3 809 felszólalás
H/9965 A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Én a sportbizottság módosítójához szólnék hozzá. Szerintem nagyon jól megragadta az indokolás utolsó előtti sorában ez a bizottság az egyik hiányosságát a stratégiának, nevezetesen azt mondja, hogy e…
H/9965 A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Három gondolatot fűznék az előttem levő három felszólalóhoz. Az első az általánosság, konkrétság ügyében - nem véletlenül a parlament nem költségvetési stratégiát alkot, mondjuk, 2010-re vagy bármelyik…
H/9965 A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az előttem szóló nyomán csak remélem, hogy ezek a sportiskolák, amelyek a létükért küzdenek, talán ennek a módosító javaslatnak is köszönhetően nagyobb támogatást kapnak, és nem valamilyen különleges,…
A/10753 Van-e érvényes használati, vagyonkezelői szerződés a Citadellára? Mekkora bevétel származik a bérbeadásból?
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A Citadellát mindnyájan ismerjük, az UNESCO-világörökség része. Éves szinten milliós az a nagyságrend, amiben mind turisták, mind budapestiek, mind vidékiek meglátogatják ezt a helyet, és valóban gyöny…
A/10753 Van-e érvényes használati, vagyonkezelői szerződés a Citadellára? Mekkora bevétel származik a bérbeadásból?
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a miniszter úr korrekt válaszát. Köszönöm, hogy intézkedni is fog ebben az ügyben. Ez az egyik szála, hogy valóban az a pénz, ami az államnak jár, ez a több mint 100 millió forint, behajtásra kerüljön. Ugyanilyen fontos az a kérdés is, hogy ez a Citadella eg…
H/9965 A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pettkó képviselő úr igazi konstruktív ellenzéki volt, amikor azt mondta, hogy egy egész nap kell ahhoz, hogy az elmúlt 4 vagy 7 év ifjúságpolitikai kormányzati teljesítményét a nyilvánosság elé tudja tárni a kormányza…
H/9965 A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Winkfein képviselőtársam számon kérte az ellenzéken, hogy miért nem köszöni meg a kormányzatnak, hogy ilyen szorgos munkát végezve, izzadsággal idehozta elénk ezt a nemzeti ifjúsági stratégiát, és miért annak a 7-8 embernek…
H/9965 A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról
DR. RÉTVÁRI BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A stratégiából nagyon sok részt önök már idéztek, nem szeretnék én se közhelyeket pufogtatni itt a következő percekben, de azért pár kérdést hadd mondjak el ezzel a dokumentummal kapcsolatban; eg…
K/9956 Kockán forog Magyarország becsülete a kvótapiacon is?
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Kicsit mókás helyzetbe kerülünk, hiszen azért intéztem a kérdésemet a külügyminiszter úrhoz, mivel a múlt héten, június 9-én tartott környezetvédelmi bizottsági ülésen erre a kérdésre az állam…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mint az elmúlt hetekben mindig, most is ugyanoda lyukadtunk ki kormánypárti képviselők szavaiból: radikális szavazatoktól óvták Magyarországot. Felhívnám a figyelmüket, hogy az elmúlt öt évben, mióta az Európai U…
A/9829 Mikor lesz méltó emlékműve a hortobágyi kitelepítetteknek?
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Talán az egyik legkevesebbet a hortobágyi kitelepítésekről hallottunk, amikor az ötvenes évek szörnyűségeit és rémtetteit vesszük egymás után, pedig tízezer embernek, több ezer családnak az él…
A/9829 Mikor lesz méltó emlékműve a hortobágyi kitelepítetteknek?
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nekem meghatározó gimnazista élményem, amikor minket elvittek a recski tábor helyére, és ott bemutatták, hogy milyen körülmények között éltek ott azok az emberek. Úgy gondolom, minden ilyen he…
K/9708 Miért nem környezetkímélő módon szállítják a négyes metró alagútjából kitermelt földet?
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A napokban - egyévnyi késéssel - várhatóan elindulnak a 4-es metró fúrópajzsai a Gellért térről Pest felé. Az eddigiek során a metró alagútjából kitermelt földet a kelenföldi végállomásnál hoz…
A/9657 Fordul a városliget időkerék?
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! 4 évvel és 11 nappal ezelőtt ünnepélyes körülmények között avatták fel a városligeti időkereket, amely az idő előrehaladtával a Pénzügyminisztérium alá tartozó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonába, kezelésébe került. Akkor úgy tű…
A/9657 Fordul a városliget időkerék?
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszter úr kijavított, hogy nem a Városligetben, hanem a Felvonulási téren helyezkedik el az emlékmű. Hadd emlékeztessem, hogy a Felvonulási teret két éve 56-osok terének hívják Budapesten. Ez a po…
T/9398 A vállalkozások közötti jogviták gyorsabb elbírálása érdekében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Valamelyest azért reagálva arra, amit Hankó Faragó Miklós mondott itt az utolsó gondolatában, ez a 2010-es, 2011-es hatályba léptetés, ez a két lépcső szerintem még így is a bíróságoknak lehet…
A/9566 Mikor sportolhatnak a fiatalok az újbudai Tüskecsarnokban?
