66 felszólalás
T/5692 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról (státus tv.)
LÁNYI ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, ma szólalok fel utoljára a parlamentben, hiszen az aktív politizálást abba kívánom hagyni. Azonban szeretnék néhány tőmondatot mondani. A magyar-magyar tárgyalásokon, amióta vannak, én…
I/4170 Mikor kapják meg elmaradt munkabérüket az 1951. és 1956. között katonai behívóval kényszermunkát végzett tartalékosok és sorkatonák?
LÁNYI ZSOLT (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Független képviselőként először szólalok meg itt a parlamentben mint másodrendű állampolgár, de muszáj pár szót szóljak ezzel az interpellációval kapcsolatban, amelynél nem került elfogadásra a miniszteri válasz, és amelyet…
Napirend előtti felszólalások
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A haderőreformmal kapcsolatos lehetőségekről és feladatokról szeretnék néhány szót szólni. A teljes jogú NATO-tagságunk után igen fontossá vált, hogy a magyar védelmi képességet, a magyar hadsereget, a Honvédelmi Minisztérium és…
Napirend előtti felszólalások
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Minden évben mi, a Kisgazdapárt részéről, meg szoktunk emlékezni 1956. október 23-áról, november 4-éről, tehát a szent forradalmunk és szabadságharcunk emlékéről. 44 évvel ezelőtt történt az esemény. Én két dologról szeretnék rö…
Napirend előtti felszólalások
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Azért kértem szót, mert 1945 óta vagyok a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt tagja; azt hiszem, a frakcióban én vagyok az egyetlen '45-ös kisgazda, aki csak Kisgazdapárt-tag voltam, és soha semmilyen más pártnak ta…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívántam hozzászólni ehhez a vitához, mivel ez egy szakmai vita. De mikor ezelőtt két órával Francz Rezső képviselőtársam azt említette, hogy nem visszaadni, hanem kiadni kell, és akkor el kellett menjek kétórás előadást tartani egy helyre, mo…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért szólok másodszor is hozzá, mert Géczi képviselőtársam a tizenhárom és egynéhány perces hozzászólásában körülbelül nyolc és fél percet nem a törvényről beszélt, hanem minket óvott attól, hogy a választáson nagyon rosszul fogunk járni, ha ezt…
Napirend előtti felszólalások
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Ezelőtt 60 évvel, 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere-palotában megszületett a második bécsi döntés, amely részben orvosolni kívánta azt az igazságtalan és megszégyenítő trianoni békedekrétumot, diktátumot, amellyel sújtották Magyaro…
Napirend előtti felszólalások
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Vasárnap lehetőségem volt, hogy az Ágasegyháza melletti erdőtűz részleteivel megismerkedjem a helyszínen, megnézhessen azt a kárt, amit ez a tűzvész okozott, és megnézhessen azt a rettenetes állapotban lévő erdőrész…
H/2833 Az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés ("Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel")
LÁNYI ZSOLT, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A honvédelmi bizottság a házelnök úr felkérésére ma, 19-én 13 órai kezdettel rendkívüli honvédelmi bizottsági ülést tartott, hogy döntsünk a népi kezdeményezés tárgyában, amelyet az SZDSZ kezdem…
H/2833 Az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés ("Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel")
LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Független Kisgazdapárt álláspontja eléggé közismert. A Független Kisgazdapárt a kormányprogramban szereplő, valamint nemcsak a kormányzó pártok, hanem a legnagyobb ellenzéki párt által is támogat…
H/2730 A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mécs Imre valóban nagyon értékes javaslatokat tett, és módosító indítványokat nyújtott be Bauer képviselőtársával egyetemben, aki az irányelvekkel kapcsolatosan észrevételeket tett. Amiket most fejtegetett - a repülő- és a légtérvédelem, a gyalogo…
H/2730 A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Nyitray képviselőtársam nagyjából elmondta, amit mondani akartam, de azért egy-két kiegészítést tennék. Ebben a törvénytervezetben, amelyről itt beszélgetünk, nem szerepel a "löveg" szó, nem szerepel a "harckocsi", nem szerepel a "páncélozott gépjármű", nem sz…
H/2730 A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Csak annyit szeretnék mondani, hogy ezt a törvénytervezetet megelőzte egy hatpárti egyeztetés, amelyen a MIÉP tisztelt képviselői az első részletek után nem, a másik öt párt viszont végig részt vett. Az SZDSZ tisztelt képviselői is a szakértőkkel megbeszélve é…
H/2730 A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól H/2731 A fegyveres erők részletes bontású létszámáról szóló 124/1997. (XII.18.) OGy.hat mód
LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: (Mikrofon használata nélkül:) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Két országgyűlési határozati javaslat... (Föltűzi zakójára a mikrofont.) Nem is kell ide mikrofon, mert olyan kevesen vagyunk. Tehát két országgyűlési határozati javasl…
H/2730 A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól H/2731 A fegyveres erők részletes bontású létszámáról szóló 124/1997. (XII.18.) OGy.hat mód
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Nagyon röviden, valóban egyetértek a képviselőtársaimmal, és Juhász képviselőtársammal is. Egyrészt Nyitray kolléga mondta, hogy ez egy irányelv, amit majd aztán meg kell tölteni, és a részletekben lesznek problémák és komoly viták. Én magam is nagyon sok kisz…
