82 felszólalás
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Szeretnék reflektálni arra, amit Halász János képviselő úr mondott. Azt gondolom, globálisan nem igaz az, hogy ez a kormányzat nem támogatja a kultúrát. A számokat az elejéről nem szeretném megismételni, hiszen nominálisan nő a terület költségvetési tám…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy bizottságban ülve Gyimesi képviselőtársammal, teljesen természetes az, hogy a kultúra ügyéről szólva támogatólag lépünk fel, ugyanakkor számtalan olyan terület van, amely kapcsán egyszerűen a tények alapján nem é…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy borzasztó lényeges kérdésről beszélünk, arról, hogy meg tudjuk-e a vidék új jövőjét alapozni, és önök olyan információkat mondanak el a teremben, amik nem igazak. Például azt illik tudni annak, aki ezzel foglalkozik, hogy…
T/3893 Az általános forgalmi adóról
HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elmúlt heti ülésén a kulturális és sajtóbizottság is megtárgyalta az általános forgalmi adóról szóló törvényt, együtt az adótörvényekkel. Ez a logika nem volt véletle…
T/3893 Az általános forgalmi adóról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Szeretnék Gulyás Dénes képviselő úr mondandójára reflektálni, hiszen már az előző időszakban sem csupán az áfatörvényről, hanem a teljes adótörvényről mondott negatív értékelést. Szeretném jelezni, hogy például az a specialitás, amely szerint nem a 20,…
A/3034 A közművelődési intézményhálózatot érő kihívások
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A közművelődési intézményhálózatot napjainkban komoly kihívások érik. Fontos, hogy erről a nyilvánosság előtt beszéljünk, hiszen ez az intézményhálózat tradicionálisan a helyi társadalmak, a helyi közösségek motorja. A megyei ön…
A/3034 A közművelődési intézményhálózatot érő kihívások
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a választ, államtitkár úr. Én magam is fontosnak tartom ezt a kettős felelősséget itt felszínre hozni. Tény, hogy az 1997. évi CXL. törvény az alapvető kereteket biztosítja, és a minisztérium számára az ön által is említett jogkört hozza fel. Mindemellett fonto…
V/2445 Vidékfejlesztés vagy falurombolás?
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár most már nagyon kevesen vagyunk itt a teremben, első gondolatként mégis hadd mondjam azt, hogy a mostani kétperces előtti megszólalás azért bántott nagyon, mert lassanként az volt az érzésem, hogy a vidéki embere…
H/2283 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóút
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt a vitában többször elhangzott, hogy ez a mai viszonylag rövid országgyűlési határozat mégis sokkal nagyobb jelentőségű politikai kérdés, gazdasági szakmai kérdés, és nagyon fontosnak tartom azt, h…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt két nap alatt az egyik oldalról kevés szó esett kultúráról, a másik oldalról pedig nagyon sok esetben érintették a képviselőtársak is ezt a területet. Amikor az egész költségvetésről beszélünk, akkor ezen a…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A korábbiakban sok területet érintettünk, mégis van egy terület, amelyről beszélni kell: az államreform mellett a kulturális reform, a szemlélet reformja is nagyon fontos. A kultúra teremti meg az egyének, közösségek, régiók és…
T/19082 A Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Ebben a teremben már többen elmondták a Nemzeti Vidékpolitikai Tanács fontosságát, tehát erről nem fontos újból beszélni. Arról viszont fontos, hogy mivel több, mint amiről eddig beszéltünk. Korábban folyamatosan beszéltünk agrárpolitikáról, van terület…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Szintén Sisák képviselő úr megszólalásához szeretnék annyit hozzátenni, hogy arról beszélt, évek óta látszik, hogy határozott szándék az, hogy többféle feladatot közös feladatellátásban fogalmazzanak meg és végezzenek az önkormányzatok. Igen, és ennek n…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Sisák képviselő úrnak szeretném elmondani, hogy rendre azt mondja, hogy: önök beterjesztettek egy költségvetést. Nem! A felelős kormány terjesztett be egy költségvetést, amelyben a felelőssége az, amit önök rendszeresen számon kérnek rajta, hogy próbálj…
T/17968 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm, én is a következőnél szólnék.
