415 felszólalás
T/1746 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy hozzátegyek még a közúti közlekedésről szóló törvény módosításához, és meg kell említenem, ugyanis azzal kezdeném, hogy ott voltam a gazdasági bizottság ülésén, Józsa István ezeket az érveket akkor talán ne…
T/1746 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden reagálnék, mert valóban nagyon sok kérdésről lehetne beszélni a közlekedés kapcsán. Ez a közlekedési törvény most azért nem a kormány közlekedési koncepciójáról szól, hanem egyes közlekedési törvények egye…
T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Annyit szeretnék itt elmondani még, hiszen az előzőekben végighallgatva viszonylag kevés konkrét észrevétel érkezett - nem is csoda, hiszen a költségvetést megalapozó törvények nagyon sok esetben a költségvetést úgy támasztják alá, h…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy röviden reagáljak az előttem hozzászólókra is, hiszen az, hogy az adócsökkentésnek milyen költségcsökkentési hatása van a vállalkozásoknál, két percben nem igazán tudnám elmondani, de biztos vannak itt, akik ezt el tudják m…
T/582 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Engedjék meg, hogy az idő előrehaladása miatt most csak nagyon röviden egy szempontról szóljak néhány szót, hiszen kétségtelen, hogy a legfontosabb az átláthatóság és a verseny biztosítása, de az is igen fontos, hogy olyan törvényeket…
I/11470 A BKV és a MÁV után a közúti igazgatóságnál is végkielégítések, hallgatási pénzek és tanácsadói százmilliók?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar állami közúthálózat utóbbi éveinek helyzetét egyik oldalról az autópályák átadása, a másik oldalról 30 ezer kilométernyi közút leromlása jellemzi. Az országos közúthálózat nagy részén baleset…
I/11470 A BKV és a MÁV után a közúti igazgatóságnál is végkielégítések, hallgatási pénzek és tanácsadói százmilliók?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Az uniós források valóban nagy lehetőséget jelentenek az utak felújítására, de nem adott választ arra, hogy mi lesz azokkal az utakkal, amelyekre nem jut ilyen pénz, illetve ugyan megígérte azt, hogy a szakemberek leépítése nincs tervben, erről egyér…
K/9295 Kis kórházak és betegei pusztuljanak - ez a Kormányzat célja?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Erősnek tűnik talán ez a cím, de mint ön is tudja, az egészségügyből való pénzkivonásnak a betegek látják a kárát, gyógyulásuk helyett inkább nehezebb helyzetbe kerülnek. Ismeretes, hogy a 2007. évi aktívágyszám leépítésekor a k…
K/6577 Pénzosztás iskolafejlesztés címén, politikai lojalitás szerint?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr!
T/5589 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A Balaton-törvény módosító javaslatai tükrözik azt, hogy alapvető szempont, hogy ne lazítsuk föl a korábbi koncepciót, és a Balaton környezetének a megőrzése az elsődleges. (20.20) Mégis szükségessé váltak olyan kisebb módosí…
T/5589 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tárgyi szakaszban az ajánlás 44. és 45. pontjai szerint nyújtottam be javaslatot, amelyekben - ahogy korábban is jeleztem - annyiban kívánnám a törvénytervezet pontosítását, hogy az jobban megfeleljen a jelenlegi állapotban. Így egyrészt Ke…
H/4443 A vasúti szárnyvonalakon történő közösségi közlekedés fenntarthatóságával kapcsolatos döntések megalapozásához szükséges társadalmi és szakmai egyeztetések elvégzéséről, valamint a szükséges döntések előkészítéséről
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék hozzászólni. Fónagy Jánossal egyetértve szeretném két részletre felhívni a figyelmet, ha már egy ilyen témáról beszélünk, amely nagyon fontos, és valóban a határozati javaslat legfeljebb arra jó, hogy újra beszéljünk ró…
K/5155 Miért hozza még nehezebb helyzetbe a Kormány az Idős Otthonokban lakókat?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban az idősotthonok finanszírozása negatív irányban változott, azaz kevesebb pénz jut az ott lakókra, pedig az idősotthonok lakói a legkiszolgáltatottabbak. Különösen a megyei önkormányzatokat érinti ez, hiszen a meg…
I/3857 A hazug tigrist is utolérik, mint a sánta pumát!
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Egy úgynevezett sikertörténet állomásai, amelyek bizonyára már ismertek a sajtóból: egy 15 milliárd forintos állami támogatás, több mint 10 milliárd forintos adókedvezmény, egy sokáig eltitkolt szerz…
I/3857 A hazug tigrist is utolérik, mint a sánta pumát!
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Ha már az állatoknál tartunk, ahogy Kóka János miniszter úr fogalmazott, a pumánál és a kistigrisnél, akkor láthatjuk, hogy a puma kómában van, a kistigriseket viszont önöknek felügyelni kellene, különben ez a sikeresnek tűnő beruházás alaposan megké…
T/2911 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Ház! A benyújtott módosító indítványok kapcsán a törvény változatlanul tartalmazza a Keszthely-Hévíz kistérség szétválasztását. Megjegyezni kívánom, hogy a hévízi kistérség kialakítását sem a kormány, sem az illetékes szakbizottság nem támogatta, a szocial…
I/3324 Régi vidékfejlesztők!
