PALÓC ANDRÉ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Nos, egészen biztos, hogy a 480-nál több a 626 és a 701. Nem a Fidesz követelt 480-at a kampány idején, hanem a jelenlegi kormányfő. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) És még valamit húzzunk alá: az előző kormány megoldotta a védett árat, ez a kormány azonnal kivezette. (Balla György: Úgy van!) A benzinkutaknál viszont nem kampánymondatokat, hanem literenként 626 forintos benzint és 701 forintos dízelt látnak a magyar családok, és őket nem az érdekli, hogy milyen magyarázatot gyárt a kormány, és nem az, hogy mit hallanak a miniszterelnöktől, hanem az, hogy mennyit kell fizetni.

A kormányfő, akkor ellenzéki vezetőként, márciusban ‑ szó szerint igyekszem idézni ‑ így fogalmazott: „Elég a dumából és a hangulatkeltésből! Azonnali adócsökkentést és benzinárstopot 480 forinton a magyar benzinkutakon!”, idézet vége. Ehhez képest első lépésként ‑ mindannyian emlékszünk rá ‑ kivezették a védett üzemanyagárat, ami a benzinnél 595-ös, a gázolajnál 615-ös plafont jelentett. Most, alig több mint két és fél hónappal később, a dízel 700 forint felett jár, a védett ár megszüntetése óta új csúcson.

De nézzük a számlát! A 480 forintos követeléshez képest egy liter gázolaj ma 221 forinttal drágább. Egy 50 literes tanknál 11 050 forint a különbség. (Magyar Péter közbeszól.) A korábbi 615 forintos védett árhoz képest ugyanez 4300 forinttal magasabb költséget jelent a magyar családoknak. Nos, a magyar kormány a magyar autósok háromnegyedét, egészen pontosan 78 százalékát teljesen cserben hagyta a magas árakat illetően, 5 ezer forint havonta pedig a jelenlegi átlagáron 7,1 liter gázolaj. Ez egy 6 litert fogyasztó autónál körülbelül 119 kilométerre elég, tehát annak, aki munkába jár, és 40 kilométert autózik naponta, három munkanapot jelent. Ez nem segítség, ez egy olcsó kommunikációs trükk.

És ez még nem minden, mert az autósok többségét egyáltalán nem érinti az intézkedés. 4 millió 456 ezer autó van, a kormány egymillió autóról beszél, tehát hogyha el is hisszük ezt a számot, akkor is azt mondhatjuk, hogy több mint háromnegyed semmit nem kap. A benzinesek kapásból semmit nem kapnak, a fuvarozók szintén kimaradnak, sőt a 150 lóerőnél erősebb dízelek tulajdonosai szintén kimaradnak, mert a 13 éves dízelüzemű családi egyterű luxusautó a kabinet szerint.

A fuvarozók cserben hagyása különösen aggasztó. Ők biztosan nem kedvtelésből tankolnak. Ők viszik az árut a gyárba, az élelmiszert a boltba, a csomagot a családokhoz. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete 4800 tagja számára elfogadhatatlannak nevezte a csomagot. A szakmai szervezet szerint a közel 11 600 fuvarozó, akik a GDP 4 százalékát adják, nos, ők tankolják el a hazai gázolajfogyasztás több mint felét, őket nem érinti ez az intézkedés. Nem is beszélve arról, hogy a Magyar Független Fuvarozók Egyesülete egyenesen ‑ idézem őket ‑ arculcsapásnak nevezte a döntést. És ha a fuvarozó teljes árat fizet, azt végül nem egyedül ő fizeti meg, beépül a kenyér, a tej, az építőanyag és minden kiszállított termék árába, a kormány pedig a magas szállítási költségeken keresztül mindenkitől visszavesz.

A miniszterelnök márciusban ellenzékből még azt mondta: „Elég a dumából!” Nos, ebben egyetértünk. A kormány ne magyarázza tovább, miért nem lehet megtenni azt, amit ellenzékben azonnal követelt, majd a választás után fenntartani ígért! Állítsák helyre a magyar autósok és a vállalkozások védelmét, segítsenek a fuvarozóknak és a gazdáknak, mert ha ellenzékben 480 volt a követelés a jelenlegi kormánypárt részéről, joggal várják a magyarok tőlük ugyanezt kormányon, mert a 480 forintos kampánymondatból végül 701 forintos valóság lett. A legutóbbi kommunikációs trükk pedig nem teljesíti az ígéretet, csak beárazza annak megszegését.

A magyar autósok azt kérik, hogy a kormány tartsa a szavát. Védett árat a magyar üzemanyagnak, védett árat mindenkinek Magyarországon! Köszönöm a figyelmet. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van! ‑ Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu