DR. BIHARI ZOLTÁN, a TISZA képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon egy olyan törvénymódosításról vitázunk, amely első ránézésre lehet, hogy egy szűk szakpolitikai kérdésnek tűnik, egy növénybetegségről, a hegybíró jogosítványairól, valamint az érintett termelők kötelezettségeiről szól a javaslat.
A törvénymódosítási javaslatban azonban ennél jóval többről van szó: a magyar szőlő- és borágazat jövőjéről, a termelők megélhetéséről, termőterületeink megőrzéséről és egy olyan hagyomány továbbéléséről beszélünk, amely évszázadok óta része a magyar kultúrának és a vidéki életformának.
Jómagam a tokaji Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója voltam nyolc éven keresztül. Akkor én még nem találkoztam a szőlő aranyszínű sárgaságot okozó „Grapevine flavescence dorée” nevezetű fitoplazmával, ami 2013-ban jelent meg hazánkban Zala megyében, és azóta ez a szőlőtőkékre nézve halálos veszély minden borvidékünkön megjelent. Olyan károsítóról van szó, amely megfelelő védekezés hiányában rendkívül gyorsan képes terjedni, a terméshozamot jelentősen tudja csökkenteni, és végső soron a teljes ültetvény pusztulását okozza.
A fitoplazma egy olyan kórokozó, amely ellen jelenleg nem ismerünk vegyszeres védekezési módot. A betegséget az amerikai szőlőkabóca terjeszti ‑ de más őshonos kabócafajok is terjeszthetik egyébként ‑, amely a fitoplazmát szívogatásával viszi át egyik növényről a másikra. A fitoplazma egy baktériumok közé sorolható kórokozó. Ezen kabócáknak szintén tápnövénye a rendkívül elterjedt iszalag és a bálványfa, ezért magától a kabócától rovarirtó szerek használata ellenére sem tudunk megszabadulni, de a fertőzött növények szívogatását meg tudjuk akadályozni a beteg szőlőtőkék eltávolításával.
A probléma súlyát jól mutatja, hogy egy fertőzött parcellán rövid idő alatt a tőkék akár 80-100 százaléka is érintetté válhat. Ilyen tragikus helyzet ‑ és ezt még egyszer mondom: ilyen tragikus helyzet ‑ a szőlőterületeinken csak a XIX. században pusztító filoxéra terjedésekor alakult ki. Ezért itt nem egyszerűen arról van szó, hogy egy gazdának mennyit terem a szőlője, arról van szó, hogy egyáltalán marad‑e szőlő azon a területen, ahol korábban volt, lesznek‑e egyáltalán borvidékeink. Tehát itt egy nagyon komoly problémáról van szó. Hazánkban fog‑e teremni szőlő? Beszélhetünk‑e még egyáltalán borkultúráról?
Tisztelt Képviselőtársaim! Minden egészségügyi kérdés esetén igaz az az alapelv, hogy a bajt jobb megelőzni, mint utólag megpróbálni gyógyítani. Gyógyíthatatlan betegség esetében pedig csakis a megelőzés jöhet szóba, itt is ezzel állunk szemben. Ezért a most előttünk fekvő módosítás egyik legfontosabb célja a megelőzés és a gyors beavatkozás képességének az erősítése.
A javaslat világosabbá teszi a kártalanítás szabályait is. Ez fontos, mert az államnak egyfelől kötelessége segítséget nyújtani azoknak a termelőknek, akik egy közérdekű növényegészségügyi intézkedés miatt kárt szenvednek, másfelől azonban ennek a segítségnek feltételei is vannak. Nem lehet úgy működtetni egy védekezési rendszert, hogy az állam elvárja a közreműködést, és ha a termelő ezt nem teljesíti, mégis ugyanúgy jogosult maradjon a kártalanításra.
A szabályozás ezért egyértelművé teszi: a jogok és a kötelezettségek egymással összhangban kell hogy álljanak. Aki igényt tart kártalanításra, annak részt kell vállalnia a közérdekű védekezésben, annak teljesíteni kell azokat a feltételeket is, amelyek a kártalanításhoz kapcsolódnak. Ez nem büntetés, ez a rendszer működőképességének az egyik garanciája.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslat lényeges eleme az úgynevezett egyéb szőlő fogalmának a bevezetése. A szőlő, a Vitis nemzetségbe nem kizárólag a klasszikus értelemben vett borszőlőfajták tartoznak, számos olyan szőlőfaj és -fajta létezik hazánkban, amely rendeltetésszerű művelés hiányában növényegészségügyi kockázatot jelenthet például a kiskertekben, még ha nem is borvidéken található az a kiskert.
