167 felszólalás
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Az első vitaszakaszhoz szeretnék hozzászólni, az ajánlás 4-9. pontjaihoz. Ez gyakorlatilag három részterületet ölel fel. Az első részterület a társasházakkal kapcsolatos módosító javaslat, amelyet Pál Tibor képviselőtársammal adtunk be. Azért…
K/10312 Támogatja-e a kormány Békés megye ivóvíz minőség javító programjának EU-s pályázatát?
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint már ön is bizonyára tudja, folynak Békés megyében az Európai Unió előírásának megfelelő ivóvíz biztosítását szolgáló fejlesztések. Ennek egy nagyon fontos és meghatározó eleme, hogy szomszéd országból, az a…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom megállni, hogy a képviselő asszony kérdésére ne reagáljak, azt kell mondanom, hogy nem jó helyen kutakodik, ugyanis ezeknek a panelprogramos pénzeknek a felhasználói az önkormányzatok vol…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én az uniós források bekapcsolásával kapcsolatos felszólalásához szeretnék annyiban csatlakozni, hogy persze ez nagyon dicséretes dolog, amiről ön beszélt, de az jelzi is ezzel kapcsolatban a problémákat. Hiszen ön is azt mondt…
T/10240 Az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Önkormányzati szemszögből szeretnék egy-két gondolatot elmondani, nem orvosszakmai és egészségügyi szempontból; arról itt a kollégák sokat beszéltek. Azt gondolom, és államtitkár úr is mondta, hogy az egészségüg…
T/10094 A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Magam is szerzője voltam számtalan módosító javaslatnak, aminek a lényegét Göndör István képviselőtársam elmondta. Szeretnék önökkel viszont megosztani egy olyan információt, ami nagyon ritkán fordul elő, talán még nem is fordult elő bi…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
VARGA ZOLTÁN, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársamnak igaza volt, a kormánypárti képviselők támogatták, az ellenzéki képviselők pedig nem támogatták a…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Nyilván hozzászólásomban nem a bizottsági hangulatról és a bizottsági véleményről, hanem nyilvánvalóan a Magyar Szocialista Párt ezzel kapcsolatos álláspontjáról fogok beszélni. De azért Tasó képviselő…
K/9395 Ki és miért akarja bezárni a jól működő véradóállomást Orosházán?
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyre többet hallani, hogy az egészségügyi kormányzat jól működő struktúrákhoz is hozzá akar nyúlni, és véradó állomásokat akar bezárni. Az én településemen az elmúlt időszakban a kórház mellett működő véradó ál…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én a rövid felszólalásomban a költségvetés önkormányzati részével szeretnék foglalkozni. Azt kell mondjam, hogy akár az oktatással, akár a szociálpolitikával kapcsolatos felszólalásokat hallja az ember, én mégis azt merem mondani önökne…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy én végig a 2013-as költségvetésről beszéltem, önök beszéltek nyilván azért, mert nincs érvük a 2013-as költségvetésről, csak mindig visszafele és visszafele mutogatni. Változatlanul tartom, hogy ennek a költségvetésne…
K/9201 Milyen adósságot rendeznek az önkormányzatok konszolidálása során?
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány az elmúlt napokban meghozta döntését egy korábbi miniszterelnöki bejelentés alapján, hogy átvállalja a települési önkormányzatoknál keletkezett adósságállományt. Tudjuk, hogy ennek keretében még az idé…
T/8888 A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről
VARGA ZOLTÁN, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Michl József Képviselőtársam! Elhiszem, hogy ön nem volt könnyű helyzetben a bizottság többségi véleményének az elmondása során,…
T/8887 Egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásáról, valamint önkormányzatokat érintő egyes törvények módosításáról
VARGA ZOLTÁN, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Bóka képviselő úrnak mondom, nekem is a kezemben van a 29 oldalas jegyzőkönyv, és itt szeretném megköszönni a gyorsíró kisasszonynak…
T/8887 Egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásáról, valamint önkormányzatokat érintő egyes törvények módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Elnézést kérek, elnök úr, csak rossz mikrofont...
T/8887 Egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásáról, valamint önkormányzatokat érintő egyes törvények módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársam, én a kerületi polgármesterek nevében szeretném kikérni azt, amit ön mondott. Nem hiszem, hogy egyetlenegy kerületi polgármester is fővárosellenes lenne. Én vidéki képviselő vagyok, de szerintem ezek nagyon súlyos szavak…
I/8698 Fideszes mutyi a civil szférában is?
