304 felszólalás
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Érdeklődve hallgattam eddig a vitát, és az első gondolatom az volt, mintha nem ugyanazt olvastuk volna. Mindjárt meg is próbálom alátámasztani, hogy miért keletkezett bennem ez az érzés. Aki nem olvasta az előttünk levő törvényjavasl…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
MOLNÁR ALBERT, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A költségvetési és pénzügyi bizottság november 6-ai ülésén megtárgyalta a T/1270. számú törvényjavaslatot. Feladatom az, hogy a többségi véleményt tolmácsoljam a tisztelt Háznak. Az első és l…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Én a személyi jövedelemadóhoz általában szeretnék hozzászólni, és reflektálni az itt elhangzott ellenzéki véleményekre. (Révész Máriusz: Ez részletes vita!) Révész Máriusz úr felszólalására kívánok reflektálni - mint részletes…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
MOLNÁR ALBERT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Napóleon azt mondta, amikor szétkergette a vének tanácsát, akik az alkotmányt írták, hogy egy alkotmány legyen rövid és homályos. Nos, mint tudjuk a történelemből, Nap…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A Fidesz képviselői számomra új oldalukról mutatkoztak be, arról, hogy önök félnek az újtól, legalábbis az eddigiekből az tűnik ki. Azt vártam, hogy szakmai érveket fognak mondani arra, hogy miben javítsunk, milyen pontokon módosítsunk, hogy ez a törv…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Horváth János felszólalására szeretnék reflektálni. Valóban nagy felelősségünk van, és egy jó törvényt kellene a vállalkozók elé letenni, és azt fogunk lenni. Hogy miért kell az eva? Azt gondolom, hogy nem kell, hanem azt gondolom, ha valaki tavass…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tállai úr: eva-törvény, 4. § (6) bekezdés - tessék elolvasni! Köszönöm. Font Sándor úr felvetett néhány olyan szakmai kérdést, amire azt gondolom, illene válaszolni. Az egyik az, hogy a vállalkozó hogyan fogja a bevételét megállapítani - egyszerűen me…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság megtárgyalta a T/945. számú törvényjavaslatot, és most a többség véleményét próbálom összefoglalni. A legfontosabb vélemény az volt, hogy hosszú év…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár úr! Kedves Képviselőtársaim! Valóban, egy lakosság- és vállalkozóbarát törvény általános vitáján vagyunk, és azt gondolom, hogy ha ezt elfogadjuk - márpedig erről meg vagyok győződve -, akkor a magyar lakosság zsebében csak személ…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
MOLNÁR ALBERT, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság szeptember 11-ei ülésén tárgyalta meg az előttünk fekvő törvénytervezetet, és igyekszem - az alábbi mottóval: csakis az igazat - hite…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Varga Mihály volt pénzügyminiszter úr, a Fidesz vezérszónokának beszéde késztetett arra, hogy pár gondolatot elmondjak. Sajnálom, hogy nincs itt, azt hiszem, ha visszajön, akkor néhány dolgot meg fogok ebből ismételni. A problémát számomra elsőso…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igazából nem fogok ugrálni majd itt a fricskázásokra, de azért szeretném a forrást elmondani, hogy miből dolgozom, és miből készültem fel. Szeretném, ha Font úr és Révész Máriusz úr a KSH-t tanulmányozná, és azok után (Font Sándor közbeszól.) ha…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akartam ehhez a kérdéshez hozzászólni, de ha ez ennyire kiteljesedett, én a székesfehérvári kerülőútról szeretnék egypár gondolatot szólni. Nagyon egyetértek abban, hogy vannak olyan dolgok - ilyen az útépítés, meg nagyon sok minden -, amelyek nég…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma nagyon sokszor elhangzott ebben a Házban, hogy vajon milyen év volt a 2001-es esztendő. Különböző válaszok születtek. Áttanulmányozva a papírokat én azt mondom, hogy sokkal jo…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ékes József képviselőtársamnak szeretnék egypár gondolatot elmondani. Én valóban csak a közvetlen állami tulajdonról beszéltem. A tavalyi évben mintegy háromezer olyan vagyonelem volt, amellyel volt valami probléma. Nem azt