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Újbudán immár több mint tíz éve áll egy torzó, egy félkész sportcsarnok, az úgynevezett Tüskecsarnok. Azon az Újbudán, ahol a rendszerváltás óta másfél tucatnyi sportpálya szűnt meg. Nagy reménye volt az ottani fiataloknak é…
A/9566 Mikor sportolhatnak a fiatalok az újbudai Tüskecsarnokban?
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen. Szerintem abban egyetértünk, hogy az a legrosszabb, ha se konferencia-, se sportcélra nem lehet fordítani az épületet, és csak az állaga romlik, s százezreket vagy milliókat költhetünk hónapról hónapra a karbantartására és az őrzésére. De amikor kiírja majd…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Evezzünk egy kicsit békésebb vizekre, valamelyest a környezetvédelem és a világgazdasági válságkezelés módszereinek területére. Valóban az a kérdés, hogy amikor egy évre ez a kormány elvállalta a válság kezelését, amikor maj…
A/9506 Környezetbarát támogatásban is beelőz minket Szlovákia
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! E Ház falai között többször több adat került már elő, hogy Szlovákia miben előzte le Magyarországot az elmúlt években. Ezen számok egy része sajnos azért elszomorító, mert behozhatatlan hátrányt jelent. Amiről én szól…
A/9506 Környezetbarát támogatásban is beelőz minket Szlovákia
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár úr mintegy metszete az érintett két tárcának, hiszen épphogy a környezetvédelmi tárcától jött és a közlekedési tárcánál van. Tehát mindkét szemüvegen keresztül nyugodtan tudja teki…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Otthon helyett pofont kaptak az elmúlt öt-hat-hét évben az MSZP-SZDSZ-kormányoktól a fiatalok. 2003-ban az elfogadott 2004-es adótörvények, a 2004-ben elfogadott törvények és a 2007-ben elfogadott törvénymódosítások a fiatal…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a 388. ponthoz szólnék hozzá. Ez egy igen terjedelmes pont, szinte az egész zálogjog benne szerepel. Itt, az énáltalam benyújtott anyagban is 17 oldal, és tényleg kompletten tekinti át a zálogjog rendszerét, és mint arra…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Igazából ezzel a kettéválasztással egyfajta gordiuszi csomót is ketté akartunk vágni, nem csak a zálogjogot meg a zálogszerződést, pontosan arra tekintettel, amit Salamon képviselő úr is mondott, hogy ez néha az egyik részbe kerül a dologi tulajdonsá…
J/6554 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2007. november - 2008. október) H/6555 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2007. november - 2008. október) szóló jelentés elfogadásáról H/7004 A kábítószer-probléma visszaszorítása érd
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért érdeklődéssel hallgattam vagy nagy figyelemmel azt a fajta mondatot, hogy útközben vagyunk, és most még nem értünk el a végéhez ennek a problémának, akkor, amikor pontosan 2004-ben szerintem egy nagyon szembeötl…
J/6554 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2007. november - 2008. október) H/6555 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2007. november - 2008. október) szóló jelentés elfogadásáról H/7004 A kábítószer-probléma visszaszorítása érd
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár asszony utolsó mondatával szerintem mindenki egyetért, aki ebben a teremben ül, hogy a megelőzés a fontos mindenki számára, és nem a büntetés. Éppen ezért nem tudnak 2003 óta talán egyetlenegy embert sem mutatni,…
J/6554 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2007. november - 2008. október) H/6555 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2007. november - 2008. október) szóló jelentés elfogadásáról H/7004 A kábítószer-probléma visszaszorítása érd
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért megdöbbentő volt számomra látni sok-sok televízió híradójában, talán egy évvel ezelőtt, hogy Magyarországon előfordulhat az, hogy valaki egy kábítószernek látszó növénnyel - ha van ilyen fogalom - bemegy a Magyar Köztá…
I/6921 Környezetvédelmi szemlélet helyett üzleti szemlélet kvótaügyekben
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Egy hónapja minden héten előkerül a szén-dioxid-kvóták ügye különböző megközelítésből. Ennek az az oka, hogy ahogy az előző hetekben, úgy a múlt héten sem tudott az ellenzék konkrét választ kapni…
I/6921 Környezetvédelmi szemlélet helyett üzleti szemlélet kvótaügyekben
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nehéz helyzetben van a miniszter úr, hiszen hetek óta úgy kell válaszolnia, hogy egy konkrét számot nem mondhat ki. Nem mondhatja ki, hogy ebből a 13 265 egységből végül mennyit használt fe…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A környezetvédelem terén a nemzetközi szerződéseknek is köszönhetően ma már szerencsére számtalan olyan eszközünk van, amelyekkel pozitívan tudjuk befolyásolni mind a gazdasági, mind a környezet…