255 felszólalás
T/4055 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Sok mindent elmondott Orosz képviselőtársam meg bizottsági társam. Én azzal kezdeném, hogy nagyon köszönöm Avarkeszi Dezső képviselő úrnak, hogy ezeket az indítványokat elkészítette. Voltak alkotmányügyi bizottságiak, azokat rögtön támogattuk, később j…
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
KATONA KÁLMÁN, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a lehetőséget, rövid leszek. A környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének az a lényege, hogy egy olyan jelentős ügyet, mint a közlekedés különböző területeinek szabályozása, egy ilyen költségvetési idős…
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Utolsóként mindig nehéz szólni, de azért kaptam még új muníciót is. Azzal kezdeném, hogy van a törvényben egy olyan, elhagyást javasoló paragrafus, az 59., amely szerint a légiközlekedési hatóság a légi személyszállításra és a légi árufuva…
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm szépen. Én egy pillanatra visszamennék ahhoz, hogy mi indította ezt az objektív felelősségi ügyet. Amikor valakit gyorshajtás miatt lefényképeztek, elterjedt az országban, hogy minden további nélkül írhat egy levelet, azt mondhatja, hogy hozzátartozóm vezette a gépkocsi…
T/3895 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdál
KATONA KÁLMÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Csak néhány módosító indítványról szólnék. Ismerem a kormány álláspontját, elzárkózik mindenféle konkrét határidőtől, de azért én még egy kísérletet teszek arra, hogy meggyőzzem, mert egy törvénynek azért valamit mondania kell az óhajon-só…
T/3895 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdál
KATONA KÁLMÁN (MDF): Már majdnem megbántam, de ha az utolsó vagyok, akkor élek a lehetőséggel. A törvény és a program ilyen nagyon határozott szétválasztásán szeretnék egy picit enyhíteni, egy kicsit közelíteni a nem ismert programhoz. A törvény legalább kimondja, hogy kell készíteni egy programot.…
T/3895 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdál
KATONA KÁLMÁN (MDF): Ha már ilyen sokáig itt maradtunk, akkor hadd zárjam. Én azt gondolom, ez a törvény azért van előttünk, mert a korábbi, ugyanebben a témában született törvény határidejei lejártak, nem teljesültek. A kormány által, illetve a parlament által meghatározott határidőket nem teljesít…
T/4055 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról
KATONA KÁLMÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Hálátlan dolog utolsóként felszólalni, ugyanakkor jó is, mert elmondhatom, amit nem mondott el más. Először is felolvasom, hogy kiről is beszélünk: "Az Országgyűlés az egészséges környezethez való alapvető jog…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Urak! Államtitkár Úr! Egy pozitív gondolattal kezdeném, üdvözlendő, hogy a miniszter úrnak sikerült némi létszámbővítést kiharcolni a környezetvédelem területén, elsősorban természetvédelmi őrökről szól a költségvetési előzetes tájékoztató. Arra…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Először Tompa képviselő úrnak: köszönöm, hogy köszöni, hogy Miskolc nekem fontos. (Derültség.) Pontosan ugyanolyan fontos, mint Budapest vagy más városok, csak itt annyira nyilvánvalóan kirívó esetről van szó, hogy azt gondolom, hogy nem lehet elégszer elmondani, és így ezen ker…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm a szót. Nagyon tetszett államtitkár úrnak az a kifejezése, hogy látjuk a szándékot a költségvetésben. Azt hiszem, hogy nem fejeztem ki ilyen jól magam; látszik a szándék, a pénz nem látszik. Mivel most a költségvetésről beszélünk, ebben nincs. Mindig feláll valaki, és a…
T/3895 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdál
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm szépen. Nem fogom kihasználni, mert nagyon sok gondolat már elhangzott előttem, és aki későn kér szót, az, amelyikkel egyetért, annál csak bólintson. Sajnos, azzal kell kezdenem, hogy Persányi miniszter úr - ahol persze Kovács Kálmán államtitkár úr is tettestárs volt -…
T/3896 A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) kihirdetéséről szóló 1979. évi 19. törvényerejű rendelet módosításáról, valamint az ADR "A" és "B" Melléklete 2007. évi módosításainak és kiegészítéseinek kihirdetésé
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Egy rövid figyelmet szeretnék kérni. A miniszter úr rendkívül rövid bevezetője engem meglepett. Ugyanis ehhez az anyaghoz egy olyan eljárási (Sic!) hibajegyzéket mellékeltek, amely a tárca szegénységi bizonyítványa. Szeretném felmutatni ezt az anyagot (Felmutatja.)…
H/3850 A Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési, és egyeztetési folyamat feladatairól
KATONA KÁLMÁN (MDF), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nem sorolom el a neveket, mert elhangzottak. Ez egy olyan ötpárti indítvány, amely a parlamentet tökéletesen lefedi. Nem környezetvédelmi indítványról van szó, hanem a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos terve…
H/3850 A Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési, és egyeztetési folyamat feladatairól
KATONA KÁLMÁN (MDF): Együtt.
