299 felszólalás
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Látják, tisztelt képviselőtársak, ez is egy olyan terület, ahol nagyon sok a tennivaló, és nagyon sok tennivaló maradt vissza az elmúlt húsz évből. Mielőtt elkezdenének egymásra mutogatni, hogy ki a felelős azért, hogy nem tettünk meg fontos lépéseket,…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Nagyon várom Ángyán államtitkár úr fenntarthatósági mondandóját, és azért engedje meg előre is, hogy önnek mint professzornak, maximálisan elhiszem ezeket, és mindig örömmel hallgatom, és én is félig-meddig ezen szocializálódtam, ezeket tanultam. De min…
K/1555 Tesz-e valamit a kormány annak érdekében , hogy a légszennyezettség érdemben csökkenjen?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt napokban az ország több pontján is jelentősen meghaladta a légszennyezettség az egészségügyi határértéket, ennek ellenére semmilyen érdemi, levegőminőséget befolyásoló intézkedés nem történt.…
T/1382 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársak! Tényleg csak röviden szeretnék ráerősíteni ezen a késői órán arra, amit Schiffer András mondott az 53. ajánlási ponttal, a különleges egyeztetési formákkal kapcsolatban. Jelentem, én jártam már állampolgári tanácson, sőt civil…
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Jó reggelt kívánok! Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mint ismeretes, Esztergomban kétharmaddal győzött Tétényi Éva polgármester asszony, divatos megfogalmazással azt is mondhatnám, hogy kétharmados felhatalmazása van arra, hogy vezesse a várost. Biztosa…
A/1500 Adjunk-e kiemelt támogatás a járműiparnak?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy 2006-ban született megállapodás alapján a magyar kormány mintegy 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott egy tatabányai gumigyárnak. Az üzemben a nagyüzemi gyártás igazán máig sem indult meg, hiszen a cég által hasz…
A/1500 Adjunk-e kiemelt támogatás a járműiparnak?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár úr. Azt gondolom, hogy az előző gazdasági válság szépen megmutatta, hogy nincsenek biztonságban a járműiparban létrehozott munkahelyek. Nagyon konjunktúraérzékeny a járműipar, és válság idején az átlagosnál jóval nagyobb visszaesést prod…
T/1381 A jogalkotásról T/1382 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy kinek milyen erkölcsi alapja van megszólalni egy ilyen vitában, azt nehezen tudom megítélni fiatal politikus lévén, de öreg civilként azt gondolom, hogy a saját erkölcsi alapomról elég sokat tudnék beszélni ebben a…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót; tényleg kevés időm maradt. Matolcsy miniszter úr egy nagy ívű paradigmaváltással kezdte mai expozéját, hogy a jövedelem adóztatásáról át kell térni a forgalmi típusú adóztatásra. Ez rendben van, de a…
K/1421 A dohánylobby a Kormány álláspontját mondja?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A KSH adatai szerint Magyarországon évente 28 ezer ember hal meg a dohányzás miatt. A legutóbbi három évtizedben 800 ezer magyar ember halt meg a dohányzás okozta mindenféle ártalmak miatt. Mindezeken túl a betegségek kezelése i…
A/1332 A doktor úr honnan tudja, hogy kell szülni?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Bár egy nő az alkotmány értelmében megválaszthatja, hogy hol és hogyan kívánja világra hozni a gyermekét, a magyar állam nem teremt megfelelő körülményeket az intézeten kívüli, szaksegítséggel zajló szü…
A/1332 A doktor úr honnan tudja, hogy kell szülni?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Mi, férfiak jól el tudunk beszélgetni erről, de azért ez egy nagyon női dolog. Én ugyan ott voltam a gyermekeim születésekor, de nem gondolom, hogy van bármi fogalmam, hogy mit élhet át egy nő a terhesség és a szülés alatt, és ezt az élményt ne…
T/1297 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr, elnézést a kis intermezzóért. Természetesen a mi frakciónk is támogatni fogja ezt a javaslatot, mind a két céllal egyetértünk. Talán csak annyit érdemes megjegyezni, hogy nagyon várunk valamiféle strukturális javaslatokat, hogy a következő években ne…
A/1258 Az egészségügy lesz a közigazgatási reform első áldozata?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Elfogadom, tisztelettel, sőt külön örülök, hogy Szócska államtitkár úr is itt van.