T/17967 A Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Elég sokan vagyunk még a teremben e késői órán, mert fontos ez a téma, amiről beszélünk, és fontos az is, az a történet, amely itt elhangzott többször a teremben; az 1993 óta működő nemzeti alapprogramnak ki-ki felvillantotta…
T/17967 A Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen. Csak egyetlen ok miatt: Lezsák Sándor képviselő úr azt mondta, hogy nem értéksemlegesek a döntések. Én azt gondolom, hogy értékelvű döntéseknek kell születni, és pártsemlegeseknek, hogy nagyon pontosak legyünk, hiszen az értékek támogatása a cél. Azzal pedig n…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Minden évben talán az egyik legfontosabb feladatunk a költségvetés nagyon bonyolult, ugyanakkor a számok mögött az ország állapotáról, fejlődési irányairól, közös szándékainkról legtöbbet mutatót tervezetének vitája. Lehet…
A/17949 Az NKA megújulása
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az NKA mint mozaikszó széles körben ismert a kultúra területén, mégis fontos, hogy újra beszéljünk róla. A nemzeti kulturális alapprogram, amelyet a mozaikszó takar, a mai magyar kultúrafinanszírozás eg…
A/17949 Az NKA megújulása
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a választ, miniszter úr. Ön pontosan rámutatott arra, hogy miért van szükség az átalakításra. Szükség van azért, mert az európai uniós pályázatokhoz szükség van önrészre, mert a szervezetek nemcsak egy évre, hanem több évre terveznek. Fontos, hogy ehhez megfelelően ru…
T/17623 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2004. évi költségvetésének végrehajtásáról
HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kulturális bizottság 2005. szeptember 27-ei ülésén tárgyalta az ORTT 2004. évi költségvetési beszámolóját. Mint ahogy az előzőekben is elhangzott, a problémák régről datálódna…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem véletlen, hogy éppen mindig a költségvetési törvény beadása előtt készül el a zárszámadási törvény, hiszen meggyőződésem szerint a zárszámadási törvény tárgyalásának nagyon sokféle funkciója van, ezek kö…
T/16303 A közérdekű önkéntes tevékenységről
HALMAI GÁBORNÉ, a társadalmi szervezetek bizottsága, valamint a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Kérem, tegye lehetővé, hogy a társadalmi szervezetek bizottsága és a kulturális bizottság véleményét is ismertessem. Mindkét bizottság tagjaként azt tapasztaltam, ez…
V/16024 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén?
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Németh László szerint a műveltségre törekvés célja, hogy az ember megértse helyét, lehetőségeit, s ezáltal létét szép és hasznos szereppé tudja alakítani. Mindig, amikor a jövőre gondolunk, alapvető célunk kell hogy legyen a hosszú távon fenntartható…
V/16024 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén?
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Nagyon örülök annak, hogy a megszólalása elején Halász János képviselő úr valóban elismert néhány dolgot. Mi is így teszünk, hiszen az én hozzászólásomban is említettem a korábbi időszak eredményeit és a mostaniét is, és azt is felvetettem, hogy nem kel…
T/15888 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A kulturális bizottság a törvénytervezetet, pontosabban, a módosítást a május 24-ei ülésén tárgyalta. Abban egyetértett mindkét fél, hogy a 2001-ben elfogadott törvény egy akk…
T/15888 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. A bizottsági vélemény ismertetésekor magam is azt mondtam, hogy egy folyamat folytatására szavaztunk mindannyian, éspedig arra, hogy törvényi szinten kell szabályozni a műemlékvédelmet. Akkor nem beszéltem arról, hiszen nem bizottsági vélemény volt, hog…
T/15888 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen. Nyilvánvalóan nem is lesz két perc, hiszen ha a képviselő úr akkor szólalt volna fel utoljára, és utána nem mondott volna olyanokat, amely szerint ez a partner, akivel önök együttműködni szeretnének, mindent elrontott, semmire nem ad pénzt, hanem teljesen másf…
T/15713 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI törvény módosításáról
HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kulturális bizottság ma délutáni ülésén tárgyalta az előterjesztést, és úgy fogalmazott, hogy ideiglenes megoldásként tartja támogathatónak. Ahogy az előbbiekben is e…
T/15713 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI törvény módosításáról
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, és csupán annyit szeretnék hozzátenni, hogy a kormányzati felelősség valós és él, és a mi felelősségünk ugyanilyen fontos. Hosszú idő óta megoldatlan a kényszervállalkozások kérdése, most tehát valós ügyekről kell beszélnünk. A képviselő úr is tudja, ho…