840 felszólalás
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hallva az elhangzottakat, két dologhoz szeretnék csatlakozni. Az egyik, amelyben azt gondolom, hogy teljesen egyetértünk, és látjuk azt, hogy egy hétéves folyamat után a Ház elé került törvény tervezete valóban nagyon sokféle témakörrel n…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úr előző felszólalásában is elhangzott ezzel az előkészítő munkával kapcsolatosan az, hogy képviselő-testületek, önkormányzatok esetleg nem készültek fel az elmúlt időszakban a szükséges módosításra. A törvénytervezet…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban a gondolatban, amit Soltész képviselő úr elmondott, hogy nem mindent ennek a törvénynek a rovására kellene írni, illetve ettől kellene elvárni, ebben teljesen egyetértünk, de akkor ezt csináljuk is így. Hiszen mindaz, ami e…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Kedves Képviselőtársam! Nem a kérdésre válaszolva, inkább talán a gondolatot továbbfűzve mondom azt, hogy azok az elmúlt évek, amelyek 1996 óta elteltek, és tulajdonképpen talán még ennél hosszabb időtávot is meg lehetne jelölni arra, hogy az önkormányzatok, és…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elégtelen érdemjeggyel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy az előkészítő munka már olyan régóta zajlik, hogy kicsit viccesen azt is mondhatnánk, már olyan régi időre nyúlik vissza ennek az igénye, hogy az elégtelen akár a l…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Mielőtt még elmennénk abba az irányba, hogy végképp semmi szükség nincs erre a törvényre, én csak emlékeztetnék arra, hogy azért mindenkinek van ebben felelőssége, hiszen azon túlmenően, hogy budapesti képviselőtársunk a…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az idei év fontosságáról most már több hozzászólásban hallottunk. Egy vonatkozását még, azt gondolom, mindenképpen érdemes ideemelni. Ez abból is következik, hogy az európai folyamatok jelentősége mell…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
VARJU LÁSZLÓ, a területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A budapesti agglomeráció területrendezési tervéről szóló törvényjavaslatot a bizottság megtárgyalta, azt általános vitára ajánlja és javasolja annak elfogadását. Köszönöm szépen.
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
VARJU LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az országban három olyan területrendezési terv van, amelynek elfogadása törvény formájában az Országgyűlés feladata. A sort a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési terve nyitotta meg, ezt követően került elfog…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A nemzeti fejlesztési terv ügyében 2002-ig érvényben volt az a mondás, hogy minden embernek hatalmában van, hogy ne csináljon semmit. Ez eredményezett az országnak elhanyagolt egészségügyet, eladósodott, tönkretett mez…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, így jogosulttá vált az Unió fejlesztési alapjainak támogatására. 2006-ig a nemzeti fejlesztési terv teszi teljessé az Európa-tervet, melynek hosszú távú célja a…
A/10279 Tököl ismét szárnyakat kap?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ön előtt is ismert, a tököli repülőtér értékesítésére a közelmúltban harmadszor is kísérletet tett az ÁPV Rt. A Csepel-sziget északi részén, így különösen a Szigethalmon, Tökölön, de Szigetszent…
A/10279 Tököl ismét szárnyakat kap?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár úr. Én még egy szempontot szeretnék figyelmébe ajánlani akkor, amikor a végső döntés megszületik. Kezemben van az a dokumentáció, amelyet a kiskunlacházi önkormányzat készíttetett a szintén állami tulajdonban, ÁPV Rt.-kezelésben levő ottan…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! (A képviselő mikrofonja nem működik.)
