Reakció PRÓBAÜZEM
Regisztráció / Bejelentkezés
Hírek Videók Vélemények
Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Jelszó emlékeztető

Apáti István

T/3502 A közbeszerzésekről

Apáti István 2011. június 21.

DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kétségtelenül nagyon vártuk az új közbeszerzési törvényjavaslat benyújtását, vártuk az új közbeszerzési törvény megszületését, de immáron sokadszor nem azt kaptuk, ami…

T/3502 A közbeszerzésekről

Apáti István 2011. június 21.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném kiegészíteni a vezérszónoki felszólalásom, és a kevésbé lényeges elemtől haladnék a lényegesebbek felé, hiszen szilárd meggyőződésem, hogy ugyanolyan szavak ismételgetésével, mantrázással, belemagyarázással, beleb…

T/3109 Az Állami Számvevőszékről

Apáti István 2011. május 24.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! A végéhez közeledve szeretnék egy kis színt vinni a vitába, pihenésképpen, lazításképpen nekem is lenne néhány javaslatom, mert látom, hogy önöket úgyse tudjuk meggyőzni semmiről. (Babák Mihály: Ez nem igaz!) Ahogy Nyiko…

T/3037 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról

Apáti István 2011. május 23.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, ez a törvényjavaslat nem feltétlenül az, aminek látszik, illetőleg a közbeszerzési törvény keretein jócskán túlmutat. Ugyanis ha pusztán csak arról lenne szó, hogy a jelenlegi Kbt. 29. § (1) bekezdése kiegészül…

T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2011. május 3.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt idézzük vissza emlékezetünkbe, hogy miért is tartunk itt, miért kell most ennek a törvényjavaslatnak a vitáját lefolytatnunk. Hát ennek az az oka, hogy tavaly év végén önök nem hallgattak ránk. Pedig szólt…

T/2990 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról

Apáti István 2011. május 2.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rendhagyó módon egy észrevétellel és egy kérdéssel szeretném kezdeni: vezényszóra kaptam felszólalási lehetőséget; fekete zakót és fehér inget viselek; körülöttem a frakció alakzatban ül; rövid, sportos a hajam immár 15 éve…

T/3012 A közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról

Apáti István 2011. május 2.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani Pálffy képviselő úrnak. Örülök, hogy bevont a vitába. Természetesen tiszteletben tartom az ön véleményét, képviselő úr, azzal együtt, hogy rendesen kiforgatta a szavaimat. Ön v…

T/2138 A közbeszerzési, valamint az állammal kötött egyéb magánjogi szerződések végrehajtására kötött alvállalkozói és közreműködői szerződések nyilvánosságát elősegítő törvénymódosításokról

Apáti István 2011. április 26.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP javaslata nemzetgazdasági mércével mérve is kiemelt súlyú problémát kíván megoldani. Előttünk, illetve általunk ismeretlen okok miatt továbbra is késlekedik a közbeszerzési reform, holott az illetékesek az Országgyűl…

T/2627 Magyarország Alaptörvénye

Apáti István 2011. április 4.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném előre jelezni, hogy hozzászólásom során nem sorszám, hanem tartalom szerinti megjelöléssel kívánok végigmenni néhány ajánlási ponton. Szeretnék egy rövid áttekintést adni az alaptörvény jelenlegi, általunk igen si…

T/2627 Magyarország Alaptörvénye

Apáti István 2011. április 4.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Apró pontosítást szeretnék tenni. Egész egyszerűen annyi történt - s ez ilyen értelemben nyilván a saját figyelmetlenségem -, hogy amikor elkezdtem kidolgozni a hozzászólásomat és a sorszámokat viz…

T/2627 Magyarország Alaptörvénye

Apáti István 2011. április 1.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi élet és a magántulajdon jogos önhatalommal való megvédésének tárgyköréhez szeretnék hozzászólni. Nagy örömmel hallottam itt két képviselőtársam felszólalását is az előbbiekben, és kétségkívül egy jó szándékú javas…

T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya

Apáti István 2011. március 24.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ahogyan óriási különbség van alkotmány és tákolmány között, ugyanolyan hatalmas a különbség az alaptörvény-tervezet jelenlegi és a Jobbik Magyarországért Mozgalom által kívánatosnak tartott tartalma, illet…

J/2228 Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról J/2304 Az Országos Választási

Apáti István 2011. március 1.

DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy mindenekelőtt én is köszönetemet fejezzem ki annak a mintegy 30 ezer köztisztviselő és közalkalmazott kollégának, illetőleg a körülbelül 60 ezer vál…

J/2228 Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról J/2304 Az Országos Választási

Apáti István 2011. március 1.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A kétperces felszólalások közben elhangzottakra szeretnék reagálni, különös tekintettel Tasó László képviselőtársam hozzánk intézett gondolataira. De mielőtt ehhez hozzákezdenék, jelezném, hogy szeretném kiegészíteni a vezérszónoki felsz…

J/2228 Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról J/2304 Az Országos Választási

Apáti István 2011. március 1.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban csak röviden reagálnék. Egyrészt nem az a kérdés, hogy hogyan jött le a február 14-ei kijelentése Vona Gábornak, hanem hogy az hogyan található meg a jegyzőkönyvekben. Mi a valós nyelvtani és tartalmi értelmezést adjuk, önök és ön, tiszte…

T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2011. március 1.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Tegnap a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója nem támogatta ezen törvényjavaslat részletes vitára bocsátását. Ennek több oka is van: egyrészt mert súlyos belső tartalmi problémákkal terhelt e…

T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2011. február 22.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt rátérnék a törvénymódosító javaslattal kapcsolatban kialakított álláspontunk ismertetésére, röviden visszatekintenék nemcsak az elmúlt nyolc év, hanem az elmúlt húsz év történéseire, az MSZP-, Fidesz-, illetőleg a j…

T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2011. február 22.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előbb elmondtam, hogy nagyon örülünk annak, hogy a versenyvizsga intézménye megszűnik, és visszajön az alapvizsga, mint ahogy annak is örülünk - hogy tovább folytassam az egyébként nagyon rövid felszólalásra okot adó poz…

T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2011. február 22.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársam, legyen szíves, nevezze már meg ezt a települést. (Román István: Gávavencsellő.) Ha a Gávavencsellőn kialakult helyzet taglalásába belemegyünk Karakó képviselőtársunk kapcsán, akkor az messzire vezet, hogy az ő végtelen sértődötts…

T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2011. február 22.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Karakó képviselőtársamhoz szeretnék néhány mondatot szólni. Először is köszönje meg Román képviselőtársának, hogy bevont a vitába. Ha ő nem támad ilyen harmatgyenge érvekkel, akkor eszembe se jut, hogy Gávavencsellőt szóba…

T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2011. február 22.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr.

I/2381 Mikor ér véget az M49-es elkerülő út kálváriája?

Apáti István 2011. február 21.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A 49-es számú főútvonal jelenlegi forgalma mindennap jelentősen megnehezíti a mátészalkai, illetve a Mátészalka környékén élő emberek életét. Valamennyi gépjárműtípusból olyan mennyiség áramlik át n…

I/2381 Mikor ér véget az M49-es elkerülő út kálváriája?

Apáti István 2011. február 21.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Örülök annak, hogy három kérdésemből kettőre pozitív és előremutató választ adott, nevezetesen tervezik az utak felújítását, illetőleg a károsodott ingatlanok tulajdonosainak kártalanítását. Ezzel egyidejűleg nem vagyok nyugodt, hiszen az M3-as aut…

T/2238 A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról

Apáti István 2011. február 14.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Előrebocsátom, hogy a törvényjavaslatot alapvetően támogathatónak tartjuk. A mai bizottsági ülésen megfogalmaztam egy módosító javaslatot, amelyet azóta természetesen írásban is benyújtottam. Ezt szeretném most röviden megismételni, illetőleg ism…

T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2010. december 6.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Kőszegi képviselőtársam felszólalására szeretnék reagálni. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a jegyző gyakorolja a munkáltatói jogokat a polgármesteri hivatal köztisztviselői fölött, de akkor idézzük emlékezetünkbe az egyéb kapcsolódó rendelkezéseket, és azt is tu…