H/2730 A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól H/2731 A fegyveres erők részletes bontású létszámáról szóló 124/1997. (XII.18.) OGy.hat mód
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Én nem lepődtem meg Bauer képviselőtársam hozzászólásán, hiszen adottságainál fogva nem a XXI. századot mondta el, hanem 1920-at Linder Béla-szerű megközelítésben, az igazi liberális felfogást, ahol semmi veszély nincs, mert Linder Béla nemcsak azt mondta, hog…
Napirend előtti felszólalások
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Jövő hónap június 4-én lesz 80 éve, hogy 10 órakor aláírták a trianoni dekrétumot és a magyar tragédiát. Nyolcvan éve történt, és 80 éve minden évben minden magyar parlamentnek, országgyűlésnek erről a napról meg kell és meg kel…
T/667 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/ T/2373 A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény módosításáról
LÁNYI ZSOLT (FKGP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Uraim! A törvénytervezet dátuma, amelyet az alkotmánymódosítással kapcsolatban nyújtottam be, 1999 január. Tehát elég sok idő telt el azóta, míg ide került, hogy most mint beterjesztő megindokolhassam, hogy ezt az alkotm…
T/667 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/ T/2373 A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény módosításáról
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Az alkotmánymódosítással kapcsolatban, amit előterjesztettem, egy mondatot mondhatnék, hogy minden képviselőnek, aki hozzászólt, nagyon szépen köszönöm a véleményét. Mondhatom azt, hogy mindegyik képviselőtársam - a kicsi kis villongásoktól eltekintve, ami nem olyan nagyon veszél…
T/2230 Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programjában való részvételhez szükséges törvénymódosításokról
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az előttem lévő 2230. számú törvényjavaslattal kapcsolatban - amely az Észak-atlanti Szerződés Szervezete biztonsági beruházási programjában való részvételhez szükséges törvénymódosításról szól és a Honvédelmi Minisztérium terjes…
J/2374 A délszláv válság nyomán kialakult humanitárius szüskséghelyzet megoldásában történő segítségnyújtás céljából a Magyar KT területén átengedett külföldi fegyveres erőkről, valamint áthaladásuk részleteiről H/2508 A délszláv válság nyomán kialakult h
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jelentést, amelyet a Honvédelmi Minisztérium állított össze, és az átvonulások és a külföldi csapatok Magyarországon rövid vagy hosszabb ideig történő állomásozásáról és egyebekről szólt - egy összeállítás volt -, és amely felölelte az előre lát…
H/2218 A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Uraim! A benyújtott indítványt a Független Kisgazdapárt frakciója és a Független Kisgazdapárt elnöksége megbeszélte, és a Független Kisgazdapárt tagságának nagy része levelekben, üzenetekben és telefonokban ezt üdvözölte. Horváth Béla képviselőtár…
H/2218 A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívánok vitatkozni. Képviselőtársam jobban ért ehhez, hogy latin, görög, angol, amerikai s a többi, az a holokauszt - lehet. Elnézést, hogy azt gondoltam, hogy ez - mivel a zsidókkal kapcsolatos, rendkívül elítélendő cselekedetekről szólt, gondoltam, h…
H/2218 A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Én már nem kívántam volna hozzászólni ehhez a vitához, mert elég határozottan kifejtettem a véleményemet. Most egy dolgot szeretnék kérni, és most kivételesen nem vitatkozni kívánok a jobb oldalamon ülő képviselőtársaimmal, hane…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Sajnos elfoglaltságom miatt később tudtam bekapcsolódni eme vitába, mert az előző napirendi pontok viszonylag gyorsan lezajlottak, és úgy próbáltam a hivatalos megbeszélésemet intézni, hogy eme napirend elkezdésénél már itt legy…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Hosszabbat akartam, de az nagyon a végére jutott volna, mert látom, a két perc estig tart. Két dolgot szeretnék mondani: nem akarok amerikai összehasonlításokkal foglalkozni, mert ahogy Kipling mondta: "a Kelet az Kelet, a…
J/2204 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Állandó Értekezletek ajánlásaira H/2388 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Álla
LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! (A díszpáholy felé fordulva:) Kedves határon túli magyar pártok Képviselői! Engedjétek meg, hogy a Független Kisgazdapárt nevében szeretettel üdvözöljelek benneteket, és örüljek, hogy itt vagyt…
J/2204 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Állandó Értekezletek ajánlásaira H/2388 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Álla
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én két dologra szeretnék egészen röviden reagálni. Az egyik dolog: itt szóba került az, hogy szerencsére több szónokunk nem érintette - főleg a kormányoldalra gondolok - az alapszerződésekkel kapcsolatos témát. Hát én a…
J/2204 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Állandó Értekezletek ajánlásaira H/2388 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Álla
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Én csak nagyon röviden az általam nagyon tisztelt Hegyi képviselőtársamnak szeretnék két dolgot mondani. Az egyik: figyeljen oda, amit én mondok! Én azt mondtam, hogy akár az RMDSZ-nek, akár a szlovák magyar pártoknak a kormány…