185 felszólalás
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt kérném az ellenzéki képviselőtársaimtól, hogy ne borzolják az idegeket. (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiból: Mi borzoljuk?) Ismerjék el, hogy ez a költségvetés a felelős takarékosság (Babák Mihály: Ez tragédia!)…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék reagálni arra, amit Jakab képviselőtársam mondott. Úgy gondolom, hogy tényleg igaza van, együtt kell működnünk. Én az együttműködésre mindig kész voltam, kész voltam akkor is, amikor annak a bizonyos bizottságnak a tagját…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés egészéről az a véleményem, hogy ez nem a hazugság ára, sokkal inkább a felelős takarékosság, a reformok, a fejlesztést megalapozó döntések előkészítésének a költségvetése, amely a felzárkózást is, a közeledést is…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
HERBÁLY IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2004. évi piacnyitás sokkja és a jelentős elemi károk ellenére is rendkívül kedvező folyamatok indultak el a magyar mezőgazdaságban és az élelmiszer-gazdaságban. Mielőtt rátérnék hozzászólásom kib…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jakab képviselő úrnak szánom, amit mondok. Szándékosan azzal a paraszti bölcsességgel kezdtem, amivel kezdtem, azért, hogy megértsük, hogy nem a statisztika úri huncutsága okozta azt, ami bekövetkezett, és nem az FVM-nek mindenáron az eredmén…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy az agrárium ügye nem fejeződik be a naptári évvel. Szeretném figyelmeztetni a képviselőtársaimat, hogy az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről tárgyalunk most. Szeretném mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy tudom, az agrárium n…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök, hogy Babák képviselő úr visszajött a terembe, mert így el tudok dicsekedni, hogy nekem is volt két nagymamám, mind a kettő nagyon bölcs parasztasszony volt, és mondtak olyan bölcs dolgokat is, mint képviselő úr mondott, meg per…
T/899 A nemzeti agrár kárenyhítési rendszerről
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényjavaslathoz a módosító indítványok zömét én és képviselőtársaim adtuk be. Tulajdonképpen a módosító indítványok két csoportra oszthatók. Az egyik csoport, amit Kiss Péter és Orosz Sándor képviselőtársaimmal adtunk be,…
T/899 A nemzeti agrár kárenyhítési rendszerről
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a magam részéről Farkas képviselő úrnak a 10. ajánlási pontban tett kapcsolódó módosító indítványát támogatni tudnám, ugyanis én nem véletlenül írtam május 31-et, hiszen ekkorra dől el tulajdonképpen, hogy milyen vetésszerkezet alakul ki,…
T/899 A nemzeti agrár kárenyhítési rendszerről
HERBÁLY IMRE, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy az államtitkár úr is bevezette az expozéjában, az utóbbi években rendkívül sok esetben és sokszínű elemi kár érte a mezőgazdasági termelőket. Éppen ezért a mezőgazdasági bizottságban mi nagy várakozássa…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányprogram röviden és tömören foglalkozik a leendő kormány birtokpolitikai elveivel, ezért ezzel kapcsolatban kívánom egy kicsit bővebben kifejteni az MSZP-frakció álláspontját. Mielőtt azonban erre rátérnék, három dolgot szeretnék lerögzíteni, mint…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
HERBÁLY IMRE, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság november 9-ei ülésén tárgyalta az előttünk lévő előterjesztést. E rövid lélegzetű törvényjavaslatot élénk vita követte. A támogató képviselők elsősorban azért tudták támogat…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szeretném megtörni az általános vita ívét, de úgy gondolom, hogy Kékkői képviselő úr reagálására mindenképpen válaszolnom kell. (Közbeszólásra:) Hozzászólására (Dr. Kis Zoltán: Kétpercesben nem lehet.) Bocsánatot kérek, visszalépek. (Közbeszólásra:) J…
A/16490 Az intervenciós felvásárlás és a 2005-ös gabonapiaci helyzet?
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Magyarország uniós tagságának első évében a gabonaintervenciós szabályozást csak nagy nehézség árán tudtuk végrehajtani. Tekintettel arra, hogy nálunk a gabonaágazat helyzete rendkívül fontos a mezőgazdaság szempontjából, ezért ehhe…
A/16490 Az intervenciós felvásárlás és a 2005-ös gabonapiaci helyzet?
