199 felszólalás
T/1610 A gazdasági kamarákról.
TÓTH IMRE (FKGP): Köszönöm szépen. Nem fogom kihasználni a két percet. Többen szóltak, többek között T. Asztalos Ildikó is felhívta a figyelmünket közös felelősségként a kis- és középvállalkozások súlyára, hiszen ez a mi kormányprogramunkban is kiemelten szerepel. Ugyanakkor szoros összefüggésben va…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy kormányzati oldalról helytelen lenne az a kiindulás, ha a kamarák jelenlegi törzsfejlődésében a hibákat sorolnánk föl kizárólag. El kell ismernünk, hogy nagyon sok kiváló eredményt is fölmutattak, ellenzéki képviselőtársaink ennek hosszú sorát is el…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
TÓTH IMRE (FKGP): Köszönöm szépen. Tulajdonképpen eddig megállapodtunk abban, hogy erős különbségek is tetten érhetők a kamarák működésében, egyrészt egymáshoz viszonyítva, másrészt ugyanazon a kamarán belül, akár területileg. Ez egy közös platform. Azt állítom most már a kamarákra általánosítva, ho…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
TÓTH IMRE (FKGP): Köszönöm szépen. Göndör képviselőtársam említi a magas és az alacsony labdákat. Most már feltételeznünk kellene egymásról, hogy nem feltétlenül akarunk mindig alacsony vagy éppen magas labdát adni! Egyszerűen arról beszélünk, ami van, és talán ez lenne a legfontosabb kötőelem közöt…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
TÓTH IMRE (FKGP): Köszönöm szépen. Most nem fogom kihasználni az időt, rövidebb leszek. Egyetértünk abban, hogy valójában nem ezen anomáliák miatt kell törvényt módosítani. Viszont ezeknek a vitáknak bizonyos nemkívánatos folyamatok irányába preventív üzenete is van, hiszen gondoljunk bele, a privat…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én forráskutatási keringőnek nevezem közös feladatunkat, amit a költségvetés mentén lejtünk együttesen, és olykor egymás lábára is tiprunk. Az előttem szóló Gidai Erzsébettel végtelenül egyetértek abban, hogy tulajdonképpen oknak nevezz…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
TÓTH IMRE, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló képviselőtársammal szemmel bátran állítom, hogy a gazdasági kamarákról szóló jogszabály változtatását a gazdaság szereplőinek igenis többsége jó ideje várja. A gazdaság egy adott szeletének lek…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Hozzászólásomban a költségvetésből elsősorban a területfejlesztési és vidékfejlesztési kérdéshez, az önkormányzatok tárgyköréhez akarok hozzászólni, és mindezt teljesen a költségvetés tükrében. Elöljáróban egy átfogó felvetéssel élnék: a költség…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
TÓTH IMRE (FKGP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előttem szólók tulajdonképpen bármilyen konkrét megjelenési formáról beszéltek az önkormányzatokra vonatkozóan, arra utaltak, hogy a feladat- és a feltételrendszer jelentős ideje aszinkronban van. Igen, ez egy folyamat, az önkormányzatiság lassan 10. e…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
TÓTH IMRE (FKGP): Mindig érzek valami farizeus alapot azokban a megközelítésekben, amikor arról van szó, hogy tudjuk, hogy van tíz elosztható egységünk, és az erősebbek, akik eddig többet kaptak, változatlanul kapják meg ezt az egységet, a gyöngébbeket nagyon akarjuk fejleszteni, csak az istenért ne…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzék részéről refrénszerűen felmerül az a kérdés, hogy az FVM megyei hivatalvezetőinek vajon miért is kell részt venni, vagy miért ésszerű részt venni a megyei területfejlesztési tanácsokban. A miért azértjára vonatkozóan szeretném megemlíteni azt…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
TÓTH IMRE (FKGP): Köszönöm szépen a szót. Egyetértek Baráth Etele képviselőtársammal a források méreteit, trendjét tekintve. A jövőt illetően legfeljebb vélelmünk lehet, találgathatunk. Én az elmúlt időszakra vonatkoztattam azt, hogy mekkora volt a forrás, és ezek hogyan aránylottak egymáshoz. A tek…
V/895 Utunk a szociális Európába
TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott, hogy szocialista, jobboldali vagy baloldali értékek vannak vagy nincsenek az adott téma kapcsán. Azt gondolom, hogy az értékek nem attól vannak, hogy jobb oldalon vagy bal oldalon, hanem alapvetően vannak vagy nincsenek, konkréta…
V/895 Utunk a szociális Európába
TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Képviselőtársaim! Bauer és Kiss Péter képviselőtársaim indítottak reakcióra. Az egyikőjük mondja, hogy vajon a Fidesz-oldal, és összességében a kormányzati oldal helyes képből indul-e ki a saját meghatározásainál, miközben volt munkaügyi miniszterünk pedig azért aggódik, h…
V/895 Utunk a szociális Európába
TÓTH IMRE (FKGP): Végre a vita végén valamilyen valóságos vita is kezd kibontakozni. Egyet kell értsek azzal, hogy 1990-94 között indult bizonyos pártok közreműködésével jó néhány élelmiszer-ipari, és az imént tételesen említett cukoripari vonulat privatizációja. Ott pontatlan Bársony képviselőtársa…
T/669 Szabálysértésekről
TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A szabálysértésekről szóló T/669. számú törvényjavaslat mottója talán az is lehetne, hogy a kevesekkel szembeni szigor nem más, mint a sokakkal való egyetértés. A törvényjavaslat műfaját tekintve természetesen a ke…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosítását célzó T/757. számú törvényjavaslat a magyar társadalom régi elvárását célozza meg teljesíthetni, mondhatnánk, nem korai, hanem éppen késői szülötte a törvényhozásnak. Hangsúlyozom,…
T/669 Szabálysértésekről
TÓTH IMRE, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság az Országgyűlés elnöke által első helyen kijelölt bizottságként az 1999. február 23-i ülésére tűzte napirendre és tárgyalta meg…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magam részéről a költségvetési törvénytervezet azon részéhez kívánok hozzászólni, amely az önkormányzatokkal foglalkozik. A költségvetés készítését az önkormányzatok életében is igen komoly várakozás előzi meg, hiszen il…