1 328 felszólalás
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Leszámítva a MIÉP-es hozzászólót, én azt hiszem, hogy egy igazi neuralgikus pontja van ennek a törvényjavaslatnak, ez a polgármesterek nyugdíjazása, kedvezményes nyugdíjazása. Az eddigi megszólalásokból számomra úgy tűnt, hogy ez a legkr…
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. A kistelepülések problémájához szeretnék hozzászólni. Én inkább osztom Tóth Imre álláspontját, mintsem Kovács képviselőtársamét. Én is azt gondolom, hogy nem lehet csak és kizárólag a lakosságszám alapján díjazni. Sokkal árnyaltabban néznek ki ma már a kistelep…
T/2157 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996.évi törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazából hosszabban szerettem volna ehhez a témához hozzászólni, de most már Gémesi képviselőtársam a harmadik hozzászóló, aki adományról beszél az 1 százalék kapcsán, és nem tudom megállni, hogy ne tegyem…
T/2157 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996.évi törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igyekszem nem a Fidesszel foglalkozni, hanem a benyújtott törvényjavaslattal. Tállai képviselőtársam utalt a CXXVI. törvényre, amelyet egyébként nem olvasott fel, mert ha felolvasta volna, hallhattuk volna, hogy az éppen ellentétes…
T/2157 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996.évi törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Borzasztóan sajnálom, hogy Tállai képviselő úr mondja meg azt, hogy ki ellenzi és ki nem ezt a benyújtott törvényjavaslatot. Ugyanis én kétszer szólaltam meg, és most ő azt mondja, hogy akik megszólaltak, azok ellenzik. Én még nem t…
T/2157 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996.évi törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Borzasztóan sajnálom, amikor a kormánypárti padsorokban feltételezésekbe bocsátkoznak, és csak azért, mert az előzetes elképzelésekhez képest (Horváth László: Kérdés volt...) több hozzászólás van most itt, a plenáris ülésen, és ha a…
T/2060 A műemlékvédelemről szóló 1997.évi LIV törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Donáth László képviselőtársam gondolatmenetét szeretném továbbfűzni. Remélem, hogy a mai megszólalásomat senki nem érti félre, és senki nem magyarázza félre, nem magyaráz bele olyan dolgokat - hiszen erre éppen ma…
T/2060 A műemlékvédelemről szóló 1997.évi LIV törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hozzászólásomat azzal kezdtem, hogy remélem, senki nem érti félre. Meglehetősen arcátlan megnyilvánulásnak tartom Homa képviselő úr mondanivalóját, miközben világosan elmondtam, hogy mit indítványozunk Donáth képviselőtársammal, ami egyá…
T/2060 A műemlékvédelemről szóló 1997.évi LIV törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Még egyszer - lehet, hogy ma nem utoljára - szeretném elmondani, hogy nem azt indítványoztuk a beszédben és a módosító indítványban, hogy a törvényjavaslat 2. pontja maradjon el, hanem azt indítványoztuk Donáth képviselőtársammal, hogy m…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Most már hosszú ideje folyik a vita a preambulumról, és nem bírtam megállni, hogy ne nyomjam meg a gombot. A kormány álságos: tegnap világosan elmondták, és most Csáky képviselő úr is teljesen egyértelművé tette, hogy mi a törvény c…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Arra szeretnék rávilágítani, hogy miért kardinális kérdés ez a 27-28-as módosító indítvány. Tisztelt Horváth Zsolt Képviselő Úr! A piacon annak kell ott lennie, aki megfelel a szakmai feltételeknek. Önök pedig túlmennek ezen, ezeken…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az ajánlás 27-es, 28-as pontjához kívánok hozzászólni. Tekintettel arra, hogy Babák képviselő úr az imént azt mondta, hogy igaz, a törvény nem teszi lehetővé, hogy elidegenítsék, eladják a praxisukat, már azon orvosok esetében, akik terület…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Minél inkább haladunk előre a vitában, annál inkább állok döbbenten a törvényjavaslat előtt. Ha ugyanis úgy ki lehet csavarni ezt a törvényjavaslatot, ahogy azt Horváth képviselő úr mondta, akkor minek beszélünk most erről a törvényjavas…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miután Horváth Zsolt képviselő úr iménti megnyilvánulása arról szólt, hogy területi ellátási kötelezettség nélkül, működtetési jog hiányában is lehet praktizálni, akkor megkérdezem, hogy területi ellátási kötelezettséghez miért kell