92 felszólalás
A/11828 Ki fogja megfizetni a felelőtlenül kiírt vasúti közbeszerzés miatt kirót bírságot?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Már a tavasz folyamán hangot adtunk aggodalmunknak, hogy a Budapest-Győr, Budapest-Hegyeshalom szakaszon, amely - azt lehet mondani - a magyar vasúti közlekedésnek egy zsíros falatja, önök olyan közbeszerzési eljárás…
A/11828 Ki fogja megfizetni a felelőtlenül kiírt vasúti közbeszerzés miatt kirót bírságot?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Ha a MÁV nem rendelkezik valamilyen eszközzel, ami szükséges ahhoz, hogy a munkáját végezze, akkor ezt nem feltétlenül úgy kell megoldani, ahogy önök megoldják, hogy bérelnek. Lehet fejleszteni is, lehet lízingbe is venni. Ezt a fejlődést fejlesztésnek hívj…
Napirend előtti felszólalások
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! December 10-én, csütörtökön megdöbbentő eseményeknek lehettek tanúi azok, akik a közszolgálati magyar rádiót, a Kossuth rádiót hallgatták, ugyanis a közszolgálati rádió felkérte a MÁV-ot, illetve a minisztér…
A/11521 Miért az osztrák vasútnak akar közszolgálati pénzt fizetni a szaktárca?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A magyar vasúti szakemberek sok magyar vasúti szakszó után most már osztrák szakszavakat is meg kell hogy tanuljanak. Ilyen a railjet. Ennek a projektnek, ugye, az a lényege, hogy az ÖBB a MÁV-Startnak bérbe ad olyan…
A/11521 Miért az osztrák vasútnak akar közszolgálati pénzt fizetni a szaktárca?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Ön mondja, a karbantartás elmaradása árán béreljük ezeket a kocsikat. Ha viszont a karbantartás elmarad, az onnan levett vonatok vajon hogyan fognak más belföldi vonalakon közlekedni? Egy kicsit önellentmondásos az, amit ön mond. Tehát önmagában elképzelhet…
A/11150 Milyen intézkedésekkel kívánja a kormány visszaállítani a vasúti közlekedés esélyegyenlőségét?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Immár ne beszéljünk arról, hogy mi értelme volt a mellékvonalak bezárásának, hisz rengetegszer beszéltünk már ma is erről, és számtalan érv elhangzott, hogy így semmi. De ne beszéljünk arról sem, hogy milyen a m…
A/11150 Milyen intézkedésekkel kívánja a kormány visszaállítani a vasúti közlekedés esélyegyenlőségét?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! A versenyhátrány nem feltétlenül a vonatjegyek költségében jelentkezik. Hátrányos lehet valamely közlekedési formára az is, ha rosszul van működtetve, és az országnak több pénzébe kerül, mint amennyibe kerülnie kéne. A hátrány az országot éri, tisztelt mini…
Napirend előtti felszólalások
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megdöbbentő dolgoknak lehettünk ma tanúi. Először is Szabó Zoltán képviselő úr, ahelyett, hogy a saját portáján söpörne, másoknál próbál mindenféle problémát találni. Pedig kellene és volna mit söpörnie a saját portáján, a VII. ke…
Napirend előtti felszólalások
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Mit old meg a közlekedési tárca a mellékvonalak bezárásával? Megértjük, a miniszterelnök úr igen keményen 40 milliárd megtakarítást kíván a közlekedési tárcától, de ezzel a módszerrel egyszerűen ön nem fog megtakarítani. Hiszen ha…
A/10825 Tudja-e biztosítani a tárca 2010-ben a MÁV csoport folyamatos működését?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A kérdés nem megkerülhető. Nem megkerülhető, mert például a pályavasút működtetése 30-40 milliárd forintot igényelne minden évben, ehhez képest kevesebb mint 400 millió forintot kap 2009-ben az elfogadott költségvetés szerint…
A/10825 Tudja-e biztosítani a tárca 2010-ben a MÁV csoport folyamatos működését?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! A Cargo-bevételt is fel tudták használni - ön ezt pozitív gondolatként mondta ki. Kétségbeejtő, hogy egyszerűen a fejlesztésre szánt összegeket, hiszen egy eladott üzletrészt fejlesztésre kell szánni, kénytelen fölélni a MÁV napi működésre. Ez egyszerűen bo…
K/10805 Mit vár a MÁV szerkezeti átalakításától?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A MÁV működésével kapcsolatos problémák évtizedekre nyúlnak vissza. Ezeknek az okait igazából még senki sem tárta fel teljes mélységben, megoldási tervezetek azonban bőséggel születtek. Ennek hatásaira azonban nem született m…
A/10026 Hogy került holland cég birtokába tíz darab nemzetközi hálókocsi a MÁV tulajdonából?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mára már közismert a közlekedési szakmában, hogy februárban - egy általunk ismeretlen szerződés alapján - a MÁV Start 10 darab fekvőhelyes kocsit bérbe adott egy ismeretlen kis holland közlekedé…
A/10026 Hogy került holland cég birtokába tíz darab nemzetközi hálókocsi a MÁV tulajdonából?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A MÁV Start nyilatkozata alapján tettem fel a kérdéseimet, ön pedig felolvasta éppen a kérdések alapját szolgáló MÁV Start-nyilatkozatokat. Ez nem válasz a kérdésekre, ez pusztán csak néhány előzetes információ ismertetése. De a…
I/9775 Mikor fognak csökkenni a lakossági energiaárak?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Az energiahordozók kereskedelmének versenypiaci átalakítása sem az Európai Unióban, sem Magyarországon nem hozta meg az árak ígért mérséklődését. A privatizáció sajnálatos módon nem árcsökkenést hozott, hanem a gázszolgáltató…
I/9775 Mikor fognak csökkenni a lakossági energiaárak?