T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2010. december 6.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt most kivételesen a szocialista frakcióban megfogalmazottakra reagálnék. Bármennyire is próbálnak engem meggyőzni arról, hogy önöknek igazuk van, én leginkább egy szavukat sem hiszem el. (Zaj, közbeszólások az MSZP s…

T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2010. december 6.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rendhagyó módon a végén kezdeném, hiszen méltatlanul kevés szó esett a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénnyel kapcsolatban benyújtott módosító javaslatról. Ezzel összefüggésben azt tudom önöknek mondani, hogy a Jobb…

T/1496 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról

Apáti István 2010. december 6.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik által benyújtott módosító javaslathoz szeretnék szólni néhány szót. Hozzáteszem, örülünk annak, hogy a Fidesz megteremti annak a lehetőségét, hogy a polgármester illetménye nem feltétlenül kötődik a korábbi polgárm…

T/1496 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról

Apáti István 2010. december 6.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem hagyhatom szó nélkül Kovács Zoltán verbális ámokfutását. (Derültség a Jobbik soraiban.)

T/1702 Az agrárkamarai rendszer új szervezeti és működési feltételei kialakításának elősegítésével összefüggő egyes kérdésekről

Apáti István 2010. december 6.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, hogy rabolom a tisztelt Ház idejét, de az előző kérdést nem sikerült megnyugtatóan rendezni, ugyanis a parlament.hu-n 2010. XII. hó 6-án, 17 óra 26 perc 48 másodperckor önálló indítvány elfogadásánál az "elvetett" a szavazás eredménye.…

T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2010. december 6.

DR. APÁTI ISTVÁN, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajátos helyzetben vagyok, hiszen a Jobbik frakciójának részéről még Bertha Szilvia képviselőtársammal a későbbiekben részletesen kifejtjük az áll…

T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról

Apáti István 2010. december 6.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az álláspontom kifejtéséhez normál hozzászólásra is szükség lesz, viszont egyrészt szeretnék egy nagyon fontos határvonalat meghúzni a mai vitában, másrészt pedig majd reagálok az elhangzottakra is. Egyrészt nem tudhatom biztosan, c…

T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról

Apáti István 2010. november 30.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is, jó lenne, ha a Babák kontra Vágó vita tényleg nem süllyedne arra a szintre, hogy az én apukám erősebb, mint a tied, mert az nem hiszem, hogy a Ház tekintélyét tovább emelné. Ezt akár mind a ketten magukra vehetik. (13.30) A másik pedi…

T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról

Apáti István 2010. november 30.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. És köszönöm az államtitkár úr válaszát is. Akkor csak a pontosítás végett rögzíthetjük, hogy ezek szerint 1997-ben megszavazták, támogatták a magán-nyugdíjpénztári rendszer életre hívását (Babák Mihály: Én itt se voltam, ne viccelj!) - aki itt vo…

T/1495 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/1496 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról

Apáti István 2010. november 30.

DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati törvénynek, illetőleg a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseinek, illetőleg a helyi önkormányzati képviselők tiszteletdíjának módosításáva…

T/1495 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/1496 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról

Apáti István 2010. november 30.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Előrebocsátanám, nem akarok az előterjesztők fogadatlan prókátora lenni, illetőleg valószínűleg sem Kósa, sem Kovács képviselőtársaim nem tartanak igényt az én megbízás nélküli ügyvitel keretében végrehajt…

T/1495 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/1496 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról

Apáti István 2010. november 30.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden akkor rugaszkodjuk még egyszer neki ennek a kérdésnek! Én értem az ön aggodalmát, tulajdonképpen - fogalmazzunk világosan - arról beszél, hogy ha adott egy nem fideszes polgármester és egy fideszes többségű testület, mint például E…

T/615 A politikai álláshalmozás tiltása érdekében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény, valamint egyes jogállási törvények módosításáról

Apáti István 2010. november 29.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A politikai álláshalmozás megítélése régóta teljesen jogosan háborítja fel a közvéleményt, és irritálja a magyar embereket, így néhány életszerű példát szeretnék önöknek mondani a kétperces hozzás…

T/1673 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról

Apáti István 2010. november 23.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak a pontosítás és a történeti hűség, illetve a jegyzőkönyv kedvéért, valóban beszéltem itt az előbb túlművelt értelmiségről. Azt egy szóval sem állítottam, hogy ön ehhez a körhöz tartozik. (Derültség.) Ezt a hallgatóság szabad megítélésére bíz…