mondom, hogy…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a környezetvédelmi termékdíjnál hagytam abba az előbb. Azt láttuk, hogy az a folyamat, hogy rövidesen az Unió tagjai leszünk, igazából nem gyorsult fel. Nem szeretném az elmúlt 2001. évre hárítani ezt az ügyet, de az ügy fontossága szempontjából az…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban nem szavaztuk meg a költségvetést, de ha 50 százalékkal mellétrafálják az inflációt, a szakmai múltam a jövőben is meggátol abban, hogy egy ilyenfajta költségvetést elfogadjak. Visszatérnék inkább a gazdaságfejlesztési programra, én így nevezn…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, hogy ma utoljára szólalok fel. Először is megköszönöm az ÁSZ-nak és azoknak a munkáját, akik ezt az anyagot összeállították. Azt gondolom, hogy például az ÁSZ-jelentésből olyan is meg tudta érteni a folyamatokat, aki kevésbé ért a számokhoz. H…
T/5059 A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről
MOLNÁR ALBERT, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság október 9-i ülésén tárgyalta ezt a törvényjavaslatot, ahol 14 igen és 10 tartózkodás mellett támogatta a törvényjavaslatot. Azonban a 10 t…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
MOLNÁR ALBERT, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság 2001. szeptember 18-ai ülésén tárgyalta meg a T/5001. számú törvényjavaslatot, amely "A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok mód…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gobbi Hildától kérdezte egyszer egy Amerikában élő barátnője: Mondd, Hildám, miért nem maradsz kint? Úgy élhetnél, mint Marci Hevesen. - Gobbi Hilda visszakérdezett: Ha ne adj'isten elfogyna minden pénzed, hány napig tudnál itt…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt már szó volt a különböző pártok statisztikájáról, most következzék az MSZP-é. Valóban jelentős mennyiségű módosítást adtunk be, és most 92 darabról szeretnék önöknek elszámolni. Általában el kell mondanom,…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok jogos és megfontolandó észrevétel hangzott el ma a vitában az előttünk fekvő törvényjavaslatról. Mégis, a felszólalásokat hallgatva úgy érzem, hogy érdemes lenne ismét magunk e…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Márton Attila általam igen tisztelt képviselőtársamnak szeretnék néhány gondolatot mondani. Amikor én valamire készülök, akkor a forrást megjelölöm: a Központi Statisztikai Hivatal 1999-es adatai; eszerint a hírközlési ágazat bevétele 851 milliár…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! A 155. pont alatt a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégeknél a verseny útjában álló akadályt igyekeztem elhárítani. Az eddigi vita és frakciótársaimmal folytatott beszélgetéseim arról győztek meg, hogy lehet, hogy még kiszol…
H/3658 A munkavédelem országos programjáról
MOLNÁR ALBERT, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés gazdasági bizottsága 2001. február 6-án megtartott ülésén 5. napirendi pontként tárgyalt a H/3658. számú országgyűlési határozati javaslatról, azaz a munkavédelem orszá…
H/3658 A munkavédelem országos programjáról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Tisztelt Államtitkár Asszony! Azért kértem szót, hogy visszakanyarodjunk a munkavédelemhez (Dr. Takács Imre: Végre már!), de ezt megtette az előttem szóló. A jó munkáltató előírások nélkül is megfelelő munkakörülményeket biztosít, esetleg nem a szabályozásból adódóan, hanem mag…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem azt, hogy a kormánypárti képviselők száma nincs egyenes arányban a téma fontosságával - ezt csak remélni merem. Azt gondolom, a magyar gazdaság szempontjából nagyon fontos törvény áll előttünk, amely évekre meg fogja…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a székesfehérvári elkerülő úttal kapcsolatban szeretnék hozzászólni, amelyet 3122/71. szám alatt adtunk be, több székesfehérvári országgyűlési képviselő által. (12.00) Immár '96 óta van egy terv, amely tehermentesítené Székesfehérvárt…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Önök azért vannak ma hatalmon, mert az emberek nagyobb része azt gondolta, hogy önök meg tudják azt oldani, hogy az ország a lehető leggyorsabban fej…