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Újra kénytelenek vagyunk a témát folytatni, hiszen a XX. századi magyar történelemben több olyan időszak is volt, amire nem szívesen emlékszünk vissza. Ebbe a rendszerbe tartozott az is, amikor a vezetők kiválasztásánál a szakmai szempontok háttérbe…
I/3324 Régi vidékfejlesztők!
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Így talán jobban hallani. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön nem érti, úgy látszik, pedig már sokadszor mondjuk el: az a probléma, hogy mindenki szinte kivétel nélkül valamilyen kapcsolatban áll az önök pártjával, vagy konkrétan tagja, vagy tagja volt.
I/1612 Mi lesz a budapesti fejlesztések sorsa?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Mint az ismeretes, a 4-es metró építését 16 éve ígéri Demszky Gábor, ám mindeddig az alagútból egyetlenegy méter sem épült meg. A főpolgármester még mindig Orbán Viktort hibáztatja a csúszásért, miközbe…
I/1612 Mi lesz a budapesti fejlesztések sorsa?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Nem válaszolt arra a kérdésre, hogy miért nem tartják be a választások előtti ígéreteiket, miért hoztak törvényt akkor, ha most újra máshogy döntenek, miért nem terveznek hosszabb távra. Ez nagyon sok pénzbe kerül, hiszen újra csúszik - most más okokbó…
I/1088 Csúsznak a beruházások, teljes a káosz, miért nem működik a Kormány?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az SZDSZ politikusai már-már a mazochizmus határait súroló vonzalmat éreznek a tömegközlekedési beruházások iránt, pedig amihez hozzányúlnak, ott valami rögtön elromlik, leáll, késik, botrányba fullad. (Közbeszólás a Fi…
I/1088 Csúsznak a beruházások, teljes a káosz, miért nem működik a Kormány?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Én interpellációs kérdést tettem fel, a vádaskodás az önök műfaja, mint ahogy azt láthattuk is, hiszen válasz helyett újra az Orbán-kormánnyal foglalkozott, természetesen minden alap nélkül. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) De természetesen én…
V/965 Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott itt, hogy a kormány alapos egyeztetést végez, és többek között a parlamentben ülő frakciókkal is egyeztetett, noha ez egész pontosan úgy nézett ki, hogy tegnap óta már láthatók az interneten az operatív programok újabb…
I/643 Csapás a vasútra, csapás a vidéki Magyarországra. Miért e megszüntetés a korábban beígért fejlesztések helyett?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ön az elmúlt napokban bejelentette, hogy 942 kilométer vasútvonalat zárnak be, ahogy ön mondta, a vasútvonalon megszüntetik a személyforgalmat az ön által képviselt reform címszava alatt. A bejelentés indokaként az…
I/643 Csapás a vasútra, csapás a vidéki Magyarországra. Miért e megszüntetés a korábban beígért fejlesztések helyett?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Nem tudom elfogadni a válaszát. Az ön válaszából az a cinizmus tükröződik, amit már megszoktunk önöktől. Taxiküldésről beszél, amikor olyan emberektől van szó, akik sokszor se a vonatjegyet, se a buszjegyet nem tudják kifizetni. Beszélt arról, hogy az…
H/19167 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Program Út Szolgáltatási Szerződés megkötéséhez
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Módosító indítványt nyújtottam be Fónagy Jánossal együtt. Ennek kapcsán csak annyit szeretnék elmondani, hogy a módosító indítvány valójában csak apró részletkérdésekre szorítkozik. Azért tettük ezt meg, mert alapvetően itt nem a részletekkel van p…
H/19167 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Program Út Szolgáltatási Szerződés megkötéséhez
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbb elhangzott, hogy módosító indítványt fogok benyújtani a 75 évvel kapcsolatban is. Államtitkár úr válaszolt erre. Le kell szögeznem, hogy nem győzött meg ebben a tekintetben. Úgy gondolom, hogy egy időtávlatban még a 30 év is soknak t…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden néhány szót, ha már felmerült az autópálya kérdése a költségvetéssel kapcsolatban. Igazából azt láthatjuk, hogy az autópálya finanszírozása nincs megoldva. Korábban, néhány évtizeddel ezelőtt maga az autópálya-építés volt…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Ténykérdés, az Unió megállapította, hogy azt a modellt, amit önök be akartak vezetni, azt nem lehet elfogadni. És önök nem kifizették az autópályákat, hanem az autópályacégektől még pénzt tettek be a költségvetésbe, és a továbbiakban is nyilván ezt,…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Egy dologban egyetértünk, hogy nem csak egy dologban nem értünk egyet, mert nyilvánvaló, hogy nagyon sok mindenről lehet beszélni. A kilométerek számítása, úgy látszik, meghaladja egy kicsit a Gazdasági Minisztérium vezetőinek az erejét. Javaslom a táblázatokat áttekinteni;…