PORCHER ÁRON gazdasági és energetikai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Múlt héten is egy hasonló témában hozott kérdést, és akkor megpróbáltam egy kicsit udvariasan fogalmazni, most megpróbálom hasonlóan, de egyértelműbben. Tisztázzuk a helyzetet! A gázár lekötéséért önök feleltek. Ezt minden évben korábban megcsinálták áprilisig, májusig, és a korábbi években ez mindig sikerrel járt, de idén önök ezt nem tették meg. És most jöhetnek ezekkel, hogy jaj, miért nem kötöttük le mi, de igazából fedezik a saját hibáikat. Tisztázni kell azt, hogy a téli hónapokban, amikor a legnagyobb a fogyasztás, és egyben legdrágább az ár, azokban a hónapokban hagyták üresen így a magyarokat. És ezek után meg minket kérnek számon?! (Zsigó Róbert: Kérdezett, nem számonkérés volt!)

Korábban is gyakorlatilag kérdezte például az időzítést. Kérdezte azt, hogy most akár milyen árakon lehetne ‑ még a múlt heti kérdésében is ‑, akár 60 vagy 70 eurós árakon lehetne rögzíteni a gázt. De ha már az időzítésről beszélünk, miért nem teszi fel ezt a kérdést annak, aki még 30 eurós áron, feleennyiért tudta volna lekötni, akinek a feladata lett volna?

Mi most egy olyan stratégián dolgozunk, hogy kiszámítható, átlátható módon legyen egy árlekötési stratégia, amely a későbbi években igenis stabilitást fog adni. De ezzel az a célunk, hogy az önök hagyatékát és az önök kiszolgáltatottságát próbáljuk helyrehozni, mert amilyen helyzetben hagyták itt az országot, az elfogadhatatlan! (Pócs János: Volt egy választás! Elfelejtetted?) Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu