Reakció PRÓBAÜZEM
Regisztráció / Bejelentkezés
Hírek Videók Vélemények
Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Jelszó emlékeztető

Révész Máriusz

T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. november 26.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány ellentmondásra szeretném a vita kapcsán felhívni a figyelmet. Gusztos Péter képviselőtársam szóvá tette, hogy Bócz Endre főcsoportvezető úr később elmondta, két emberről egészen biztosan tudja, hogy nem voltak igazi terjesztők.…

T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. november 26.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szabó Zoltán képviselőtársammal együtt állapítottuk meg, hogy nem szerepel a törvényben az, hogy csak egyszeri alkalommal lehet ily módon elkerülni. Megállapítottuk azt, hogy helyes lenne, ha egy közös módosító indítványt nyújtanánk b…

T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. november 26.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Örülök, hogy Szabó Zoltán az 1990-es Orbán Viktort idézi, azt hiszem, hogy az előző felszólalás egyébként Szabó Zoltánt nagyon pontosan minősítette, amikor azt kezdte magyarázni, hogy a 23 millió román téves jóslat. Egyrészt nincs is annyi román Romániában, másrészt gyerekek…

T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. november 26.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nem kívántam már ehhez a vitához hozzászólni, mert hosszú ideje ugyanazokat az érveket ismételjük egymásnak. De államtitkár úr egyszerűen nem hajlandó megérteni abból semmit, hogy mi történt Magyarországon az elmúlt három évben. Ugyanazokat az…

T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. november 26.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy egészen elképesztő volt, amit Szabó Zoltán képviselő úr előadott itt az előbb. Azt mondja, hogy vannak törvények, de ő úgy gondolja, hogy a rendőr, az ügyész és a bíró egyszerűen ezeket a törvényeket nem tartja be,…

T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. november 26.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Megint azt az unalomig hajtogatott, valótlan állítást hallottuk, hogy az előző kormány kizárólag a büntetésben gondolkodott. Tisztelt képviselőtársaim, ez nem volt így, ez az egyik eszköz volt. Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter asszony vil…

T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. november 26.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én azon vagyok legjobban megdöbbenve, hogy éppen Szabó Zoltán beszél hangulatkeltésről, ugyanis nézzük végig, mi történt az elmúlt két és fél évben. Született egy törvény. Ennek kapcsán folyamatosan azt hallottuk, hogy több tízezer fi…

T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről

Révész Máriusz 2002. november 25.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy azért előreléptünk. Amikor először Demszky Gábor, Atkári János felvetette, hogy a normatíva nem fedezi a bérköltséget, akkor dühödten tiltakoztak a kormánypárti padsorokból; aztán az Állami Számvevőszék is felvetette,…

T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről

Révész Máriusz 2002. november 25.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Meglepő és mulatságos Jauernik képviselő úrnak az az érvelése, hogy azért nem lehetett több pénzt adni címzett és céltámogatásra, mert tavaly ennyi volt. Önök elég szabadon kezelték a költségvetés számait, nem ragaszkodtak mindig a bázisadatokh…

T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről

Révész Máriusz 2002. november 25.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Kuncze Gábor igazi SZDSZ-eshez méltóan szerepelt az előbb - a valós tényekkel nem sokat foglalkozott, de hát ez mostanában így van. Eörsi Mátyás peréhez hasonlóan, az SZDSZ-MSZP-nek - mivel tudták, hogy a mai vitát el fogják veszteni - nemcsak azt sikerült e…

T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről

Révész Máriusz 2002. november 25.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Gulyás képviselő úr talán nem tudja, hogy itt most a kormány költségvetéséről vitatkozunk. Nagyon szép, hogy önök megígérik, hogy majd bizonyos módosító javaslatokat el fognak fogadni, és kérik, hogy vegyük figyelembe; a kormány eddig…

T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről

Révész Máriusz 2002. november 25.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Rövid lesz. Tisztelt Képviselő Úr! Gulyás képviselő úr azt állította, hogy nem kell az ellenzéki képviselők indítványaival foglalkozni, hiszen azt ők már egy indítványban megoldották, javaslatot tettek rá. Amikor a javaslatokat készítettük, akkor azt, hogy önök milyen javasl…

T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről

Révész Máriusz 2002. november 18.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Az előbb a televízióban Szalay Gábor szavait elképedve hallgattam; egyértelműen hangulatot próbált kelteni a katolikus egyház ellen (Zaj az MSZP és az SZDSZ soraiban.), bár azt mondta, hogy ő maga is ilyen iskolába járt. (Közbeszólás az MSZP so…

T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről

Révész Máriusz 2002. november 18.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a múlt már lassan népmesei homályba vész, úgyhogy idézzük fel együtt, hogy 1998-ban milyen állapotokat örököltünk a Horn-kormánytól. Akkor volt, hogy az M1-es autópálya Európa legdrágább autópályája volt. Nagyszerű örökség vo…

A/1268 Hol a több pénz, hol az adott szó becsülete?

Révész Máriusz 2002. november 4.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Elfogadom.

A/1268 Hol a több pénz, hol az adott szó becsülete?

Révész Máriusz 2002. november 4.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Szerintem nem kellene ennyire lenézni a magyar társadalmat, Magyarországon tudnak számolni az emberek. Az iskola, óvoda költségeinek döntő részét a bérköltségek teszik ki Magyarországon; azt hiszem, ezt önök is tudják. N…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 23.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Ház! Egészen jól hangzik Szabó Zoltán képviselőtársam érvelése, hogy nem tudják egy év alatt teljesíteni a négy évre vállalt feladatukat. Ugyanakkor hadd hívjam fel arra a figyelmet, hogy azt ígérték a kormányprogramban, hogy megszüntetik az idegenforgalom túladózta…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 23.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, az helyénvaló, ha a kormányon az általa beterjesztett kormányprogramot kérjük számon, mert azt mégis csak ők fogalmazták meg. Mondhatjuk a mi programunkat is, csak erre mindig elmondják, hogy önök nem ezt ígérték. Mi azz…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 23.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha ironikus akarok lenni, akkor azt kell mondjam, hogy igen sokat rontottak az ország gazdasági helyzetén az elmúlt fél évben. Hiszen gondoljuk meg: például Burány Sándor és hét másik szocialista képviselő 2001-ben lehetőséget látott…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 23.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A 8. pontban megfogalmazott módosító javaslatomhoz szeretnék hozzászólni, illetve szeretnék mellette érvelni. Ez a módosító javaslat az adójóváírással kapcsolatos: azt szeretném indítványozni - és remélem, hogy a tisztelt Ház, a…

V/910 Merre tart Magyarország?

Révész Máriusz 2002. október 2.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kovács Kálmán miniszter úr szavait mindenképpen üdvözlöm, és többé-kevésbé egyetértek miniszter úr szavaival és távlati terveivel. Ugyanakkor a távlati terveken túl mindenképpen szeretném miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy az…

V/910 Merre tart Magyarország?

Révész Máriusz 2002. október 2.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Hadd hívjam fel a figyelmét, hogy ön valószínűleg nem nézett körül megfelelően az Informatikai Kormánybiztosságon, ugyanis egy közbeszerzési pályázatot írtak ki az internet-hozzáférés biztosítására, és ez a pályázat az elbírálás előtt…

V/910 Merre tart Magyarország?

