323 felszólalás
T/6187 Egyes közpénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás önkormányzati alrendszerét érintő módosításáról, és azok más törvénnyel való összhangjának biztosításáról
SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Nyikos képviselőtársam emlegette már a borsót meg a falat, nekem eszembe jutott erről, hogy Bogár Lászlónak a kilencvenes évek elején állítólag elhangzott egy mondata a parlamenti munka kapcsán. Állítólag azt mondta, hogy mintha a…
T/6152 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót. Szeretném képviselőtársamnak megköszönni, hogy helyt állt eddig a vitában helyettem is. Egy részlettel szeretném gazdagítani azt az eszmecserét, ami itt folyik. Bizonyára hallották azt a kevésbé örvendetes, ámde figyelembe veendő hírt, hogy Szlovákiában…
T/6152 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Én Babák Mihálytól szeretném megkérdezni, hogy hogyan van ez az egyszerűsítéssel? Kritizálta a félszuperbruttót, mondván, hogy bonyolult, meg átláthatatlan, meg nem tudom én. Ugye, amikor rájöttek, hogy az egykulcsos adó egyik problémája nemcsak az, hogy valós…
T/6152 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Én nem is egy hozzászólásra, hanem a kormánypárti képviselőtársaim szemében megjelenő ijedelemre szeretnék reagálni, amit akkor vettem észre, amikor ismertettük a többkulcsos adórendszerre vonatkozó javaslatunkat, ahol a felső kulcs valóban 40 százalék. Szeret…
I/6121 Azért hallgat a kormány az IMF tárgyalásokról, hogy ne szembesüljenek az emberek a kiszolgáltatottságuk fokozódásával?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Amikor november végén a kormány a pálfordulását követően visszahívta az IMF-et, és gyakorlatilag beismerte, hogy felelőtlen, kalandor politikájával eljátszotta a gazdasági rendszerváltás esélyét, még 2012 januárjára tették az érdemi tárg…
I/6121 Azért hallgat a kormány az IMF tárgyalásokról, hogy ne szembesüljenek az emberek a kiszolgáltatottságuk fokozódásával?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a tájékoztatást, államtitkár úr. Sajnos, nem áll módomban elfogadni a válaszát. Egyrészt örömmel hallom, hogy január óta folyamatosan zajlik a konzultáció, de ezzel együtt az is tény, hogy még mindig nem kaptak meghívást. Ez számomra azt bizonyítja, hogy a korm…
A/6176 Kicsoda Varga Jenő: miért bízta a fejlesztési minisztérium zárt ajtók mögött a nemzeti légitársaság felszámolását egy mutyigyanús magántársaságra?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! Az önök minisztériumában sokasodnak a gyanús ügyek az alatt a rövid idő alatt is, amióta a miniszter asszony átvette a tárca irányítását. Nem elég, hogy a Malév megmagyarázhatatlan körülmények között ment csődbe, úgy fest, hogy a felszámolás maga is eg…
A/6176 Kicsoda Varga Jenő: miért bízta a fejlesztési minisztérium zárt ajtók mögött a nemzeti légitársaság felszámolását egy mutyigyanús magántársaságra?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, nem kaptam választ a kérdéseimre. Mi indokolja azt, hogy nem a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. vezetője végzi a felszámolást? Mi indokolja azt, hogy egyik pillanatról a másikra a semmiből előbukkan Varga Jenő? Mi indokolja Varga Jenő be…
H/6045 A VOLÁNBUSZ Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság felállításáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót. Ígérem, rövid leszek. Először is szeretném leszögezni, hogy mi is támogatni fogjuk a vizsgálóbizottság felállítását, de utána én sem bírom megállni, tudom, hogy nem a tárgyhoz tartozik, de remélem, az államtitkár úrnak és az elszámoltatóbiztos úrnak maj…
I/5912 Mikor fog végre Orbán Viktor kormánya munkahelyeket teremteni a munkahelyek szisztematikus, részben szándékosságból, részben dilettantizmusból fakadó megszüntetése helyett?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tudja ön, hogy mi folyik az országban? A versenyszférában tömegesek a létszámleépítések, az ötszáz fő fölötti cégek 40 százaléka tervez elbocsátásokat. A fizetésképtelenné váló cégek száma nő, cégek bedőlnek, és aki talpon marad, sorra…
I/5912 Mikor fog végre Orbán Viktor kormánya munkahelyeket teremteni a munkahelyek szisztematikus, részben szándékosságból, részben dilettantizmusból fakadó megszüntetése helyett?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm. Nem áll módomban a választ elfogadni, de szeretném megköszönni a méltató szavait az interpellációmmal kapcsolatban, és egyben biztatnám, hogy valóban ne tekintsünk el a tényektől. Akkor lássunk néhány tényt! Önök egymillió új munkahelyet ígértek - időarányosan több m…
A/5851 Mikor vállalja a felelősséget végre, és mikor meneszti végre a nemzetgazdasági minisztert?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): A választ még nem állt módomban elfogadni, de a válaszadó személyét mindenképpen. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! A kormány valóban egy súlyos helyzetet kapott örökül, ez az örökség azonban nem pusztán az elmúlt 8 évről, hanem az elmúlt 20, most már lassan 22 évről szól.…
