63 felszólalás
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Arrébb próbálok állni, hogy lássam Ékes képviselőtársamat, mert rá szeretnék reagálni, de közben elhagyom a mikrofonomat.
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Akik egész éjjel itt vitatkoztunk, és órákon keresztül vitatkoztunk a törvény céljáról, azért volt, mert fideszes képviselőtársaink nem voltak hajlandók belemenni a törvénynek azon mélyebb részeibe, amit valójában jelent is…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Szilágyi képviselőtársam kettővel ezelőtti megszólalása miatt nyomtam meg a gombot. Szóval, amikor itt arra hivatkozott, hogy mi van akkor, ha Mesterházy Attila lenne a NOB elnöke, Mesterházy Attila jelenleg a SOSZ-nak a…
K/4716 Ha a korhatár alatti nyugdíjasoknak elveszik a nyugdíjas státuszát, akkor az azt jelenti, hogy elveszik a nyugdíjas kedvezményüket is?
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Orbán Viktor miniszterelnök úr szerint a magyarok jobban tűrik a válságot, és ez azért van, mert a történelem erre szoktatta a magyarokat. Erre mondják azt felénk, hogy köszönjük, Emese, ezzel is sokat segített…
T/3480 A sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is az ajánlás 13. pontjának a jegyvásárláskor személyazonosítás című részéhez és Varga képviselőtársam módosítójához szeretnék egy nagyon életszerű, nagyon közeli gyakorlati példát mondani. Székesfehérvári vagyok, Videoto…
T/3480 A sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 13. ajánlási ponthoz egyetlenegy javaslatot még hadd tegyek, hiszen ezt bizottsági módosító indítvánnyal akár még meg is lehetne oldani. Több külföldi bajnokságban úgy működik a beléptetés, hogy a jegyet azon…
T/3480 A sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szóval, abban nem értek egyet Szilágyi képviselőtársammal, hogy kiveszi a törvény lényegét az a javaslat, amit én tettem. Úgy gondolom, hogy a törvény céljával mindenképpen egyetértek. Egyetértek azzal, hogy teremtsün…
A/3671 Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr!
A/3671 Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen miniszter úr válaszát. Én úgy gondolom, hogy erről az elképzelésről sokkal előbb kellett volna tájékoztatni ezeket a településeket, hiszen az az út, amit ők a várossá nyilvánítási pályázat elkészítéséhez bejártak, nemcsak időbe, hanem rengeteg pénzükbe is…
T/3376 A sport támogatásával összefüggő egyes törvények módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Törő Gábor képviselőtársam - ugyan már nincs itt - hozzászólása indított megszólalásra, mégpedig akkor, amikor azt mondta, hogy a kistelepülések sportegyesületei, a kistelepülések sportegyesületei létesítményeinek a felújítá…
T/3387 A környezetvédelmi termékdíjról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kettő napirenddel ezelőtt tárgyaltuk a sporttörvény módosítását, ahol a parlamenti képviselők egyetértettek abban, hogy a sportot és az azt körülövező környezetet támogatni kell, és e…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is Tapolczai képviselőtársam hozzászólása kapcsán szeretnék szólni. Szóval, pár hete-hónapja még itt arról beszéltek önök a Házban, hogy 120 ezer rokkantnyugdíjast vissza akarnak vezetni a munka világába. Úgy tűnik, hogy…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Dr. Vas Imre képviselőtársam mondta, hogy kötelezettségeik is vannak az állampolgároknak. Azok a rendvédelmi dolgozók, akiknek a szerzett jogait, az előrehozott korengedményes szolgálati nyugdíját most el akarják venn…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Heintz Tamás képviselőtársamnak mondanám, hogy én egy Fejér megyei közgyűlésből jövök, ott voltam az előző négy évben képviselő, egy olyan megyei közgyűlésben, amit a fideszes többség vezetett, és Répássy képviselő úr…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Heintz Tamás képviselőtársamhoz csak annyit, hogy a Medgyessy-féle 50 százalékos béremelést, ha jól emlékszem, a Fidesz-frakció is megszavazta, a szociális népszavazást is önök kezdeményezték. Az elmúlt 8 év…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úrtól kérdezném, a korrektség kedvéért. Ugye, ön arról beszélt, hogy a Kádár-rendszerben szolgált rendőrökről és katonákról van szó. Van a szolgálati nyugdíjasoknak még egy csoportja, a tűzoltók.…
I/3061 Valóban mindenre megoldás a közmunka?