I/3941 Mikorra helyezi korszerű biztonságba a kormány 3,5 millió ember vízbázisát?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! 1997-ben megjelent egy kormányrendelet, a 123/1997-es, amely nagyon helyesen elrendelte, hogy biztonságba kell helyezni az ivóvízművek úgynevezett vízbázisait. Erre tízéves határidőt szabott, amely határidő szeptember 1-jén lejárt. Mit tett a kormány? Mód…
I/3941 Mikorra helyezi korszerű biztonságba a kormány 3,5 millió ember vízbázisát?
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem csalódtam. Elfelejtettem mondani, hogy 2002-t követően a költségvetésbe sem tettek pénzt erre, tehát az ön kormánya 2003 óta gyakorlatilag ezt a munkát felfüggesztette. Három éven át semmi nem történt, és az, hogy évente elosztotta, ez erős csúsztatá…
Napirend előtti felszólalások
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselő Urak! 1997-ben megjelent egy kormányrendelet, amely elrendelte, hogy az ivóvizeink védelme érdekében meg kell vizsgálni, hogy milyen ivóvízbázisaink vannak, ezeket védelem alá kell helyezni. Ez a rendelet szeptember 1-jén lejárt. A…
T/3659 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm a szót. A záró mondattal indítanék, kell ez a módosítás, a Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja, hogy legyen egy ilyen. Van még esély arra, hogy a villamosenergia-törvény példájából kiindulva a minisztériumi előterjesztést az MSZP szakértői az ellenzék támogatás…
H/2692 A Szentgotthárd és térsége környezeti állapotának védelme érdekében teendő sürgős intézkedésekről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm a szót. Annyit szeretnék elmondani, hogy akkor lesz ez az országgyűlési határozat minden párt által támogatott, ha még az eredeti 2. pontot egy kicsit összehangoljuk a kormányoldallal. Ez a munka elkészült. Amennyiben módunk lesz, egy kapcsolódó módosító javaslattal ezt…
H/2692 A Szentgotthárd és térsége környezeti állapotának védelme érdekében teendő sürgős intézkedésekről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Szerintem Nagy Andor képviselő úr azt a mondatot elfelejtette mondani, hogy a beadás határidejére kérjünk haladékot, hogy ma délután beadhassuk a kapcsolódó módosító indítványt, tehát ne most a vita lezárásáig, hanem, mondjuk, 3 óráig legyen erre lehetőségünk. Mivel mi vagyunk a…
T/3087 Az állami vagyonról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselő Urak! Én is először a vízi közműhöz szeretnék csatlakozni. Az én módosító indítványom sokkal szerényebb. Én azt gondolom, hogy azok a privatizációk, amelyek megtörténnek, részben jól sikerültek, de nem privatizáltunk komolyan energiaszektorb…
T/3087 Az állami vagyonról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Államtitkár úrnak csak annyit válaszolnék (Tátrai Miklós államtitkár Ékes Józseffel beszélget.), Tátrai államtitkár úrnak mondom, hogy a listában maradás... - de megvárom.
T/3088 A villamos energiáról
KATONA KÁLMÁN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A környezetvédelmi bizottság megtárgyalta a villamosenergia-törvényt. Az első észrevételünk az volt, hogy stratégia nélkül egy ilyen súlyú törvényt nem illik a parlament elé terjeszteni.…
T/3088 A villamos energiáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Elnök Úr! Kikérem magamnak azt az eljárást, amit ön tanúsított, ugyanis a frakció-előadóknak egymás után joguk van elmondani a beszédüket. Ön azért szakította meg ezt a sorozatot, és nem adta meg nekem a szót, mert tudta, hogy a miniszter úrnak koalíciós egyeztetésre kell mennie…
T/3088 A villamos energiáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): A villamosenergia-törvény 180 paragrafusból áll, a 180 paragrafushoz 230-nál több módosító indítvány érkezett be az én információim szerint. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag egy törvényre való meg egy kis tartalék van. Ezt úgy szokták megoldani egyébként, hogy visszaveszik a t…
T/3088 A villamos energiáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök Úr! A piacnyitás szükségességét egyébként mi nem vitatjuk, csak a bevezetés ütemezésével van a gond, és azzal, hogy milyen helyzetben végezzük ezt el, kínálati piac vagy hiány mellett. Ugyanis abban az esetben, hogyha kínálati piac van, akkor a ver…
T/3088 A villamos energiáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Elnök úr, szeretném megkövetni. Abban a hitben voltam, hogy ez egy vezérszónok-rendszerű vita, és mivel szépen mentek a pártok, csak éppen megállt nálam, ezért bántottam meg. Úgyhogy tekintsen el, felejtse el, ha tudja.
T/3088 A villamos energiáról
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm szépen, de én már kaptam szót.
H/3032 Az elektronikus útdíjfizetési rendszer magyarországi bevezetéséről
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter Úr! Ez a kis kurta előterjesztés - ezt lehet mondani, másfél oldal -, én azt gondolom, hogy egy ötlet. Messzemenően egyetért a Demokrata Fórum a környezetvédelmi szempontokkal, azzal, hogy be kell vezetni a díjfizetést, azt nem értjük, hogy m…