304 felszólalás
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Urak! Megdöbbenve hallgatom a vitát. Azért hallgatom ezt a vitát megdöbbenve, mert azt gondolom, hogy semmi köze a mai magyar valósághoz és a világban bekövetkezett világgazdasági folyamatokhoz annak, ami it…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Én egy módosítót szeretnék a tisztelt Ház kegyeibe ajánlani. Warvasovszky Tihamér képviselőtársammal jegyzünk Székesfehérvár nyugati elkerülő II. szakasz előkészítésének a meggyorsítására egy módosítást. Puskás Tivadar az…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem csodálom, hogy fideszes képviselőtársaim nem nagyon vannak itt, én is szégyellném magunkat az ő helyükben, és be sem jönnék, hogyha azokat a módosításokat, amelyeket beadtak, szeretnék megvéden…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Ékes József úr mondataira szeretnék reagálni. Azt gondolom, hogy ez a költségvetési módosító csomag, amit beadtak a fideszes és kereszténydemokrata képviselők, arra volt jó, hogy minket megdolgoztassanak. Arr…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Úr! A világban válság van, az 1933-as válsághoz hasonló tünetekkel, és azok az országok, amelyek ezt a válságot kezelni tudják, és sikeresen tudják kezelni, minél nagyobb tartalékokat képeznek, mert ma nem lehet elég…
T/10677 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről
MOLNÁR ALBERT, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság megtárgyalta az előttünk fekvő törvényjavaslatot, 12 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett általán…
T/10677 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Márton Attila után néhány mondatot kell mondanom, mert bár jó időben, jó helyen, csak nem arról beszélünk. A két törvény egymás mellett lett benyújtva, a 10676-os és a 10677-es. Most kimondottan a cégalapítás…
T/10677 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Van előttünk egy jó törvény, ami egyszerűsít, ami olcsóbb, kevesebb utánajárással jár. Ha ránézünk erre az asztalra, akkor mondjuk azt, hogy ez piros. Miért nem mondjuk közösen azt, hogy piros. (Babák Mi…
T/10676 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról
MOLNÁR ALBERT, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság október 6-ai ülésén tárgyalta az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és 12 igen, 8 nem és 1 tart…
T/10676 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról
MOLNÁR ALBERT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Urak, Hölgyek! Az előttünk fekvő törvényjavaslat az előttünk elhangzottakkal ellentétben elég jelentős módosításokat tartalmaz a vállalkozások vonatkozásában. Nem igaz az, hogy nem…
T/10676 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Azt gondolom, Horn Gábor helyesen fogalmazott, hogy adóátrendezés történt. Én is helyesen fogalmaztam, én azt mondtam, hogy jelentős adócsökkentés történik személyi jövedelemadóban, tb-járulékban, egészségügyi…
I/10729 Milyen kockázatokat rejt a Magyar Köztársaságra egyes önkormányzatok hitelfelvételi és kötvény kibocsátási politikája?
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miközben a világ országai, így Magyarország tekintetében a magyar kormány az 1930-as évek gazdasági világválságához mérhető recesszió következményeinek tompításán, hatásainak semlegesítésén fáradoznak, addig, úgy tűnik, vannak olyan kisközösségi vezet…
I/10729 Milyen kockázatokat rejt a Magyar Köztársaságra egyes önkormányzatok hitelfelvételi és kötvény kibocsátási politikája?
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2010-es költségvetés vitájában mind az Állami Számvevőszék, mind a Költségvetési Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati szféra adósságállománya, illetve az állami vállalatok veszteségei jelentik a 2010-e…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elég borzasztó ilyen szavakat hallani Tátrai (Sic!) úr szájából, de van erre egy népi közmondás. Én azt gondolom, hogy Herényi Károly fogalmazta meg azt, ami itt valamennyiünk felelősségét terheli, hogy valóban, a nagy ellátórendszerek átalakításához…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! E késői órán már túl sokan nincsenek, az ellenzéki képviselői oldalon éppen egyetlenegy képviselő ül, csak hogy képletessé tegyem, mi van a teremben, hogy mennyire érdekli az ellenzéket a költségveté…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kormányzó párt gazdaságpolitikusainak mi sem lenne jobb, mint elkezdenénk osztogatni (Babák Mihály: Azt csináltátok hét évig.), és azt mondanánk, hogy ti most kaptok 6 százalékot, ti 4 százalékot…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Áttanulmányoztuk a Fidesz módosító indítványait, és gyakorlatilag ugyanarra a megállapításra jutottunk, mint eddig, hogy soha nem számolnak a következményekkel. Magyarországon már volt olyan, hogy 25-ről 20-ra levittük az általános forgalmi adót; bizt…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr, és a 17-es módosítóhoz szeretnék hozzászólni, amit Tállai András mondott. Pontosítani szeretnék néhány olyan dolgot, amit Tállai úr egy kicsit elnagyolva mondott. Valóban volt egy olyan kormány, amely 10 százalékkal csökkentette a tb-járulékot, azonba…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Jó, ha adatokra támaszkodva vonunk le következtetéseket, mert egyébként azok a következtetések olyan ingoványos talajon keletkeznek, amely nem nyújt tisztességes és szilárd alapot. A foglalkoztatási ráta…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A világgazdaság cselekvésre késztet. Aki nem cselekszik, arra is hat. Így a kérdés csak az, hogy kiszámítható hatásokkal nézzünk szembe vagy netán k…
T/8834 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy szimpatikus és felelőtlen módosító javaslat van előttünk. Azért szimpatikus és empatikus, mert valóban úgy érezzük, hogy a mai Magyarországon sokan rá lennének szorulva olcsóbb árukra az üzletekben, azonban felelőtlen, mert…
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
MOLNÁR ALBERT, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! November 20-i ülésén tárgyalta meg a költségvetési és pénzügyi bizottság az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és 16 igen szavazattal, nem szavazat…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Jó olyan országban élni, ahol nincsenek adók. Egyébként vannak olyan országok, ahol alig fizetnek adót, de ott az ország alatt, mondjuk, hatalmas olajteknő van, vagy valami olyan természeti adottságuk…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Herényi Károly módosítójához lenne néhány gondolatom, hiszen azt gondolom, hogy legalább úgy adta be ezt a módosítást, hogy megvan a lába, megvan a forrása. Azt tenném fel megfontolásul, hogy egy oly…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 50. ajánlási számú, Lakos Imre által benyújtott módosítóhoz szeretnék hozzászólni, amely a cégautóadóval foglalkozik. Amellett szeretnék érvelni, hogy meggyőzzem képviselőtársaimat arról, hogy ige…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ma Magyarországon mintegy 440-450 ezer darab cégautó van. Ebből mindössze 37 ezer után fizetik meg a cégautóadót. Valamennyien tudjuk a környezetünkben, hogy állandó vegzálásnak lehet kitéve valaki, ak…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság az elmúlt héten tárgyalta a törvényjavaslatot, és 14 igen szavazattal 10 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül ált…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetek bebizonyították, hogy Magyarország nem üveggömbben van, és a benyújtott törvényjavaslatról pedig egyértelműen megállapítható, hogy nem a vágyak, hanem a leh…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, nincs vita közöttünk abban, hogy a lépéseinket a helyzet diktálta, és az a célunk, hogy a legkisebb veszteséggel vészelje át a világgazdasági válságot a magyar társadalom, a magyar ga…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Itt van 173 módosítás, és én azt mondom, hogy ezt nem szabad így egyben kidobni. Tegyük lehetővé, hogy az árvaellátásra tekintettel az özvegyi nyugdíj váljon adómentessé 2007-től visszamenőleges hatállyal.…