Révész Máriusz 2002. október 2.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Merre tart ma Magyarország? - ez a kérdés, és az oktatás szempontjából ez különösen fontos, hiszen a jövő szempontjából kulcsszerepe van az oktatásnak. Fontos, hogy hosszú távon kiszámítható legyen az oktatáspolitika Magyarországon. N…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársam, aki az előbb hozzászólt, bizonyára nincs tisztában azzal, hogy az elmúlt négy évben Katona Kálmánnak hívták azt a minisztert, aki Füzesabonyig átadta az M3-as autópályát. Akármennyiszer mondják ezt a parlamentben, ettől ez még…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ország legfontosabb törvényeinek egyikét tárgyaljuk, és most kaptam a hírt, hogy csak 4 óra 5 percig közvetíti a Magyar Televízió ezt a vitát. Javaslom, hogy az elnök úr próbáljon rendelkezni, hogy a közvetítési idő e törvényjavaslat megtá…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Ház! Az előbb én aránytalanságokról beszéltem, semmilyen pártot nem említettem, mindig ez volt a parlamenti gyakorlat, a képviselő úr nem volt itt az elmúlt ciklusban, talán nem tudja. Ha a tévé csak a vita egy részét közvetítette, mindig felosztottuk. A képviselő ú…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Ház! Javasolom, hogy az állami újraelosztás mértékéről beszéljünk, nem érdemes csak a személyi jövedelemadóról beszélni. Az állami újraelosztás mértéke, tisztelt képviselő úr, Szabó Zoltán képviselő úr, évről évre csökkent, javasolnám, hogy nézze meg az ezzel kapcso…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Ház! Attól, hogy valamit sokszor elismételgetnek, az még nem biztos, hogy úgy van. Adócsökkentésről beszélt képviselőtársam, és azt mondta, hogy nem történt adócsökkentés az elmúlt időszakban. Hadd hívjam fel a figyelmét, hogy kormányzásunk első évében hatról háromr…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Ezt kénytelen vagyok ide kihelyezni. (A mikrofon elé helyez egy lapot. - Derültség a Fidesz soraiból.) Tisztelt Ház! Időnként eljön az igazság pillanata. Eljött az igazság pillanata már most, október elején a pedagógusoknál, a közalkalmazottaknál, amikor szembesülhetnek azza…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Ház! Azt hiszem, elég egyértelmű az SZDSZ plakátja: 18 százalékot vállalt mindenkinek. Ha lett volna egyetlenegy százaléknyi adócsökkenés az adókulcsokban akárhol, a 20, a 30 vagy a 40 százalékos sávban, akkor még el is tudnám fogadni, hogy elindult a kormány ebbe a…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Parlament! A mellébeszélés tipikus példáját láttuk. A 2003-as adó- és járuléktörvényről beszélünk. Ebbe persze bele lehet írni, hogy majd 2004-re mit tervezünk, de 2200-at is bele lehet írni meg 2005-öt is; de most az a kérdés, hogy mi lesz 2003-ban…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy egy értelmes vita lenne, ha arról beszélgetnénk, hogy mekkora legyen az állami újraelosztás mértéke Magyarországon, mert valóban úgy van, ahogy képviselő asszony is elmondta, hogy egyik oldalon szeretnénk, ha minél al…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Ház! Bizonyára elkerülte előttem szóló képviselőtársam figyelmét, hogy mi nem általában azt mondtuk, hogy indokolatlanul nagy terhet ró az állampolgárokra ez az adótörvény, hanem arról beszéltünk, hogy nem teljesültek azok az ígéretek, kicsit sem, amelyeket önök a k…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Két rövid gondolat; az egyik: folytatnám Szakács Imre képviselőtársam gondolatát, ha a feketejövedelmek csökkennek, ha a gazdaság tisztább lesz, ez önmagában is okozhatja az adóbevételek növekedését anélkül, hogy a sávok változtak volna. A nemzetközi felmérések szerint is az…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Az hangzott el az előbb egy hozzászólásban, hogy az áfák emelése az uniós csatlakozás miatt következik be. Tisztelt kormánypárti Képviselők! Szeretném, ha megnéznék, hogy az uniós országokban milyen áfák vannak milyen területeken. Egyetlenegy példát hadd eml…

T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról

Révész Máriusz 2002. október 1.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szabó Zoltán csúsztatott, és erre kénytelen vagyok kitérni, ugyanis az ellenzék nem azt mondta, hogy az adótörvények megtárgyalására soha nem állt ilyen kevés idő re…

A/819 Mennyit ér az Ön szava?

Révész Máriusz 2002. szeptember 30.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Ön a kampány során személyes felelősséget vállalt azért, hogy az általános iskolában ingyen lesz a tankönyv mindenkinek. Egy szórólapján a szavát adta, hogy ez az ígérete teljesülni fog. A kormányprogramba ez az elképzelés, minis…

A/819 Mennyit ér az Ön szava?

Révész Máriusz 2002. szeptember 30.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszterelnök Úr! 2001 novemberében, a kétéves költségvetés félidejében szocialista párti képviselők egy javaslatot nyújtottak be a parlamentben, amelyben azt javasolták, hogy azonnal, azaz 2002-től vezessük be az ingyenes tankönyvet az általános iskolákban…

A/819 Mennyit ér az Ön szava?

