117 felszólalás
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm Boldog Istvánnak a megerősítést, én is úgy gondolom, hogy mind a két terület nagyon fontos, ezért is emeltem szót, de az elmúlt esztendő alatt mindkét esetben az alkotmányügyi bizottság előtt kifejtettem a véleményemet. Schiffer András tav…
K/7219 Mi lesz a magyar hajózás sorsa, vagy szintén a MALÉV sorsára kerül?
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Malév, MÁV, BKV, Volán, mind olyan stratégiai közlekedési ágazat, mely az ország vérkeringését tartja fenn. Ebből sajnos a magyar nemzeti légitársaságnak 66 év után vége. Az elmúlt évtizedek kormányzatai mind vertek bele egy-egy kopor…
T/7216 A Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a közúti és vasúti határforgalomnak a határátkelőhelyeken történő ellenőrzéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a közúti és vasúti határforgalomnak a határátkelőhelyeken történő ellenőrzéséről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló T/7216. számú törvényja…
Napirend utáni felszólalások
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A "Merjünk nagyok lenni" sorozatom mai témája az ónodi országgyűlés. Nézzük, milyen előzményei voltak! 1697-től szerveződni kezdtek a hegyaljai és a tiszaháti kuruc-bujdosó Habsburg-ellenes felkelések. A felkelők vezetői felkérték a lengyelországi…
Napirend utáni felszólalások
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 1915-ben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy tett javaslatot első ízben egy olyan törvény elfogadására, amely azt célozta, hogy minden község kőemléket állítva köteles megörökíteni a világháborúban elesett hő…
I/6915 Meddig kívánja a kormány tovább adóztatni a magyar lakosság azon részét, akiknek az elmúlt két évben semmivel sem kedvezett és egyik napról a másikra élnek?
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Napról napra egyre több hírt lehet arról olvasni, hogy a kormány az államadósság csökkentése érdekében mi mindent adóztatna meg. Az egyik legújabb agyament ötlet, hogy bevezeti a mobiladót, minden perc és SMS után kel…
I/6915 Meddig kívánja a kormány tovább adóztatni a magyar lakosság azon részét, akiknek az elmúlt két évben semmivel sem kedvezett és egyik napról a másikra élnek?
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Két éve hallgatom az ön szakmai szóvirágait, majdnem minden gazdasági megoldásnál ugyanazokat a válaszokat szokta adni. Hozzászoktunk mi már ehhez, jobbikosok. De mi lenne, ha kimenne az utcára, hisz ott a következő fordul…
Napirend utáni felszólalások
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Április a tavasz ébredése. Túléltük a böjti szeleket, várjuk a jó időt. A magyar történelemben az április bővelkedik győzelmekben és tragédiákban is egyaránt. Vesztes csatáink között tartjuk számon az 1241-4…
K/6769 Mi indokolta az utazási szokásokkal ellentétes autópálya használati díj felemelését?
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2012. évre vonatkozóan módosította az autópálya-használati díjat. A díjrendelet legfontosabb változása, hogy megszűnt a D/1 kategóriás járművekre vásárolható négynapos matrica, és helyette bevezett…
Napirend utáni felszólalások
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A "Merjünk nagyok lenni" sorozatomban ma az 1808. évi VII. törvénycikkben rögzített magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia 1872-től szabályozottan történő működésére és annak 140 éves történetére szeretnék…
Napirend utáni felszólalások
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai megemlékezésemben az 1892. március 29-én, azaz a 120 éve született Pehm József életútját eleveníteném föl az önök részére. Pehm József Vas megye déli részén, Csehimindszenten született, majd iskolai ta…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Üdvözöljük, hogy a személyszállítási szolgáltatás ügye végre napirendre kerül a Magyar Országgyűlésben. Egyetértünk azzal, hogy nagyobb a hazai tömegközlekedés jelentősége annál, mintsem a különböző közleked…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem nem Bödecs Barna képviselőtársam késztetett felszólalásra, hanem azok a kifejezések, hogy hatékonyság, hatékony, egész nap ezt hallottuk. És a harmadik fejezetnél, az együttműködési kötelezettség szabályozásánál is szerepel ez a kifejezés, am…
Napirend utáni felszólalások
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A "Merjünk nagyok lenni" sorozatomban egy kis szünetet iktatok be, egy igen fontos drámai esemény emlékének megőrzése és emlékezetben való tartása céljából. Március 3-a. Mit mondhat ez a dátum? Mi történt a…
Napirend utáni felszólalások
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A "Merjünk nagyok lenni" sorozatomban a mai napon Ganz Ábrahámra emlékezem. Ganz Ábrahám 1814. november 6-án született Svájcban, 197 esztendővel ezelőtt, és 1867. december 15-én halt meg Magyarországon. Az ö…
I/4968 Mikor helyezi hatályon kívül az 57/2009 (X. 20.) KHEM rendeletet, amit a vasutasok évszázados menetkedvezményi szerzett jogának sárba tiprását eredményezte?
