348 felszólalás
Bejelentések
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Becsó Zsolt képviselő úr, Fidesz; Hörcsik Richard képviselő úr, Fidesz. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő frakcióvezető-helyettesek: Mester László, MSZP; Gu…
T/10372 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2009. október 19-én a foglalkoztatási bizottság három, azonos címmel benyújtott, a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosítását kezdeményező előterjesztés tárgysorozatba-vételét utasította el. Ezeket az indítván…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elég régóta folyik ez a szenvedélyektől sem mentes vita, és nem gondolom, hogy ebben pont én lennék az ellenzék Koplárovics Bélája, de azért engedtessék meg nekem, hogy néhány olyan dologra felhívjam a figyelmet,…
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2010. évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amely jelenleg a Ház asztalán fekszik, összesen - mint ez már többször elhangzott -…
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP). Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Szintén a Kóka János frakcióvezető úr által elmondottakra szeretnék reagálni. Teljesen olyan érzésem volt az általa felhasznált 20 perc alatt, mintha ugyanúgy a kormány tagja lenne, mint korábban, hiszen folyamatosan minket próbált győ…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm, a szót, elnök úr. Szintén reagálni szeretnék. Elhangzott az imént, hogy pazarlás lenne normatív alapon támogatni a pedagógusok továbbképzését a költségvetésből, hiszen ez az Új Magyarország fejlesztési terv segítségével európai uniós forrásból megtörténik. Azt…
T/9180 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Elnézést kérve azoktól, akik kimaradtak: Dr. Csákabonyi Balázs: igen. Lakos Imre: igen. Németh Zsolt: nem. (Közbekiáltások: Tóth Gábor is kimaradt.) Tóth Gábor: nem.
Eskütétel
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: "Tisztelt Elnök Asszony! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az Alkotmány 33. § (4) bekezdése alapján, a miniszterelnök javaslatára 2009. április 29-én Varga Istvánt nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterré kineveztem. Határozatomat a Magyar Közlönyben közzétettem. B…
Bejelentések
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a gazdasági bizottság 15 óra 45 perckor a főemelet 37-38. számú termében ülést tart. Kérem a bizottság tagjait, biztosítsák az ülés határozatképességét.
Bejelentések
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy most a szünetben az Interparlamentáris Unió magyar-svéd és magyar-montenegrói baráti tagozatainak megalakítására kerül sor az ülésterem közepén. Kérem az érdekelteket, szíveskedjenek a plenáris ülésterem patkójába fáradni.
H/9409 Országos népszavazás elrendeléséről (Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?)
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Az Országgyűlés határozata népszavazás elrendeléséről. Az Országgyűlés az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény rendelkezései szerint megtárgyalta a Seres Mária magánszemély által benyújtott országos népszavazási kezdeményezést, és…
Bejelentések
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Mécs Imre képviselő úr, MSZP. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő frakcióvezető-helyettesek: Hörcsik Richárd, Fidesz; Gulyás József, SZDSZ. A holnapi napon nap…
T/6934 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő. Az első vitaszakaszban a törvényjavaslat I. és II. fejezetében szereplő, a célokat és alapelveket, valamint az erdő rendeltetésére vonatkozó szabályokat módosító indítványok szerepelnek az ajánlás 1-68. pontjai szeri…
J/6554 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2007. november - 2008. október) H/6555 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2007. november - 2008. október) szóló jelentés elfogadásáról H/7004 A kábítószer-probléma visszaszorítása érd
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak néhány dolog, ami miatt ez a jelentés a jelenlegi formájában nem támogatható. Elhangzott már, de nem árt újra hangsúlyozni, hogy a prevenció területén nem jelenik meg az az igen fontos és többször is elhangzott vélekedés, mely szerint a pr…
Bejelentések
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: A mai napon (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) napirend utáni felszólalásra jelentkezett Becsó Zsolt képviselő úr, Fidesz; Erdős Norbert képviselő úr, Fidesz; Balogh József képviselő úr, Fidesz. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek: Tóth István f…
Az ülés napirendjének megállapítása
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: (Hangosítás nélkül:) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés elnöke...