Révész Máriusz 2002. szeptember 23.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem kívánom Magyar Bálint miniszter urat kellemetlen helyzetbe hozni. Azt kell hogy mondjam, Medgyessy Péter személyes ígéreteket tett a kampányban, én azt szeretném, ha Medgyessy Péter ezekre személyesen válaszolna. Azt hiszem, ez az ő becsületbeli feladata…

T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról

Révész Máriusz 2002. szeptember 17.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Ház! Azt gondolom, jó, ha egy költségvetés kapcsán konkrét számadatokat használunk, nagyon bonyolult az, hogy rendkívül alacsony, mondjuk azt, hogy 7 százalék volt a KSH adatai szerint a pedagógusoknál a nettó béremelkedés. Nem volt ilyen az azt megelőző hat-hét évb…

<< < 10 11 12 13 14 > >>

Vélemény

Fülöp Botond (Vidéki prókátor)

Azért van szükség szigorú bevándorlási politikára, hogy az Orbán-félék ne kerülhessenek még egyszer a hatalom közelébe.

+2 / −35 33

Schilling Árpád (Facebook)

Amennyiben MP szerint a feketék és barnák nem franciák, akkor ez a vélemény rasszista jegyeket mutat.

+1 / −21 37

Magyar Péter (TISZA)

Európa ma óriási bajban van. A lehető legszigorúbb migrációs fellépést képviseljük.

+5 / −29 62

Forgács István (Facebook)

A videókat látva úgy tűnik, Franciaországban minden rendőrnek ezen a hétvégén van a születésnapja.

+14 4

Isky Annamária (Játszótéri Filozófus)

Tisztelt Fidesz Pártelnök úr! Pontosítaná, milyen problémát jelentenek a fiatalok a nemzetre nézve?

+2 / −35 58

Márki-Zay Péter (Facebook)

Orbánnak ideje lenne megértenie, hogy vége, és a Jóisten nem tartozik neki semmivel.

+1 / −28 29

Orbán Viktor (DPK-tábor)

A hazánk még nincs abban az állapotban, hogy a mostani kormánnyal szemben tömegerővel föllépjen.

+22 / −1 53

Orbán Viktor (DPK-tábor)

Politikai eljárások zajlanak, aminek az a célja, hogy a mi politikai közösségünket megsemmisítsék, velem az élen.

+11 / −1 22

Jászberényi Sándor (Facebook)

Európában zavargások vannak, de ennek nem sok köze van a migrációhoz. Az elkeseredéshez van.

−27 32

Jámbor András (Facebook)

Mélységesen zavar, hogy Magyar Péter a tájékozódás helyett a migránsozást választotta.

−26 33

Németh Balázs (TISZA)

Ez a Tisza! A Tisza-frakció munkatársa így gúnyolódik a valláson. Hányinger!

+14 8

Ókovács Szilveszter (Facebook)

Hodász András ijesztő tévúton jár, a balos nyilvánosság pedig ma is kvázi-papként kezeli.

+17 16

Panyi Miklós (Fidesz)

Véged van, Jani! Véged van! – kiáltja a BM tiszás államtitkára Pócs Jánosnak.

+19 5

Fekete-Győr András (Facebook)

Orbán Viktornak nem a Jóisten tartozik négy évvel, hanem a magyar igazságszolgáltatás.

+1 / −31 34

Szűcs Gábor (Fidesz)

🤷🏻‍♂️ Ha ilyen ütemben folytatják, 1 éven belül nem marad senki kormányzati pozícióban.

+22 9

Kurucz Dániel (KözTér)

Igazából már három miniszter is eljutott a felmondásig.

+36 16

Soproni Tamás (Facebook)

Amikor Terézváros kitüntet valakit, valójában nemcsak azt mondja neki: köszönjük, amit tettél.

+1 2

Gulyás Virág (Facebook)

A miniszterelnöknek GŐZE SINCS a franciaországi összefüggésekről.

+29 11

Emmanuel Macron (X)

Mindannyian egységesen lépünk fel a káosz szítói ellen.

−20 33

Dömötör Csaba (Fidesz)

A képen a lángoló Limoge-i városháza látható Franciaországban. Ma gyújtotta fel a lázongó tömeg.

+24 16

Béndek Ábris (Facebook)

Franciaország összeomlik.

+29 34

Tóth Máté (Az energiajogász)

Ez Európa új energetikai iránya: benzineskanna a kézben, a franciáknál már épületekkel és autókkal fűtenek. 🫣🙃

+21 / −1 10

Gulyás Virág (Facebook)

A kirakós minden darabja számít. És Magyarországon ez a játék még csak most kezdődött el.

+40 15

Koncz Zsófia (Fidesz)

Van, amikor azt kell mondani, hogy elég. Beperlem Kátai-Németh Vilmos miniszter urat.