T/1673 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról

Apáti István 2010. november 23.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rövid kiegészítés keretében tovább indokolnám a törvényjavaslat 2. §-ához fűzött módosító indítványunkat. Egyrészt az itt érintett elkövetői kör számára vélhetőleg nincs visszatartó ereje rövidebb tartamú, határozott tartam…

<< < 14 15 16 17 18 > >>

Vélemény

Tárkányi Zsolt (TISZA)

Ne Debrecenben rendezzék meg a Magyar Akkumulátoripari Napokat!

−6 7

Tóth Máté (Az energiajogász)

A külügyminiszter nyugati energiacégeknek lobbizott állami beszerzésért, a gazdasági tárcánál a Shell embere ül.

+14 3

Szűcs Gábor (Fidesz)

Ő is érezte, hogy ezzel a „kőprofi” csapattal kemény lesz a tél...

+21 / −1 3

Kapitány István (TISZA)

Számunkra a magyar emberek energiabiztonsága az első!

−13 17

Pócs János (Fidesz)

Hull a fáról a levél. Lemondott az energetikai államtitkár.

+14 4

Kapitány István (TISZA)

Garantáljuk, hogy minden jogosult megkapja a havi 5000 forintot!

+1 / −9 7

Ambrózy Áron (Facebook)

Sokszor nem bölcs dolog, ha a stewardesst szavazzák be a pilótafülkébe az utasok.

+21 4

Tóth Csaba Tibor (Mérce)

Nem bolsevizmus a kormány vagyonadóterve.

−9 11

Szabó Gergő (Facebook)

És Magyar Péter odaírja, hogy SZÉGYEN.

+4 1

Apáti István (Mi Hazánk)

👏🏻 Bujdosó Andrea ismét önmagát múlta alul! 🤨 Úgy tűnik, hogy nem bírja a munkájával járó stresszt!

+18 15

Demeter Szilárd (Szamizdat)

Fel kell törnünk a betont, alatta a magyar ugar, gondozzuk vissza legelővé.

+15

Lendvai Ildikó (Népszabadság)

A Tiszára szavaztam, drukkolok sikerüknek, de attól még nem fogadtam teljes egyetértést.

+1 / −43 55

Orbán Viktor (Fidesz)

Nem a sikeres embereket kell büntetni, hanem a gazdaságot pörgetni.

+32 / −2 31

Dévényi István (Facebook)

Netalán ezek a Fidesz végnapjai?

+2 / −62 83

Szerző László (Facebook)

Hogyan adjuk el a brüsszeli térdhajtást nemzeti sikerként?

+23 / −3 24

Bencsik Gábor (Facebook)

A legfőbb sógor minden jogalap nélkül prejudikál.

+26 / −1 10

Németh Balázs (Fidesz)

Kovács Petra Judit „leparasztozta” az ellenzéki képviselőket.

+18 15

Szentkirályi Alexandra (Fidesz)

Egy kiszámíthatatlan ember hangulatváltozása dönt ma Magyarország és magyarok millióinak sorsáról is?

+23 / −2 13

Máthé Zsuzsa (KDNP)

Miért mondtunk NEMET a mai szavazáson?

+35 / −2 30

Kapitány István (Facebook)

Bátorság ahhoz kell, hogy kiállj a gyermekek mellett, és nem ahhoz, hogy nemmel szavazz!

+1 / −44 75

Karácsony Gergely (Facebook)

Nézzünk szembe azzal a társadalmi drámával, ami Budapest utcáin kialakult.

+2 / −23 29

Baranyi Krisztina (Facebook)

Karácsony Gergely a veszteséges parkolásüzemeltetés hivatalos magyar bajnoka.

+4 / −8 25

Pikó András (Facebook)

Karácsony Gergő, gyere be bármikor, mutass ki egy forint korrupciót is!

+1 / −14 13

Navracsics Tibor (Facebook)

Tegnap este, ma és holnap lehet vitatkozni a vagyonadóról.

