91 felszólalás
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, érdemes néhány dolgot a helyére tenni, és (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Most történt meg! Megtörtént!) azokat az összekapcsolódó dolgokat, amelyek nem illettek össze, illik szétválasztani. És amely programokat pedig a tisztelt…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy az ellenzék megváltoztatta a hozzáállását a millenniumi programokhoz, hisz az előző költségvetési időszakban azt a 15 milliárdot, amit erre a célra szántunk, mind SZDSZ-es, mind MSZP-s módosító indítványokkal az összeset el akarták vonni…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A 2000. évre benyújtott költségvetési törvényjavaslat számomra és a Fidesz-Magyar Polgári Párt számára a családok támogatását, az otthonteremtést, a munkahelyek számának jelentős növelését jelenti. A frakció helyes…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Csak néhány adatot szeretnék arra elmondani, hogy mi is történik az építőipari területtel. A KSH éppen a tegnapi napon hozta nyilvánosságra ezeket az adatokat, a mai napilapok is és a tegnapiak is idézik ezt. Az építési, sze…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen nem azt akarom mondani, hogy ami a médiatörvényben jó, az Deutsch Tamástól származik, és ami rossz, az pedig a másik oldalról, de az a felelősség, ami a közalapítvány elindításával összefügg, az akkori kormányk…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak egyetlenegy mondatot; nem akartam az előző vita során kihagyni, és most érdemes lenne mégiscsak ezt megtenni. Azt gondolom, teljesen természetes dolog volt a kilencvenes évek parlamentjében, amikor a Szent Koronáról volt szó, hogy melyik legy…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány dologra hadd hívjam föl a képviselő úr figyelmét. Egyáltalán egy aprósággal hadd kezdjem: a tanárok továbbképzésével. Azt gondolom, ez a kormány helyesen tette azt, hogy átgondolta a tanárok továbbképzésének a…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A következőre szeretném felhívni a figyelmet. Az első dolog: az önkormányzatok, illetve az iskola viszonylatában a tényekről és a számokról megint érdemes pár szót váltani. Ahogy említettem már, több mint 2…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdemes folytatni ezt a tisztázó megbeszélést, hiszen, bár lehet számokat különbözőképpen értékelni, azért van, ami önmagáért beszél. Az a tény, hogy például a felsőoktatási intézmények nyugodt fejlődésének biztosítása érdekében 15 százalékkal nő…
T/666 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.évi XXII. törvény módosításáról
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A legnépszerűbb és legismertebb egyházi ünnepekhez, a húsvéthoz, a karácsonyhoz hasonlóan mára a mindenszentek napja is világnézeti, vallási hovatart…
Napirend előtti felszólalások
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója kiemelten fontosnak tartja, hogy a nemzeti lakáspolitika főbb irányait mielőbb kialakítsa a kormány. Ehhez mérten szükségesnek tartottuk rövid, közép- és hosszú távú programok…
I/1255 Hogyan oldható meg a XI.kerület tehermentesítése?
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Államtitkár Úr! Dél-Buda, illetve Pest megyének a déli része egy olyan terület, amely, azt gondolom, megérdemli, hogy teljes egészében foglalkozzunk gondjaival, mint egy régió problémáival, ide értve a XI., a XXI…
I/1255 Hogyan oldható meg a XI.kerület tehermentesítése?
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Azt gondolom, a legfontosabb a fővárosban lakó polgárok számára, hogy öt-hat év távlatában, tehát lehet látni azt a rövid, illetve középtávot, amikor már ez a rendkívüli megterhelésű európai útforgalom elkerüli majd a…
Napirend előtti felszólalások
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Hölgyeim és Uraim! Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra, tartja a bölcs népi mondás, s ha valaki mégis ezt teszi, annak nyilván jó oka van arra, hogy vállalja ezt a kockázatot. A Szabad Demokraták Szövetsé…
Napirend előtti felszólalások
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az otthonteremtést segítő lakáspolitikáról kívánok szólni; ennek kiindulópontja az "Új évezred küszöbén" című kormányprogram. Mielőtt a tisztelt Ház szabadságra megy, érdemes már most is a nemzeti lakáspolitika kid…
H/1161 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 1999.évi költségvetésének időarányos felhasználásáról
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója támogatja ezt az országgyűlési javaslatot. Örülünk annak egyébként, hogy az ellenzéki támogatás is megvan, már csak azért is, mert azt gondolom, hogy nagyon fontos dolog, his…
I/986 Mik az elmúlt évek tapasztalatai az építési beruházások esetében ?