+41 / −1 26

Startup Hungary (Startup Hungary)

A startup-részesedésekre kiterjesztett vagyonadó tönkreteszi az ökoszisztémát.

+6 22

Latorcai Csaba (KDNP)

A vagyonadó a gazdákat is érintheti.

+8 5

Böröcz László (Budavár)

🐾 Külön köszönöm minden felelős gazdinak, aki odafigyel a járdák tisztaságára!

+2 3

Németh Balázs (Facebook)

❗️NE VICCELJÜNK MÁR❗️ Forsthoffer Ágnes LEBUKOTT.

+29 24

Forsthoffer Ágnes (Facebook)

A nyitó vagyonnyilatkozatomban megadott vagyoni és jövedelmi adatokat FENNTARTOM.

+1 / −33 34

Bóka István (Facebook)

Vitézy miniszter úr lassan már kiérdemel egy „lelkes rajongói jelvényt”. 😊

+11 7

Robert C. Castel (Facebook)

Franciaország sikerrel levált az orosz gázról. Újabban középületekkel fűtenek.

+25 / −1 10

Nemes Dániel (Facebook)

Telex: kukákat gyújtottak fel. Valóság: 1. Párizs, 2. Limoges, 3. Párizs, 4. Limoges

+21 / −1 13

Kötter Tamás (Facebook)

A gúnyolódó ateizmustól a Rózsadombi érdekkereszténységig.

+21 14

Balajti István (TISZA)

Állománygyűlést tartott a minisztérium. Találóan a GEMkapocs nevet adták neki. 🙂 Ez egy egészen más mentalitás.

−22 18

Radnai Márk (TISZA)

A politikai kereszténység új stációja az, hogy előbb jön a közpénz, aztán jöhet a közös ima?

−49 56

Fekete-Győr András (Facebook)

Ma van az Orbán-rezsimtől kapott felfüggesztett börtönbüntetésem utolsó napja.

−42 48

Ceglédi Zoltán (Facebook)

Nem értem a vagyonadón háborgó tiszásokat.

+58 / −3 45

Vásárhelyi Mária (Facebook)

Ég az arcomon a bőr.

−47 52

Szabó Gergő (Facebook)

Szégyen viszont utolsó csatlósként bólogatni és minden elért eredményt elégetni egy kis fejsimiért.

+34 / −1 7

Márki-Zay Péter (Facebook)

A változásba vetett bizalmat az új hatalom maga is elveszítheti, ha a populizmust választaná.

−15 13

Hadházy Ákos (Facebook)

Ezt a Magyar Péter-interjút sajnos Orbán is adhatta volna.

+1 / −32 28

Magyar Péter (444)

Nem gondolnám, hogy Zelenszkij eljönne október 23-án.

−42 79

Tóth Máté (Facebook)

Egészen elképesztő a politikai amatőrizmus és felelőtlenség.

+27 / −1 20

Gyurcsány Ferenc (Facebook)

Ez nem a politikus Gyurcsány. Ez egy másik arc.

−10 16

Skrabski Fruzsina (Facebook)

Az a vád, hogy „pszichikai bűnsegéd”, ezért tették a háromgyerekes anyukát előzetesbe. Ez csak politikai döntés, mert jogi alapja nincs.

+28 / −3 15

Varga-Bajusz Veronika (Facebook)

És a cél? Valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem.

+62 / −1 83

Bohár Dániel (Facebook)

Ruff úr, valóban az a megállapodás, hogy aki terhelő vallomást tesz a korábbi kabinetre, az hamarabb szabadul?

+56 45

Lannert Judit (TISZA)

A Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk egy, már az Orbán-kormány idején is megtartott pályaorientációs foglalkozásban látta meg a veszélyt.

+1 / −39 53

Háttér Társaság (Facebook)

Az LMBTQI-szempontokat is magában foglaló átfogó szexuális nevelés végre visszatérhet az iskolákba.

−40 45

Dúró Dóra (Mi Hazánk)

„Megcsináltuk!” – büszkélkedik a Háttér Társaság nevű LMBTQ-lobbiszervezet. Nem kell nagyobb beismerés ennél.

+26 / −2 26

Forgács István (Facebook)

Megkérem Magyar Pétert, hívja fel a Háttér Társaságot, és mondja meg nekik, hogy tévednek és rosszul látják a dolgokat.