műkö…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Horváth Zsolt Képviselő Úr! - Államtitkár Úr! Nem mondtam azt, hogy primitív megszólalása, hanem azt mondtam, hogy iménti megszólalása. És ha az általam igen tisztelt államtitkár asszonnyal nem beszélgetett volna, akkor nem hall…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak ezt a gondolatmenetet szeretném folytatni. Az a gond, hogy a rádióhallgatók, akik figyelemmel kísérik a mai vitát, nem tudhatják azt, hogy mi volt a különbség a kormánypárti képviselők módosító javaslata és a szabad demokraták valóban kidolgozott…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Itt a hatályba léptetéssel valóban komoly gond van. Azt kellene végiggondolni kormánypárti képviselőknek, hogy ugyan korlátot állítanak a működtetési jog értékesítésével szemben, csak 2001. január 1-jétől értékesítheti, de felemássá váli…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csáky képviselő úr piaccal kapcsolatos fejtegetéseire szeretném azt mondani, hogy a költségvetési bizottsági ülésen, amikor nagyon sok kérdést föltettek az ellenzéki képviselők, és megpróbálták a válaszokat kicsikarni a kormány képviselő…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ellenzéki képviselők, azaz a szocialista és a szabad demokrata képviselők úgy ítélték meg a költségvetési bizottsági ülésen, hogy a kormány jó lehetőséget kapo…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszter úr expozéjához csak most van lehetőség hozzászólni, és nem lehet elmenni az ő mondanivalója mellett. Nagy pátosszal mondta, hogy itt másfél évig tartó szakmai és társadalmi egyeztetés folyt. Miniszter úr, januárban három vált…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden: azért az életveszélyes, amilyen gondolatokat megfogalmazott Surján képviselőtársam. Egyrészt elismeri, hogy működik egyfajta feketegazdaság, és erre a legjobb megoldás az, hogy legalizáljuk a feketegazdaságot, m…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden, és nem visz előre, amit most mondok, de annyiszor elmondták már, csúsztatva, a kormánypárti képviselők ma azt, hogy hogyan is volt ennek a törvényjavaslatnak a története, hogy még egyszer el kell mondani, legalább a…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügyrendi javaslatom az: tekintettel arra, hogy az előterjesztő képviselője nincs a teremben, halasszuk el ezt a vitát. Tegnap a kormány nagyon fontos döntéseket hozott a gazdasági kamarákkal kapcsolatba…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nem véletlenül hangzott el a kérésünk, ugyanis a költségvetési bizottság ülésén a kormány képviselője azt mondja, hogy a kormánynak szándékában áll újabb kapcsolódó módosítókat benyújtatni, és erről a kormány kedden fog határozni. A…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fazekas képviselőtársam tette fel tulajdonképpen azt a kérdést, hogy kit is képviselünk mi itt a parlamentben. Sümeghy képviselő úr és több kormánypárti képviselő is egyértelművé tette, hogy természetesen itt a vállalkozók képviseletéről…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen elnök úr. Tisztelt Ház! Rigler képviselőtársam többször is elmondta, hogy mennyire szomorú. Én folytatnám a sort. Én meg azért vagyok szomorú, képviselőtársam, hogy nem ismerte fel, hogy milyen ijesztő az önök javaslata, amit Babák képviselőtársammal megfogalmaz…
T/1914 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A privatizációs törvény módosítása kapcsán több hozzászóló a privatizációs folyamat elemzését is elvégezte. Én most ettől eltekintenék, s kifejezetten csak a benyújtott törvénymódosításra szeretnék szorítkozni hozzászólásomban. Amikor ké…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési vitában többször szóba került a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság többlettámogatásának a kérdése. Kormánypárti képviselők több módosító indítványt nyújtottak be eddig is, de aztán a szavazás előtt néhány perccel vagy néhán…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Éppen Pap János képviselő úr előző megszólalása bizonyította azt, hogy az előző kormányzat nem politikai alapon döntött a fejlesztési források odaítéléséről, mert ha politikai alapon tette volna, akkor nyilván M…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kivételesen egyetértek Horváth Zsolt képviselő úrral, hiszen ő is nagyon jól tudja, hogy ez egy teljesen kidolgozatlan törvényjavaslat, és ha ezt a kidolgozatlan törvényjavaslatot ki akarják terjeszteni egy általuk végig nem gondolt…