A/5851 Mikor vállalja a felelősséget végre, és mikor meneszti végre a nemzetgazdasági minisztert?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Nagy sajnálattal hallottam, hogy válaszát a felelősség elhárításával kezdte - ez oly jellemző a kormányzat munkásságára! Folyamatosan másra mutogatnak, elhárítják a felelősséget, nemzetközi összeesküvésekről beszélnek. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mielőtt itt elmerülnénk a részletekben, néhány alapvető állítást azért tennék az egész egyezménnyel kapcsolatban. Magának az egyezménynek az egyik, ha nem is a fő szerzője, de talán mondhatjuk, hogy a fő szerzője,…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Igen, igen, csak megerősíteni szeretném, és újra egy nagyon fontos konkrét példára felhívni a figyelmet, ugyanis valóban az a helyzet, hogy azok, akik szeretnék az emberek szabadságát, Magyarország szabadságát megvédeni, azoknak azokkal a globális folyamatokkal szemben kell ez…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Én Babák Mihályra reagálnék röviden. Képviselőtársam, a "merjünk kicsik lenni" szlogent nem öntől vártam volna. (Taps az LMP soraiban. - Babák Mihály: Én ilyen hülyeséget nem mondtam!) De, ezt mondta egypár perccel korábban. (Babák Mihály: Képviselő úr, ön haz…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Igen. Köszönöm szépen. Én még a volt miniszterelnök úrnak, Gyurcsány Ferencnek szerettem volna reagálni, de ő már elment. De azért néhány dolgot kifejtenék, és remélem, majd a jegyzőkönyvből tud tájékozódni. De még előtte Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársamnak szeretnék gyorsan r…
Napirend előtti felszólalások
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Amikor a történészek majd megírják a második Orbán-kormány krónikáját, feltételezve, hogy azok nem udvari krónikások lesznek, akkor ez a történet arról fog szólni, hogy hogyan lehet egy történelmi esélyt az ország megújítására pőre hatalomvágy…
T/5003 A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabál
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Azt gondolom, nagyon jól mutatja a helyzet súlyosságát az, hogy két javaslat időkeretben tárgyalását egyszerre vitatjuk meg. Egyszerre beszélgetünk arról, hogy egy kétharmados házszabály-módosítással felülírnak egy négyötödös szabályt, ezzel gyak…
A/5139 Mikor vállalja a felelősséget végre, és mikor meneszti végre a nemzetgazdasági minisztert?
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Minden elismerésem Navracsics Tibornak, de megvárnám a miniszterelnök urat a válaszadással. Köszönöm. (Taps az LMP soraiból.)
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem kívánom sokáig rabolni az önök drága idejét itt a parlamentben, úgysincs semmi értelme. (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok padsoraiban.) Röviden, hogy mi történt ezen a héten. Kedden benyújtottak egy jegybanktörvényt. Szerdán benyú…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gondolom, azért vannak ilyen nagy számban jelen, mert többi képviselőtársuk a rendkívüli frakcióülésen vitatja meg a rendkívüli helyzetet. Nem tudom, hogy mire fognak jutni ezen a rendkívüli frakcióülésen. Három d…
T/4493 A kiszámítható adórendszer megalapozásáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt bizonyára már belátták a Lehet Más a Politikával kapcsolatban, hogy mi mindent megtennénk annak érdekében, hogy a gazdaság szereplőit rábeszéljük arra, hogy vegyenek részt a közteherviselésben. Mindent megtennénk ennek…
T/5161 A nemzeti vagyonról
SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Még a nyakkendőm is zöld, tisztelt jobbikos képviselőtársaim. (Derültség.) Az új nemzeti vagyonról szóló törvény megalkotása szükségszerű volt már, ebben maximálisan egyetértek az előttem szólókkal, nagy szükség lett volna…
T/5161 A nemzeti vagyonról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Itt Balczó alelnök úr sokat beszélt a privatizációról, én ehhez szeretnék hozzászólni. Ami az elmúlt 20 évben a privatizáció volt, ma gyakorlatilag az a nem privatizált állami vagyonnal való súlyos visszaélés, a közbeszerzések kapcsán tapasztalha…
T/5161 A nemzeti vagyonról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Az átláthatósággal kapcsolatban már több kérdést feltettem, és engedjék meg, hogy még egy kérdést feltegyek. Nem tudom, hogy a részletes vita mikorra fog esni, és ha részletes a kérdésem, akkor tudják be ennek. A nemzeti vagyonról szóló törvénybő…
T/5069 Az államháztartásról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Igyekeztem megtudni a választ arra a két kérdésemre, de nem sikerült, ezért szeretném feltenni a végén, úgyhogy ezért kell most ezúton is önökhöz fordulni. Az egyik egy látszólag technikai jellegű és látszólag kevésbé fontos kérdés, ugyanakkor, a…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megmondom őszintén, engem kicsikét meglep az a kedélyes nyugalom, amely jellemzi a Házat ennek a törvénynek a vitája során. Ugyanis azt gondolom, nemcsak ez a törvény egy szimbolikus törvény, hanem ez az egész nap…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először is Volner képviselőtársamnak egy gyors reakció. Tartalmilag alapvetően egyetértek önnel, csak összekeverte az elején a prociklikus meg az anticiklikus gazdaságpolitikát, de ez kevésbé fontos, mint Nagy Csabának az az adandó reakcióm, h…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Visszatérnék az államadósság kérdésére, és szintén Nagy Csabához tenném fel azt a kérdésemet, vagy inkább fogalmaznék meg egy kérést, hogy amennyiben valóban fontos cél önöknek az államadósság csökkentése, akkor kérem, legalább két perc erejéi…