+31 10

Borsós Gabriella (TISZA)

Miről szól valójában a gyermekvédelmi törvény?

−29 23

Deák Dániel (Facebook)

Orbán Viktor édesanyja is elment az imára a politikai foglyokért.

+16 5

Magyar Péter (TISZA)

Vétó helyett szövetségek. Fenyegetés helyett egyeztetés. Gyűlöletkeltés helyett kőkemény tárgyalások és néha egy fontos mosoly.

−26 28

Panyi Miklós (Facebook)

Van egyáltalán olyan tiszás, akinek nincs valamilyen eltitkolt mutyija, botránya, trófeája, villája?

+14 7

Farkas Csongor (TISZA)

A vagyonadó befektetés az ország stabilitásába, a jövő munkaerejébe és a gyerekek jövőjébe.

−52 44

Kovács Sándor (Fidesz)

Az Orbán-kormány a multikat adóztatta. A Tisza a hazai vállalkozásokat.

+15 5

Kósa András (Facebook)

A független sajtó egy része valóságos kampányt folytat a vagyonadó ellen.

+1 / −31 29

Forgács István (Facebook)

Szia, Magyarország, szociális összeomlás érdekel?

+21 7

Trombitás Kristóf (Facebook)

Nem értem, hogy jobboldali körökben ezekhez hasonló mozgalmak hogyan tudtak népszerűségre szert tenni.

+12 / −2 12

Magyar Péter (TISZA)

A kétnapos, rendkívül intenzív tárgyalások után úgy tudtam büszkén felállni, hogy minden fontos kérdésben győzőtt a magyar érdek.

−42 60

Lamperth Mónika (Népszabadság)

Sürgős korrekcióra szorul a Szent István Vidékfejlesztési Program.

+10 / −6 26

Puzsér Róbert (Magyar Hang)

A remény április 12-éig esély volt, mely mozgatott és változást generált, azóta azonban minden nappal egyre inkább veszély, ami bénít és felelőtlenséget termel.

−33 42

Panyi Miklós (Fidesz)

A tébolydából és a vegzatúrából komoly emberek köszönik szépen, nem kérnek. Közben meg az állam szépen lassan csuklik össze.

+28 4

Kapitány István (TISZA)

Megtartottuk a minisztérium második állománygyűlését, amit mostantól GEMkapocsnak hívunk.

+1 / −28 53

Rétvári Bence (KDNP)

Békésen, méltósággal imádkoztunk a politikai foglyok szabadulásáért.

+19 / −3 25

Pócs János (Fidesz)

Nem bűncselekmény, hogy bemutattam a valóságot a Zsolti bácsi ügyben.

+57 / −1 18

Andrij Szibiha (X)

Magyar és csapata okos, együttműködésre épülő megközelítéssel érte el azt, amit Orbán sok évnyi zsarolással sem tudott elérni.

+1 / −40 50

Orbán Anita (TISZA)

A teljes magyar–ukrán kapcsolatrendszer megújításán dolgozunk.

+1 / −33 40

Volodomir Zelenszkij (X)

Hálás vagyok Magyar Péternek az Ukrajnával és népünkkel vállalt szolidaritásáért, valamint azért, hogy kész együttműködni a béke érdekében.

+2 / −17 21

Magyar Péter (TISZA)

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásomról biztosítottam a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt.

+1 / −54 80

Dúró Dóra (Mi Hazánk)

⬇️Íme azok az emberek, akik a balliberális médiából érkeztek a Tisza Párthoz. Ne csodálkozzunk hát, hogy az SZDSZ szelleme tér vissza!

+37 / −2 30

Panyi Szabolcs (Facebook)

Vlagyimir Putyint és Szergej Lavrovot is meghívták volna a forradalom 70. évfordulójára? 🤔

+2 / −57 62

Karácsony Gergely (Budapest)

Szobordöntéssel és látványos programokkal várunk mindenkit a forradalom 70. évfordulóján, hogy együtt ünnepeljük a szabadságot.

+1 / −37 21

Makai Máté (ÖT)

Biedermann személyében ismét magyar kötődésű szerző tűnik fel a világirodalom élvonalában.

+2 / −2 2
Reakció
  • Impresszum
  • Reakció kommentszabályzat
  • Reakció véleményszemle irányelvek
  • Adatvédelmi tájékoztató

© 2026 Reakció. Minden jog fenntartva.