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): (A képviselő mikrofonja továbbra sem működik, hordozható mikrofont tesznek elé.) Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az Európai Unión belüli élet elkezdődött. A Magyar Szocialista Párt mint a legnagyobb rendszerváltó párt számára (Zaj, felzúdulás, derültség a Fidesz és az MDF…
A/6109 Lát-e lehetőséget arra a minisztérium, hogy az elmúlt fél évtizedben elhanyagolt önkormányzati belső útépítési program lendületet kapjon?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Napjainkban a közélet egyik kiemelkedő témájává vált a közúti közlekedés. Ennek fő oka, hogy az ország közúthálózata, annak a helyzete csak részben tud megfelelni az ország gazdasági fejlődéséhez szükséges, valamint a…
A/6109 Lát-e lehetőséget arra a minisztérium, hogy az elmúlt fél évtizedben elhanyagolt önkormányzati belső útépítési program lendületet kapjon?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elhangzottak megerősítenek abban, hogy ennek a 45 százalékos állami támogatásnak a felhasználásával, a lakosság összefogásával és az önkormányzatok szervezőerejével sok minden kérdés és ezek között elsősorban a belső úthálóz…
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): (Nem működik a mikrofonja.) Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Gyakorló polgármesterként néhány olyan területre szeretném felhívni a figyelmet...
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a segítséget. Gyakorló polgármesterként néhány olyan területre szeretném felhívni a figyelmet, amelyre mind ez idáig még nem került sor, illetve legfeljebb csak érintőlegesen esett róla szó. Az egyik ilyen,…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Jó reggelt kívánok! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! 2003 a fogyatékkal élő emberek európai éve, melynek során a fő cél az, hogy az érintettek helyzete és esélye javuljon. Általános és rendszeresen ismétlődő panasz, hogy bár van fogyatékosügyi programunk, van esélyegyenlősé…
A/2620 Málenkij robot
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! 1944-45-ben Taksony településen, ahol most polgármesterként is dolgozom, a Vörös Hadsereg parancsa alapján német származású magyar állampolgárokat kötelező munkára rendeltek. Azt mondták, öt napra mennek, majd öt évet töltöttek bányába…
A/2620 Málenkij robot
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Örülök annak, hogy az elmondottak alapján minden szükséges dokumentum valamilyen formában beszerezhető az érintettek számára. Remélem, hogy azok az idős emberek, akik érintettek, valóban részesedni tudnak ebben a kárpótlásban. Köszönöm s…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Valóban nagy jelentőségű dokumentum került az Országgyűlés elé. Jól mutatja ezt, hogy maga az előkészítés folyamata is több évet vett igénybe. Igaz, a törvényhozás is felelős az eddigi lemaradásért, hiszen mindannyian jól em…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Medgyessy-kormány meghirdetett gazdaságpolitikai programjának szerves része a kis- és középvállalkozások fejlődésének segítése. Ehhez előremutató fejlesztésekre, a növekedés gyorsítására és a magyar gazdaság versenyké…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
VARJU LÁSZLÓ, a területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy az országos hulladékgazdálkodási terv megfelel azoknak a céloknak és feladatoknak, amelyek az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában elvárásként jel…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy visszatértünk abba a mederbe, hogy igazából egy szakmai párbeszéd folyjék, és ezeket a kérdéseket tekintsük át, még akkor is, hogyha az elmúlt percekben megtudtuk, hogy az összes bi…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt időszakban több olyan súlyos, családon belüli erőszakos cselekmény történt, amely e kérdést ismét reflektorfénybe állította. Sajnos, gyakran csak akkor figyelünk fel az ilyen eseményekre, amikor bekövetkezi…
A/554 Mire jogosít fel a főtisztviselői pozíció?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Röpködnek a sajtóban a jelzők, mint az Erzsébet hídon a nyomdafestéket nem tűrő, emberi méltóságot semmibe vevő szitkozódások. (Moraj a Fidesz soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: A rendőrség részéről.) Megkapták a magu…
A/554 Mire jogosít fel a főtisztviselői pozíció?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a válaszát, elfogadom. (Derültség és moraj a Fidesz soraiban.)
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napok sajtója ismét az MFB korábbi ügyeitől hangos. A híradások szerint a Defend Kft., amely részben a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában van, az elmúlt években megfigyeléseket végzett a pénzintézetnek. Akkor az anyag…