48 felszólalás
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy itt szakmai érvekre van szükség a módosítókat kvázi megerősítendő. Kassa-Miskolc-autópálya. Ha valami, akkor az olyan projekt, amiben énszerintem konszenzus volt ellenzéki és kormánypárti képviselők között: ahhoz, hogy Borsod-Ab…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülnénk azoknak az állításoknak, amelyeket Sebestyén képviselő úr mondott, hogy ha látnánk egy picinyke előrelépést ezekben a projektekben, de nem látunk. Sajnos Miskolc azokban az időkben zuhant vissza, amiből a szocialista vezetés kiránt…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Nem működik a mikrofonja.) Megfogadva, elnézést, közben itt... - megfogadva elnök úr intelmét, arra szeretném felhívni a figyelmet (Hordozható mikrofonba:), arra szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét, hogy a közlekedésre tessék már odafigye…
T/10897 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha már megéljük ezt a ritka pillanatot, hogy angyali béke uralkodik a Házban, akkor hadd bővítsem Kovács képviselő úr gondolatait az ipartörténeti emlékekkel. Azt javaslom, ha már itt fémről, vasról, vasútról van szó, akkor bővítsük ezt a gondolat…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azokkal értek egyet, akik szerint a vitát ebben a teremben, ebben a formában nem érdemes folytatni. Azt kérem mindazoktól, akik a tévékészülékek előtt ülnek, hogy a számláikat vegyék elő, vegyék azt a kis fáradságot, nézzék meg, hogy 2010 december…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Nyolc esztendeig voltam polgármester, és ennek tapasztalatával tudom azt mondani, és valamennyi, itt a teremben ülő polgármester kollégának is mondom, hogy az önálló polgármesterek ideje ezzel megszűnt, lejárt, itt prefektúra van,…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Öreg barátommal, aki egyébként városkörnyéki polgármester, üldögéltünk egy szombat délelőtt egy kiskocsmában, amikor elment egy esküvői menet mellettünk. Lelkesen dudáltak a fiatalok, mire ő azt mondta, hogy majd egy év múlva dudáljatok. No, ezt m…
T/9245 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Józsa képviselő úr épp a távhőszolgáltatásnál járt, amikor ez az időprobléma felmerült, én is ehhez szeretnék szólni. Miskolc térségében igen jelentős alternatív olyan energiaforrások kialakítása történt meg az elmúlt idős…
V/9016 A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! De mondhatnám úgy is, hogy magyarok, magyar képviselők, akik itt a padsorokban ülnek. Kétfajta vélemény van: az egyik abból adódik, akik együtt élnek a problémával, és akik távolabb élnek a problémától. Akik távolabb élnek, azt mondják, hogy…
V/9016 A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Varga képviselő urat annyival szeretném kiegészíteni, hogy a miniszter úr mondotta azt, hogy a '80-as években a cigány férfiak több mint 80 százaléka állt munkában, ezt Nyakó képviselő úr valóban megismételte. Továbbá még egy rövid megjegyzésem le…
V/8799 A köznevelés helyzetéről
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon érdekes egyébként, hogy most Európához elkezdtük megint viszonyítani magunkat. Én úgy tudtam, Európával szemben szabadságharcot folytatunk, de ez egy másik történet. (Zaj a kormánypártok soraiban.) Ami viszont érdekes lehet önöknek is, hogy…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Egy elméleti dologra szeretném felhívni a figyelmet az önkormányzatokkal kapcsolatban, éspedig arra, hogy egyre inkább az látszik, hogy a jelenlegi kormányzatot az önkormányzat mint kifejezés is zavarja. Elsősorban azért,…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Hallgatva a megnyugtató hozzászólásokat, azért sok olyan polgármester véleményét is tolmácsolom, akik az önök párttársai, ők nem ilyen nyugodtak. Amit mi elmondunk, sajátos módon az Állami Számvevőszék is igazol, ami arról…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Amit Hegedűs Lorántné képviselő asszony mondott, valódi és rendkívüli veszély. Erre utaltam az előző kétpercesemben is, hogy ha x költség biztosítása adatik meg, akkor ez csak jelentős létszámcsökkentéssel oldható meg az ö…
T/6467 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Mindenképpen üdvözöljük, hogy a benyújtott törvényjavaslat többek között bővíti a fogyasztó fogalmát, érinti a fogyasztói panaszkezelést, az ügyfélszolgálati szabályokat, a békéltetőtestületi eljárást, a közérdekű kerese…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetés folyományáról szeretnék beszélni, ami az önkormányzatokra hat ki, és amiről itt most még nem lehet szó, hiszen még nem vagyunk ott, de nagyon fontos lenne, ha legalább végiggondolnánk, hogy mit is jelent ez. A sajtóhírekben folyamat…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A választópolgárok kértek meg arra, hogy az önkormányzattal kapcsolatban hívjam már fel a tisztelt kormányzat figyelmét vagy valamennyi előterjesztő figyelmét arra, amiről olyan sokat beszéltek, a szubszidiaritás elvéről van szó. Ezt magyar ember…
T/5002 A közszolgálati tisztviselőkről
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Annak idején, amikor a köztisztviselőkkel kapcsolatban már vitatkoztunk, én többször is elmondtam, és Kósa polgármester úrral is beszéltünk erről, hogy van egy nagy gond, és ez a 76. §, elnök úr, ez a vezető iránti lojalitás kérdése. Nagy gondnak…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha már foglalkoztatásról beszélünk, és pont a képviselőtársam erre kanyarodott, akkor néhány szót szeretnék arról is szólni, hogy ez a foglalkoztatásnövelés - az a nagy cél, hogy a segélyek világából a munka világába visszavigyük az embereket - a…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előző képviselőtársam a kultúrát, én az oktatást mondom az áldozatok között. Már azért is, mert az előbb már szóltam az úgynevezett Hoffmann-tervről, ahol újra elmondjuk, hogy háttéranyagként, de megjelent az, hogy 600 iskola, 8 ezer tanár, és…
A/3591 Cserbenhagyott önkormányzatok!
