TÁRKÁNYI ZSOLT közlekedési és beruházási minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Abban az egyetlen dologban önnek igaza van, hogy én nem ismerem a Jászságot, de végre hosszú idő után egy olyan képviselője lett Halmai Ferenc személyében a régiónak, aki nemcsak ismeri a területet, a Jászságot, mint a tenyerét, de végre egy komolyan vehető emberként tud megjelenni mind otthon, mind itt a parlamentben. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Ön egyébként a beruházás státuszával kapcsolatban teljes tévedésben van. Az igazság az, hogy a 32-es számú főút M3-as autópálya és Jászberény közötti szakaszának négynyomúsítása a korábban megindított kiviteliterv-szintig tartó tervezésben van. Jelenleg is zajlik ez, ennek lezárulta pedig a jövő évben lesz. Tehát ön olyat kér számon, ami még folyamatban van. Úgyhogy megnyugtathatok mindenkit a Jászságban és országszerte is, hogy nem fog leállni ez a projekt. A Közlekedési és Beruházási Minisztériumnak ez egy fontos projekt.
(18.00)
Ennek a megtörténtéig, mármint a tervezés lezárultáig azonban bármilyen további döntést meghozni ezzel a konkrét beruházással kapcsolatban, az pont olyan felelőtlen lenne, mint amit Lázár János 2022 után folytatott: bármit megbeszéltek, ötleteltek a minisztériumban, azt ő másnap egy Lázárinfón kész tényként bejelentette. Hogy nem lett semmiből semmi és mindenki most számonkéri ezt, az ennek a hozománya, ennek a következménye.
Úgyhogy még egyszer szeretnék megnyugtatni mindenkit a Jászságban, hogy a négynyomúsítása a 32-es számú főútnak nem került le a napirendről. A Közlekedési és Beruházási Minisztérium folytatja ezt a projektet, tervezési fázisban van, és jövőre, amint ez lezárul, ennek a további sorsáról mindenkit tájékoztatni fogunk. Államtitkár úr, képviselőtársam pedig jó hírekkel térhet haza. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés