394 felszólalás
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Kovács Képviselő Úr! Hogy szaporítsuk a megoldás irányába vivő javaslatokat, szeretném javasolni önöknek, hiszen önöknek van módja erre, hogy a költségvetési törvény 151. § (4) bekezdésében a kormánynak biztosított jogkörben l…
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hallgattam, hallgattam Jauernik képviselőtársam mondandóját, és azon gondolkodtam, innentől kezdve az önkormányzatoknál elérkezett a Kánaán ideje. De, tisztelt képviselő úr, ugye, ha a valóságot tekintjük, akkor ön is tudja pontosan, h…
A/14623 Ki oldja meg a SAPARD támogatással megvalósuló kistelepülések szennyvízberuházásának az ÁFA-problémáját?
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2004-es esztendőben 61, alapvetően alacsony lélekszámú magyar önkormányzat nyert el SAPARD-támogatást a szennyvízberuházása megvalósításához. A pásztói kistérségben Kozárd, Garáb és Kutasó települések, d…
A/14623 Ki oldja meg a SAPARD támogatással megvalósuló kistelepülések szennyvízberuházásának az ÁFA-problémáját?
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Amennyiben a 2003. október 8-i azonnali kérdésem és egy sor képviselőtársam interpellációja meghallgatásra került volna, akkor most nem lenne ez a probléma az önkormányzatok előtt az általános forgalmi adó visszaigénylésével…
J/10870 Az Országos Fogyatékosügyi Program 2001-2003. évi végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/11281 Az Országos Fogyatékosügyi Program 2001-2003. évi végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányza
SISÁK IMRE JÁNOS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Csak egy mondattal szeretnék utalni Béki Gabriella képviselőtársam utolsó részben felvetett kijelentéseire. Annál is fontosabb és időszerűbb lenne az újabb négy évr…
I/14297 Milyen segítséget tud nyújtani a Belügyminisztérium azon önkormányzatok számára további állami források elnyerésére, amelyek csak 40 %-os céltámogatást nyertek el szennyvízberuházásuk megvalósításához?
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Pásztó város önkormányzata több önkormányzattal együtt az 1118/2004-es kormányhatározatból értesült arról, hogy a szennyvízcsatorna-hálózat megvalósításához 40 százalékos céltámogatásban rész…
I/14297 Milyen segítséget tud nyújtani a Belügyminisztérium azon önkormányzatok számára további állami források elnyerésére, amelyek csak 40 %-os céltámogatást nyertek el szennyvízberuházásuk megvalósításához?
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Az a helyzet, hogy ez a válasz sem engem, sem azt a huszonhat önkormányzatot nem nyugtatta meg, amelyek az 1118-as kormányhatározatban nem nyertek el céltámogatást. Erre a problémára egyébként a Belügyminisztérium figyelmét 2004. október 9-én már fe…
A/14390 Fagyos télben forró helyzet az önkéntes tűzoltóknál, avagy ki menti meg a köztestületeket?
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés 2004. december 20-án fogadta el a 2004. évi CXXXV. törvényt az ország költségvetéséről. A köztestületi tűzoltóságok 1 milliárd forint támogatásban részesülnek a 2005-ös költségvetésben meghatározottak sze…
A/14390 Fagyos télben forró helyzet az önkéntes tűzoltóknál, avagy ki menti meg a köztestületeket?
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nekem képviselőtársaim jelezték, hogy egy-egy köztestületi tűzoltóság már azon gondolkodik, hogy ezt a minőségét megszünteti, többek között Herényi Károly képviselő úr, aki Balatonboglár képviselője, Varga Mihály képviselő ú…
Napirend előtti felszólalások
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja több alkalommal hangoztatta, hogy vannak nemzeti alapkérdések, amelyekben a parlamenti pártok minden képviselőjének egyezségre kell jutnia. Úgy g…
I/13278 Mikor kerül sor a 21. számú főközlekedési út 4. jelű Pásztó közigazgatási területét érintő előzési szakaszának a megépítésére, a Pásztóra bevezető út csomóponti fejlesztésére, illetve kapcsolódik-e hozzá Pásztó várost északi irányban elkerülő út m
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A polgári kormány időszakában döntés született arról, hogy a 21-es főközlekedési út Nógrád és Heves megyét érintő szakaszán hat darab előzősáv megépítésére kerül sor. Pásztó város önkormányzata ehhez kapcs…
I/13278 Mikor kerül sor a 21. számú főközlekedési út 4. jelű Pásztó közigazgatási területét érintő előzési szakaszának a megépítésére, a Pásztóra bevezető út csomóponti fejlesztésére, illetve kapcsolódik-e hozzá Pásztó várost északi irányban elkerülő út m
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Korábbi válaszomban már jeleztem az államtitkár úrnak, hogy ugyan nagy öröm számomra, hogy a Salgótarjánt elkerülő útszakasz építése várhatóan hamarosan megkezdődik, és a 21-esen Salgótarjánnál lévő előzési sáv megépül 2004-ben, viszont szeretn…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! A 2005. évi állami költségvetés részletes vitájának az ismételt megnyitásán vagyunk itt, a magyar parlamentben, és megvallom őszintén, nagyon kevés olyan módosító indítványról hallottam, ame…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Tibor képviselő úr azt mondta, hogy évről évre meg lehet nézni a hozzászólásaimat, amelyek az önkormányzati költségvetéseket érintik. Polgármesterként azt gondolom, hogy talán erről kell hogy beszéljek. Tisztel…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két módosító indítvánnyal, illetve egy, az önkormányzatok részére rendelkezésre álló központosított előirányzattal szeretnék foglalkozni. Az önkormányzatok részére az állami költségvetés tervezetében 7,4 milliárd forint ál…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt mondta Kovács Tibor képviselő úr, hogy megháromszorozódtak a források a regionális fejlesztési tanácsoknál. Azt gondolom, hogy a televíziónézőket a valóság minden egyes részletéről tájékoztatni…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! A részletes vita ezen szakaszában a T/12642. számú törvényjavaslathoz - amely az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szól - benyújtott 32., 33., 35. és 36. számú módosító javaslatokró…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt a normál hozzászólásomra rátérnék, azért kértem kétperces hozzászólásra lehetőséget, mert Béki Gabriella képviselő asszony és Lezsák Sándor képviselő úr vitája, úgy gondolom, borzasztó egyszerűen feloldható. Nem kellene mást tenni, és nem te…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Tehát ha csak azt nézzük, hogy ez a család a közelmúltban vásárolt egy lakást, akkor 45 és 60 ezer forint között szór az egy főre jutó havi törlesztő részlet. Különösebb képzelőerő nem kell ahhoz, hogy gondolkodjunk azon, milyen nagyságrendű összegek szükségesek a közüzemi dí…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Két módosító indítványra szeretném felhívni a figyelmet, amelyet a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának a nevében nyújtottunk, nyújtottam be, ezek pedig a 41. és a 43. számú módosító ind…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
SISÁK IMRE JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! A költségvetési bizottság a tegnapi napon tárgyalta az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
SISÁK IMRE JÁNOS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! A mai napon egy fontos törvény tárgyalását kezdte meg a Magyar Országgyűlés, amellyel kapcsolatban bírálatok, illetve pozitív hangok is elhangoztak a mai napon. A tegnapi este f…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretném, ha a televíziónézőkben az rögzülne Kárpáti Zsuzsa képviselő asszony felszólalását követően, hogy az ellenzéki képviselők csípőből tüzelnek, és egyértelműen elutasítják ezt a törvényjavaslatot. Tisztelt Képvi…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tovább folytatnám az előbb elkezdett gondolatsort. Azt mondta Kárpáti Zsuzsa képviselő asszony, miért baj az, ha az emberek többet kapnak, és ha az önkormányzatok az ehhez szükséges forrásokat is megkapják. Ez nem baj, kép…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kárpáti Zsuzsa képviselő asszony tett említést a szociális információs szolgálatról. Nem központ ez, ugye, hanem információs szolgálat, és azt mondta, hogy azért kell ezt létrehozni az egyes önkormányzatoknak kötelezően, hogy a szociál…
T/12497 A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkavállalók, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretnék a hozzászólásom elején visszatérni egy korábbi vitához. Balsay képviselő úr említette, hogy 60-70 ezer közalkalmazott és köztisztviselő elbocsátására kerülhet sor a 2005. évben.…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szabó Zoltán képviselő úr kiváló dolgokról beszélt az önkormányzati bérek vonatkozásában, és a 120 milliárd forintos hiányt megpróbálja nekünk megmagyarázni. Tisztelt képviselőtársam, nem ártana, ha alkalmanként olvasgatná az Állami Számvev…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy a részletes vita szabályait is betartsuk, ezért most mondok néhány módosító indítványt, amelyhez kapcsolódóan szeretnék hozzászólni. Így az 517. módosító indítványom, a 495., a 855. módosító indítvány, a…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Gulyás képviselőtársam említette a közalkalmazotti, illetve köztisztviselői bérfejlesztést, és azt mondta, hogy ha plusz 6 százalékos bérfejlesztés lesz a közalkalmazotti illetménytáblába beépítve, akkor legalább 4,5 száza…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai hozzászólásomban az önkormányzatok helyzetével kívántam foglalkozni, de megragadott engem egy mondat, amelyet Horn Gábor SZDSZ-es képviselőtársam mondott el a délelőtt folyamán. Azt mondta pontosan…