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar társadalom egyre reményvesztettebb helyzetbe kerül, köszönhetően a kormányzat rossz gazdasági és munkaügyi politikájának. Ennek egyik sajnálatos eredménye, hogy a legszegényebbektől v…
I/3061 Valóban mindenre megoldás a közmunka?
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a válaszát, azonban arra nem tért ki, amit kérdeztem. Mint elmondtam, ebben a költségvetési évben önök olyan kevés pénzt terveztek arra a közfoglalkoztatási rendszerre, amit most leírt…
K/2989 Szociális érzékenység ? elfelejtve?
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2008-ban a Fidesz azzal a szlogennel kampányolt, hogy az egészségügy nem üzlet. Az egészségügy 2011-ben azonban olyan üzletté vált, amiben a legszegényebbek és leginkább kiszolgáltatottak kárára játszik a kormány, és am…
T/2767 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a baráti megszólítást ezen a kora reggeli vagy hajnali órán. A beterjesztéssel kapcsolatban az indokok közt elhangzott, hogy politikai döntés volt. Tessely képviselőtársam nagyon korrekten elmondta, hogy amikor ez a…
I/2930 Lemondott a kormány? Sajnos csak a rokkantnyugdíjasokról...?
HORVÁTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A konvergenciaprogram a Fidesz igazságbeszéde. Bevallották, hogy kormányzásra alkalmatlanok, reformokra képtelenek, de megszorításokra abszolút kaphatók, legalább - már ahogy mondani szokták - papírunk is van er…
I/2930 Lemondott a kormány? Sajnos csak a rokkantnyugdíjasokról...?
HORVÁTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, hogy az egészségkárosodott emberek felülvizsgálatával együtt azt a konkrét intézkedési tervet is mellé kellett volna tenni a nemzeti együttműködés keretében, amely azt biztosítja, hogy ezek az emberek konkré…
T/2489 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt elhangzott már, hogy az egészségügyi bizottsági ülésen az egyik frakciótársam tartózkodott a szavazásnál. Én is azok közé a képviselők közé tartozom, akik dohányoznak és azok közé is, akik a törvény alapvető céljá…
T/2489 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm. Horváth Zsolt képviselőtársamnak mondanám: én azt, hogy melegkonyhában, melegkonyhás vendéglátó-ipari egységben, zárt térben megtiltjuk a dohányzást, ezt el tudom fogadni, sőt támogatni is tudom. Azonban azt nem látom pontosan az előterjesztésből, és majd itt a…
T/2489 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nem reagálni szeretnék, hanem én azt gondolom, hogy Hegedűs képviselőtársam hozzászólásából számomra az jött le, és ezzel teljesen egyetértek, hogy azokra a társadalmi csoportokra, akik nagyon gyakran, nagyon nagy mennyiségben és olcsó, gyenge minőség…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a költségvetésnek a turisztikával foglalkozó részéhez szeretnék hozzászólni. Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a turisztika és a turizmus ma a magyar gazdaság egyik húzóágaza…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az előző ciklusban nem voltam országgyűlési képviselő, viszont tagja voltam Fejér megye önkormányzatának, amit a Fidesz vezetett az elmúlt négy évben. Szóval, amikor önök felelőtlen gazdálkodásró…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy Gelencsér képviselőtársam kiment közben a teremből, neki szeretnék válaszolni. Ezt elmondtam az elmúlt négy évben minden közgyűlési ülésen, s amikor az előbb kétpercesben szóltam, akkor Tessely képvisel…
H/1351 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett katasztrófáért viselt felelősség feltárásával és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozásához szükséges feladatok meghatározásával foglalkozó országgyűlési vizsgálóbizottsá
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A tévé nyilvánossága előtt Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam és a jobbikos képviselők kihasználják rendesen politikai célokra ezt a vitát. Arról egyikük sem beszél, hogy azokban a városi és megyei önkormányzatok…
T/1425 A nyugdíjpénztár-választás szabadságáról
HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok érdekes számot hallottam ma itt a pénztárak működéséről, a pénztárak veszteségességéről. Utánanéztem, és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének néhány adatát idézném. A pénztárak valóban 2008-b…