+25 / −2 14

Skrabski Fruzsina (Facebook)

Ha nyomasztó volt a Fidesz rendszer, akkor most meg már a béka segge alatt vagyunk.

+6 / −13 32

Orbán Viktor (Fidesz)

A valóság az aranykonvoj-ügyről.

+56 / −2 77

Cs. Király Tamás (Facebook)

Volt egyszer egy Pesti Srácok nyitórendezvény, amiről a 444 szerzője sajátos módon számolt be a tisztelt olvasóközönségének.

+37 / −1 41

Gettónapló (Gettónapló)

Bérleti díj, iparűzési adó – EZ kell a Nyolcnak, nem támogatásért kilincselő, civilnek álcázott léhűtők!

+19 / −2 7

Szalai Máté (A velencei követ)

A háború megmutatta az arab monarchiák sebezhetőségét és külpolitikai válságát. Az Öböl-államok nem tudnak érdemben fellépni.

+3 1

Barcza Mihály (Facebook)

Marco Rubio Athénban az USA patáját a görög filozófia és Jézus zoknijával takarta. Az iciripiciri Reakció meg ezt mind megette.

+1 / −35 31

Demkó Attila (Facebook)

Ez egy nagyon pozitív fejlemény a kárpátaljai magyarság jövője és a magyar ukrán kapcsolatok jövője szempontjából is.

+4 / −3 10

Panyi Miklós (Fidesz)

Ezt a mondatot veszi ki a Tisza a köznevelési törvényből

+1 / −23 15

Tóth Máté (Facebook)

El fog múlni az eufória a Tisza mögött is.

+34 / −1 22

Dúró Dóra (Mi Hazánk)

A mesterséges intelligencia hónapok alatt leépíti a gyerekek gondolkodási képességeit.

+15 35

Bakó Bea (Gemišt)

Viszlát, Gemišt, szia, Bálint!

+2 / −42 33

Vándor Ágnes (Facebook)

Az Index boncasztalán boldog ölelésben talál egymásra a Nyugati Fény Mandula Viktora és az Öt Hont Andrása.

+2 / −40 31

Nacsa Lőrinc (KDNP)

Az ukrán parlament által elfogadott törvény jó irány a kisebbségi oktatás törvényi helyreállítása irányába.

+18 / −1 10

Huth Gergely (Revans!)

Magyarország lassan már államnak sem nevezhető, csak egy szárazföldi kalózfészeknek.

+45 / −1 35

Schmidt Mária (Facebook)

A Terror Háza Múzeumot is működtető Alapítvány köteteit visszahívják a könyvesboltokból.

+41 25

Orbán Viktor (Fidesz)

Fél évvel a választás után hol tart Magyarország?

+51 / −4 49

Tarr Zoltán (TISZA)

Nemzetközi elismerés a magyar sajtószabadságért tett lépéseinknek.

+1 / −49 59

Faggyas Sándor (Szamizdat)

Mindenki csak azt a szeletet látja, amit a saját nézőpontja megenged.

+9 / −1 3

Trombitás Kristóf (Facebook)

A világ nem lesz jobb, akármennyire is fejlettek vagyunk.

+5 / −9 19

Bóka János (Fidesz)

Nézzük, mit kaptak a magyarok kormányzás helyett!

+21 / −3 10

Bujdosó Andrea Anna (TISZA)

A TISZA-frakció jövő heti döntéséig Kaprinyák Tibor nem vesz részt az Országgyűlés munkájában.

+2 / −25 45

Kurucz Dániel (KözTér)

Kiszámoltam, hogy hány db posztja volt Magyar Péternek, és ebből hány szólt magáról a kormányzásról.

+42 / −2 25

Büttl Ferenc (Mérce)

Borzasztó rossz állapotban vannak a rendszereink, közülük sok nagyon-nagyon forráshiányos.

+3 / −37 40

Velkey György László (TISZA)

Emlékszem azokra az órákra, a felfokozott hangulatra, a telefonokra, az üzenetekre és arra a pillanatra, amikor világossá vált, hogy közösen sikerült.

+2 / −64 119

Robert C. Castel (Facebook)

Finomítót finomítóért. Trump energia-tűzszünete a finomítókra korlátozódik.