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Rossz hírem van Horn Gábor képviselőtársamnak: van falurombolás. Olyan iskolákat zárnak be, ahol vannak gyerekek, olyan iskolák önállósága szűnik meg, ahol vannak gyerekek, és önállóan létjogosultságuk lenne. Ki lehet emelni bizonyos normatívák…
T/5656 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A T/5656/127. számú ajánlás 153. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért erről nem határoz az Országgyűlés. Bejelentem, hogy az ajánlás 138. pontját előterjesztője visszavonta.
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Már az előbb esett szó erről a bizonyos 3 ezer új munkahelyről. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy van ennek olyan veszélye, hogy ha nem szakembereket, nem helybelieket, hanem politikai komisszárokat ü…
T/6645 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi bizottság elnöke tájékoztatja a bizottság tagjait, hogy a bizottság ülése a napirendi pont tárgyalásának befejezését követő 30 perc múlva kezdődik a korábban meghirdetett helyen.
Ü/6641 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 15/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A bizottság állásfoglalása a következő. Az alkotmányügyi bizottság a "Megegyezés Magyarország megújításának lehetséges irányáról" című program elfogadásáról szóló H/6240. számú országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatba-vételéről hozott dönté…
T/5723 A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 3., 5., 8., 22., 33,. 34., 36., 37. pontjában szereplő indítványt előterjesztője visszavonta, így ezekről nem döntünk. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az alapajánlás 6., 14., 20., 24., 26., 28., 29., 30., 31., 32., 38., 39., 41…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitára rendelkezésre álló nyolcórás időkeret megoszlása ezt figyelembe véve a következő: az MSZP képviselőcsoportjának 240 perc; a Fidesz képviselőcsoportjának 115 perc; a KDNP képviselőcsoportjának 44 perc; az SZDSZ képviselőcsoportjának 41 perc…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Godó Lajos képviselőtársam által elmondottak közül szeretnék először is néhány dologra reagálni. Gyakorló polgármesterként és egy LEADER-közösség tagjaként sajnos ennyire nem tartom és nem látom sikertörténetnek ezt a dolgot, mert szerte az o…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitára rendelkezésre álló 11 órás időkeret megoszlása ezt figyelembe véve a következő: az MSZP képviselőcsoportjának tévéadásidőben 270, adásidőn kívül 60 perc; a Fidesz képviselőcsoportjának tévéadásidőben 130, adásidőn kívül 30 perc; a KDNP kép…
T/6437 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Horváth János képviselőtársam hozzászólása késztett arra, hogy szót kérjek, úgy látszik, ez most egy olyan szakasza a vitának, amikor egy frakción belül fogalmazódnak meg köztünk, ha csak árnyalatnyi nézetkülönbségek is. Azt gondolom, hogy a ki…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitára rendelkezésre álló 8 órás időkeret megoszlása a következő: az MSZP képviselőcsoportjának 240 perc, a Fidesz képviselőcsoportjának 115 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 44 perc, az SZDSZ képviselőcsoportjának 41 perc, az MDF képviselőcsopo…
Bejelentések
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kékkői Zoltán, Fidesz. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek: Világosi Gábor, SZDSZ, Hoffmann Rózsa, KDNP és Gúr Nándor, MSZP, frakcióvezető-helyettesek, valamint Herényi Ká…
T/5589 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Mindenképpen örömteli, hogy ezen a késői órán békésebb vizekre eveztünk a Balaton-törvény kapcsán, mint ahol az elmúlt órákban jártunk e Házban. Nagyon sok mindent hallottunk már részben a…
T/5588 A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról
MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitaszerkezetre tett elnöki javaslat a következő. Az első szakaszban az épített környezet alakításáról szóló törvény módosítását kezdeményező módosító javaslatok megvitatására kerül sor az ajánlás 1-6. pontjai szerint. A második vitaszakaszban pe…