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon könnyűnek látszik a forint árfolyamváltozása mögé bújni, de ne felejtsük el, hogy az említett adatok 62 százalékos piaci energiaár-csökkenést jelentenek. Ennyit azért nem romlott a magyar forint. S ha ön úgy gondolja, hogy a jelenlegi szociális tarif…
Napirend előtti felszólalások
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Számtalanszor merült fel a kérdés, hová folynak el a milliárdok, hová lesz az egyre több pénz, amit a MÁV működésére kap évről évre. Ennél a tárcánál miniszterek jönnek-mennek, államtitkárok jönnek-mennek, de val…
T/9520 A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Előttünk van egy vasútitörvény-módosítás, és fontos dolog, hogy az EU-kompatibilitást megteremtsük, ugyanakkor végig kell nézni, hogy a közlekedésben milyen törvényeink vannak, és ezek a törvények egymással milyen kapcsolatban vannak. Ez után a törvény…
T/9521 Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény módosításáról
MOLNÁR BÉLA, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Nem vitás, hogy a helyközi közlekedésben az autóbusz-közlekedésnek rendkívül fontos szerepe van. Fontos szerepe van, és épp ezért nem mindegy, hogy…
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. A jelen törvénnyel kapcsolatban két konkrét témáról szeretnék szólni. Az egyik - ami a legfontosabb módosítások egyike lenne -, hogy a bírságokból befolyó összeg felhasználása vajon hová fog kerülni. A bírság eddig mindig a bírságot kivető szervezet köl…
T/9024 A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A napi politika látványos show-műsorában a magyar társadalom nem veszi észre, hogy a háttérben csendesen az e-szabályozás milyen nagy mértékben fejlődik, és a kormány mögött álló szakemberek milyen sokat tesznek…
J/6755 Az atomenergia 2007. évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/6953 Az atomenergia 2007. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelen jelentés legfontosabb mondata, hogy a 2007. év eseménymentes volt atomenergetikai szempontból. (17.10) Fontos ez, mert az új atomerőművi blokkok építéséhez egyértelmű társadalmi támogatottság kell, anélkü…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Világgazdasági válságról beszélünk, és a világgazdasági válsággal kapcsolatos országgyűlési határozatról. Kóka János frakcióvezető úr szemmel láthatóan, őszintén beleélve magát ezekbe a megoldási javaslatokba, sz…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm szépen. (Mikrofon nélkül.) Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ön valószínűleg nem feltétlenül hallott meg mindent abból, amit mondtam, és ezért olyasmiért támadott, amit nem mondtam, amit még csak nem is sugalltam. A Reformszövetséget ön konzervatív liberális gazdaságpolitikai t…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Kóka Képviselő Úr! Említette, hogy a családi pótlék mindenkinek milyen borzasztó gondolat, és miért igazságos ez. Emlékezetébe kell idéznem, hogy a kis jövedelműek kevés adót fizetnek be, a nagy jövedelműek nagy adót fizetnek be. Ha a gyermek u…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
MOLNÁR BÉLA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napot Kóka János frakcióvezető úr úgy kezdte: Magyarország olyan helyzetben van, mint egy sokat dohányzó, elhízott atléta. Ez egy plasztikus kép, és azt hiszem, ezzel ma…
I/6969 A MÁV új, 2009-es menetrendje értelmetlen és logikátlan járatritkításai elfogadhatatlanok az utasoknak!
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Többször és több helyen elhangzott már itt a Házban is, hogy a minisztérium megrendelése alapján kialakított új vasúti menetrend a szakmaiságot teljesen nélkülözve készült. Mi ennek az oka? Mi a legfőbb oka…
I/6969 A MÁV új, 2009-es menetrendje értelmetlen és logikátlan járatritkításai elfogadhatatlanok az utasoknak!
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Ha ön valóban elolvasta volna az interpellációmat és meg is értette volna, akkor észrevette volna, hogy ugyanazt mondom, esetleg a mondatokat átfogalmazom, ami az élőbeszédnek sajátja. Az, hogy példaként újakat mondok, nem véletlen. (Felzúdulás az MSZP és a…
Napirend előtti felszólalások
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Rövidesen tanúi lehetünk egy újabb országos botránynak, mégpedig a MÁV 2009-es vasúti menetrendjének 14-én történő bevezetésekor. Erről tegnap is volt szó, miniszter úr elfogadhatatlan válaszokkal prób…
T/6767 Az elektronikus közszolgáltatásról
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már az általános vita során mind a kormányoldal, mind az ellenzék kijelentette, hogy a legfontosabb társadalmi ügyek egyikében alkotunk törvényt. A továbblépéshez elsősorban a sok módosító javaslat ad…