+10 / −2 11

Isky Annamária (Játszótéri Filozófus)

Pócs képviselő úr megerősítette, amit mondtam: ebben a körben a kritika árulás lett. Még egy ilyen vereség után is.

+2 / −56 45

Hidvéghi Balázs (Fidesz)

A Tisza arcátlan hazugságspirálja!

+31 / −2 12

Skrabski Fruzsina (Facebook)

Ne használják az előzetest politikai leszámolásra!!!

+4 / −21 21

Dull Szabolcs (Facebook)

A Pride-ra épp azért nem ment el Magyar, hogy ne idegenítse el ezeket a szavazókat.

+2 / −30 39

Márki-Zay Péter (Facebook)

Orbán kimondta az ítéletet saját maga felett.

+2 / −48 41

Orbán Viktor (Fidesz)

Veled vagyunk, Levente! 💪

+45 / −2 36

Donald Trump (Truth Social)

Azonnali hatállyal ENERGIA-TŰZSZÜNET lép életbe az Oroszország és Ukrajna közötti háborúban.

+8 / −1 23

Ursula von der Leyen (X)

A háború új, még komorabb szakaszba lépett.

+2 / −62 50

Volodomir Zelenszkij (X)

Megköszöntem Ursulának a megkapott 1,24 milliárd eurót. Hálás vagyok a jövő heti 3 milliárd eurónyi katonai támogatásért is.

+2 / −25 29

Hortay Olivér (Fidesz)

A háború kezdete óta az EU 19-szer annyit költött orosz energiára és műtrágyára, mint az USA.

+24 / −1 8

Orbán Anita (TISZA)

Az Európa ellen irányuló orosz hibrid tevékenység esetében a szolidaritásról beszélek.

+2 / −55 51

Robert C. Castel (Facebook)

Mi lesz a Közel-Keleten a félidős választások után? Háború.

+17 / −1 10

Vitézy Dávid (TISZA)

A vasútfejlesztést kell megmentenünk a szabálytalanság következményeitől.

+1 / −25 29

Németh Balázs (Fidesz)

Kiakadt a katás körmös.

+29 / −2 35

Tóth Máté (Facebook)

A szakmai javaslatom Tisza-kormánynak a KATA-tervezethez: dobjátok ki a picsába, és álljatok neki újra…

+6 / −6 10

Kapitány István (TISZA)

Április 12. óta egy jobb hely lett Magyarország.

+2 / −84 115

Tóth Máté (Az energiajogász)

1038-ban bejöttek a németek, és a magyarok lázadásba kezdtek.

+23 / −1 11

Bóka János (Fidesz)

Rémisztő, de ismerős forgatókönyv rajzolódik ki az IMF idei ajánlásaiból.

+27 / −2 21

Szentkirályi Alexandra (Fidesz)

Ismét abba a folyóba lépnénk, amelybe a Gyurcsány–Bajnai-kormányok vezették az országot.

+15 / −2 18

Magyar Péter (TISZA)

A bukott hatalom emberei ordibálnak.

+3 / −73 104

Komjáthi Imre (MSZP)

Szüksége lenne az országnak és az új kormánynak is egy baloldali ellenzékre.

+1 / −22 40

Molnos Péter (Facebook)

A vagyonadó a műgyűjteményeket is bevonná a megadóztatandó vagyonelemek körébe. Óriási hiba ez a döntés.

+15 / −1 23

Andrássy Gyula (Az Est)

Nem hallgathatok a vagyoni adó azon részéről, amely adóalanynak kívánja tekinteni a műtárgyakat. Ez egy antikulturális adó.

+28 / −1 8

Schmidt Mária (Facebook)

A szankciós politika egész bizonyosan sikertelennek bizonyult.

+26 / −2 27

Béndek Péter (Facebook)

A liberalizmus meglepve néz körül, mint Travolta az ismert mémben.

+4 / −4 12

Hadházy Ákos (Facebook)

Nagy csalódás volt olvasni a tűzijáték-mutyi kivizsgálását lezáró belügyminisztériumi jelentést.

+3 / −16 38
Reakció
  • Impresszum
  • Reakció kommentszabályzat
  • Reakció véleményszemle irányelvek
  • Adatvédelmi tájékoztató

© 2026 Reakció. Minden jog fenntartva.