31 010 felszólalás
T/10014 Egyes törvényeknek az Európai Gazdasági Térségben való részvétellel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Tisztelt Ház! Elnök Úr! (Folyamatos zaj.) Az ajánlás 3. pontjában szereplő javaslatomat szeretném röviden ismertetni, mert úgy véljük, hogy az előterjesztő gyakorlatilag teljesen felszámolná a kétharmados többséggel jóváhagyott médiatörvénynek a hazai médiapiacot védő rendelkezé…
T/10014 Egyes törvényeknek az Európai Gazdasági Térségben való részvétellel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, nem tudom elfogadni az érveit, mert ismétlem, az Európai Unió tiltja az állampolgárság szerinti megkülönböztetést, ezt el kell fogadnom mint tényt, de nem tiltja a lakóhely szerinti megkülönböztetést. Az indítványom arra vonatkozik, az a betol…
T/9843 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Államtitkár úrhoz címzem a kérdésemet. Szeretném, ha válaszolna arra, hogy az ajánlás 5. pontja alatti módosító indítványomat miért utasították el, hiszen a korábbi választási eljárásról szóló törvény egyértelműen érvényes,…
T/10021 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Medgyasszay László MDF-es képviselőtársam és Szabó József Andor képviselő úr gondolatmenetét folytatom, mert magam is a tenyésztőszervezetek és -egyesületek helyzetét kerestem a jogszabálytervezetben. Mert az tény, hogy a jogharmonizációs…
T/10137 A hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó szabályokat tartalmazó egyes törvények módosításáról, illetve a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyetértek Csákabonyi Balázs képviselőtársam gondolatmenetével, hozzáállásával, életszerű példáival. Valóban a mindennapok valóságát határozza meg ez a törvénytervezet. Az utóbbi időben sokszor bírált Magyar Posta…
T/9843 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nemcsak hogy rendkívül költséges ez a megoldás, de meggyőződésem, hogy a titkosság követelményeinek sem felel meg, illetve lazít a korábbi követelményeken is. Erről szeretnék röviden beszélni. A törvényjavaslat két részletére irányítom a…
I/9983 Miért nem a helyi költségvetés tényleges számaihoz igazodik a helyi önkormányzatok támogatása?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nemcsak Jász-Nagykun-Szolnok megye, de talán az ország egyik leghátrányosabb helyzetű térsége a választókerületem szomszédságában található Tiszazug. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Egy itteni nyolcszáz lelke…
I/9983 Miért nem a helyi költségvetés tényleges számaihoz igazodik a helyi önkormányzatok támogatása?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy értelmezem a szavait, hogy tulajdonképpen nem tett mást a Pénzügyminisztérium, mint a törvényi kötelezettségeket teljesítette; abban nem foglalt állást, hogy ez helyes vagy nem helyes, hanem tudomásul vette a…
T/10139 A New York-i székhelyű, Budapesten működő, angol oktatási nyelvű Közép-európai Egyetem magyar, nem állami egyetemként történő elismeréséről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Ház elé kerülő törvényjavaslat benyújtása időszerű volt, de maga a javaslat elnagyolt, több figyelmet és tiszteletet érdemelt volna a benyújtó részéről. Az előterjesztőnek részletesebben kellett volna meghatározni…
T/10139 A New York-i székhelyű, Budapesten működő, angol oktatási nyelvű Közép-európai Egyetem magyar, nem állami egyetemként történő elismeréséről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az imént Szabó Zoltán képviselő úr az oktatási bizottság előadójaként, de MSZP-s képviselőként jelezte, hogy módosító indítványokat kívánnak benyújtani a törvénytervezethez. Mécs Imre SZDSZ-es képviselőtársunk pedig…
T/10139 A New York-i székhelyű, Budapesten működő, angol oktatási nyelvű Közép-európai Egyetem magyar, nem állami egyetemként történő elismeréséről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Valóban röviden szeretném megköszönni Kapolyi képviselő úr felszólalását. Egyenes beszéd volt. Arra kérem, hogy győzze majd meg a frakciót is gondolatainak igazáról. Köszönöm szépen.