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hetekig tartott az a polémia, amely az új Nemzeti Színház ügyében zajlott le, aminek a tétje az volt, hogy kell-e az ügyben pályázatot kiírni vagy sem. Megszólaltak az építész szakma képviselői is, voltak, ak…
I/986 Mik az elmúlt évek tapasztalatai az építési beruházások esetében ?
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a válaszát, tisztelt államtitkár úr. Azt gondolom, az egész ügyben az a legfontosabb, hogy az Építész Kamara elnöke és a kormánybiztos között létrejött egy megállapodás. Megnyugtató, hogy ez a megegyezés megtörtént, és hogy véget ért az a jogértelmezési vita, ami e…
T/728 A szerzői jogról
SASVÁRI SZILÁRD, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kulturális bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot. Úgy találta, hogy a digitális technika és a…
I/645 Tisztességes körülményeket a szülő anyáknak
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőként, a sok családapa egyikeként is fontosnak tartom, és a nők méltósága is megköveteli, hogy tisztességes körülményeket teremtsünk a várandós anyáknak a szülészeteken. Mindannyian szükségesnek…
I/645 Tisztességes körülményeket a szülő anyáknak
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a válaszát, államtitkár asszony. Azt gondolom, jó, ha a kezdet kezdetén érezhetik a gyermeket vállalók azt, hogy a magyar társadalom megbecsüli őket, és ehhez minden területen biztosítja a szükséges feltételt és pénzügyi forrást. Azt gondolom, megérdemlik az odafig…
H/221 Államalapításunk és a kereszténységünk felvétele 1000. éves évfordulójának előkészítését segítő országgyűlési eseti bizottság létrehozásáról
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztem és kötelességem a kulturális és sajtóbizottság elnökeként tájékoztatni a tisztelt Házat, illetve a közvéleményt arról, hogy a kulturális bizottság ez év nyarán létrehozta azt az albizottságot, amel…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A támogatások megvonása kapcsán azért egy dologról ne feledkezzünk már el, és beszélgessünk arról is, hogy ez a közalapítvány közpénzből támogatást kapott. Hogy gazdálkodott ezzel? A Politikatörténeti Intézet 18 mi…
K/305 Milyen lépéseket tesz a kormány annak érdekében, hogy a kormányprogramban is vállalt célt, a hittanóráknak a más fakultatív tantárgyakhoz hasonló finanszírozását megoldja?
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A kormány a programja szerint is kiemelt feladatának tekinti az oktatás és a nevelés tartalmi megújítását. A közoktatás államilag elismert és támogatott feladata a nevelés, melynek fontos része az erkölcsi értékek, a kulturá…
I/184 Hogyan kívánja rendbe tenni a kormányzat az ingatlan nyilvántartást?
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az utóbbi években tetőzött az a káosz, ami az ingatlan-nyilvántartásban mutatkozott. A budapesti állapotok a legtarthatatlanabbak az országban; 500 ezres hátralékról írtam az interpellációmban, a mai napon már lehet tudni, hogy kör…
I/184 Hogyan kívánja rendbe tenni a kormányzat az ingatlan nyilvántartást?
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, hogy két fontos területe van most a földhivatali nyilvántartásnak: az egyik valóban az, hogy a hátralékokat le kell dolgozni, a másik követelmény pedig, hogy folyamatosan közhiteles legyen a tulajdoni lap nyilv…
T/162 A frekvenciagazdálkodásról szóló 1993.évi LXII.törvény módosításról
SASVÁRI SZILÁRD, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! A kulturális bizottság a mai napon az érintett törvényjavaslatot megtárgyalta, és általános vitára egyhangúlag alkalmasnak tartotta. Köszönöm szépen. (Taps.)
T/162 A frekvenciagazdálkodásról szóló 1993.évi LXII.törvény módosításról
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt ezt a törvényjavaslatot támogatja, mégpedig azért, mert egy olyan törvényjavaslattal találkozunk, amelyik az európai uniós jogharmonizáció irányába tesz lépéseket. Ez a törvényjavaslat a l…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! "Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért" címet viselő dokumentum álláspontom szerint helyesen fogalmazza meg a harmadik évezred kihívásaira adandó válaszokat, a végrehajtás hatékony eszkö…
T/19 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Hozzászólásomban a kulturális tárcát érintő módosító indítványokra kívánok reagálni. Először hadd idézzem önök elé, hogy álláspontunk szerint mi vár a magyar nemzet kultúrájára, és milyen kulturális politikát kell…