426 felszólalás
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A honvédelmi kérdések után kicsit békésebb kérdésekről szeretnék szólni, két területről, egyrészt a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségekről, másrészt az egyházakról. Bár mind a két terüle…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A rendszerváltozás óta a magyar társadalmat újszerű, több esetben destruktív szellemiségű, az alapvető emberi jogokat súlyosan veszélyeztető, negatív szellemi befolyásolás árasztotta el,…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben a Soros Alapítvány kuratóriuma új elnökének nyilatkozataiból a sajtón keresztül értesülhettünk arról a meghökkentő hírről, hogy a Soros Alapítvány új stratégiával folytatja áldásos ma…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyházak a magyar történelemben értékes kultúrateremtő, -megőrző és -átadó munkát végeztek. A hitéleti tevékenység mellett az oktatás, a nevelés, az egészségügy, a szociális és kulturális…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Bauer képviselőtársam mondandójára szeretnék röviden reflektálni. Ő több definíciót fogalmazott meg, hogy ki felett és hogyan állt meg az idő, és hogy az időhöz kinek milyen kapcsolata van. Én azt gondolom, hogy pont az SZDSZ felett állt meg az idő…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, hogy a szabad demokrata képviselőtársaink kimentek, kivonultak. Szeretnék reflektálni Bauer képviselőtársamnak néhány megjegyzésére, amelyre eddig nem volt módom. Ő a magyar liberalizmusra tett utalást. Én azt gondolom, hogy a mai kormány…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Röviden szeretnék reflektálni Bauer képviselőtársam szavaira. Azt gondolom, nyilvánvalóan messze vezető vita lenne itt akár a konzervativizmus, akár a liberalizmus elveit, alapértékeit megvitatni. Azt gondolom, az államtitkár úr által imént tett fe…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Bauer képviselő úr, én értem, jelentem, hogy értem, nem is ezzel van problémám, hanem az idősíkok összecsúsztatásával - és most már nem fogok többet felszólalni, majd esetleg a folyosón vagy máshol, más alkalommal folytatjuk. Nyilvánvalóan nem arról…
T/3848 A helyi önkormányzatok 2001. évi új címzett támogatásáról, egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törv
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja mindig örömmel támogatja azokat az előterjesztéseket, amelyek az önkormányzatokat támogatják, illetve segítik. Így van ez az előttünk fek…
T/3848 A helyi önkormányzatok 2001. évi új címzett támogatásáról, egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törv
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én magam is Lentner Csaba képviselőtársam felszólalására szeretnék reflektálni. Természetesen mindannyian úgy ítéljük meg, hogy sokkal több pénzre és forrásra lenne szükség az önkormányzatok számára. Nyilvánvalóan sokkal nagyobb igénye lenne a…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum nagy örömmel vette azt tudomásul, hogy a kormány előterjesztette ezt a törvényjavaslatot, és az különösen fontos volt számunkra, hogy hosszú érlelés, előkészítés és szakmai, polit…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Csak nagyon röviden hadd reagáljak Bauer képviselőtársam hozzászólására. Én azt gondolom, hogy szó sincs vallásháborúról, szó sincs hidegháborúról. Azt gondolom, hogy Bethlen Gábor és Eötvös József szellemiségével próbáljuk ezt a vitát lefolyt…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napokban és hetekben a médiákon keresztül újra a közvélemény érdeklődésének középpontjába kerültek az úgynevezett bizniszegyházak, különösen a szcientológiai egyház rendkívül káros, destruktív és immár tűrhetetlen tevékenys…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szoktuk mondani azt, hogy nincsen jó költségvetés, csak elfogadott költségvetés. Ám azt gondolom, egy költségvetési törvényjavaslat vagy egy költségvetési tervezet mégis magában…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gázközművagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények kérdésének, ügyének immár története, történelme van; sokszor, hosszú éveken keresztül vitattuk, vitatta az…
T/2932 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság alkotmánya és törvényei biztosítják az egyházak szabadságát. A polgári konzervatív kormány azonban nemcsak üres jogszabályokban kívánja deklarálni az egyházak és a vallás, a hi…
T/2932 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Bauer képviselőtársam megjegyzéseire, illetve mondandójára reflektálnék néhány gondolat erejéig. Valóban egyfajta ambivalencia érvényesült annak idején is az MDF hozzáállásában, és most is. Ez nem azt jelenti, hogy az MDF rossznak ítélte és ítéli m…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Az imént azon képviselőket hűvös racionalitásra hívta fel egy képviselőtársunk, akik a magzati élet védelme mellett próbáltak dadogó szavakat keresve is hitet tenni. Én azt mondom és azt gondolom, hogy egy ilyen kérdésben, csatlakozva egy előttem s…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azzal a reménnyel és meggyőződéssel állok itt és osztom meg gondolataimat önökkel, hogy e törvényjavaslat nem pusztán annyit jelent, hogy egy alkotmánybírósági kötele…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja több, általunk fontosnak tartott fejezethez nyújtott be módosító indítványt, így az önkormányzati fejezethez, a tudomány és oktatás terüle…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A 2000. évi központi költségvetési törvényjavaslat két, a Magyar Demokrata Fórum számára nagyon fontos alfejezetéhez, az önkormányzati alrendszerhez, illetve az egyházak támogatásához szeretnék részle…
T/1502 A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormányprogram elhatározott célja és nagyon fontos alapelve egyrészt, hogy a társadalmi szervezeteket, a civil szervezeteket segítse és támogassa…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Engedjék meg, hogy néhány gondolattal magam is hozzájáruljak az 1996. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitájához, illetve hogy néhány hangsúlyt helyezzek frakciónk vezérszónok…
H/1094 A társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának 1999.évi elosztásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy alapvető konszenzus van abban, hogy a társadalmi szervezetek a demokrácia alapkövei - ezt hallottuk többször, az imént is. Én annyit szeretnék hozzátenni, hogy jó lenne, ha abban is alapve…
T/548 A temetőkről és a temetkezésekről.
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Élet és halál mezsgyéjén járva érzékenyebbek vagyunk, nemcsak olyan szempontból, hogy kegyeleti megfontolásokból ilyenkor talán érzékenyebb az ember, hanem…
T/499 A területszervezési eljárásról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendelkezésemre álló néhány percben három hangsúlyt szeretnék önök elé tárni, ami a területszervezéssel kapcsolatos törvényjavaslatban megfogalmazódik. A területszervezéssel szemben támasztott álta…
T/331 A családok támogatásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor a családról szólunk, a legfontosabbról, a legalapvetőbb kötődéseinkről és a jövőről beszélünk, egy nemzetnek és egy társadalomnak, tágabb értelemben az emberi vilá…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoklatában Balsai István frakcióvezető úr átfogóan kifejtette frakciónk álláspontját a Ház elé benyújtott 1999. évi költségvetési törvényjava…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy mindannyian egyetértünk abban, hogy országunk, társadalmunk, nemzetünk életében kiemelkedő jelentőséggel bír történelmi egyházaink jelenléte, illetve működése. Azt gondolom, azzal is egyetértün…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bauer Képviselőtársam! Nagyon röviden szeretnék reagálni a felvetett gondolatokra. Egyrészt lehetséges, hogy az volt az ideológia vagy az elképzelés, hogy legyen beolvasztva a hitoktatás kerete a járadékkeretbe. Azt gondolom, telj…