Fontos, hogy a törvény nevesíti az egyetlen őshonos védett szőlőfajunkat, a ligeti szőlőt, és a szabályozás elkülöníti az egyéb szőlőfajoktól és -fajtáktól, ezért ennek védelme és kezelése természetesen nem kerülhet egy kalap alá az elhanyagolt szőlőterületekével.
(0.40)
Persze tudnunk kell, hogy a ligeti szőlő mára rendkívül megritkult, vadon élő példányainak a száma száz körül van. És itt érkeztünk el a szabályozás legfontosabb elvi kérdéséhez: a magántulajdon szabadsága mellett létezik a közösség védelmének kötelezettsége is. Egy szőlőterület tulajdonosa természetesen jogosult arra, hogy használja a saját tulajdonát, de ez a használat nem jelentheti azt, hogy elhanyagolja a területét, ami fertőzési gócponttá válhat. Egy gondosan művelt szőlőültetvény tulajdonosa nem tud védekezni sikeresen, ha néhány száz méterrel arrébb egy elhanyagolt terület folyamatosan újratermeli a fertőzés veszélyét. A rendeltetésszerű művelés kötelezettsége a környező ültetvények védelmét szolgálja. Amennyiben pedig a tulajdonos nem hajlandó vagy nem képes eleget tenni a védekezési kötelezettségének, akár kényszerkivágást is lehessen kezdeményezni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat egyik legfontosabb gyakorlati újítása, hogy a védekezéshez szükséges ellenőrzések gyorsabban megkezdhetők. Ha egy veszélyes károsító terjed, minden elvesztegetett hét újabb fertőzési lehetőséget jelenthet. Ezért indokolt az a szabályozás, amely bizonyos esetekben lehetővé teszi, hogy ne kelljen kivárni a közérdekű védekezés elrendeléséhez kapcsolódó általános határidőt, amikor a végrehajthatóság feltételei fennállnak egyébként. Ugyanezért indokolt lehet a közhírré tétel lehetőségének alkalmazása is olyan esetekben, amikor nagyszámú érintett ügyfélről van szó. Ezeket az intézkedéseket azért kell megtenni, mert a növénybetegség nem várja meg, amíg a hatósági eljárás minden egyes lépése kényelmesen lezajlik.
Természetesen a gyorsabb hatósági fellépéshez megfelelő garanciáknak is társulniuk kell. A szabályozás ezért meghatározza az ellenőrzés rendjét, a használó bejelentési kötelezettségét, a felszólítás lehetőségét és azt is, hogy milyen módon kerülhet sor végső esetben a kivágásra. A szabályozás elsődleges eszköze a felszólítás és a kötelezés. Ha azonban a kötelezett ennek ellenére nem tesz eleget a felszólításnak, akkor szükségessé válhat a növényállomány kivágása, végső esetben pedig a közérdekű kivágás. És teljesen érthető az az alapelv is, hogy ennek költsége végső soron azt terhelje, aki a kötelezettségének nem tett eleget.
Tisztelt Országgyűlés! Nem szabad megvárnunk azt a pontot, amikor már nincs visszaút. A cél az, hogy a termelői közösségeknek és a hatóságoknak legyen lehetőségük a gyors beavatkozásra, és az egész rendszerben világosak legyenek a felelősségi viszonyok. A most tárgyalt módosítás éppen ezt az egyensúlyt kívánja megteremteni. Megőrzi a termelők jogait, de egyértelművé teszi a kötelezettségeket, lehetővé teszi a gyorsabb hatósági beavatkozást, de szabályozott eljárási keretek között.
A szőlő aranyszínű sárgasága elleni küzdelemben nincs helye annak a gondolkodásnak, hogy majd akkor foglalkozunk vele, ha már nagy a baj, akkor ugyanis már késő. A magyar szőlő- és borágazat érdeke az, hogy a védekezés időben, hatékonyan és kiszámítható szabályok szerint történjen. Ezért a törvényjavaslatot szakmailag indokoltnak, a közérdek szempontjából szükségesnek és a magyar szőlőtermesztés védelme érdekében támogatandónak tartom. Kérem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvénymódosítást támogassa. Köszönöm. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés