7735 Meddig megy el a Külügyminisztérium a nemzeti szuverenitás feladásában a gazdasági és politikai unió érdekében?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Martonyi János nemrég egy interjúban azt nyilatkozta, hogy az EU-ban a gazdasági unió elképzelhetetlen a politikai együttműködés erősítése, a politikai unió nélkül. A következő évek legfontosabb feladatának nevezte az egyensúly…
I/7735 Meddig megy el a Külügyminisztérium a nemzeti szuverenitás feladásában a gazdasági és politikai unió érdekében?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Államtitkár úr válaszát nem tudom elfogadni, de azt észlelem, hogy államtitkár úrnak a döglött ló sarkantyúzásában elképesztő rutinja van. Remélem, most nem fogunk úgy járni, mint akkor, amikor államtitkár úr napi 24 órában beszélt a Nabucco-projektről, amikor már mindenki…
T/7412 A Nemzetközi Valutaalap Alapokmánya módosításának kihirdetéséről és Magyarország kvótájának megemeléséről
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A beterjesztett törvényjavaslat, amint az az előterjesztői expozéból is kiderült, az IMF alapokmányának a módosításáról szól. A kvótareform célja - amint az az indoklásban olvasható - az, hogy a Nemzetközi Valutaalap a legitimációjá…
V/7270 Az Orbán-kormány két éve
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány külpolitikájának az értékelését szokatlan módon dicsérettel kezdeném. Biztató jelei vannak ugyanis annak, hogy 22 év után önök elkezdték észlelni azt, hogy milyen folyamatok zajlanak a nagyvilágban. Talán megértették, hogy…
Napirend előtti felszólalások
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nem túlzó az a megállapítás, hogy a rendszerváltás korszakának egyik fő kérdése az volt, hogy milyen mértékben fonódott össze Magyarországon a politikai hatalom és a gazdasági érdekcsoportok szövevényes csoportja.…
T/5907 A Nemzetközi Valuta Alap alapokmányának kihirdetéséről szóló 1982. évi 6. törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezéséről
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Novák Előd képviselőtársam utalt rá, az 1961-es bécsi egyezmény a diplomáciai testületek jogait rögzíti a kölcsönösség alapján. Ha megnézzük a Nemzetközi Valutaalapnak és Magyarországnak a viszonyrendszerét…
T/6154 Magyarország Kormánya és Georgia Kormánya között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló, Budapesten, 2012. február 16. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről T/
GYÖNGYÖSI MÁRTON, a külügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Jobbik nevében a magyar-grúz egyezménnyel, a kettős adóztatás elkerülését célzó egyezménnyel kapcsolatban kisebbségi véleményt szeretnék megfogalmazni, és szeretném már az elején leszögezni…
A/6061 Meddig hátrál még Magyarország?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik hosszú éveken keresztül képviselte és képviseli az Európai Unióval szemben az EU-szkeptikus álláspontját, egyedül a politikai elittel szemben. Mire alapozzuk ezt az EU-szkeptikus…
A/6061 Meddig hátrál még Magyarország?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen. A válaszát annyiban nem tudom elfogadni, hogy azt hiszem, egy lényegi pontban eltér a véleményünk az Európai Unió természetét illetően. Természetesen Magyarország európai ország, az volt 1100 évig, mégis kiválóan megvoltunk az olyan típusú gyarmati berende…
H/5687 "Magyarország Európai Uniós csatlakozásának eredményeit és a csatlakozás hátrányait feltáró eseti bizottság" létrehozásáról
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látom, hogy ebben a kérdésben nincs vita, teljes az egyetértés. Remélem, hogy ez nem az önök struccpolitikájának a jele, hanem az egyetértés jele, reménykedem, hogy akkor ezek szerint meg fogják szavazni az előterjesztésünket. Balczó képvisel…
Napirend előtti felszólalások
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ha Orbán Viktor korábban diplomaták előtt tett mondását felidézzük, miszerint ne a szavait, hanem a tetteit nézzék, egy hosszú politikai pályafutás több epizódja is új megvilágításba kerül. Különösen ott érezhető ki ennek a mondatna…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
GYÖNGYÖSI MÁRTON, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom a mai napon már egy, a miniszterelnök úr beszámolójára adott válaszaként és én magam napirend előtti felszólalásomban már részletesen kifejeztük az á…
A/5285 Újabb tabu dőlt meg: Írország adósságrendezést kért és még sincs vége a világnak!
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A Jobbik évek óta kritizálja azt a rendszerváltás óta jobb- és baloldali kormányok által egyöntetűen követett önsanyargató gazdaságpolitikai szemléletet, amely az adósságszolgálatot jelöli meg fő gazdasági prioritásának. Év…
A/5285 Újabb tabu dőlt meg: Írország adósságrendezést kért és még sincs vége a világnak!
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Miniszter úr, a válaszát nem tudom elfogadni, mégpedig azért nem, mert ez már szinte a pszichológia területét érintő mód, ahogy ön válaszol ezekre a kérdésekre. A pszichológia azt, amikor a kínzottak a kínzóhoz szinte betegesen ragaszkodnak, és szinte s…
A/4818 Szélsőségesek hálójában a kormány?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem meglepő, hogy a magyarság tudományos élete felett őrködni hivatott Magyar Tudományos Akadémia meghívására érkeztek Budapestre a cionista érdekeket képviselő, önmagát hálózatként meghatározó nemzetközi szervezet, az Iz…