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Orbán-kormány a felére vagy 64 milliárd forintra csökkentette a közmunkára fordított költségvetési támogatásokat. Az MSZP folyamatosan jelezte, hogy ez az összeg nem lesz elég, sőt semmire nem lesz elég, az önkormányzatok egy idő utá…
A/3591 Cserbenhagyott önkormányzatok!
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Én egy szót nem beszéltem az "Út a munkához" programról, kizárólag az önök programjáról beszéltem. Igazából önnek fel szeretném hívni a figyelmét, hogy nem én vagyok az, aki nagyon izgatottan várja a válaszát, hanem azok, akik valóban azon törik most a fe…
K/3085 Fülkeforradalom tényleg elsöpri a munkavállalók fizetését és jogait?
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Amint az 1890 óta szokás, a munka ünnepét ismét megünnepelték mindazok, akik úgy gondolják, hogy a munka ünnepét közösen és együtt meg kell ünnepelni. Az idén különös hangulata volt ezeknek az ünnepeknek, hiszen olyan intézkedéssorozato…
J/2228 Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról J/2304 Az Országos Választási
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokszor elhangzott itt a "zökkenőmentes" szó, ez egy demokráciában elvárható dolog. Nem kisebbíti mindazok érdemét, akik kőkeményen dolgoztak, mert volt mit csinálni, hiszen a technikai feltételek biztosításán túl a s…
T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Sokan vagyunk itt a teremben, akik foglalkoztunk szervezéssel, szervezéselmélettel, egyszerűen azért, mert muszáj volt megoldani problémákat. Bennem megragadt az, hogy ott volt egy hármas rendszer, hogy cél, folyamat, szer…
T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gyakorló polgármestermúltamnak az az érdekes tapasztalata, hogy én nem utáltam annyira a kollégáimat, mint önök közül néhányan, akik itt pillanatok alatt lebűnözőzték a csapatnak legalábbis az egyik felét. (Taps az MSZP soraiban.) Teszem ezt azért…
T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azon polgármesterek közé tartoztam, aki ellen kollégák elindultak országgyűlési választásokon anélkül, hogy bármilyen bajuk lett volna. Ezt képviselőtársamnak mondom. De ez magánügy. A köztisztviselőknek tudom mondani, hogy térdre és imára, mer…
I/1116 Hogyan kívánja segíteni a Kormány a csaló fészekrakók kilakoltatását?
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Egy jó szándékú törvény kellemetlen folyományáról szeretném önöket tájékoztatni. Nem először teszem ezt az Országgyűlésben. Több alkalommal már jeleztük, hogy városunkat egy példátlan csalássorozat eredményeként egy olyan in…
I/1116 Hogyan kívánja segíteni a Kormány a csaló fészekrakók kilakoltatását?
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Dicséretes a szándék, de az idő egy kicsit túlszaladt most ezen. Úgy gondolom, hogy meg lehet találni sok mindenkit, aki itt felelős, de ismerjük azt, hogy a magyar joggyakorlat mennyire időigényes. Itt a nagy probléma az, hogy az emberek türelme elfogyott.…
A/590 Hogyan kívánja segíteni Magyarország Kormánya az árvíz utáni kármentesítést és helyreállítást?
KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Egy hónappal ezelőtt interpellációt intéztem szintén miniszter úrhoz, és az összefogás jegyében Kontrát Károly államtitkár úr válaszát el is fogadtam. Néhány olyan dologra hívnám fel a figyelmet, amire további válaszokat kérnék én, illetve Miskolc és kist…