87 felszólalás
V/2806 Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért mondtam, hogy szívesen átadom, ha még valaki szólni akar, mert szeretném lezárni ezt a mai napi vitát azzal, hogy megköszönöm mindazoknak a türelmét, részvételét, akik itt voltak. Én úgy gondolom, hogy hasznos órákat töltöttünk el. Termész…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Négy pontot szeretnék hangsúlyossá tenni a megjelent módosító javaslatok közül; először is Ivády képviselőtársamnak a javaslatát, amelyik már Szili Katalin javaslatában is megjelent a zászló és a címer vonatkozásában. Feltétlen szükségesn…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két képviselőtársam felszólalására reagálnék, akik közül az egyikkel vitám van, a másik esetében meg rá szeretnék erősíteni arra, amit mondott. Pánczél képviselőtársam hangsúlyozta a nevelés fontosságát az oktatás mellett? előtt? vagy együtt? Es…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Egy komoly munka végéhez érkeztünk. Alkottunk, amikor alkotmányozásról, az alaptörvényről tárgyaltunk. Nagyon sok képviselőtársam fölszólalásában megjelent természetes módon az az öröm, az az érzelem, amely mindannyiunkban benne van, ho…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Képviselőtársak! Az életemben megkaptam és megéltem már sok különös kegyelmi pillanatot, időt, csodát, amit Isten nekem adott. Ezek közé tartoznak ezek a napok, amikor részese lehetek annak az alkotómunkának, amelynek célja az alaptörvény, az alkotmány me…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Nem akarom húzni az időt, de képviselőtársam talán nem figyelte meg pontosan, amit mondtam. Én nem az építő javaslataikat kifogásoltam, sőt azokat várjuk, az előbb Dúró Dóra képviselő asszony beszédében semmi kifogásolnivalót nem lehetett találni, de talán nem volt itt tegnap az…
V/2462 A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést, az újszülöttnek minden vicc új, tehát a házirenddel is ismerkednem kell. Tisztelt Képviselőtársak! Többször elhangzott, hogy ne csináljunk ideológiai kérdést. Nem azt akarok belőle csinálni, hanem etikait és erkölcsit. Nagyon sok minden…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót és a lehetőséget. Nem vagyok hivatásos politikus, de 50 éves lelkészi szolgálatom alatt a poliszért felelős állampolgárként és egyházi vezetőként szolgáltam, dolgoztam, és most mint a KDNP-frakció tagja szeretném hivatalosan is, e…
T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársak! Kénytelen vagyok reagálni az előttem szólók felszólalására, először is Gúr képviselőtársam egyáltalán nem arról beszélt, amiről ez a mai napirend szól. (Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)…
T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Bocsánat, nem akartam már szólni, de ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Drága Fiatalasszony! Nem hiszem, hogy az ön édesanyja tehernek veszi majd akkor - nem tudom, hogy van-e gyereke -, ha az unokáját gondozni kell, az unokájával törődni kell. Én csak olyan édesanyákat meg nagyma…
T/1817 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szeretném az időt rabolni, de én nem közgazdasági oldalról, hanem etikai, erkölcsi oldalról szeretnék mondani valamit az én honfitársamnak, kecskeméti képviselőtársamnak, Vágó úrnak. Fiamnak is ezt mondtam: édes fiam, te nem törődsz azzal, ho…
T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
VARGA LÁSZLÓ az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A bizottság november 16-án tartotta ülését, nyilván a hatáskörünkbe tartozó törvényeket vizsgáltuk és néztük. Ezek közül is három volt az, amelyik a bizottságban különösebb…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársak! Már szinte megszokott évtizedek óta a szocialistáktól az a bolsevik beidegződés, hogy ha egyházról van szó, akkor olyan, mintha rajzszögbe ültek volna, rögtön felugranak és reagálnak. Ugyanez történt most is a költségvetéssel k…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
VARGA LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság nyilván a maga szempontjai szerint vizsgálta az adótörvényeket, és ennek eredménye az lett, hogy nem volt ellenszavazat, tartózkodás…
H/905 Dr. Varga László országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Nem vagyok Varga László? (Derültség, közbeszólások.) Bocsánat, nem tudtam. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelettel kérem, hogy a továbbiakban legyen szíves a Ház megkülönböztetni: Varga László, KDNP, és Varga László, MSZP. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Micsoda különbség!)…
H/638 Az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról
VARGA LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tegnapi napon az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság is megtárgyalta az előterjesztést, és többségében, 11 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadásra javas…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Nagyon csodálkozom azon, hogy épp egy magát szocialistának nevező párt előző felszólalója mondja ezekre a törvényekre, hogy népboldogítók. Én azt vallom, hivatásomnál fogva is, hogy mindannyiunknak arra kell törekednünk…
A/594 Mikor kerülhet sor arra, hogy hosszú évek után ismét találkozzanak állami és egyházi vezetők magas szinten?
