DR. HEGEDŰS BARBARA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a vita elején fontos egy dolgot tisztázni, mégpedig azt, hogy a javítóintézet nem egyenlő a gyermekotthonnal.
A gyermekvédelmi szakellátásban részesülő gyermek és a javítóintézetben elhelyezett fiatalkorú jogi helyzete nem ugyanaz. A javítóintézeti nevelést bíróság rendeli el bűncselekményt elkövető fiatalkorúval szemben, illetve javítóintézetben hajtható végre fiatalkorú terhelt letartóztatása is. Ez természetesen egy pillanatig nem jelenti azt, hogy ezeket a fiatalokat ne illetné meg a védelem, a megfelelő nevelés, oktatás, pszichológiai segítség vagy az újrakezdés lehetősége, hiszen valóban az a cél, hogy visszaintegráljuk ezeket a fiatalokat a társadalomba, hogy jogkövető felnőtté váljanak, ne pedig bűnelkövető felnőtté.
De azt gondolom, hogy a nevelés és a biztonság nem egymás ellentétei: egy javítóintézetben egyszerre kell jelen lennie az emberségnek és a következetességnek, a segítségnek és a szabályoknak, a reintegrációnak és a biztonságnak. Szerintem valójában erről kell szólnia a mai vitának.
A törvényjavaslat címe a javítóintézetek gyermekvédelmi rendszerbe történő visszaintegrálásáról szól. Maga a normaszöveg azonban ennél jóval többet tesz. Nem egyszerű szervezeti áthelyezésről van szó ugyanis, hanem a javítóintézeti nevelés végrehajtási rendszerének érdemi átalakításáról.
Itt érdemes felidéznünk azt is, hogy jutottunk el a jelenlegi rendszerhez. Valóban, 2025 decemberében a Szőlő utcai javítóintézetben feltárt súlyos visszaélések után azonnali intézkedésekre volt szükség. A cél az volt, hogy megerősítsék az intézetek törvényes és biztonságos működését, és olyan külső kontroll jöjjön létre, amely nem kizárólag az intézet saját belső hierarchiájára épül. Ezért a javítóintézetek irányítása a büntetés-végrehajtási szervezethez került, ezért jelent meg a folyamatos rendőri jelenlét. Nem azért, mert ezekről a fiatalokról bárki lemondott volna, hanem éppen azért, mert nevelni és segíteni is csak biztonságos, kiszámítható, törvényesen működő intézményben lehet.
Itt van egy kérdés, amelyre szerintem mindenképpen választ kell kapnunk. Az előző kormány által veszélyhelyzeti rendeletekkel kialakított rendszert 2026 májusában már a jelenlegi kormánytöbbség emelte törvényi szintre, vagyis néhány hónappal ezelőtt önök még úgy ítélték meg, hogy ezt a rendszert érdemes fenntartani és törvényben rögzíteni. Mi változott május óta? Milyen új szakmai tapasztalat, vizsgálat vagy hatástanulmány született néhány hónap alatt, amely alapján az akkor még megfelelőnek ítélt rendszert most vissza kell bontani?
Azért sem mellékes kérdés ez, mert nem pusztán egy szervezeti táblán írják át az intézmény nevét vagy irányítását, pontosan megszűnne a folyamatos bűnmegelőzési célú rendőri felügyelet is. Tehát ezzel együtt megszűnne az a kifejezett törvényi garancia, amely alapján egy fiatalkorú az intézet alkalmazottainak jelenléte, tudomása, jóváhagyása nélkül, közvetlenül a rendőrnek jelezheti, ha jogsértés éri, éppen egy olyan rendszerben, ahol korábban súlyos visszaélésekre került sor. Szerintem különösen megfontolandó, hogy valóban ezt a külső kontrollt kell‑e elsőként megszüntetni.
Annál is inkább, mert maga a törvényjavaslat elismeri: a rendészeti és a büntetés-végrehajtási tapasztalatra továbbra is szükség van, a biztonsági követelmények kialakításánál továbbra is fel kell használni a büntetés-végrehajtás szakmai tapasztalatait, együttműködési megállapodást kell kötni, és a rendészek képzésében is szerepet kap a büntetés-végrehajtás. Tehát abban egyetértünk, hogy a gyermekvédelmi és nevelési szakértelem önmagában nem elegendő, komoly biztonsági szakértelemre is szükség van.
A javaslat még azzal is számol, hogy előfordulhatnak olyan veszélyes helyzetek, amikor az élet vagy a testi épség védelme, illetve súlyos fegyelmi vétség megakadályozása érdekében azonnali testi kényszer alkalmazására lehet szükség. Éppen ezért nehéz megérteni, mi indokolja a külső rendőri kontroll teljes megszüntetését.
De számomra talán az egyik legnagyobb kérdőjelet maga az indoklás teszi ki. Eszerint ugyanis a mostani változtatás csak a tartalmi szakmai felülvizsgálat első szervezeti lépése, a nevelési tartalom és a programrendszer korszerűsítése majd ezt követően történik meg. Tehát magyarul: előbb átszervezik a rendszert, és utána dolgozzák csak ki részletesen azt a szakmai modellt, amelynek érdekében az átszervezés történik. De szerintünk ennek pontosan fordítva kellene történnie: először legyen világos szakmai koncepció, legyenek világos garanciák, legyen pontosan meghatározva, hogyan biztosítsuk egyszerre a nevelést, a reintegrációt, a fiatalok jogainak védelmét és az intézetek biztonságát, és ha mindez rendelkezésre áll, utána lehet felelősen dönteni a szervezeti keretek átalakításáról.
Tisztelt Országgyűlés! Szerintem ebben a kérdésben nem kell két táborra osztanunk magunkat. A gyermekeket védeni kell, a javítóintézetben lévő fiatalokat segíteni kell abban, hogy legyen lehetőségük visszatérni a társadalomba, de közben az intézetekben rendnek, biztonságnak és törvényességnek kell lennie. Ez a három cél nem zárja ki egymást.
Éppen ezért tartjuk elhamarkodottnak, hogy egy néhány hónapja még törvényi szintre emelt rendszert most úgy bontsunk vissza, hogy a helyébe lépő teljes szakmai koncepció valójában még nincs előttünk, miközben egy fontos külső biztonsági garanciát megszüntetünk. Ezért voltunk ellene, hogy sürgősségi eljárásban vizsgáljuk és tárgyaljuk ezt az ügyet.
Ezért arra kérem a kormányt, előbb mutassa meg a teljes szakmai koncepciót, adjon választ arra, mi változott május óta, és csak ezután kérje az Országgyűléstől az egész rendszer átalakítását. Mert ebben az ügyben nem az a kérdés, hogy gyermekvédelem vagy biztonság. Gyermekvédelemre és biztonságra van szükség, nevelésre és következetességre, reintegrációra és valódi külső kontrollra. Ezekre együtt van szükség.
Azt gondolom, hogy közös érdekünk, hogy a jövőben is hatékonyan működjenek a javítóintézetek, a gyermekvédelmi rendszer. Azt gondolom, hogy egy jobban áttekintett rendszerre van szükség, több időre ahhoz, hogy ezeket a fontos kérdéseket itt, az Országgyűlés előtt is meg tudjuk vitatni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés