129 felszólalás
T/10729 Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érkezik az ember képviselőként egy-egy ilyen vitára, hogy hátha a szakma és a szakma különféle megközelítései, felvetések, javaslatok hatják majd át az üléstermet, és mindig-mindig azt kell megélni, hogy jobbá…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim és a tisztelt jelenlévők nem szunnyadó figyelmét előre is megköszönve engedtessék meg, hogy néhány gondolatot megosszak a tisztelt jelenlévőkkel a 2017. évi költségvetési tervezet kapcsán a köznevelési terület…
H/9446 Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezésről
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2016. március 26-án megtárgyalta a H/9446. számon benyújtott, gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezé…
H/8343 A 2017. év Arany János Emlékévvé nyilvánításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2016. március 24-én megtárgyalta a H/8343. szám alatt benyújtott, a 2017. év Arany János‑emlékévvé nyilvánításáról szóló határozati j…
H/9285 A Magyar Felsőoktatás Napjáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2016. március 24-én megtárgyalta a H/9285. szám alatt benyújtott, a magyar felsőoktatás napjáról szóló határozati javaslatot, és ahho…
V/9122 A közoktatás állapotáról
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Elég sok minden elhangzott a mai politikai vitanapon, és szerintem jóval több volt a politikai rész, mint ami valóban az oktatásról, a pedagógusok által elindított kezdeményezésről szólt volna. De engedjék meg, ho…
I/9323 Meghallotta-e a Kormány a pedagógusok szavát?
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben a pedagógusok részéről több kritika érte a köznevelés helyzetét. Látva a vitás, a megoldást igénylő ügyeket, miniszter úr országos konzultációról döntött, amelynek keretében tankerületenként fórum…
I/9323 Meghallotta-e a Kormány a pedagógusok szavát?
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen az elmondottakat. Talán nagyon sokan egyetértünk itt a parlament patkójában abban, hogy az oktatás-nevelés kiemelt fontosságú nemzeti ügy, és remélem, abban is sokan egyetértünk, hogy mindez nyugodt és kiegyensúlyozo…
T/7403 A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2015. november 26-án megtárgyalta a T/7403. számon benyújtott, a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és a muzeális intézményekről, a nyil…
T/7391 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elfogadva az elnöki útmutatást, ez esetben akkor engedjék meg, hogy csak arra térjek ki jómagam is, hogy a jelenlegi javaslat szövegpontosítást tartalmaz az értelmező rendelkezésekben annak érdekében, hogy a hadigondozási ellá…
T/7405 Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2015. november 26-án megtárgyalta a T/7405. számon benyújtott, az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módos…
T/6623 Az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2015. november 5-én megtárgyalta a T/6623. számon benyújtott, az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság a há…
T/6625 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény, valamint ezzel összefüggésben egyes további törvények módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2015. november 5-én megtárgyalta a T/6625. számon benyújtott, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II.…
T/6636 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és egyes adótörvények módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az adózás rendjéről szóló és egyes adótörvények módosításához benyújtott összegző módosító javaslat fekszik előttünk, amely a kodifikációs és pontosító rendelkezéseken túlmenően számos érdemi változtatást tartalmaz, amelyek közül a leg…
T/6638 A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok egyedi beszámolási célokra történő hazai alkalmazásának bevezetéséhez kapcsolódó, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2015. november 12-én megtárgyalta a T/6638. számon benyújtott, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok egyedi beszámolási célokra történő hazai alkalmazásának bevezetéséhez…
H/6390 A Magyar Szórvány Napjáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2015. október 29-én megtárgyalta a H/6390. számon benyújtott, a magyar szórvány napjáról szóló határozati javaslatot, és ezzel ös…
V/6541 Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. (Harangozó Gábor István dr. Bitay Márton Örshöz: Azért ezt illett volna megcáfolni!) Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedik, akkor egy ténymegállapítással szeretném kezdeni. Az előző 8 perc 55 másodpercben az MSZP-s képviselő asszonytól egyfajta o…
T/5416 Az ideiglenes biztonsági határzár létesítésével, valamint a migrációval összefüggő törvények módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2015. július 3-ai ülésén kivételes eljárás keretein belül megtárgyalta az ideiglenes biztonsági határzár létesítésével, valamint a migrációval összefü…
H/5422 A XXXIII. Olimpiai Játékok és a XVII. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság tegnapi, tehát 2015. június 29-i ülésén megtárgyalta a XXXIII. olimpiai játékok és a XVII. paralimpiai játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szánd…
T/5052 Egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság a házszabály 46. §-a alapján megtárgyalta az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló…
T/4767 Egyes, a felsőoktatás szabályozására vonatkozó törvények módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság a házszabály 46. §-a értelmében és alapján megtárgyalta a T/4767. számon benyújtott, az egyes, a felsőoktatás szabályozására vonatkoz…
T/5050 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság a házszabály 46. §-a alapján megtárgyalta a T/5050. számon benyújtott, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási,…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási bizottság 2015. június 11-i ülésén megtárgyalta az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/4741. számú törvényjavaslatot. (10.10) A bizottsági ülés…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság június 5-ei ülésén a házszabály 46. §-a szerint megtárgyalta a T/4884. számon benyújtott, Magyarország 2016. évi központi költségvetésének meg…
T/4884 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént hallottakra röviden reagálva annyit szeretnék mondani, hogy érdekes volt, ahogy Gúr Nándor fellelkesítette saját magát. Ezt a ködszurkálást, amit itt előadott és még nyilván kétpercesekben meg fog tenni a…
T/4475 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság május 21-ei ülésén megtárgyalta a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013.…
T/4475 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is csak nagyon röviden szólnék az imént is említett két momentum kapcsán. Déjà vu élmény, ami most hatalmába kerített. Az általános vitában volt alkalmunk erről szót váltani, de a pedagógusmúltamat ideidézve nem adom fel a…
T/4476 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság május 21-ei ülésén megtárgyalta a T/4476. számon benyújtott, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi törvény módosítá…
T/4818 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság a mai napon az elfogadott határozati házszabálytól való eltérés alapján megtárgyalta a T/4818. számon benyújtott, a géntechnol…
T/4475 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról T/4476 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink a karzaton! Akik figyelemmel kísérték az eddigi polémiát, vitát, azok emlékezhetnek rá, hogy lassan három órája annak, hogy Vinnai Győző képviselőtársam jelezte, hogy a köznevelési törvény megközelítésébe…