T/10014 Egyes törvényeknek az Európai Gazdasági Térségben való részvétellel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindössze egyetlen alapvető kérdéssel szeretnék igen röviden foglalkozni, és ezt a külügyminiszter úr figyelmébe ajánlanám. Ez a kérdés pedig az, hogy vajon automatikusan behelyettesíthető-e a korábbi magyar állampolgár és magyarországi s…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyetértek Farkas Imre képviselőtársunk korrekt gondolatmenetével és Fónagy János felvetésével. Amiért fölálltam: kérdezném Orosz Sándor képviselőtársamat, hogy mi lesz a szövegszerű kapcsolódó módosító indítvány. Azt tapasztalhattuk ebbe…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Orosz Sándor képviselőtársam érvelését nem fogják elfogadni a Tisza mentén élő gazdák. Falugyűléseken jelezték is ezt már Tiszacsegén vagy Egyeken, de másutt is nagy a háborgás. Elsősorban a térítési díj mértékével elégedetlenek, s ezt po…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Orosz Sándor képviselőtársam elismerte, hogy hogyan gondolkodnak ma a gazdák. Arról beszélt, hogy hogyan kellene gondolkodni a gazdáknak. Valami olyasmit éreztem a gondolatmenetében, hogy azok a gazdák, akik úgy gondolkodnak, ahogy én ezt…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon röviden. Több alkalommal szó esett, most is az általános vitában is a törvénytervezet címéről. A cím tartalmilag nem felel meg a törvényjavaslatban foglaltaknak, a törvény szövegében elsikkad, illetve csak utalások vannak a címben…
T/9927 Az egyes oktatási tárgyú, az oktatási jogok érvényesítésének elősegítését, valamint a felsőoktatási intézmény- és képzési rendszer fejlesztését szolgáló törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! E késői órában kérem, hallgassanak meg egy különös lajstromot. Így hangzik: Puskás Tivadar nemzetvédelmi egyetem, Kodály Zoltán műszaki főiskola, József Attila katonai műszaki főiskola, Jókai Mór gazdasági és turi…
T/9927 Az egyes oktatási tárgyú, az oktatási jogok érvényesítésének elősegítését, valamint a felsőoktatási intézmény- és képzési rendszer fejlesztését szolgáló törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Rosszkedvűen állok föl, mert valahol méltatlannak érzem e késő éjszakai órában egy egyébként nagyon lényeges ügyről szót váltani. De azt mindenképpen meg kell fogalmaznom, hogy nem most - és ebben egyetértek Tóth képviselőtársammal -, hanem…
T/9927 Az egyes oktatási tárgyú, az oktatási jogok érvényesítésének elősegítését, valamint a felsőoktatási intézmény- és képzési rendszer fejlesztését szolgáló törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elhangzottak alapján számomra egyértelmű, ha a Nemzetvédelmi Egyetemet Mindszenty Józsefről neveznénk el, akkor ezt a szocialista képviselőtársaim szó nélkül tudomásul vennék, hogy Mindszenty József Nemzetvédelmi Egyetem. A másik: tula…
J/1614 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. J/6787 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. H/10126 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. szóló beszámoló elfogadásáról H/10127 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. szóló beszámoló elfogadásáról
LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Akadémiai Elnök Úr! Professzor Urak! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A bevezetőben rögzítem, hogy tömör és lényegre törő jelentéseket kapott kézhez a tisztelt Ház. Azt is érdemes a bevezetőben rögzíteni, ho…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Másfél millióan élünk ott a Tisza mentén. Magam is Tisza menti képviselőként érzem ennek a törvénytervezetnek a nagy lehetőségeit, és ugyanakkor talán jobban átélem a hiányosságait. Hat területről, hat témakörről szeretnék szólni. Valószí…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Egy új vízgazdálkodási koncepció mindig felveti a korábban elvetett vagy forráshiány miatt meg nem valósított tervek megvalósíthatóságát. Ilyen nagy ívű koncepció volt az öntözési, talajvízpótlási és…
T/9836 Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslat egy speciális területéről fogok röviden beszélni, ugyanis történészek már most figyelmeztetnek bennünket arra, hogy ez a papírt megtakarító, virtuális archiválás elkerülhetetlenül megsemmisí…
J/8505 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi tevékenységéről H/9982 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi tevékenységéről szóló beszámolóról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt testületi Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Magam is úgy vélem, az elmúlt évek egyik legjobban szerkesztett, könnyen áttekinthető, logikus felépítésű jelentését vehette kezébe a tisztelt Ház. A továbbiakban nem kívánom vitatni v…
J/639 A Nemzeti Környezetvédelmi Program 1997-1998. évi végrehajtásának helyzetéről J/3802 A Nemzeti Környezetvédelmi Program 1999-2000. évi végrehajtásának helyzetéről J/8665 A Nemzeti Környezetvédelmi Program 2001-2002. évi végrehajtásának helyzetéről H
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A szakmai előadások után, Tisza menti MDF-es képviselőként mindössze néhány rövid megjegyzést fűzök a benyújtott jelentésekhez. Mindenekelőtt az 1997-98. évekre vonatkozó jelentést még dr. Pepó Pál írta alá n…
I/8589 Mit tesz a tárca egy újabb cianid-szennyeződés elkerülése érdekében?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Négy évvel ezelőtt történt a Tisza cianiddal történő mérgezése és a példátlan méretű halpusztulás. A kárt szenvedettek azóta sem kaptak kártérítést, a Tiszát mérgező vállalat hosszú pereskedésre rendezkedett be, és a cégek új…
I/8589 Mit tesz a tárca egy újabb cianid-szennyeződés elkerülése érdekében?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Interpellációm beadása után került sor arra a bizonyos bekéretésre, s valóban történtek konkrét lépések. Tehát az együttérzésen kívül azt elismerem, hogy elindultak azok a lépések, amelyekre szükség van. Ugyanakkor kevésnek…
T/9842 A pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A nagyívű vezérszónoklatok után csak egy apró területtel kívánok nagyon röviden foglalkozni, mégpedig az egyedi szerződésekkel. Abban egyetértek államtitkár úrral és a megszólalókkal, hogy a törvényjavaslat nagyon időszerű, hiszen már az…
T/9837 A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Minden kilencedik napon egy emberölés, mindennap egy könnyű testi sértés, mindennap két szándékos, súlyosabb testi sértés, minden harmadik napon két család, ifjúság és házasság ellen elkövetett bűntett, és mindezek csupán…
T/9133 Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt állami számvevőszéki Elnök Úr! Államtitkár Úr! Az előterjesztés fenntartja az Állami Számvevőszék eddigi kötelezettségét, miszerint - idézem -: Ha az Állami Számvevőszék ellenőrzése során bűncselekmény gyanúját állapítja meg,…