323 felszólalás
T/510 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először néhány általános megfontolást tegyek, amelyeket már részben érintettünk az általános vitában, de erősen kapcsolódnak a módosítóhoz. A gazdasági bizottságban is elmondtam, teljes mértékben méltányo…
T/510 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. A határidőkkel kapcsolatos vitához már nem nagyon kívánnék hozzászólni, azt gondolom, hogy itt az álláspontjaink egyértelműek, ezt majd most már minden képviselő tudja ki-ki mérlegelni a maga belátása szerint. Amihez viszont mindenképpen még szeretnék hozzászó…
Napirend előtti felszólalások
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Van némi bája ezeknek a családias reggeleknek, úgyhogy engedjék meg, hogy ezt a bájat oszlatandó néhány kevésbé kellemes hír idézésével kezdjem. Június elején a Sony támogatásainak lejártával bejelentette, termelését Gödöllőről a Távol-Keletre helyezi át, a gy…
J/425 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2009. H/532 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2009. éves jelentésének elfogadásáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Abban talán egyetértünk, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete története során talán soha nem játszott olyan fontos szerepet, mint az elmúlt évben. Ennek megfelelően képviselőcsoportunk kiemelt figyelemmel tanulmányozta a szerveze…
T/510 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót, alelnök úr. Azt gondolom, hogy elég sok mindent elmond az előttünk fekvő javaslatról, hogy fél 12-kor, az éj leple alatt tárgyaljuk; egy olyan törvénytervezetet, amely súlyos százmilliárdokat érint, és elég példátlanul vonja ki a parlament látóköréből a…
T/389 A közbeszerzésekhez kapcsolódó kifizetési szabályok módosításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ki fogunk lógni a sorból, de engedjék meg, hogy ezt indokoljam. Számos alkalommal leszögeztük, hogy egyetértünk a bürokráciacsökkentéssel mint gazdaságélénkítő eszközzel; abban is egyetértünk a kormánnyal, hogy a kkv-k a helyi gazdas…
T/389 A közbeszerzésekhez kapcsolódó kifizetési szabályok módosításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Bencsik államtitkár úrnak röviden válaszolva: nem gondolom, hogy ezen a passzuson fogunk összeveszni. Én kívánom, hogy a kormány egyik államtitkáraként véghez tudja vinni azokat az elképzeléseket, amelyeket a sajtóban is hangoztat, és amelyekről most is beszél…
T/420 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Talán nem csak a szocialista képviselőtársaim emlékeznek arra, hogy volt egy szlogen a választások során nem is olyan régen, amely úgy hangzott, hogy több pénzt az embereknek. Talán megegyezhetünk benne, hogy ez volt a legdemagógabb szlogen a magyar politikába…
T/420 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt kormánypárti Képviselők! Tisztelt Harrach Úr! Azt gondolom, hogy önök a kétharmados többségükkel, amit a választóktól kaptak, megengedhetnék maguknak, hogy ne a könnyű, hanem a nehéz utat válasszák a népszerűséghez. Nem baj, ha egy kormány népszerű ak…
T/420 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm. Rövid leszek, itt a jobbikos képviselőtársaimra reagálnék. Egyetértünk, ne lehessen következmények nélkül a politikában úgy eljárni, ahogyan itt számos képviselő és számos párt eljárt az elmúlt két évtizedben. Itt egy pontosítást is tennék: valóban nem elsősorban az…
I/409 Miért támogassa a kormány a spekulációs adót?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Illetve, ahogy látom, nincs itt a miniszter; akkor tisztelt Államtitkár Úr! Múlt kedden napirend előtti felszólalásomban arra kértem az Országgyűlést és a kormányt, hogy támogassa a spekulációs adó ügyét. Akkor azt a válasz…
I/409 Miért támogassa a kormány a spekulációs adót?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a választ. Ez már egy lényegi előrelépés a múlt heti reakcióhoz képest, ugyanakkor még mindig kevés. Az általam benyújtott határozati javaslat nem arról szól, hogy a magyar kormány vagy a Magyar Országgyűlés egyoldalúan vezesse be ezt az adót, hanem arról, hogy vizsgá…
Napirend előtti felszólalások
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Üdvözlök mindenkit ezen a családias hangulatú reggelen. Remélem, hogy a tévé előtt ülő képviselő urak és képviselő rokonok majd eljuttatják a megfelelő helyre az üzenetemet, ugyanis bízom benne, hogy ez a mai felszólalásom az elmúlt napok éles szembenállása he…
T/336 Az egyszerűsített foglalkoztatásról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Engem a turisztikai és sportbizottság képviselője ihletett meg, hogy felszólaljak. Egy alapvető dilemmára szeretném felhívni a figyelmét a tisztelt Háznak. Azt gondolom - és képviselőtársaim az LMP-ben egyetértenek velem ebben -, hogy két út áll előttünk, és a…
T/336 Az egyszerűsített foglalkoztatásról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm. Spaller Endrének szerettem volna röviden válaszolni - nincs jelen, de azért megteszem. Azt gondolom, hogy ez egy hamis dilemma: nem arról van szó, hogy a munkaerőpiacon kívül kívánnánk tartani a munkavállalók egy jelentős részét, hanem arról beszélünk és azt kérdezzü…
T/336 Az egyszerűsített foglalkoztatásról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm. Szabó Rebeka képviselőtársam nyomán haladnék tovább egy kicsikét. Szeretném fideszes képviselőtársaimat egyszer s mindenkorra felkérni arra, hogy ezt a meglehetősen bornírt érvelést, hogy az LMP belvárosi párt, hagyják végre abba. Én sem, mi sem azzal érvelünk, hogy…
I/330 Hogyan lesz neokonzervatív adóreformból munkahelyteremtés és szolidaritás?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A múlt keddi vitában kifejtett érveinkkel szemmel láthatóan megleptük a kormányoldal képviselőit. Úgy fest, hogy sokuknak eddig nem volt világos, hogy az új kormány egy neokonzervatív esélymegvonó fordula…
I/330 Hogyan lesz neokonzervatív adóreformból munkahelyteremtés és szolidaritás?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném leszögezni, hogy a kkv-k támogatása szempontjából belengetett intézkedésekkel az LMP maximálisan egyetért. A kis adók egy részének eltörlése vagy a kistermelők piacra kerülésének könnyítése vagy általában az adórendszer egysz…
Napirend előtti felszólalások
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Az új kormány gazdaságpolitikai kommunikációja és a bizalom, illetve a felelősség témájában szeretnék felszólalni és néhány kérdést feltenni a tisztelt Háznak, elsősorban a kormány képviselőinek. Ismert az a sajnálatos tény, hogy a forint ár…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Egy apró helyesbítés: Scheiring Gábor. De elért ide a hang, úgyhogy így is jó lesz ez. Talán majd négy év múlva már egy kicsit jártasabbak lesznek a neveinkben.
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Csak három apró ellentmondásra szeretném felhívni a figyelmet. Ezek nagyon szép elképzelések, és beszédem elején én is leszögeztem, hogy az alapvető irányokkal egyetértünk, de ellentmondások vannak a programban. Először is: legalábbis a kommunikációban, de a p…
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem vagyok könnyű helyzetben, az ellenzéki képviselőtársaim már nagyon sok fontos dologra rávilágítottak. Ezzel együtt azt gondolom, hogy van mit továbbra is kiemelni és van mit pontosítani, illetv…
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden a gazdasági kormányzásról szeretnék néhány gondolatot elmondani. Ezt azért is tartom fontosnak, mert a gazdasági válság közepén talán mindannyian tudjuk, elemi érdeke az ország…