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP-SZDSZ-koalíció nemcsak a vasutat pusztította le az elmúlt nyolc év alatt, hanem a vasutas munkavállalók jogait is sárba tiporta. A Gazdasági Minisztérium eredményesen dolgozott, mert sutyiban megalko…
I/4968 Mikor helyezi hatályon kívül az 57/2009 (X. 20.) KHEM rendeletet, amit a vasutasok évszázados menetkedvezményi szerzett jogának sárba tiprását eredményezte?
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezek a leányvállalatból kiszervezett vasutasok nagyon sok mindenen mentek keresztül, többek között elszenvedték ezeket a gyalázatos módon történt kiszervezéseket vagy a burkolt létszámleépítéseket. Folyamatos rettegésben ta…
Napirend utáni felszólalások
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A "Merjünk nagyok lenni" sorozatommal arra vállalkoztam, hogy bemutassam önöknek a magyarság nagyságait és kiemelkedő eseményeit. Általában nem történelmi, kronológiai sorrendben készítettem kiválóságaink és…
I/4826 Történtek-e intézkedések a MÁV-ot vizsgáló Országgyűlési Bizottság ajánlásai nyomán?
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés elfogadta a Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti, kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó dönté…
I/4826 Történtek-e intézkedések a MÁV-ot vizsgáló Országgyűlési Bizottság ajánlásai nyomán?
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon örvendek annak, hogy végre történik valami, hisz közel fél év telt el a vizsgálati jelentés megfogalmazása és ajánlásainak letétele óta. Magyarországon nagyon sokan várják, hogy a kormány végre betartja-e az ígéretét…
I/4423 Mit tesz a minisztérium, hogy ne lepjék el Magyarország vasútvonalait, a közlekedés biztonságát veszélyeztető szerelvényekkel közlekedő társaságok?
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! "Kisiklott egy tehervonat ötödik kocsija Szolnok és Abony között, ezért jelentős késések várhatóak a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon" - közölte a Mávinform sajtóügyeletese szeptember 22-…
I/4423 Mit tesz a minisztérium, hogy ne lepjék el Magyarország vasútvonalait, a közlekedés biztonságát veszélyeztető szerelvényekkel közlekedő társaságok?
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Én más információkkal rendelkezem: például a francia vasút már szétszedett egy ilyen GRAMPET-tulajdonú vasúti kocsit. Jegyzőkönyvezték a hibákat, majd ezt követően az egész országból kitiltották. A szerb állam pedig egyenesen kizavarta a román GRAMPE…
Napirend utáni felszólalások
Napirend utáni felszólalások
T/3499 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én azért nyomtam kétpercest, mert két percben el tudom mondani a három ajánlással kapcsolatos véleményemet és álláspontomat. Az ajánlás 2., 3. és 6. pontjával kapcsolatban szeretném elmondani, hogy három módosító indítványt adtam be e…
Napirend utáni felszólalások
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A "Merjünk nagyok lenni" sorozatom második részében I. László királyunknak szeretnék emléket állítani, aki 1046. június 27-én született Lengyelországban I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő háza…
T/3499 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Volner János képviselőtársam már ismertette a Jobbik-frakció szakmai véleményét a törvényjavaslattal kapcsolatban, engedjék meg, hogy én egypár gyakorlatias gondolattal és észrevétel…
H/3413 A magyar nyelv napjáról
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A H/3413. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájához kapcsolódóan, amely a magyar nyelv napjáról szól, a következő gondolatokat szeretném önökkel megosztani. Ferenczi Gábor, mellettem ülő ké…
T/3478 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az ajánlás első szakasza 2., 16., 20., 24. pontjaihoz szeretnék hozzászólni, annak ellenére, hogy Mátrai Márta képviselőtársam már úgy kezdte, hogy szinte valamennyi módosító indítványunk lesöpörve, azaz…