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A civil egyesületek körében hatalmas felháborodást keltett a KIM által kiírt, de már az Emberi Erőforrások Minisztériuma által elbírált pályázat döntése. Emlékezzünk, minden megyében és a fővárosban egy civil in…
I/8698 Fideszes mutyi a civil szférában is?
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tudja, államtitkár úr, önnel szemben én a helyszínen tájékozódom, nem az újságcikkekből, hanem a helyszínen tájékozódtam abból, hogy az a civil szervezet, amelyet én példaként felhoztam, a mai napig nem kezdte meg a működését. (Zaj a kormánypárt…
T/8509 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ajánlás 1. és 3. pontjához szeretnék hozzászólni. Megkísérlem még egyszer indokaimat elmondani itt a plenáris ülésen. A bizottsági ülésen már ezt megtettem, ahol a kormánypárti többség és a minisztérium képvi…
T/7675 A településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Amiről Hegedűs képviselő asszony, képviselőtársam beszélt a mai bizottsági ülésen, azt gondolom, azért nem volt véletlen, mert összecseng azzal a filozófiával, amellyel a mai kormányzó pártok, a parlament az önkormán…
I/8505 Mi lesz a sorsa a megszűnő önkormányzati hivatalokban dolgozóknak?
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! A Magyar Szocialista Párt az "Ajánlat Magyarországnak" vitairat kapcsán tartott társadalmi párbeszéd keretében az emberek által feltett kérdésekre, az emberek által felvetett problémákra keresi a választ, m…
I/8505 Mi lesz a sorsa a megszűnő önkormányzati hivatalokban dolgozóknak?
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Nem én kérdezek, hanem azok az emberek, azok a köztisztviselők kérdeznek, akiknek a sorsuk bizonytalan. És amit ön elmondott, azt gondolom, az sajnos nem nyugtatja meg őket, mert azt az átalakítást, amit ön itt bemu…
T/8165 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Én ehhez a törvényjavaslathoz az önkormányzatok szemszögéből szeretnék hozzászólni. Örülök annak, hogy polgármester úr után tudom ezt a felszólalásom elmondani, mert vannak ügyek, amelyekben akár egyet is érthet…
T/8165 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Polgármester úr, még egyszer szeretném mondani: ha valaki kritizál egy döntést, és azt mondja, hogy ez kevés vagy sok, az akkor jogos, ha ő, mikor odakerül, hogy ezt a döntést képes legyen megváltoztatni, akkor megváltoztatja. Mivel önök ezt ne…
T/8165 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, a lehetőséget. Nagyon örülök, Horváth képviselőtársam, amikor azt mondta, hogy nagyon jó megállapodást kötött Pécs megyei jogú város és a megyei önkormányzat, integrálta, mondjuk, a könyvtári szolgáltatását. Ez egy teljesen logikus és jó lépés,…
T/7309 Egyes víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos törvények módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslat az önkormányzatok szempontjából nagyon lényeges kérdéseket érint. Úgy tűnik, mintha az elfogadott határozati javasla…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati fejezete a költségvetésnek nem olyan, mint amit Simicskó államtitkár úr itt próbált a honvédelem tekintetében elmondani. Két számmal szeretném rögtön kezdeni a hozzászólásomat: 2012-ben a költségvetési…
T/7666 A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról T/7667 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról T/7668 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A papírból azt láttam, hogy van még egy fideszes képviselőtársam előttem, de nem gond végül, csak akkor hozzákészültem volna a felszólaláshoz.
T/7666 A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról T/7667 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról T/7668 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Én is arra a problémára szeretnék reagálni, amit képviselőtársam mondott, hogy ő egy 5 ezer lakosú település polgármestere. Nem tudom, kedves polgármester úr, akkor elolvasta-e az új törvényjavaslat 24. §-át, de a 76. § (1) bekezdését m…
A/7333 Hol van a szakértelem Miniszter Úr?
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor önök az állami földek bérleti szerződéseit meghirdették pályázat útján, akkor megjelent több dokumentumban, hogy az önök számára ki az ideális jelölt. Ebből szeretnék idézni: "Az állami földek bérleti pályázatainak bírál…