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Bármennyire meglepő is, és természetesen tudom, hogy csak színjáték volt az egész, de a húsz évvel ezelőtti időkben is rendszeres volt a miniszterelnökkel való találkozása a legfőbb egyházi vezetőknek. Természetesen ez a há…
A/594 Mikor kerülhet sor arra, hogy hosszú évek után ismét találkozzanak állami és egyházi vezetők magas szinten?
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a választ. Mind a kereszténydemokrata frakció, mind pedig az említett történelmi egyházak vezetői nevében is, sőt az egyház tagjai nevében is köszönöm és várom ezt a találkozást, amely biztos vagyok benne, hogy hasznos lesz mind a két fél számára, aki nem is két…
I/395 Az óvodai férőhelyek bővítésének szabályozása
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Mindannyian tudjuk, éljünk az ország bármely pontján, hogy igen nehéz a gyermekek óvodai elhelyezése. Ahhoz, hogy ne kelljen éveket várni, ne kelljen igen költséges magánóvodákba íratni gyermekeinket, több óvodai fér…
I/395 Az óvodai férőhelyek bővítésének szabályozása
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a választ. Amit az államtitkár asszony mondott, sajnos a régi óvodák újraindításánál is alkalmazzák, legalábbis Kecskeméten minden körülmények között. Abban a reménységben, hogy mégis lehetőséget fogunk találni, a választ elfogadom. (Taps a KDNP soraiban.)
T/336 Az egyszerűsített foglalkoztatásról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves ellenzéki Képviselők! Figyelve ezt a vitát - az elején nem lehettem itt, mert bizottsági ülés volt - egyszerűen az az érzésem, hogy húzzák az időt, mindenbe belekötnek, holott ezt a törvényt nagyon várják. Én Bács-Kiskunból jövök, tudom, h…
T/96 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem hiszem, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár asszony rászorul arra, hogy én védjem meg, de úgy gondolom, hogy Hiller képviselő úr kijelentését vagy félreértettem, vagy ő nem jól fogalmazott, de hogy Hoffmann Rózsa pedagógus-központú legyen, ön ped…
T/59 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hiller képviselő urat szeretném megnyugtatni, hogy az a reménységem, és nagyon sok szülőnek, nagyon sok fenntartónak, hogy még nagyon sokszor fogjuk változtatni a közoktatási törvényt addig, amíg az egészet nem sikerül új alapokról újból fölépíte…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! A kereszténydemokrata csoport nevében és a magam nevében köszönöm ezt a kormányprogramot, és ígérem, hogy mi, hívő emberek naponta imádkozunk, hogy ezt legyen ereje megvalósítani. Éppen ezért az Igével kérem az áldást az egész útr…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Először is szeretném tisztázni, mert úgy érzem, hogy félreértettük: a képviselő úr azt mondja, hogy egy ember véleménye, a képviselő asszony azt mondta, hogy ez egy szakértő testületnek a véleménye. Tehát azért jó lenne, ha nem vezetnénk egymást félre, ebben a Házb…
T/29 A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról
VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három rövid mondatban, három rövid gondolatban szeretném megnyugtatni azokat, akiknek aggályuk van. Többen felvetették, hogyan fogják, és kik fogják ellenőrizni a magyar nyelv tudását. Beszélgetve egymással megegyeztünk abban, hogy aki magyar útl…