HERBÁLY IMRE (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát. Az a kérésem, hogy az AVOP-pályázatok gyorsításával a raktárépítést gyorsítani igyekezzenek. Egyéb vonatkozásban pedig azt kérem, hogy az intézkedések híre jusson el a gazdákhoz a gazdák érdek-képviseleti szervein, az FM-hivatalokon, a…
T/11050 A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról
HERBÁLY IMRE, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mezőgazdasági bizottság első helyen kijelölt bizottságként szeptember 8-i ülésén megtárgyalta az előttünk lévő T/11050. számon jegyzett törvényjavaslatot. Nem alakult ki parázs vita, de jelentősen elkülönültek a vélemények a…
T/11050 A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1996. évi LV. törvény rendezte a vadászattal, a vadgazdálkodással és a vad védelmével kapcsolatos legfontosabb kérdéseket; a vadászati jog alapja a föld tulajdonjoga, a vad az állam tulajdona, a vad, a vadkár fogalmának viszonyát, a vadászati eszközök…
T/10021 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
HERBÁLY IMRE, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A mezőgazdasági bizottság megtárgyalta a T/10021. számú törvényjavaslatot. Meg kell mondani őszintén, hogy két témában vita bontakozott ki. Az egyik ilyen kérdés akörül bonyolódott, hogy a mostani törvénytervez…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én csak szeretném megerősíteni Füle képviselőtársam hozzászólását akkor, amikor elmondom, hogy a mezőgazdasági bizottságban az általános vitára való alkalmasságról való döntésnél és egyáltalán a törvény elfogadásra javaslásáná…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretném Tóth képviselőtársam hozzászólását minősíteni, csak annyit szeretnék mondani, hogy ez a stílus, amelyben itt az utóbbi percekben folyt a vita, ezért érdemes országgyűlési képviselőnek lenni. Ezután pedig azt szer…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttem szóló képviselőtársaim felvetették, nem biztos, hogy a földhasználati és építési korlátozások jól szolgálják a Vásárhelyi-terv alapvető céljait. Az általános vita és a részletes vita során elhangzott érvek, a módosító…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jász-Nagykun-Szolnok megye 7. számú választókerületének képviselője vagyok, két tározó épül a területen az első lépcsőben. Ráadásul Szolnok megye közgyűlésének alelnöke vagyok, négy tározó épül a megyében. Igen megrónának az ott élő emberek,…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
HERBÁLY IMRE, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság április 28-i ülésén tárgyalta az előttünk fekvő törvénytervezetet. A tárgyalás során az a különleges helyzet állt elő, hogy mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők pozitívan áll…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
HERBÁLY IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint sokan tudják, magam is a Tisza völgyében, a Tisza vízgyűjtő területén élek, és sok képviselőtársammal, de még több emberrel együtt kitörő örömmel fogadtuk a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztését e…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársaim itt az általános vitában olyan kérdéseket vetnek fel, amik igazából a részletes vita témái lennének. Miközben a felszólalásaikban nehezményezik a késlekedést, olyan ügyeket vetnek fel, amelyekkel inkább odáznák a megvalósítás…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretném, ha itt kettőnk párbeszédévé silányulna ez az általános vita, de mint vadásztársasági elnök, tudom, hogy például a vadásztársaságokkal is tárgyalnak a nyílt tervezési eljárás során azok, akikre ez a feladat bízva van. És nyilván…
T/8976 A mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletkészletezésével kapcsolatos intézkedésekről
HERBÁLY IMRE, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság március 3-ai ülésén tárgyalta a T/8976. számú törvénytervezetet, és azt 13 igen és 10 ellenszavazattal általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP s…
T/4138 A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
HERBÁLY IMRE, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság is megtárgyalta a T/4138. számú törvénymódosítást, és a földtulajdonosok szempontjából mérlegelve a törvénymódosítás hatásait, azt egyhangúlag általános vitára javasolta. Én…
I/2340 Milyen sürgős intézkedéseket kíván tenni a kormány a Tisza-völgyi, de különösképpen a Közép-Tisza vidéki árvízvédelem érdekében?
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt években egyre sűrűbben kerültek veszélybe a Tisza mentén élők. A 2001-es tavaszi árvíz a Felső-Tiszán tragédiába torkollott. Az alsó szakaszon csak a kedvező időjárásnak, a szél- és csapadékmentességnek és a védelemben résztvevők m…
I/2340 Milyen sürgős intézkedéseket kíván tenni a kormány a Tisza-völgyi, de különösképpen a Közép-Tisza vidéki árvízvédelem érdekében?
HERBÁLY IMRE (MSZP): Tisztelt Miniszter Asszony! A Tisza völgyében élők nevében köszönöm a kormány gyors intézkedését. Kérem a tárca vezetését, hogy amint az időjárás megengedi, a lehető leggyorsabban kezdjék meg a töltések megerősítését az ott lakók biztonsága érdekében. Kérem továbbá önöket arra,…