267 felszólalás
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam, Fenyvessy doktor! Nem joghézagról van szó, hanem hatalmi ágak elválasztásáról. Itt ennek az esete forog fenn. Miért gondolja ön azt, hogy a Magyar Országgyűlésnek különböző bírósági procedúrákat kellene bevárnia? Mi…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kuncze Gábor volt belügyminiszter kétszeri hozzászólása indított arra, hogy megszólaljak (Kuncze Gábor: Ha ezt tudom!) és elmondjam neki, amit - úgy gondoltam - bölcsen, széles látókörűen már felismert, hogy a politika presztízse '94-…
H/2833 Az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés ("Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel")
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): (Egy könyvet tart a kezében. - Dr. Kis Zoltán: Csak nem a titkos ülés jegyzőkönyve?) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Avarkeszi képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy rosszul tette, amikor aláírta ezt a népi kezdeményezéses ívet, mert valahogy nem fegyelme…
H/2833 Az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés ("Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel")
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Örülök, hogy Mádai úr és Szanyi úr is reagált erre a fölszólításra, egyikük sem olvasta a könyvet, mert akkor nem részesültem volna ilyen közjogi kioktatásban, hogy kinek a minisztere a megválasztott honvédelmi miniszter; Szanyi képv…
H/2833 Az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés ("Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel")
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Kis Zoltán: Na, most aztán cáfold azt az egeret!) Én részben megfogadom képviselőtársam ajánlását. Én elfogadom azt, hogy Mádai úrnak irtó kellemetlen visszagondolni arra, hogy '94-ben kikkel osztották meg, milyen politikai párttal oszt…
H/2236 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, a politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A most lezárult részletes vitában…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, a politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgálóbizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedv…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A vita lezárása után természetesen kimerítően és hosszan fogok válaszolni, de azoknak a képviselőtársaknak már azonnal reagálok, akik valóban nem vettek részt a bizottsági ülésen, és így nem tudhatják a valós tényeket. Kedves Göndör képvisel…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Mint előterjesztő, azt gondoltam, hogy csak a végén szólok hozzá, de ha kétperces hozzászólásaim ennyi érdeklődést váltanak ki a szocialista képviselők körében, akkor gyakrabban fogom megtenni. Gál Zoltán urat jól ismerem, jó viszonyban vagyunk, 1994-…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Örülök, hogy Nikolits képviselő úr után kaptam megint szót, mert vele szerettem volna folytatni. A jelentés 12. oldala megállapítja, a vizsgálóbizottság egyértelműen szögezi le, hogy a Pinpoint Kft. alapítása óta közpénzből finanszírozott, külső bevét…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Tegnap tovább ment Vancsik úr a bizottsági ülésen: azt is mondta, hogy ennek az ügyrendi állásfoglalásnak az alapján neki joga van az én becsületembe gázolni, engem rágalmazni, sőt nem is tudom, hogy milyen bűncselekményeket sorolt fel, hogy ezeket sz…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Kedves Alelnök Úr! Nemcsak jogom, de kötelességem is volt az országgyűlési határozat tervezetét elkészíteni és benyújtani. (Keleti György közbeszólása.) (16.00) Amikor november 26-án a megfigyelési bizottság a jóváhagyott határozatában engem megbízott azzal, hogy a ny…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Már régen volt az expozé - utaltam bizonyos mentalitásra, amit én általában az önök oldalán vélek felfedezni. Ez abban nyilvánul meg, hogy hétfőn mondunk valamit, és ha az nem válik be, akkor kedden letagadjuk. Mindenesetre Keller úrnak szeretném elmo…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Csákabonyi Képviselőtársam! Ön jó szívvel szólt hozzám, ezért válaszolok (Dr. Csákabonyi Balázs: Köszönöm.), bár az ügyrendi vitát nem kellene tovább folytatni. Sajnos nemcsak önt tévesztették meg a bizottságban résztvevő tag…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Tartom magam ahhoz, hogy azok a képviselők soron kívül választ kapnak, akik nem voltak a bizottság tagjai. Szabados Úr! Akár benne vagyok a kábeltévében, akár nem, azt a csatornát nemigen érdemes néznie, mert nem sok valós információt nyer belőle. (Ni…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök úr, már csak a végén fogok felszólalni, de ezt a két percet még engedje meg. Én nem akarom elhinteni a bizalmatlanságot Csákabonyi úrban és Szabados úrban, egyáltalán nem a saját párttársaikkal kapcsolatosan, csak tényeket közlök önöknek. Kedves Csákabonyi Úr! A…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): De, én nagyon szeretek Bauer úrral vitatkozni vagy eszmét cserélni, Csepelen is ezt csináltuk a kampányban (Közbeszólások az MSZP soraiban.), és a XII. kerületi ügyeinket is sokszor meg szoktuk tárgyalni, úgyhogy én azt is elmondhatom, hogy Bauer úrral is nagyon jó ka…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, a politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgálóbizottság elnöke: Igen, elnök úr, szeretnék reagálni azokra a kérdésekre, amelyekre még…
T/458 Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hat órával ezelőtt szólalt fel Keleti képviselőtársam, aki a nemzetbiztonsági bizottság részéről adta elő a kisebbségi véleményt. Azért idézem majd az ő szavait, mert azt hiszem, hat óra alatt ez az…
T/273 A helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény módosításáról T/274 A gépjárműadóról szóló 1991.évi LXXXII.törvény módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint látjuk, az előttünk fekvő két javaslat törvénymódosító javaslat; akkor úgy gondolom, hogy szükséges és mindenképpen vizsgálandó, hogy hogyan fungált az előtte lévő a…
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, alelnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A két ellenzéki képviselőtársam felszólalására szeretnék röviden reagálni, talán a két perc elegendő is lesz. Azt hiszem, teljesen értelmetlen azon vitatkozni, hogy be kell-e tartani a Házszabá…
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, alelnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Vancsik úr kérdezett, ezért válaszolok: a Házszabályt mindenkinek be kell tartani. (Vancsik Zoltán: Köszönöm.) Ez az első válasz. A második válasz: valóban érzékelhető, hogy önök ezzel a kétharma…
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm, hogy aránylag ilyen sokan itt maradtak az ülésteremben, annak ellenére, hogy a határozathozatalt követően még nem ez a rendes szokás, hogy meghallgassák az előadó szűzbeszédét, de azért titko…
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Név szerint nem említettem meg Kóródi Mária képviselőtársunkat a hozzászólásomban, de ezek szerint kiderült, ő volt az az SZDSZ-es képviselő asszony, aki attól tart, hogy a titokvédelmi körök megsértése nélkül ez a bizottság nem működhe…
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, alelnök asszony. Vancsik úr és Nikolits úr tévedésben vannak. Egy ügyben vannak tévedésben, amikor azt mondják, vagy arra gondolnak, hogy ez az országgyűlési vizsgálóbizottság kizárja azt, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tovább dolgozzon. Én…
H/121 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Alelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A vita harmadik órájában Keleti úr felszólalásával visszakanyarodtunk a vita legelejére - sőt, egészen az én felszólalásomig. Mert én úgy látom, a nemzetbiztonsági bizottság általam nagyra becsült és tisztelt elnök…
H/60 Kellő körültekintéssel járt-e el a Kormány a hatáskörébe tartozó személyi kérdésekben, különös tekintettel olyan személyek kinevezésére, akikkel kapcsolatban tisztázatlan, kétes gazdasági összefüggések merültek fel?
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Perceken belül, úgyhogy egy percet beszélek csak, köszönöm, alelnök úr. Hiányolom az SZDSZ hozzászólását. Azért nyomtam most meg a gombot, mert hátha nem fog hozzászólni az SZDSZ, ugyanis nagyon odafigyeltem - a hölgyek szavára mindig nagyon odafigyelek, képviselő ass…