336 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egyetértek a higgadtság és a méltóság szükségletével, éppen ezért soha nem kommentálnám semmiféle Paulus tábornagy szavait, aki úgy próbálja feltüntetni, hogy bizonyos szempontból tulajdonképpen jól számolva ők nyerték meg a sztálingrádi c…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Csapody Miklós az imént úgy fogalmazott, hogy hullámvasútra ültettek minket. Miniszterelnök úr azt mondta, hogy csapdában vagyunk mindannyian. Ugyanarra gondoltak. Igen, csapdában vagyunk, egy rossz módon, rossz időben fel…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! „ Egy népszerűtlen bejelentéssel kezdeném. Az a tervünk, hogy idén megindítjuk a szakorvosi privatizációt, majd a kórházakat is megpróbáljuk magánkézbe adni.ö A kijelentés Orbán Viktortól származik - ezt 1999-ben mond…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon kedvesnek és bölcsnek találtam Varga Mihály képviselő úr, bizottsági elnök úr kínai mondását, ami - bizonyára emlékeznek rá - az ő szavai szerint úgy szólt: jósolni nehéz, különösen,…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A jó kormányprogram mindig országprogram is, arról szól, honnan indulunk, és hova tartunk. A honnan indulunkö, a hogyan állunk mostö kérdésére kormányoldal és ellenz…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon hiányzik nekem néhány el nem hangzott mondat, mert ebben a helyzetben minden pártnak felül kell vizsgálnia, ad-e, adott-e bármilyen módon biztatást a kirekesztést hirdető nézeteknek és orgánumoknak. (Dr. Áder János…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Üres itt előttem a szék, ha nem is közjogi értelemben. Nem mondhatjuk, hogy ez semmi, hogy az ország meg se rezdül. Baj, hogy megtörtént. De a kormánypártok dolga - és meg is teszik -, hogy ne legyen bizonytalanság. A kormánypártok dolga,…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Jó, hogy nyugodt és törvényes körülmények között, méltósággal választotta meg az ország a 24 minket képviselő magyart. Köszönjük mindenkinek, gratulálunk minden képviselőnek és minden pártnak, és engedjék meg, hogy természetesen az időkere…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy ír mondás szerint végy el egy hegylakót, és feleségül vetted a hegyet. Az Európai Parlament nemsokára 24 magyar képviselőt kap tőlünk, de velük kapja, velük veszi el szülőföldjük, a politikusi Magyarország szokásait és hagyományait is,…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök urat azért nem szólítottam meg külön, mert szemlátomást a Ház részének érzi magát, ezért mondta itt és nem máshol évértékelő beszédét. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Tiszt…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Sokan sokféleképpen kommentálták a kormány szerdai döntését. Engem legjobban mégis Áder János frakcióvezető úr egy mondata ragadott meg, és ezt tartom a legtanulságosabbnak a magam számára is. Ő tudniillik így szólt: a gaz…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Felszólalásom oka és időpontja is némi személyes magyarázatra szorul. Felszólalásom oka a rendszerváltás utáni első miniszterelnökünk, Antall József halálának közelgő tizedik évfordulója. Kormányzása idején ellenzéki oldalon poli…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is emlékszem, volt már magyar pénzügyminiszter, aki a parlamentben a költségvetési vita kezdetén minden idők legjobb költségvetésének nevezte a beterjesztett tervezetet. (Derültség a kormá…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Tudjuk, hogy 1789. július 14-ének sorsdöntő napján XVI. Lajos azt írta a naplójába: semmi” . Nos, most attól félek, ha egy tévénéző minket néz, azt írja a naplójába, legalábbis az ed…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Harold Wilson azt mondta, a politikában egy hét is nagyon hosszú idő. Igaza volt. Kár, hogy nem két héttel ezelőtt kerülhetett sor a parlamenti évzáróra. (Általános zaj.) Akkor is kemény vitákról számolhattunk volna be az év folyam…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): (Hangosítás nélkül.) Tisztelt Elnök Asszony! (Közbeszólások: Mikrofon!)
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kinek öröm, kinek nem, de közös születésnapunk van, tudniillik 2002. május 15-én alakult meg az új Országgyűlés. A nyitóülésen a házelnök azt remélte, hogy a csatazaj helyett a vitázó okosság terepe lesz ez a terem. A köztársasági elnök pe…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Micimackó!) Tisztelt Ház! A szavalóversenyeken és a korcsolyaversenyeken ismerik a kötelező gyakorlat és a szabadon választott gyakorlat műfaját. Én úgy fogom fel, hogy elle…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Én fordítva vagyok: engem részben Áder János vitt el szavazni, ő is részese tudniillik annak a közös munkának, aminek az eredményét arathattuk le ezen a népszavazáson. Köszönöm neki, és köszönöm mindenkinek. (Taps a korm…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az emberek biztonságérzetét a felsorolt intézkedéseken túl leginkább a politikai erők egyetértése szolgálhatja. A napokban már számos ország mutatott példát arra, hogy a pártok a harcok tüzeit nem saját pecsenyéjük sütöget…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm. (Varga Mihály: Kettős mérce, elnök asszony!) Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszterelnöki beszédet szándékosan nem fogom országértékelésnek hívni, tudniillik a helyes viszony fordított: nem a kormányfő, ne…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A téli szünet nem minden képviselő számára jelentett szünetet. Sokan megszólaltak az ország különböző problémáiról. Jól is tették, hiszen ez a dolgunk. De a szünet talán arra is módot adott, hogy többéves mérleget is vonju…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Holnap estétől néhány napig mindenki a jobbik, a szeretettelibb arcát találja meg. Ilyenkor mindenki vigyáz rá, hogy ne bontsa meg a családi békét. Mi itt, a parlamentben természetesen máshoz szoktunk, hiszen feladatunk is a…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A szocialista képviselőcsoport tudomásul veszi, hogy ebben a kérdésben a döntés a kormányé, de úgy gondoljuk, minket azért választottak meg képviselőnek, hogy választóink érdekében véleményt mondjunk, és nem azért, hogy Pilátusként mossuk…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nehéz út és egy nehéz tárgyalássorozat javán vagyunk túl, noha nem teljesen a végén, és ez valóban jó, ahogy a külügyminiszter úr mondta. Jó az is, hogy értünk el eredményeket, még ha ezek az eredmények ny…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök úr és ellenzéki kollégáim is a NATO-ról szóltak, de nemcsak a NATO-ról, hanem Magyarország új partneri szerepéről a világban, amelynek természetesen értéke és természetesen ára is van. Annak idején, még a NATO-csatlakozás táján e…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt a címet is választhattam volna: tájkép kampány után. A híres film címe persze így hangzott: Tájkép csata után. De a kampány voltaképpen politikai csata. A csatának azonban vége, és ezzel új korszak kezdődhet itt, a magyar parlamentben…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az önkormányzati választások és az önkormányzatok működése általában a mindennapokban is működő demokrácia vizsgája. Közösen elmondhatjuk, most vasárnap ebből a szempontból az ország és a választásokért fele…
V/910 Merre tart Magyarország?
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vitanap vége felé egyik szemem sír, a másik meg nevet. Az egyik azért nevet, mert változatlanul hasznosnak tartjuk a kezdeményezést, és köszönöm is a Fidesznek, hogy megtette, mert ez alkalmat adott a kormánykoalíciónak arra,…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ilyenkor, az önkormányzati választások előtt néhány hétig nem a parlament áll a politika kirakatában, hanem az önkormányzatok. A mindennapi élet föltételei szempontjából talán valóban ők a fontosabbak, tőlük függ az út, a víz, a csatorna,…