A/1258 Az egészségügy lesz a közigazgatási reform első áldozata?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a választ. Én továbbra is attól félek, hogy szakmai vezetés helyett valamiféle fiskális és technokrata vezetés lesz az egészségügyben. Nagyon jó lenne ezt elkerülni. Az ön minisztere fogalmazott úgy nemrégiben, hogy nem az embereknek kell menni a közigazgatásho…
K/1237 Mikor lesz végre megelőzésen alapuló hulladékpolitika?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Eltelt öt hónap a kormányra kerülés óta, de még nem látjuk, hogy mit akar tenni a környezetvédelmi ágazat a hulladékprobléma megoldására. Annyit hallunk csak, hogy anélkül készülnek százmilliárd forintot kivonni…
T/1126 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a közös államhatárt keresztező szénhidrogén szállító vezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar-elhárításával kapcsolatos együttműködé
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A magyar-horvát szénhidrogén-szállító vezeték építésére irányuló egyezmény célja hazánk egyoldalú gázfüggőségének csökkentése, amit természetesen támogatni fogunk. Engedjék meg, hogy a történet egy másik aspektusát megvilágítsa…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. A hangulatról jut eszembe: eredendően kémiatanár volnék, és azt tanultam, hogy a hangulat alkoholban oldódik. Az előttünk fekvő törvénycsomag nem is saláta, hanem egy koktél, ami egy kis házi pálesszel van megbolondítva, és az én tisztem csupán az, r…
T/577 Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Teljesen egyetértek az előttem szóló Szűcs Erika képviselő asszonnyal. Azzal toldanám meg, hogy itt az általános vitában, sőt a tegnapi interpellációban is részletesen kifejtettük, hogy esszenciálisan nem értünk egyet azzal, hogy az Egészségbi…
T/577 Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. A 21. §-ban azért nyújtottunk be módosítót, mert egyrészt észlelni véltünk valamiféle kodifikációs pongyolaságot. Ezzel kapcsolatban viszonylag elmondhatjuk, hogy eloszlatták a kételyeinket az egészségügyi bizottságban, de önmagában megmaradna talán…
I/500 Kihez lehet majd fordulni, ha megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Péntek délután óta biztossá vált, hogy meg akarják szüntetni az Egészségbiztosítási Felügyeletet még az idén. A felügyelet a betegjogok érvényesülése szempontjából igen fontos feladatot lát el, megítélésünk szerint nélkülözhetetlen eg…
I/500 Kihez lehet majd fordulni, ha megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztában vagyunk vele, hogy a betegek számára 8-9 út is rendelkezésre áll, amikor egyes panaszukat szeretnék elbíráltatni. Ezek közül a leghatékonyabb, a leggyorsabb és valóban a hatósági eszközökkel élő út az Egészségbiztosítási Felügyelet volt…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm, elnök úr. Én még azt hallottam, hogy nem az a legokosabb, aki a legtöbbet tud beszélni. Két kérésem volna. Az egyik a zöld pólós nemzettestvérekhez, hogy fogják egy kicsit vissza magukat, mert nagyon sok munka van még hátra, és itt többen várunk, hogy szakpolitikai v…
T/577 Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP), az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A bizottsági ülésen - mintegy 15 órával ezelőtt - elmondtuk, hogy szívesen támogatnánk a törvénytervezetnek számos részét, pontját, de nem tehetjük, mert van egy olyan elem…
T/577 Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A patikaalapítási moratóriummal alapvetően egyetértünk. Nagyon pontos és jó helyzetelemzést adott ezzel kapcsolatban. Ezzel is egyetértünk, de mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy ezt csak első lépésként lehet elf…
T/318 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak egy tréfa az elejére. Amikor megkérdezték, hogy az Interparlamentáris Unió melyik tagozatában szeretnék részt venni, akkor beírtam, hogy a magyar-piréz viszonylatban nagyon szeretnék részt venni. És ha lesz ilyen, elvárom, hogy a pirézeket pozit…
A/374 Tudja-e Miniszter Úr hol virít a boldogasszony papucsa?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Természetesen nem önnek kell tudni, hogy hol terem ez a bizonyos virág, az egyik legszebb magyar virág, de van ebben az országban 266 olyan ember, aki egészen biztosan tudja. Pontosan tisztában vannak vele, hogy h…
A/374 Tudja-e Miniszter Úr hol virít a boldogasszony papucsa?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, miniszter úr. A Boldogasszony papucsa tekintetében a válasz kielégítő, úgy egyébként talán nem. Nem gondolom, hogy választ kaptunk volna érdemben a kérdésekre. Ezt a testületet nem megszüntetni kellene, hanem megerősíteni, hiszen napi fizikai támadásoknak is k…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt leendő Miniszterelnök Úr! Egy iránytű rendkívül fontos szerszám a tengeren, de azért engedtessék meg az, hogy egy rozzant bárka, amiben mindannyian sodródunk a háborgó tengeren, egyéb műszereket is kell hogy magával vi…