13 897 felszólalás
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 3. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella és Németh Zsolt jegyzők lesznek segítségemre. Kérem a jelenlévőket, hogy…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Most megadom a szót Gaál Gyula gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár úrnak.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: A kormány következő felszólalója Burány Sándor foglalkoztatási és munkaügyi miniszter.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Megadom a szót Csepeli György államtitkár úrnak.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Azt a jelzést kaptam, hogy az írásban jelentkezett kormánytagokon kívül Németh Imre miniszter úr kíván még a hátralévő idővel élni, és a magyar mezőgazdaság állapotáról szólni. Öné a szó. (Dr. Németh Imre mikrofonja nem működik.) A kártyát tegye be, miniszter úr.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Először megadom a szót Göndör Istvánnak, az MSZP-képviselőcsoport vezérszónokának.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Megadom a szót Varga Mihály képviselő úrnak, a Fidesz vezérszónokának.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábornak, az SZDSZ-képviselőcsoport nevében felszólaló képviselőnek.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, az MDF vezérszónokának.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: A vezérszónoki kör után kétperces felszólalók jelentkezésére - látom a monitoron - kell lehetőséget adni. Elsőként Révész Máriusz képviselő úr kért szót.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Kérem képviselőtársaimat, hogy a vita hevében ne feledkezzenek el az időről! Sisák Imre következik.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Vojnik Mária államtitkár asszony kért szót.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábor képviselő úrnak.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
ELNÖK: Megadom a szót Varga Mihály képviselő úrnak.
V/8504 Felelősen a gazdaságról
HARRACH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallgatva a mai nap vitáját, nyilván vérmérsékletétől függően, van, aki bosszankodik, és van, aki nevet. Miket hallunk itt? Hát azt, hogy minden rendben van. Sőt, még azt is hallottuk, hogy a mezőgazdaság soha nem látott magaslatokba jutott, c…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
HARRACH PÉTER (Fidesz): Úgy tűnik számomra, tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársaim, hogy néhány információra szükség van, hogy helyre tegyük ezeket a téves adatokat. Kárpáti Zsuzsa képviselő asszony olyan kifejezéseket használt, amelyeket nem tudok értelmezni, mert olyan juttatás nem volt, ami…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
HARRACH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magam részéről szintén egy befejező gondolatsort szeretnék mondani. Ha jól figyeltünk, talán elhangzott egy-egy mondatban az, amire ma itt számítottunk, hogy nehéz helyzetben vagyunk, keressük a megoldást. Az egyik képviselőtárs…
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: A mezőgazdasági bizottság előadója Pásztohy András képviselő úr. Öné a szó.
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: A kisebbségi véleményt Font Sándor ismerteti.
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 15-15 perces időkeretben. Közben természetesen kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Először megadom a szót Molnár Albertnek, az MSZP-képviselőcsoport nevében felszólaló képviselőnek.
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: A Fidesz képviselőcsoportja nevében Márton Attila képviselő úrnak adom meg a szót.
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Bőhm András képviselő úrnak, az SZDSZ vezérszónokának adom meg a szót.
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Font Sándornak, az MDF-képviselőcsoport nevében felszólaló képviselőnek.
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, 10 perces időkeretben. Bánki Erik képviselő úré a szó, Fidesz-frakció.
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Kétperces felszólalásra jelentkezett Hadházy képviselő úr. Tájékoztatom a képviselő urat, hogy ön következne a tízpercesben - erre gondolt, ugye? Vagy a kétpercessel is él?
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Öné a szó.
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az írásban jelentkezett képviselők közül már csak Hadházy képviselő úr van hátra, tehát 10 percben megadom önnek a szót.
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Több jelentkezőt nem látok. Államtitkár úr reagál? (Dr. Veres János nemet int.) Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, a részletes vitára bocsátásra és mag…